HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


A Zuglói Szülők Közösségének levele a tervezett Városközpont kapcsán

2021.12.13. 11:15 varnai

Közzéteszem a Zuglói Szülők Közösségének levelét, melyet most küldtek meg minden képviselőnek és a polgármesternek. Minden megállapításuk helytálló.  

A Zuglói Szülők Közössége 2011-ben akkor alakult meg, amikor a Papcsák féle kerületvezetés minden egyeztetés nélkül össze akarta vonni az összes óvodát.  A Szülők Közössége azóta kisebb-nagyobb aktivitással létező, a kerületi oktatási ügyeket figyelemmel kisérő, az önkormányzati oktatási ügyekben, bérpótlék, dologi kiadások, intézmény felújítások stb. láthatóan felkészülten véleményt nyilvánító nem formalizált (nem bejegyzett egyesületként működő) érdekvédő szülői közösség. 

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Testület!

 

Zugló Városközpont építésével kapcsolatban ez év november 20-án feltett kérdéseinkre még nem kaptunk választ. Ugyanakkor a december 16-i testületi ülés 17. számú előterjesztése már a beruházás közbeszerzési eljárásának kiírására adna felhatalmazást. Az előterjesztés szövege utal arra, hogy a témában lakossági fórum volt november 23-án, de azt elhallgatja, hogy ott a lakosság erős ellenállása volt tapasztalható! Érdekes tehát, hogy a szöveg így fogalmaz: most először születtek olyan tervek, amelyek valóban az itt élők érdekeit szolgálják”. Az itt élők egyáltalán nem érzik úgy, hogy érdekeiket szolgálná a beruházás, csak erről az előterjesztő nem vesz tudomást. (A polgármesteri megrendelésre készült – szakmaiatlan, a válaszokat már előre sugalló konzultáció inkább csak az önkormányzati költségvetést terhelte meg feleslegesen, a lakosság véleményét azonban nem tükrözi.)

Az előterjesztés szövegében sajnos több alá nem támasztott „vélekedés” van, amikre alapozni egy ekkora beruházást felelőtlenség. Például: az új szakrendelő a kerület kellős közepén szolgálná a zuglóiakat, olcsóbban megépíthető és a jelenlegi épületek fenntartási költségeinek feléből lehet majd üzemeltetni.”  Ezt honnan lehet előre tudni? Sokszor a modern épületek rezsiköltsége (pl. az elektronikai vezérlések, klímarendszer miatt) drágább, mint a régieké. A november 11-i testületi ülésen bemutatott kalkuláció szerint a rendelőintézet és a önkormányzat kivitelezésének költsége (ez vajon tartalmazza az építőanyagot is?), a már szerkezetkész piacépület felett kb 7 milliárd forint. Az előterjesztés szerint a jelenleg is működő 2 rendelőintézet felújítása szintén 7 milliárd forint.  Kérjük, hogy osszák meg a részletes kalkulációkat, szakértők bevonásával történt költségterveket a lakossággal.

Továbbá: „az orvosok a rendeléssel tölthetik idejüket utazás helyett.” írja a szöveg. Megkérdezték erről az orvosokat? (Amúgy a Bosnyák térre nem utaznának az orvosok, ott laknának az épületben ezek szerint?)

A Hermina és Örs vezér téri rendelők jövőbeli felújításán kesereg az előterjesztés, pedig ez év februárjában ez már elkezdődött: https://www.zuglo.hu/elkezdodott-a-zugloi-rendelok-felujitasa/ A gépészeti és energetikai átalakításokat fokozatosan, több évre elosztva meg lehetne valósítani a jövőben is, új épületközpont építése nélkül. Erre nézve hol találhatóak számítások, tervek? A Hermina úti rendelő számára lenne elég hely a Bosnyák téren? Ha nem, akkor miért érné meg új épületet építeni? Hasonló a helyzet a Polgármesteri Hivatal épületével is. A zuglóiak már jelenleg is „könnyen, gyorsan” el tudják intézni ügyeiket, pusztán az épület címének megváltoztatásával nem lesz az ügyintézés könnyebb, gyorsabb. (Azért sem, mert a zuglóiak, ahogy is egyre inkább elektronikusan intézik az ügyeiket, amihez nincs szükség a hivatal költözésére). Hiába lesz szép új épület, ha nem lesz benne elég ügyintéző, orvos, asszisztens.

 

Kérjük tehát a tisztelt képviselőket, hogy NE szavazzák meg az előterjesztést, mert nem megalapozott és ellenkezik a lakosság véleményével! Továbbra is várjuk a választ korábbi kérdéseinkre, különösen az alábbiakra:

 

1.      Kérjük, a Bosnyák téri önkormányzati beruházásra vonatkozó pénzügyi terveket, számításokat (beleértve a régi épületekre vonatkozóakat is) hozzák nyilvánosságra!

2.      Hogyan konzultáltak a költözésről a rendelők orvosaival, személyzettel, milyen eredménnyel?

3.       A november 10-i testületi ülésen elhangzott, hogy az Örs vezér tér környékéről „külön buszokkal szállítanák a betegeket” a Bosnyák térre. Milyen költségekkel járna ez, milyen gazdasági tervek készültek erre a nem környezetkímélő megoldásra?

4.      Hogyan biztosítják, hogy az új városközpontban a fedett piacon a bérleti díjak ne legyenek drágábbak az árusoknak?

5.      Mennyire fogja a forgalom megterhelni a Thököly utat és a Nagy Lajos király útját? Ezáltal az ott élőkre milyen többlet légszennyezettség jut? (Már az építkezés idejére is kérdés ez).  Lesz kötött pályás közlekedés a Thököly úton (villamos)/vagy alatta (metró)? A BKK-val egyeztettek a többletforgalomról?

6.      Mennyi „adóforintba” került a Zuglói Lapok színes, minőségi papírra való kinyomtatása több ezer példányban „a fenntarthatóság jegyében”? Mennyibe került a „zuglói álkonzultáció”?

 

A december 16-i ülés közvetítése visszanézhető, a zuglóiak tehát értesülnek majd róla hogyan vélekedtek és szavaztak azok, akik (állítólag) őket képviselik. Bízunk benne, hogy nem döntenek elhamarkodottan.

 

Üdvözlettel,

 

Bp. 2021, december 13.

 

Zuglói Szülők Közössége (ZSZK-2011)

Szólj hozzá!

Címkék: városközpont Zuglói Szülők Közössége

"Már minden munkakörben érzékelhető az elvándorlás" - a zuglói Óvodavezetők Szakmai Közösségének levele

2019.03.05. 11:24 varnai

 

Ha nem biztosítanak keretet a játszóeszközök pótlására, szakmai anyagok beszerzésére, ha megvonják a bérmaradványt, a megszűnő cafeteriát nem pótoljuk, ha nem kapnak - más kerületekhez hasonlóan -pótlékot, sorra fognak kilépni az óvodai dolgozók! - figyelmeztettek óvodavezetőink  a decemberben sietve áterőltetett költségvetési "egyeztetéskor". 

Ez a figyelmeztetés nem valamelyik súlyosan hátrányos helyzetű észak-keleti megyénk egyik kistelepülésének önkormányzatában hangzott el, hanem "Pest rózsadombján", a jómódú, 30 milliárdos költségvetésű Zuglóban. 

 Mindhiába. A költségvetés tárgyalása során, míg  vagyonkezelő cégünk, a ZVK Zrt. a rekord 3,7 milliárdját megpúpozva egy gyors módosítóval további 400 milliót kapott, addig az óvodavezetők kérése süket fülekre talált. 

Az óvodavezetők figyelmeztetése újra elhangzott a szakszervezeti bérmegállapodás, a SZÉT ülésén is, amin a polgármester mint munkáltató meg sem jelent. A családsegítőben és a szociális ellátószolgálatnál dolgozók hasonlóan rosszul jártak, jellemzően az az elmúlt hónapokban az egyik otthonápolás körzetben a 12 dolgozóból 4 lépett ki, elviselhetetlen mennyiségű munkát hagyva a még kitartó nyolc főre.

Ráadásul a szakemberek nem is külföldre, netán a versenyszférába mennek, hanem csak a nem messzi  kerületekbe, hisz a Ferencvárosban 45 125 forinttal, máshol 30-40 ezer forinttal többet kereshetnek, pótlékot, bérletet, a XV. kerületben cafeteriát kapnak. 

Magam az elmúlt két hétben az intézményi faültetés program okán végigjártam az óvodák, bölcsődék többségét. Majd minden intézményvezető elpanaszolta, hogy jópár státusz betöltetlen és számos dolgozó fontolgatja kilépését, mert más kerületekben jóval magasabb jövedelmet, megbecsülést kapnának. Ráadásul a zuglói önkormányzat által kínált bérek nem jelentenek csábítóerőt se a felvenni kívánt  gyakornokoknak, se a rutinos óvodapedagógusoknak.

Az intézményvezetők természetesen számos informális alkalommal is jelezték a problémát a polgármesternek és a területet vezető alpolgármesternek is. Hiába.

Pénteken a Zuglói Óvodavezetők Szakmai Közössége, a 24  óvoda vezetője, a képviselő-testületnek hivatalos levelet küldött, a megoldást is megnevezve kérte a tarthatatlan helyzet megváltoztatását. 

Hát itt tartunk, miközben polgármesterünk főpolgármester-jelöltként a "zuglói modellel" kampányol, ilyen a  zuglói patyomkinfalu a valóságban:

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-1.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-2.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-3.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-4.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-5.jpg

 

A 30 milliárdos főösszegű költségvetés szétosztásakor tehát kérés ellenére sem jutott plusz 50-100 millió az óvodák tisztességes működtetésére. 

És hová lesz ez az irdatlan halom  pénz?

1. Elnyelik a pénzt a cégeink:

cegek_kadas.jpg

Táblázat a 2019-es költségvetésből. Érdemes a táblázat alatti jegyzői mondatot megjegyezni. A ZVK Zrt a költségvetés tárgyalásakor a 3,7 milliárdon felül  további 400 milliót kapott.

2.  folyamatos pénzszívattyúként működnek az egypályázós közbeszerzésekkel ledílelt, feltehetően erősen túlárazott hosszútávú szerződések:  a park és zöldterület-fenntartás csütörtöki rendkívüli ülésen nem csatolt mellékletekkel meghosszabbítani igyekezett 1,2 milliárdja, az 1,3 milliárdos Hungast 2022-ig meghosszabbított szerződése, és a legújabb mutyi, az évi 1 milliárdos, de kerültetnek veszteséget hozó parkolás üzemeltetés-ellenőrzés kiszervezése.

3. A feleslegesen kifizetett százmilliók, pl. az épületeink energia fogyasztásának elmaradt megközbeszereztetése, a "fiatal vállalkozók" támogatására adott 30 millió, a médiatanácsadói és egyéb szerződések, rejtett  párt és haveri állások, stb.

De remek összehasonlításra ad lehetőséget a 4. (oktalan) alpolgármesteri állás bére és járulékai, mely önmagában kitenné a 350  óvodai dolgozó számára kért 30 ezres pótlék felét.

A csütörtöki rendkívüli ülésre előterjesztéssel fogok élni, hogy az Óvodavezetők Szakmai Közössége által kért intézkedésekről hozzunk döntést.

 

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés zugló óvodák Zuglói Szülők Közössége

A hagymás-tejfölös nudli

2014.02.10. 18:13 varnai

„2014. február 07-én az intézménybe ebédre kiszállított hagymás-tejfölös nudlit fogyasztásra alkalmatlannak tartottam, ezért az étel nem került kiosztásra. A tanulók étkezését biztosító cég szakemberét tájékoztattam a kialakult helyzetről, aki elnézést kért!  Az okozott „kár” megtérítéséről a későbbiekben egyeztetünk." - írta egy általános iskola igazgatója a szülőknek pénteken.

Bár más intézmény vezetők nem voltak ennyire karakánok, több óvónő és tanár által is csirizként jellemzett étel miatt több iskolából, óvodából jött panasz.  Az önkormányzati közétkeztetési referens szerdára ígért tájékoztatást, a Hungast ügyvezető kérdésemre egy új étel zuglói bevezetéséről beszélt. Persze sokra megyünk a kártérítéssel, azaz azzal, ha az adott ételt nem kell kifizetni, ha fél nap éhesen ülnek a gyerekek az iskolában.

mwnza_2893.jpg

Eszi nem eszi...   de akkor éhes marad.

A Zuglói Szülők Közössége (kövesse munkájukat a facebookon)  febr. 10-én az alábbi levelet küldte a szolgáltatónak:

Kérfalusi Attila ügyvezető, Hungast Kft.
 
Közétkeztetési koordinátor, Zuglói Önkormányzat
 
Tisztelt Ügyvezető Úr! Tisztelt Közétkeztetési koordinátor!
 
Ezúton szeretnénk tudatni Önökkel, hogy a 2014. február 7-i, étlap szerinti ebéd második fogása, a hagymás-tejfölös nudlikritikán aluli volt. A gyerekek nagy többsége a - kötelező kóstolást követően - nem evett belőle. Volt olyan intézmény, ahol az intézményvezető,mivel az ételt fogyasztásra alkalmatlannak tartotta,  nem osztotta ki (erről tudomásunk szerint értesítették Önöket is). Ugyanakkor tudomásunk van olyan intézményről is, ahol az étlaptól eltérően - vagy éppen azért - túrós bukta került kiosztásra.
Mindezek miatt a gyerekek megfelelő melegétel nélkül, éhesen voltak kénytelenek a péntek délutánt tölteni, tanulni - aminek következményeire, úgy gondoljuk, felesleges figyelmüket felhívnunk.
 
Kérjük, vizsgálják ki a probléma okát és tegyék meg a megfelelő lépéseket!
 
Nyomatékosan kérjük továbbá, hogy a jövőben az étlap összeállításakor - az ételek elkészítésekor - legyenek nagyobb figyelemmel a gyerekek életkori sajátosságaira, ízlésvilágára, és az egyenletesen magas minőségre
 
Itt szeretnénk tájékoztatni továbbá arról, hogy az elmúlt időszakban felszolgált tejbegríz sem felelt meg teljes mértékben az elvárásoknak: a gyerekek csak vízbegríznek hívták.
 
Tisztelettel: Zuglói Szülők Közössége
De a Hungast Mecsek Kft-vel nem csak minőségi probléma van. A cég öt éves időtartamra kötött szerződést, 2013 jan. 1-től 2017. 08. 31-ig évente  hozzávetőleg 1 milliárd+ ÁFa összegért szállítva a napi 10.00 adag ebédet, reggelit és uzsonnát . A Hungast közbeszerzési ajánlatában kimondta, hogy 10%-fölött nem foglalkoztat alvállalkozókat.
Az iskolák bejárásakor, a kóstolásokkor azonban rendre kiderül, hogy még mindig ugyanazok cégek, a Sodexo és az Elamen  szállítanak - immár  az alvállalkozóként -  akik régen is a kerületi intézményeknek főztek. Nem mellesleg  a Zuglói Szülők felmérése szerint a két cég nagyobb elégedettséget kiváltva főzött, mint a közbeszerzésen győztes Hungast Mecsek Kft. Furamód a fogyasztói megelégedettség, a letett szolgáltatás minősége nem volt szempont, pedig az önkormányzatnak (és a zuglóiaknak) egy év után immár volt tapasztalatuk a kerületen egy éven át közétkeztető cégekről. Hisz épp ezért bíztuk meg a három céget.
A polgármester azt állította a Hungast csak az első pár hónapban fog alvállalkozókkal dolgozni:
Idézet  a Képviselő-testület 2013 január 31-i üléséről:

Dr. Papcsák Ferenc

Helyes a képviselő úr indítványa, a szerződés kizárólagosan egy vállalkozásra vonatkozik, nincs tudomásuk arról, hogy alvállalkozókat venne majd igénybe, amikor teljes ellátási kötelezettsége van. Január 31-ig három vállalkozás látja ezt el, ahogy az előző hónapokban is, február elsejétől pedig teljesen ez a vállalkozás fogja ellátni. Abban az esetben ha olyan szabálytalanságot tapasztal képviselő úr, mint ami felmerült, hogy beöltöztették az alvállalkozókat Liget Bau-s sapkákba, hogy elfedjék a tényleges valóságot....
Miután a kerületi szülők és az intézmények egy része folyamatosan panaszkodott a minőségre márciusban a Hungast az igazgatók többszöri kérésére közzétette, mely intézménybe melyik alvállalkozó cég szállít. Mint kiderült, a cég több mint 60%-ban alvállalkozókkal dolgoztatott. A szerencsésebb intézmények az alvállalkozók (Elamen Cházár András utcai konyhája és a Sodexo)  konyhájából kaptak, a pecheseknek a Hungast Mecsek a saját esztergomi (!) konyhájáról szállított.  A cég ezután biztosította a szülőknek, hogy jó előre bejelentve, egy kijelölt iskolában lehet kóstolni. Ez aztán a próbavásárlás a javából.
  A Hungast az alvállalkozók foglalkoztatását. a polgármesteri állítás ellenére egész 2013 folyamán folyamatosan folytatta.  Nem csoda, hiszen a cég nemcsak az ígért fővárosi zöldmezős konyhaépítést nem kezdte meg, de az önkormányzattal kötött szerződés 10. pontját sem tartotta be.
Részlet a szerződést 15. oldaláról:
szerz_menza_3023.jpg
A cég a szerződés 10. pontját  kétharmad részben nem tartotta be
A háromból két iskolai főzőkonyhát nem újítottak fel, nem használnak. A Városligeti Angol-magyar Két tanítási nyelvű  Ált. Iskola alagsora és az Ungvár utcai Hajós Alfrédhoz tartozó  épület máig üresen áll, pusztul, még csak egy kalapácsütésnyi előkészületet sem tettek egyikben sem. Nem is szándékoznak. Az ügyvezető szerint azért nem használják a konyhákat, mert az iskolák igényt tartanak a helyiségekre, csakhogy ez nem igaz, a valóság ennek a fordítottja. Az iskolák és az önkormányzat türelmesen várták, hogy a cég beköltözzön, és csak ezután jelezték a fenntartónak, hogyha a cég nem használja a területet, akkor ők tudnák használni. Jellemezően egyik épületrész felújítása sem szerepel az önkormányzat 2014-es költségvetésében.
A főzőkonyhák felújításának elmaradása nemcsak szerződésszegés,  de konkrét kár: a cég nem újít fel két önkormányzati ingatlant, továbbá a helyi munkahely teremtés is elmarad. A Hungast a KÖZGÉP-es mintát követve tulajdonképpen beruházás nélkül, alvállalkozókkal végezteti el a munkát, míg az önkormányzat  immár egy fölösleges, közbeiktatott (fideszközeli) céget is eltart.
A Hungast cégcsoport gyors  terjeszkedéséről, más önkormányzatoknál viselt dolgairól, a gyors terjeszkedés hátteréről,  Bánki Erik fideszes képviselőig vezető tulajdonosi hálójáról ITT olvashatja el a HVG cikkét. Érdemes.
hajos_konyha_3020.jpgA Hajós Ált. Iskola Ungvár utcai  kétszintes főzőkonyhája  a szerződés ellenére mindmáig üresen áll

Kérfalusi ügyvezető úr telefonos érdeklődésemre azt válaszolta, az étel kipróbálásra volt, máshol szeretik. ( bár elsőre azt is tagadta, hogy probléma volt, csak azután ismerte el, hogy konkrétan említettem az igazgatói levelet, melyet ő is megkapott) Az ügyvezető azt állította, hogy a 10%-os alvállalkozói limit a tíz éves szerződési időtartamra szól. Tévedésben van, az önkormányzat határozott időre, 5 évre kötött a Hungasttal szerződést, egész pontosan 2017. 08. 31-ig. A szerződés meghosszabbítható, amennyiben az önkormányzat 2017-ben úgy dönt. Amennyiben a cég betartja a Kbt. idevágó szabályozását a 10%-os alvállalkozói foglalkoztatásról, (feltehetőleg már átlépte) és amennyien mi, zuglói szülők elégedettek vagyunk. De ha a cég nem tartja a be a szerződést pl. a főzőkonyhák felújításáról, vagy rendszeresen panasz van a minőségre akár idő előtt is felbontható. Bizony.

2 komment

Címkék: zugló közbeszerzés közétkeztetés Hungast mecsek Zuglói Szülők Közössége

süti beállítások módosítása