HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


"Ez mélyen drámai" - Papcsák megsértődött a zuglóiakra

2014.04.09. 15:58 varnai

Ritkán teszek ki Papcsák filmet, de ezt meg kell nézniük. Röviden, döbbenet. Mostanáig azt gondoltam elegáns leszek, nem kommentálom Papcsák választási vereségét. Most hogy kijött ezzel a nem is tudom mivel, hadd reagáljak az általa összehordottakra.

 

Elsőként is a testbeszéd: A máskor lehengerlően magabiztos Papcsák feszeng. (már túl azon, hogy Pindroch annyira alákérdez, hogy az már tényleg fájhat)

Iszonyúan megtört, zavart. talán másnapos. Tegnap mentem egy  kört a hivatalban, furamód ott máshogy élik meg a zuglóiak véleményét,  csupa mosolygós, kacsintós, csillogó arccal találkoztam, már kivéve a kabinetszintet, ahol síri csend és hullaszag volt. A  "törvényesség őre" funkciót rég feladó, teljesen fideszkatonaként működő jegyző tíz évet öregedve egy kartondobozba csomagolt, (ennyire sürgős?)   és persze Cseke sajtókamarást,  aki szuper közleményeivel, a Papcsák Harsonával a tragédia részbeni felelőse.

 

Papcsák láthatóan nem is érti, hogy történhetett ez  meg. Ennyi pénzosztás, ennyi avatás, ennyi porté után, hogy lehettek ennyire hálátlanok a zuglóiak.  Hatalmas pofára esés lehetett ez nekik, hisz tényleg akkora arccal járkáltak már, annyira biztosak voltak a győzelemben. Hisz mindent bevetettek, ami törvényes  volt ,sőt messze azon túl. Papcsák úgy érzi, a Zuglóiak elárulták.

Lesütött szemmel mentegetőzik, felelősöket keres. A lakosság összetétele, a "vörös félhold" a hibás. Csak jelzem, 2010-ben ugyanez a lakosság választotta meg őt  46%-os arányban.  Bizalmat szavaztunk a messziről jött elszámoltatási kormánybiztosnak.

Próbálja összemosni magát a többi vesztessel.  A legviccesebb, amikor  megjegyzi Tóth soproni ember, sőt felemlegeti, a gaz Oláh Lajos nem VII. kerületiként ment kampányolni egy lokálpatrióta ellen. Javaslom Feri vedd elő a lakcímkártyádat és nézd meg  hol laksz, illetve emlékeztetnélek az ezer éve itt lakó Pelyva ellen győztél.

_címlap0001_JPG_.jpg

 

Vajon szerencsés-e kétezer tüntető zuglóit másik nyolcvanezer előtt vádaskodónak titulálni?

Eszébe sem jut, esetleg az ő kerületi tevékenysége,  habitusa, rendelkezései is okot szolgáltattak a vereségére? A kommentelők feljelentése megvan? A  kommunális adó kivetése? A szakrendelő bezárás és az az ellen tüntető kétezer ember vádaskodónak titulálása? De hány a fogadóórádra nagy nehezen bejelentkezőtől, hónapok után kegyesen fogadottól hallottam  lekezelő stílusodról, nem teljesített ígéreteidről...

Azt mondja, a   lakosok összekeverték az országgyűlési választást, munkát az önkormányzatival. De hát ő kampányolt az önkormányzat tevékenységével, ő avatott napi kétszer, ő osztatott Erzsébet utalványt. És az ő hivatala tartja vissza ezzel párhuzamosan 600 zuglói társasházban immár fél éve a közösköltséget.  Mit gondolt, vajon  az  e házakban lakó tízezernyi zuglói nem fog szavazni?

Azt mondja az ellenzék csinált negatív kampányt, az ő kampányuk abszolút pozitív volt. Javaslom lapozza fel a Fidelitas Elég volt!! című kiadványát,  a legutóbbi két-három Zuglói Lapokat és olvassa hozzá a Kúria döntését is.

Lassan összeáll benne a kép és meggyőzi magát. Csepeltől Újpestig a zemberek - a vörös félhold  - nem akarták megérteni, hogy ők a zemberekeért vannak, de mindenki más meg tönkre teszi az országot. Ahogy Papcsák mondja, ez mélyen drámai. A Zendülés a Caine hadihajón című regényben sorolja így a haditörvényszék előtt a kapitány a csapágygolyókat rögeszmésen szorongatva az ellene összeesküdött legénység és saját tisztikarának bűneit.

Ez mélyen drámai.

 

 

 

 

 

 

komment

Címkék: dr. papcsák Ferenc

Papcsákot mégegyszer a parlamentbe?

2014.04.03. 10:29 varnai

Négy éven át  képviselőként volt szerencsém nyomon követni mit művel Papcsák Ferenc Zuglóban, hogyan számolja fel szisztematikusan az önkormányzatiságot. Végignéztem mint tette bábbá a képviselő-testületet,  cserélte le sorra személyes ismerőseire  a hivatali dolgozókat, az osztályvezetőket.

Láttam mint szünteti meg a Közbeszerzési szemelykultusz_net.jpgBizottságot, nevezi ki a pénzről döntő pozíciókba a saját, semmihez sem értő bizalmasait, vezet be egy középkori hűbéresi, vazullusi rendszert. Látom, látjuk milyen felelőtlen és egyben egyetlen célú az általa vitt "gazdálkodás".  Hangfelvételen hallottuk hogyan vezet a közpénz az egyszemélyes közbeszerzési döntésein át a baráti cégekig, fideszes pártigazgatókig, mindeközben hogy nő meghökkentő lendülettel az ő személyes vagyona.

Láttam hogy gázol át mindenkin, veszik össze még a sajátjaival is, nem fogadva el még azok tanácsait sem, majd a sorra bekövetkező katasztrófákért, kibukó botrányokért hogy hibáztat, tesz felelőssé mindig másokat, politikus társait, köztisztviselőket, áldoz be bárkit. Hogy erőszakos, mindenkin gátlástalanul átgázoló, hozzá nem értő, csak a saját hasznát néző viselkedését felismerve mint hagyják ott  sorra bizalmasai, menekülnek, cáfolják alpolgármesterei, mondanak le képviselői, frakcióvezetői,  próbálják meg eltávolítani nálánál tiszteségesebb párttársai.

Végignéztem, végignéztük, - és ahol lehet próbáltam tenni ellene-  hogy  hogyan erőlteti rá egysíkú világképét, turulját, wassalbertjét, rovásírását erre a valóban - és nem fideszes szóhasználatban - polgári kerületre, alakított ki egy mikszáti, korrupt, a megvásárláson és megfélemlítésen alapuló kiskirályságot.

Láttuk hogyan vet ki kommunális adót, szüntetne meg szakrendelőt. Megtapasztaltuk hogyan bánik el a gyengébbekkel, a társasházakkal, segélyre szorulókkal, a hajléktalanokkal,  hogyan vádaskodik, fenyeget, jelent fel kommentelőket, bárkit, aki a róla kritikát mer megfogalmazni. Engem és az állításaimat közlő médiát tucatnyiszor beperelte - az önkormányzat pénzén - de mindannyiszor vesztett.

Mi, zuglóiak, láttuk mint sajátítja ki a  a kerületi újságot, tiltatott be minden ellenvéleményt, formálta azt szó szerint személyes képére, használta törvénytelenül a saját kampányához. Láttuk tökéletes tájidegenségét, úrhatnámságát, kedélyeskedéseit, lekenyerezési  kísérleteit, gyermeteg kapzsiságát, gonoszságát.

Most a választási kampány során látjuk, hogyan használja az önkormányzat pénzét, eszközeit, hogyan próbál az átjelentkezésekkel minden írott és iratlan választási törvényt megszegve hatalmon maradni.

 

Most mielőtt Papcsákot újra a parlamentbe szavazná bárki, érdemes megnéznie mire használta négy éven á törvényalkotói, honatyai székét, milyen törvényeket alkotott:

Egyik első törvény módosításával kivette a közbeszerzések hatálya alól az ügyvédi, jogi megbízásokat. Ezzel a kinyitott törvényi kiskapuval a saját - és számos baráti -  ügyvédi irodának nyitott utat az állami bőségszaruhoz.A zuglói önkormányzat évi 25 milliós értékben köt minden pályáztatás nélkül megbízási szerződéseket különböző ügyvédi irodákkal, köztük Sárhegyivel is, épp itt volt ügyvédbojtár Papcsák Ferenc... A kerületnek dolgozó ügyvédi irodákkal fennálló bizalmi viszonyt jól jelzi, hogy  a polgármestert személyiségi perekben védő Sinkovits iroda eddigi ügyvédbojtára (nem zuglói lakosként) került a kerületi Választási Bizottság élére.

A gyors törvénymódosítás  neki személyesen igencsak megérte, ( a parlamenti vitáról remek leírás olvasható ITT ) hiszen a Papcsák Ügyvédi iroda tavalyelőtt még csak 63, tavaly már 160 milliós osztalékot hozott Papcsáknak. Hogy a megrendelők között van állami megrendelés és több önkormányzat is az mára már bebizonyosodott, de az ügyvédi titok miatt az ügyfélkör nem látható, mint ahogy az sem, hogy van-e a megbízók között olyan cég, vagy olyan tulajdonosi hátterű cég, amelyik a zuglói önkormányzattól az elmúlt négy évben megbízást kapott.

2013 májusában újra az ügyvédi munkáját igyekezett segíteni: a polgári perrendtartást módosítatta annak érdekében, hogy nehezebben lehessen beavatkozóként belépni a perekbe. Ezt a képviselők azzal érnék el, hogy erősen korlátoznák a fellebbezés lehetőségét azokban az esetekben, ha a bíróság elsőre nem enged valakit belépni a perbe. A gyanút erősítette, hogy hogy a perrendtartási módosítási a javaslat szerint a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kellene.

Jelentős szerepe volt a választási törvény fideszre faragásában hiszen a minisztériumi, társadalmi, szakmai és parlamenti bizottsági egyeztetéseket, vitákat megkerülve az utolsó percben - ahogy azt Zuglóban megszokhattuk -  "egymaga" egy 65 oldalas 227 pontból álló módosítást nyújtott be hozzá. Külön bájos, hogy Papcsák ferenc volt az a parlamenti képviselő, akiről bírósági ítéletben mondták ki, hogy választási csalást az ő érdekében követtek el.

Végül, de nem utolsó sorban a zuglóiak, a kerületi képviselő testület megkérdezése nélkül, szintén egyéni törvényjavaslattal adta oda a Városligetet 99 évre egy vagyonkezelő cégnek, utat engedve egy őrült beruházásnak. A törvénnyel, a Múzeumnegyed kiemelt kormányberuházássá tételével a fővárosiak, a lakosság, a civil szervezetek minden lehetőségüket elvesztik a lényegi beleszólásba. Papcsák törvénye után  a projektre, ( nem egy budiról, 120 ezer négyzetméternyi beépítésről beszélünk) nem vonatkoznak a Magyarországon hatályos építési, környezetvédelmi törvények, a főváros hosszútávú rendezési koncepciója sem.

Vasárnap szavazni fogunk.

 

 

 

 

 

komment · 1 trackback

Címkék: hűtlen kezelés kommunális adó Zugló Papcsák Ferenc dr. papcsák Ferenc XIV. kerület Ferdinandy István Mazsu Gergely

Sajtóközlemény - a valóság ezzel szemben az...

2014.03.03. 09:45 varnai

Göbbelsi  magasságokba emelkedő sajtóközleményt adott ki  minap a Zuglói Önkormányzat sajtóosztálya. A közlemény nem más mint tételesen cáfolható hazugságok sora, értelmetlen  vádaskodással vegyítve.  Íme:

    Budapest, 2014. február 26., szerda (OS) - Megvédjük a zuglói nyugdíjasokat!
    
Az MSZP Országos Központja által 2014. február 26-án kiadott közleményére reagálva, melyben sértegetik és támadják a zuglói nyugdíjasokat, Zugló Önkormányzata a leghatározottabban visszautasít minden vádaskodást. Ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki az MSZP-nek, hogy ismételten elmondhatjuk, hogy az előző, balliberális ciklusokból megörökölt adósságcsapdából kikerülve Zugló Önkormányzata 2013 végén már pozitív szaldóval zárta a mérleget.

Míg az előző vezetés alatt a szocialisták felélték a kerület tartalékait, Dudogló Pávelekkel kötött megbízási és tanácsadói szerződésekre herdálták el az adófizetők pénzét, addig a Papcsák Ferenc polgármester alatt működő városvezetés fejlesztésekre és a rászorulók támogatására tudja azt fordítani. Ennek köszönhető, hogy a Zugló polgáraiért cselekvési program keretében kibővíthetjük az eseti támogatásban részesülők körét, így ezentúl az öregségi nyugdíjasok mellett a rokkantsági és az özvegyi nyugdíjban illetve árvaellátásban részesülők is megkaphatják évente kétszer - húsvétkor és karácsonykor - Erzsébet-utalvány formájában a támogatást.

A rászorulók támogatását ért méltatlan és kisszerű politikai támadást visszautasítjuk, és megvédjük a zuglói nyugdíjasokat!

Zugló Önkormányzata
Sajtóosztály

 

Lássuk a tényeket:

"Vádaskodás". Miféle vádaskodás? Semmiféle módon nem jelzik, netán idézik, ki és hol és mivel sértegette, támadta a  zuglói nyugdíjasokat.  Megjegyzem a másokat "vádaskodónak"titulálás egyszer már balul sült el, amikor kétezer tüntető kerületi lakost sikerült a polgármesternek vádaskodónak minősíteni a Zuglói Lapok címlapján. Pár napra rá a kommunális adót visszavonták a Hermina úti szakrendelő bezárásáról lemondtak..

"Adósságcsapda"  A 2008-as kötvény kibocsátását a Fidesz-KDNP képviselői kétszer is megszavazták, többen közülük jelenleg is képviselők. Az "adósságcsapda" ahogy az 5 milliárd értékű kötvényt most említik, tehát KÖZÖS, konszenzusos döntés volt. Ha megnézzük akár az akkori Zuglói Lapokat, akár az országos médiát, nem tudnak mutatni egyetlen sort sem, amelyben a Fidesz frakció tiltakozott volna akkor a kötvény kibocsátás ellen. Nem mellesleg Zugló akkori 32 milliárdos költségvetéséhez képest az 5 milliárdos kötvény teljesen finanszírozható volt, érdemes ezt összevetni Debrecen 29 milliárdos, Hódmezővásárhely 21 milliárdos, Esztergom 22 milliárdos, vagy az V. kerület 16 milliárdos, mind  fideszes vezetéssel felhalmozott adósságaival.

Adósságcsapdáról beszélni azért is pofátlanság, mert 2011-ben épp Papcsák akart újabb 5 milliárdnyi, ráadásul valutalapú kötvényt kibocsátani, mely ellen még a saját frakciója is tiltakozott. Nem utolsósorban ebből a 2008-as kötvényből történtek az elmúlt két év fejlesztései, a pénz felélése folytatódott, hiszen a ciklusváltáskor a kötvényes számlán még 3 milliárd forint volt, ebből mára hozzávetőleg 1 milliárd maradt.

"Pozitív szaldóval zárták az évet".  A zuglói önkormányzat 2013 novemberében 550 millió forintnyi működési hitelt vett fel, (különben nem tudtak volna bért fizetni, mondta a Pénzügyi osztályvezető) majd ezt az összeget egy kis átminősítési trükkel hozzácsapták az állami adósság átvállaláshoz. A kerület okt, nov. dec. hónapokban nem fizetett a kerületi társasházaknak, ez +- 100 millió forint, ha mindezeket beleszámítjuk a költségvetésbe a kerület vastagon deficittel zárt.

A kerület tartalékait, ingatlan és részvény vagyonát nem csak a szocialisták élték fel. A papcsáki önkormányzat folyamatosan árulja és  értékesíti a kerület bevételt hozó bolthelyiségeit, lakásállományát. Az eladásokból, a pénzügyi osztályvezető szerint 200 milliós értéken realizáltak bevételt.

Tavaly és idén újra piacra dobták mintegy másfél milliárd értékben a még megmaradt telkeinket. Jellemzően minden költségvetésbe +- 4 milliárd forint értékben terveznek be ingatlan eladást.... Határozat van az utolsó 250 milliónyi OTP részvénycsomag eladásáról is,  tehát ugyanúgy a kerület vagyonát élik fel, vagy legalábbis próbálnák.

"Tanácsadókra herdálták a pénzt". A bíróság kimondta, azok a tanácsadói szerződések nem voltak teljesítés nélküliek sem törvénytelenek. (hogy ekkora összegért szükségesek voltak-e az vitatható)  Mindazonáltal Papcsák már 2010 decemberében a Weineken számon kért 28 milliós kárértéknél háromszor nagyobb értékben, mintegy 80 millió forintnyi tanácsadói szerződést kötött. A kedvezményezettek részletes listája ITT olvasható. Az elmúlt három évben havi 2-300.000 forintos nagyságrendben folyamatosan fizettek például Rátonyi Gábor volt polgármester Békalencse Bt-jének sporttanácsokért, akinek lánya, Flóra a kerületben képviselő, tehát az összeférhetetlenség is fennáll.

 "Kibővítjuk a rászorulók körét. " A papcsáki kerületvezetés a különböző szociális segélyekre szánt összeget 2011-ben a 2010-es 180 millióról a felére csökkentette. Zugló 124 ezer lakosából nincs 31.000 rászoruló, a ténylegesen rászorulókon viszont 4000 forint nem segít.  Ha a polgármesternek annyira fontosak lettek volna a nyugdíjasok, akkor miért csak most, a választási évben jutnak eszébe a "rászorulók"? Jellemzően a "húsvéti pénzosztást"  - miközben húsvét április 20-ra esik -  már március elején elkezdik.

papcsák - ház - közpénz.jpg

Ezt a kis maradék közpénzt még gyorsan szétosztom, hátha újra választanak.

Nincs itt másról szó, minthogy a polgármester választási kampányát - sikertelen működését,  folyamatos botrányait,a lakosság általános utálatát látva -  közpénz felelőtlen osztogatásával próbálja menteni.

 

 

 

 

komment

Címkék: választási kampány szociális segély dr. papcsák Ferenc zugló sajtóközlemény húsvéti pénzosztás

Védjük meg a Ligetet! - péntek 17 óra

2013.12.18. 11:20 varnai

Ligeti veszedelem címmel demonstrációt szerveznek a Városliget ügyében.

Az időpont: December 20. 17 óra,

Helyszín: az időkeréknél, a Műcsarnok mellett

az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/ligetiveszedelem?fref=ts

Én és a Civilzugló Egyesület több tagja ott leszünk, gyertek el minél többen! A rendezvényt  környezetvédő, városvédő civil szervezetek, a Levegő Munkacsoport, az Urbanisztikai Társaság szervezi, és a Szolidaritás, illetve a Párbeszéd Magyarországért is támogatja (de nem pártpolitikai rendezvény)

Hogy a projektet ebben a formában miért ellenzem, azt ebben a blogposztban részletesen kifejtem.


A Múzeum negyedben történetében egyelőre a legijesztőbb az átláthatatlanság, sőt titkolózás, ahogy a civil, lakossági egyeztetést  negligálják, kicselezik, az erőszakosság, ahogy a társadalmi egyeztetésre és városfejlesztésre vonatkozó törvényeket szándékosan átlépik.

Számomra külön felháborító, hogy Ligetet egy ismeretlen cégnek 99 évre odadobó törvényt (ijesztően hasonlatosan a Hong-Kongot a briteknek odaadó kierőszakolt szerződéshez)  a kerület önnön polgármestere nyújtotta be. Egy olyan ember, aki a kerületben sosem lakott, Zuglóhoz semmilyen formában nem kötődik, magánemberként a Ligetben sosem jár. A cinizmus teteje ez.

Pár napja mint zuglói önkormányzati képviselő megkerestem a projektirodát, hogy személyes találkozást kérjek, és hogy meghívjam őket egy januárra tervezett lakossági fórumra, mert láthatóan a zuglóiak információ hiányban szenvednek, sok a kétely. A következő választ kaptam:

Tisztelt Várnai úr,


köszönjük a Liget Budapest Programmal kapcsolatos megkeresését.

Engedje meg, hogy a projektirodában történő személyes tájékozódás helyett felhívjam a figyelmét arra, hogy projektről, annak előrehaladásáról és a tervekről több száz sajtómegjelenésben, televíziós és rádiós adásban, illetve több szakmai fórumon, vitaesteken értesülhetett az érdeklődő közvélemény.

Honlapunkon megtekinthetőek nemcsak az aktuális információk, de az Ön által kért tervek is – a nyáron lezajlott beépítési ötletpályázat nyertes munkái, amelyek jelen pillanatban a leginkább alkalmasak a Liget jövőjének bemutatására. Figyelmébe ajánljuk a Dokumentumtár és a Kapcsolódó anyagok menüpontokat is.

Köszönjük továbbá szíves meghívását, de az Ön által szervezett lakossági fórumon nem tudunk részt venni. A lakosság és az itt élők tájékoztatását mi is nagyon fontosnak tartjuk. Erre – az Önkormányzat vezetésével és Főépítész úrral egyeztetve – a projekt előrehaladásának megfelelő ütemben egy későbbi időpontban fogunk módot találni. Erről természetesen Ön is értesítést fog kapni.

Érdeklődését megköszönve,

üdvözlettel:

 

Rostás Zoltán

projektigazgató

Tehát elzárkóznak, a lakossági fórumra, a lakosságra magasról tesznek, jelenleg Zuglóban a főépítész többet tudhat a projektről mint egy képviselő. Ha majd úgy gondolják, beavatnak minket is. No hát akkor legyen tüntetés, legyen aláírásgyűjtés!

tablo_1.jpg

E terv szerint bizonyosan elvesző zöldterületek:

1. Nagy méretű épület kerülne az Ajtósi-Dűrer fasor - Hermina út sarkán álló ötvenéves gesztenyefacsoport helyére,

2. Igen nagy méretű épület (Néprajzi Múzeum?) kerülne a Hermina út - Kós Károly sétány sarkára a zöldterületre, 

3. Nagyméretű épület kerülne a platános, a sportpályák helyére,

4. Új nagyméretű épület (Zene Háza) kerülne a volt Hungexpó épület helyére ( a Kertem szórakozóhely helyére),

Egy a jelenleginél jóval nagyobb épület kerülne a PeCsa helyére. 

5. Egy semmire sem jó korzó vágna be a nagyrétbe.

Mindezen épületek által vonzott közönség, a turisták, gépjárművek a már jelenleg is túlhasznált Ligetet tönkretennék, a pihenőparki funkciót, a rekreációt, a pihenést lehetetlenné tennék.

A liget növényzetét, infrastruktúráját - mint ahogy a fővárosét is - gondozni és megújítani kell, de ezt a munkát Múzeum negyed nélkül is folyamatosan tenni kéne. De a megújítást nem szolgálja, ha ötvenéves gesztenyefák tucatjait vágják ki az Ajtósi Dűrer Hermina út sarkán, ahová az egyik múzeumot tervezik. E kieső hatalmas lombtömeg nem pótolható pár négyzetméter mélygarázs fölé tett sárguló gyeptéglával.

  A volt felvonulási útvonal széles sávja ma három funkciót is szolgál. Pufferzóna a zajos Dózsa György út és a liget között, a VII. kerületiek parkolója, illetve számos rendezvény helyszíne. A környékbeliek ezer  autója parkol jelenleg ott ingyenesen, mert a belső utcákon nem férnek el. A lakossági parkolást meg kell oldani, szó van mélygarázsról, de még nem láttunk  tervet, költségvetést.

E felületre szükség van a fővárosi rendezvényekhez nemzeti vágtától, futóversenyig, a veteránautó kiállítástól az ARC-ig, Mikulásgyárig, ingyenes koncertig. Más hasonló funkciójú, alkalmas terület a fővárosban nincs.

A Városligetnek továbbra is a fővárosiak rekreációját és nem  megalomán, a valóságtól elrugaszkodott, számításokkal nem alátámasztott idegenforgalmi-turisztikai, azaz költségvetési, netán propagandisztikus, kormányzati önmegvalósítási célokat kell szolgálnia.

Mindezek okán Civilzugló Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd az elmaradt társadalmi egyeztetésért, a Múzeum-negyed koncepció újragondolásáért, a Városliget pihenőparkként való megőrzéséért.

komment

Címkék: demonstráció városliget múzeumnegyed dr. papcsák Ferenc rostás zoltán liget törvény

Ünnepség, zuglói politikai ki-kicsoda. Eltünő és átváltozó művészek

2013.10.24. 13:17 varnai

Egy-egy kerületi ünnepség mindig alkalmat ad arra, hogy számba vegyük az adott közösség "elitjét".  A jelenlétnél vagy távolmaradásnál már csak az tanulságosabb, hogy ki éppen milyen szervezet nevében koszorúz. Körmagyar 2013 Zugló.

 

Jellemző módon az első számú, a Zuglói Lapokban csak kerületvezetőként emlegetett Papcsák Ferenc nem jelent meg. Mint ahogy nem jött el az idei  hivatalos igazgatóknak tartott iskolai évnyitóra, sem a másik hivatalos a Telekiben tartott évnyitóra,  - ott Rozgonyi Zoltán alpolgármester beszélt. Bár a polgármester szerint politikusoknak semmi keresnivalójuk iskola évnyitókon, őt mégis odahamisítják.  Zugló polgármestere amúgy nem tette tiszteletét az év végi intézményi ünnepségeken sem. Virtuálisan a Zuglói Lapok fotórovatban bőségesen pótol minket. Nyaral.

Nem volt jelen Zugló jegyzője sem.

Nem jelent meg a Zuglót a Magyar országgyűlésben képviselő másik országgyűlési képviselő Kulcsár József sem. Díszvendégként köszöntötték  viszont  Szatmáry Kristóf képviselőt, államtitkárt, ő lesz a jelölt a Zuglóba belehasító 13. OEVK-ban, ezért sertepertél itt mostanában. A másik megjelent parlamenti képviselőnek Tóth Csabának ( egyben a kerületi MSZP elnöke) viszont nem járt hivatalos köszöntés.

Ennél már csak az volt kicsinyesebb, hogy amikor Zugló alpolgármestereit koszorúzni szólították  akkor Ferdinandy István alpolgármester nevét annak ellenére sem mondták be, hogy odaállt Rozgonyi alpolgármester mellé. Szánalmas. A fenti film a legárulkodóbb részt veszi ki  az alpolgármesteri beszédből. Az alpolgármester sajnos nem említi a tanuszodát, és a sport- szabadidőközpontot... mindkettő 2010-es ígéret.  A rombolás, szobordöntés célzás kissé félresikerült, hiszen egy káros rendszer megdöntése, mint ahogy 1956-ban is, bizony gyakran kezdődik szobordöntéssel.

Hogy a kerületi Munkáspárt nem jelent meg, azt megértem, de  nem jelent meg a kerületi Együtt 2014, sem a kerületi Párbeszéd Magyarországért Párt, a Szolidaritás képviseletében senki. Ha ők nem veszik magukat komolyan, akkor a zuglóiak miért tegyék?

Megjelent viszont két ember a Magyar Liberális Párt képviseletében.  Természetesen ott  volt az MSZP,  elmentünk mi, az LMP, ott volt a Jobbik, a POFOSZ, a Fidelitas, a Nagyzugló-törökőr Egyesület és még sokan.

A zuglói Fidesz nevében Barabás Ferenc kerületgondnok koszorúzott.  Mllette Rátonyi Gábor. A volt polgármester képviselővé tett lánya Flóra, ellentétben a többi önkormányzati képviselővel nem jött el. Minek? FB helyt, büfét nem osztanak, hasonló megfontolásból nem jár el  az iskolaszékekbe sem és a lakosokkal sem találkozik. Minek?

  Barabást amúgy  nemrégiben nevezték ki kerületgondnoknak.Azaz e posztot nemrégiben direkte neki találták ki. Az előző testületi ülésen feltett interpellációmra kapott válaszból kiderült: pályázat nem volt, szakmai, műszaki végzettség, gyakorlat nincs. Nahát,  nem kell ezen fennakadni, kellett valami állás a kerületi fidesz e régi állástalan oszlopának. A kerületgondnoki állás javadalmazása a jegyző szerint nem közérdekű adat.

Hozzá hasonlóan a zuglói fidesz bundesliga frizurás NB II-es csapatát erősíti  a Zugó-patak Egyesület nevében koszorúzó Kozma Zoltán Zolee. Az ő 2010 őszén létrehozott egyesülete azóta is kedvezményezettje a kerületi civil fedőnevű haveri pénzosztásának, azaz ők azok akik Zuglóban pénzért teszik, amit mások örömből, lokálpatriotizmusból,  társadalmi munkában. A  kapott évi 2-300 ezerért cserébe lelkesen, bár nem túl hitelesen védi, reklámozza a fideszt a kerületi online és egyéb fórumokon.

Szatmáryné Jahn Angéla fővárosi képviselő - Szatmáry Kristóf anyukája -  kétszer is a kopjafához fáradt, egyszer mint a Vállalkozók Pártjának képviselője (látta már őket valaki?)   illetve mint a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Csodálom, hogy az Új Trafikosok Szövetsége nevében,  mint sikeres nyertes nem tett le néhány dohánylevelet is a sírra.

Volt ennél izgalmasabb is.

Virág András és az eddigi ZÉK, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesületének csapata újabb köpönyegbe bújt. Vele együtt az ex MSZP-s, ex MSZDP-s, jelenleg a ZÉK-et képviselő Tamás László is immár a Szili Katalin féle KTI, a Közösség  a Társadalmi igazságosságért  kitűzőjét viselte.   A ZÉK eközben kimúlt,  már nincs rá szükség. Honlapja megszűnt, volt képviselőjelöltjei, polgármester-jelöltje már rájöttek, hogy kihasználták őket.

Velük koszorúzott Láng Márta ex MSZP-s önkormányzati képviselő is, -  állítólag ő lesz a képviselőjelöltjük 2014-ben, míg Tamás László a polgármesteri székre aspirál. Megjegyzendő, mint képviselő az elmúlt három év alatt egyetlen előterjesztést sem jegyzett, egyetlen, viszont kétség kívül jelentős cselekedete az volt , hogy a polgármestert a kellő időben kisegítette a BVSC szavazás alkalmával.  Az idősebb Virág Attila, az ex zuglói SZDSZ-es választmányi tag, a Tocsik botrány során ismerté vált ÁPV Rt vezető, az AHEAD és egyéb, például a kerület könyvelését 2011-ig vivő Pertia Könyvvizsgáló Zrt.  tulajdonosa, a  ZÉK-es háttér- pénzember most is ott állt ahogy szokott, a háttérben. (A háttéremberekről igen érdekes cikk ITT)    Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell - fogalmazta meg Szili Katalin a párt bemutatásakor. 

Ez a kerület tényleg meg  van átkozva.

komment

Címkék: Virág Attila ZÉK dr. papcsák Ferenc Ferdinandy István Rozgonyi Zoltán Virág András Kozma zolee Barabás Ferenc kerületgondnok Tamás László Közösség a társadalmi igazságosságért KTI zuglói ünnepség

"Egyszerű, munkaközi vázlat"

2013.03.30. 15:56 varnai

Igen bájos sajtóközleményben próbálta a zuglói önkormányzat sajtóosztálya  kimagyarázni a nyilvánosságra került fejlesztési terveket.

http://hvg.hu/itthon/20130328_papacsak_szalloda_bvsc

„A Zuglói Városfejlesztési Osztály által, a zuglói képviselő-testület sportbizottságának tagjai részére tájékoztatásul kiküldött nyilvános anyag egy egyszerű munkaközi vázlat, amely nem építési terv" – fogalmaztak a kiszivárgott elképzelésekkel kapcsolatban.

Minden építési osztály, ha egy ingatlan önkormányzati tulajdonba kerül, több koncepciót dolgoz ki az esetleges hasznosításra. Ugyanakkor egy ilyen építési terv engedélyezéséhez képviselő-testületi döntés kell – tették hozzá.

Megjegyzem, a terv február 7-i dátumozású, akkor az ingatlan még nem került Zugló tulajdonába. Amúgy az persze nem baj, sőt kifejezetten elvárható lenne, hogy egy megszerezni vágyott ingatlan fejlesztési lehetőségeiről készüljenek előre koncepciók, de az nem hátrány, ha ezeket a koncepciókat a döntéshozók a döntés előtt ismerik meg - és nem utána. 

Szintén füllentés, hogy több koncepciót dolgoztak ki. Itt több koncepcióról szó nincs, - ha volt is, azokat a Sportbizottság felé  menet az első emeleten elvitte a cica, - hiszen csupán egyetlen egy koncepció kidolgozott tervei kerültek a Sportbizottság elé. Viszont az minden szükséges szintterületi számítással, beépíthetőséggel, telekmegosztással, alaposan és szakszerűen kidolgozva.

A Városfejlesztési Osztály beosztott építésze is nyilván csak úgy, önszorgalmúlag rajzolt szállodát, meg parkolóházat, mert ilyen irányú instrukciót természetesen egyetlen fölöttese sem adott neki. Nyilván. Úgy elképzelem a  tervet jegyző hivatali építészt, ahogy ül kicsiny szobájában és unalmában rojtosra rágja a ceruzát, tatám tátám, mit rajzoljak ma? Megvan, szállodát már rég rajzoltam! És hát nem pont a BVSC telek tervrajza volt előtte? Az ördögbe, még szerencsénk, hogy nem kalózhajó vagy atomhulladék tároló jutott aznap eszébe.

kids-drawings-alamy.jpg- Pajkolóházat rajzoltam, polgármester bácsi!

- Ügyes vagy, most szépen eltesszük a fiókba, majd másfél hónap múlva hogy fog neki az anyukád örülni...

A gyermeki füllentés a sajtó - és a ellenzék -  arrogáns kioktatásával zárul.

"Az ellenzék és az ellenzéki sajtó számára nehéz lehet tudomásul venni, hogy Zugló 2010 óta gyarapodik és ezzel az ingatlanátvétellel is óriási mértékben gazdagodott"

Mindazonáltal a kerületi költségvetést és a polgármesteri vagyonnyilatkozatot összevetve azonban az látszik, hogy az elmúlt évben nem Zugló, hanem leginkább a polgármesterünk volt az, aki - a hivatali sajtóközlemény szófordulatával élve   - óriási mértékben gazdagodott. Az egyszemélyben eldöntött kerületi közbe/n/szerzésekkel nyilván nem összefüggésben.

komment

Címkék: várnai bvsc zuglói önkormányzat dr. papcsák Ferenc

A legmegindítóbb: "sport" szálló, parkolóház és magánklinika

2013.03.26. 10:15 varnai

Ritkán javaslom, hogy nézzenek meg a Zuglóimédia által készített filmet (bár az objektív hírközlés és a valóságot eltorzító propaganda közti különbség illusztrálására kétségkívül tankönyvi szinten alkalmas, hisz keressenek benne ellenzéki megszólalót, vagy akárcsak próbálják megtudni belőle, hogy konkrétan milyen kérdéseket tett fel az ellenzék) Most mégis ezt teszem, felhívva a figyelmet az alábbi mondatra 1p 20"-nál:A polgármester teljes mértékben elutasította, hogy a létesítményen szálloda épüljön.

 


Nos, ehhez képest itt vannak ezek a tervek:
 

BVSC_fejl_vazlat_beepites_20130208.jpg

BVSC fejlesztési vázlat - beépítési terv
Klikk a képre a nagyításért

 

100 ágyas szálloda, 400 autós parkolóház. Szigorúan rekreációs céllal persze.  Mint a bontási tervből látható a két közepes méretű focipálya helyén, ahol most fociszakosztály több száz gyereke edz. Elbontanák továbbá a füves pálya lelátóinak nagy részét, ezentúl már esélytelen lesz, hogy a BVSC focistáinak meccseit sok ezren nézzék. Megszűnne továbbá a strand funkció is.

BVSC_fejl_vazlat_bontas_20130208.jpg

BVSC fejlesztési vázlat - bontási terv
Klikk a képre a nagyításért

 

A legvicesebb, hogy ezek a tervek már -  mint a rajtuk lévő dátumból is látható - már február 27-én elkészültek, (az első testületi döntés napján  kész voltak) Mégis, sem akkor, sem az utána lévő két hétben nem tárták a képviselők elé azokat.

Példának okáért a március 14-i testületi ülésen sem kerültek prezentációra. Ezzel ellentétben a polgármester tudatosan tagadott, konkrétan belehazudott az arcunkba.  Kíváncsi vagyok, mit gondol az a pár naív, lojális képviselő akit most ilyen csúnyán és nyilvánosan lóvá tettek.

Vagy majd mindenki megkapja a maga részét a koncból?  A Ligetsor Bau megépíti,  Rátonyi család majd üzemelteti a büfét, mint az okmányirodában,  bérbe adja az úszásidőt az önkormányzatnak, mint azt már megszoktuk, Kulcsár képviselő, mint naív bajuszos szőke kisfiú lehet tiszteletbeli néma elnökségi tag,  Bátki úr cége javítja majd a bicikliket, Kovács Balázs és Tamás László Ig tag lesz, és még egy Horthy Istvánról elnevezett jégkorong szakosztályt is csinálnak, ahol Markó úr lehet a bérlő és vezető edző.

Arról persze egy szó sincs e koncepcióban, hogy ki finanszírozná, ki építené, ki üzemeltetné és kié lenne a haszon ezekben a vállalkozásokban. Persze ne gondoljuk hogy mindez nincs már kitalálva régesrég. Dehogyis nincs. Csak hasonlóan a tervekhez ezt még nem kötik az orrunkra.

komment

Címkék: zugló bvsc dr. papcsák Ferenc XIV. kerület Várnai László Megújuló Zugló

"Zugló közös ügyünk!" - hát a polgármester hol van?

2012.12.26. 00:15 varnai

Így év vége felé az önkormányzati képviselők számos hivatalos meghívót kapnak, iskoláktól, óvodáktól, a különböző kerületi intézményektől. Én a kerület négy eseményére mentem el:

Az önkormányzat által évente megrendezett december 13-án tartott Intézményvezetők Karácsonyára speciel nem minden önkormányzati képviselő kapott meghívót. Mint kiderült, csak a Humán Bizottsági képviselők lettek meghívva, igaz, hogy  a 21 képviselőből ez már eleve 11 fő, természetesen ott voltak az alpolgármesterek, az még kettő, a maradék nyolc meghívása meg nyilván felborította volna a protokoll keretet.

intezmenykar.jpg

Az Intézményvezetők találkozója a zenesuliban. Hosszú és patetikus beszéd éhgyomorra.

Nem elegáns. Mint ahogy az ültetési rend sem volt az. Az ellenzéki képviselők egy külön asztalhoz mindenkitől elkülönítve lettek leültetve, és feltehetőleg csak a pincérek ellenállásán bukott meg, hogy nem az udvaron terítettek nekünk. Ez ugyanaz a rendezvény-szervezői attitűd, (értsd tahóság) mint amikor  idén a Március 15-i ünnepségen a Pákozdi, akarom mondani a Wass Albert téren a civil és társadalmi egyesületek csak a hivatalos műsor vége után koszorúzhattak.

Tanulságos volt a beszédeket végighallgatni. Rozgonyi alpolgármester úr idézetekkel kellően díszített patetikus-érzelmes szóvirágai tíz percet vettek el az életünkből. Az alpolgármester úr az elmúlt időszakban tökélyre fejlesztette, hogy bármilyen véletlenül generált témában bármilyen hosszú hosszú ideig tud szónokolni. Hogy én is  költővel éljek:"  Úgy terjeng a semmi benne, mintha valaminek lenne pora". Ehhez is tehetség kell. Ferdinandy alpolgi beszéde üdítő volt a maga keresetlen egyszerűségével, rövidségével, gyakorlatiasságával. Virág Kriszta  képviselő asszony is menten a színpadon termett és bejelentette, hogy a személyes jövedelmükből ( ő és élettársa Pusztai Péter aki a képviselőséget cserélte fel a Társasház kezelő Zrt kétségkívül jobban fizető igazgatói posztjáért) 1000 darab füzetet (és pár üveggolyót) adnak az iskoláknak. (Javasolnám még az olasz kommunista párt 1945-ös választásakor sikerrel bevetett módszerét,  az évnyitókon  jobblábas cipők gyerekek közé szórását, és bejelenteni, a ballábasakat a választási győzelmünkkor osztjuk ki.)
 Érdekes beszédet mondott a Zuglói Igazgatók Közösségének vezetője Tószegi Attila. Az iskola államosításokról a most kibontakozó adminisztratív káoszról finoman, afféle kádári korban bevett félkiszólásokkal, összekacsintásokkal véleményt megfogalmazó igazgató kérdése: alkalmas-e ez az iskolarendszer, ezek az iskolák arra, hogy megadja azt a tudást, amire a fiatalnak 10-20 év múlva az álláshoz jutáshoz, a boldogulásához szüksége lesz?

Láthatóan nagy szükség van a kerület vezetői, a képviselők és az intézmény-vezetők közti és az intézmény vezetők egymás közti kötetlen beszélgetéseire, tapasztalatcserére is.  - szinte úgy kellett záráskor elzavarni az  egymással beszélgetésbe merülő óvodavezetőket, iskola igazgatókat. Én igyekeztem minden vezetővel pár szót beszélni,  -az oktatás átszervezéséről nekik van aztán közvetlen tapasztalatuk és véleményük is   - és bevallom szégyenlem, hogy még van olyan intézmény, ahová máig nem jutottam el, és amelynek a vezetőjét még mindig nem ismerem meg elsőre. A rájuk háruló felelősséghez képest fillérekért  dolgozó, láthatóan elhivatott és hozzáértő intézmény vezetőkel, többségében komoly hölgyekkel élvezet volt beszélgetni. Remek ellenpontjai ők a hivatal ifjú és arrogáns titánjainak, (ügyes túlélőinek) tüsténkedőinek és egynyári tűsarkú virágainak. A nemzet napszámosai, tényleg. A polgármester  úr, a kerület vezetője nem tisztelte meg őket jelenlétével.

Péntek este a Vagyonkezelő dolgozóinak volt kötetlen trakta, a házasságkötő terem előtti előtérben álldogálás. Hogy azt kik találták ki, hogy két eszcájgot igénylő meleg ételt,  pörköltet, hortobágyi palacsintát lehet kézben fogott tányérból állva enni, azt nem tudom, de jön nekem egy új kék inggel.

Most látni, hogy régi állományt Mazsu  szinte teljesen lecserélte, a belső jelentés által méltán híressé vált Gyorsszolgálati Divízió például csak az általa hozott ártatlan bárányokból áll. Nem hallottak, nem láttak, nem tudnak semmit - a náluk landolt ezer számla fel sem tűnt nekik. Az új vezető, Szili Adrián láthatóan emberszámba veszi a kollégáit, beosztottjait  és ők már ezért is hálásak. A vagyongazdálkodás területe - akár a forró krumpli -   jövőre visszakerül a hivatalhoz. Csak a kezemet figyeljék, mondta annó Rodolfó bűvész. Igyekszünk figyelni, ígérem. A polgármester úr, mint a Zuglói Vagyonkezelő Zrt tulajdonosi jogait egyszemélyben  birtoklója, bocs, gyakorlója nem tette tiszteletét.

Teleki_005-1.jpg

Minikoncert a Teleki gimi dísztermében. Szólót énekel: dr. Ferdinandy István alttenor

Szombat délután a 140 éves a Teleki Gimnázium ünnepségen vettem részt, - a képviselők közül egyedül. A 4-es körzet képviselője, az iskolaszék tagja Rátonyi Flóra  képviselő-asszony nem tette tiszteletét. Az új igazgató most debütált, láthatóan bizonyítani akart. Mostanra átterveztette  a suli címerét, a honlapot, és több programot indított el. Volt filmvetítés, a Szent István Zenekara által kísért kórus, és tényleg nagyon szép,  reprezentációra alkalmas bújós, áldott feleség. A legviccesebb az volt, amikor a láthatóan hosszú évek óta működő néptánc csoport igen impresszív bemutatóját is a friss igazgatónak tulajdonították. Bár Ferdinandy alpolgármester fejből elmondta az iskola történetét, a tanári kar többsége távol maradt, mint ahogy a nemrégen lezajlott igazgató-helyettes választásról is. Megmondták nekik, akármit is szavaznak, nem számít,  - akkor tényleg, minek elmenni? Pukli úr helyében elgondolkodnék, vajon alkalmas a NER-ben az ifjúság példaképének az, aki egy ennyire egyszerű logikát mint a NER működése, ennyi idő alatt nem fog fel?  Na ugye.

Tájékoztatásul: Az egyik helyettes jelölt 19 igent és 13 NEM-et, míg a másik 13 igent és 19 NEM szavazatot kapott, - tehát az 57 fős tanári kar majd fele távol maradt a szavazástól. Ennek ellenére Pukli igazgató úr mindkét helyettest kinevezte. Mondtam is neki, ez nem fogja segíteni a munkát, a saját legitimitását, elfogadását a tanári testületben, az iskolán belül, de láthatóan nem érdekli, de leginkább nem érti. "Az ellenség aknamunkája, hangulat keltés, ürgebőrbe (Zuglapba) bújt ellenség keze van mindenütt" szólt a kontra. Miért is értené, ő pont ilyen módon került az iskola élére. 

A kerület patinás oktatási intézményeivel oly sokszor büszkélkedő polgármesterünk nem tisztelte meg az ünnepséget, a régi és mostani dolgozókat, a fellépőket a jelenlétével.

_Polgárőr_003....jpg_-1.jpg

Férfidalárda a Syma Csarnokban. Vezényel: Kardos Pál

Még aznap este tartották a Syma Csarnokban a kerületi Polgárőrség karácsonyi rendezvényét. Ott volt tejbevaj,  a jegyző, az aljegyző, a pénzügyi osztály vezetője, vagy négy kerületi ex rendőrkapitány, (a hatékony munkát feltehetőleg kevéssé segíti, hogy mire megismerik a több mint kétszáz fős állományt, a  városnyi kerületet, a Thökölyn a lányokat addigra el is mennek). egy fél órára még Kulcsár József  országgyűlési képviselőként  a kerületből száműzött potentát is megjelent. Ott voltak  teljes számban  a minden kerületi rendezvényt biztosító  polgárőrök, a kerületőrök, a kapitányságtól sokan, például a körzeti megbízottak, a jövő évtől  a katasztrófát védő tűzoltók, a képviselő testület több tagja. 

Bár ez rendközpontú a világ meglehetősen távol áll tőlem, (bárki, aki már járt a dolgozószobámban tanúsíthatja ezt)  a száz főnyi többségében masszív férfiú igen érdekes és szimpatikus társaság volt. Sok pálinka közepette szó esett többek között a rendőrségi átszervezésekről, és annak messze nyúló okairól,  a kerületi kamerarendszerről és arról, hogy annak üzemeltetése mekkora szerepet játszik az állomány kerületben maradásában. Tiszteletbeli polgárőrré avatták a jegyzőt, ( biztos e célból állt az autója a Kerületőrség udvarán)  a volt rendőrkapitányt és Virág Kriszta képviselő asszonyt.

A közbiztonságot a kerület legfontosabb ügyének mondó polgármester nem tisztelte meg a közbiztonságáért egy éven át dolgozókat a jelenlétével.

A múlt héten még sort került az önkormányzati dolgozók gyerekeinek mikulás ünnepségére, és ami fontosabb péntek délben az önkormányzat hivatálának, köztisztviselőinek, dolgozóinak év végi "állomány gyűlésére"  is,  minimális jutalom osztásra, és a járási hivatalhoz átzsuppoltak búcsúztatására. A polgármester e két hivatali év végi rendezvényen sem tette tiszteletét.

Mindezen rendezvények, a kerületi köztisztviselők, közalkalmazottak, kerületőrök negligálása már nyilván a MEGÚJULÓ ZUGLÓ című, a kerületben sok millió forintért most terjesztett kiadványban is leírt ZUGLÓ KÖZÖS ÜGYÜNK szlogen gyakorlati megvalósítása. Mint az alpolgármester meg is jegyezte, a polgármester úr távolból küldi üdvözletét.

komment

Címkék: Zugló dr. papcsák Ferenc XIV. kerület Képviselő testület Zuglói Igazgatók Közössége Zuglói Vagyonkezelő Zrt Intézményvezetők Zuglói iskolák Várnai László Virág Krisztina Megújuló Zugló

süti beállítások módosítása