HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Thököly út 150. kiadása - Nem akarásnak nyögés a vége

2022.07.01. 11:11 varnai

Tovább folytatódik a Thököly út 150. alatti bolthelyiség kálváriája. Miután a szépen felújított, frekventált helyen lévő helyiség egy évvel a pályázat kiírása után is üres, tegnap közérdekű kérdéssel fordultam a polgármesterhez. A válasz gyors volt, csak a felelős mutogatott másra. Láthatólag nem adták fel, hogy a bolthelyiséget megszerezzék. 

 291351805_1851279238585336_2031010769632381898_n.jpg

Szajna-parti életérzés üres bolttal és hajléktalanokkal...  A 140 millióért felújított teret és tucatnyi millióért felújított helyiség előterét mára hajléktalanok foglalták el. Szélárnyékoló, kandeláber, minden úgy lett, ahogy a szivüknek kedves bérlőjelölt elképzelte. ( akkoriban többen látták Tóth Csabát és titkárnőjét a helyiséget nézegetni)

Mint emlékezetes a frekventált helyen lévő bolthelyiség mintegy 5 éve üres, és az akkor kivenni szándékozó céget a Zrt. lepattintotta. Majd a helyiséget 15 millióért felújították - ami azért volt fura, mert a Zrt. tán létrehozása óta egyetlen kiadni szánt helyiséget sem újított fel, itt meg, bár leendő funkciót nem ismerhették, gondosan elhelyezték a leendő "Szajna-parti  életérzésű" cukrászdához szükséges csaptelep kiállásokat,  - majd illegálisan, cserével próbálták azt a szivüknek kedves cégnek odaadni. (az életérzés kitalálása után egy évvel késöbb cserét ajánló  Hetti-Ker Kft. cukrászdája macaronokat árul a Szugló utca 80-ban) 

Miután a csere törvénytelenségére felhívtam a figyelmet a jegyző is megállapította a szabálytalanságot és kínjukban kiírták a rendes pályzatot. Ezt húzták egy évig, míg végül a kifárasztás sikerrel járt és az összes licitáló, ajánlattevő cég visszakozott. Meghökkentően hasonlít a szituáció ahhoz, amikor a kizárt parkolási cég felebezett, majd egyszercsak visszavonta a a fellebezését. Kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot/fenyegetést?

Most kezdhetik a pályáztatást előlről, kíváncsi vagyok a Hetti-Ker Kft. tulajdonosi köre elindul-e.

Alant olvasható, a Zrt. ideiglenes igazgatója által összerakott időrendi táblázat. Ebben a 2017-es bérbevételi szándék, és a cserés kiutalási próbálkozás furamód nincs feltüntetve.

Feljegyzés

Thököly út 150. pályázat

 

  • 2021. április 29.: KT döntött a pályázat kiírásáról, pályázat tartalmáról, feltételek meghatározásáról
  • 2021. május 06-2021. június 04-ig pályázat (hirdetmény) kiírásra került a rendeletben szabályozott rendelkezéseknek és a KT döntésben meghatározottaknak megfelelően
  • pályázatra beérkezett ajánlatok: 14 db (érvényes 6 db, érvénytelen 8 db)
  • érvényes ajánlattevőkkel előzetes megállapodások megkötése: 2021.06.hóban lefolytatva
  • pályázat alapján a bérleti szerződés elfogadásáról GB döntés 2021. szeptember 02.
  • A 2021. április 29-i KT döntés a pályázatban előírta az árversenyt, azonban a Jogi Főosztály állásfoglalása alapján egyértelműsítő rendeletmódosítás vált szükségessé az árverseny támadhatatlan lefolytatása érdekében. A rendelet módosítására 2021. december 21-én került sor, ezt követően kezdhettük meg az árverseny lebonyolításához szükséges, jogszabályokban meghatározott határidők betartásával az előkészületeket – pl. kihirdetés, ügyfelek által nyilatkozatok, igazolások beszerzése.
  • Az árverseny (licit) időpontja (tekintettel a rendeletben előírt nyilatkozattételekre és határidőkre): 2022. február 09. – résztvevő ajánlattevők száma: 3
  • Az árverseny eredménye alapján előterjesztés elkészítése az 2022. áprilisi (ülés időpontja 2022. május 02-ra áttéve) ülésre – a véleményezés során az árverseny 2., majd később a 3. helyezettje visszalépett
    GB döntése alapján bérleti szerződés előkészítése aláírásra, közterületfoglalási engedély kérelem bekérése (2022.05.24.), ügyfél 06.02-án felvette a kapcsolatot PH-val a közterületfoglalási engedélyezés ügyében (kérelem nem lett benyújtva)
  • 06.29-én ügyfél előzetesen e-mailben jelezte, hogy „helyiség bérletéről az azóta eltelt időszak gazdasági változásai illetve a tervezett bérleti szerződés egyes pontjainak következtében lemondok.”. Kértük az elállási nyilatkozat cégszerű megküldését.

A testületi vitán elhangzó közérdekű kérdés és vita 1 óra 58-tól látható.


A legabszurdabb pillanat, amikor Hajdu Flórián gazdasági alpolgármester engem szólít fel, hogy fizessem ki az okozott kárt... iközben gazdasági alpolgármesterként ő és a sógora, a Zrt. igazgatója voltak azok akik hosszú évekig nem szedték be a bérleti djíat az előző bérlőktől, tucatnyi millió forintot hagyván elveszni, majd 140 millióért újítatták fel a terecskét és 15 millióért a helyiséget, hogy az ismerős beleülhessen a készbe, majd a cserés ügyeskedésük miatt ismét több évnyi kiadás maradt el, ismét tucatnyi milliót vesztettünk. Igen vastag bőr van a meggazdagodott alpolgármester képén.  

Nem véletlen, hogy az átvilágítás is rámutatott a helyiségkiadások furcsaságaira, a Zrt. igazgatóját májusban felmentettük, a cég felügyelő bizottsága több területen, pl. a helyiségek kiadása ügyében belső vizsgálatot rendelt el.

A cég feletti kontroll megtartása, az ottani vizsgálódások  mindenáron való akadályozása Hajdúnak és a mögötte álló Tóthnak mindent megér, ezért hivatták vissza a Zrt. rámenős FB. elnökét, és ügyeskednek most az igazgatói pályázattal.  Ha kidőlnek a csontvázak a szekrényekből azok börtönbe juttathatják a Zrt-t eddig magánbirodalomként uraló csipetcsapatot. 

 

 

 

 

komment

Címkék: Városgazdálkodási Zrt Hajdú Flórián alpolgármester Baracskai Gábor

2,3 millió forint az ablakban - így keletkezik a 760 milliós tartozás

2021.03.14. 16:56 varnai

Tán többen is emlékeznek, a Thököly út 150. meghökkentő bérbeadási kisérlete után közérdekű kérdéseket tettem fel a Városgazdálkodási Zrt-nek az önkormányzati üzlethelyiségek bérbeadása tárgyában. A Zrt. látványosan sumákoló és valótlanságokat állító válaszai újabb gyanús ügyekre engedtek következtetni, és számos új kérdéshez vezettek. Akkori levelemben kértem, hogy induljon vizsgálat az ügyek feltárása érdekében. Azóta több más ingatlan ügyében is a zuglói lakosok hívták fel a figyelmem hasonlóan furcsa bérbeadásokra,  vagy éppen azok elmúlasztására.

A most kapott aljegyzői válasz önmagáért beszél. 

Képviselőként kértem a teljes nem lakáscélú helyiségeink bérbeadásával kapcsolatos adatsorokat, a kiadott és nem kadott ingatlanok jegyzékét, a kintlevőségeket egy-egy átekinthető excel táblában.  

E helyett kaptam pár pdf-et, melyek értlemszerűen nem kereshetőek. Nyilvánvaló, hogy a pdf-eket létező excel táblákból butították le.

Az azért kiderült, hogy a Zrt-nek sikerült pár év alatt 760 milliós kintlevőséget összehoznia, ráadásul úgy, hogy az előző ciklus közepén több száz milliónyi adósságot mint behajthatatlant már leírtak. Hogy ez hogy lehetséges, erre a Thököly  út 150. esete tökéletes példa.

 A többi helyiségről és a kapott táblákról késöbb írok, egyelőre a Thököly 150. ügyét nézzük:

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-1.jpg

Mint kiderült a Thököly út 150. esetében maguk is úgy látták  - utólag, a képviselői leszavazás és közérdekű kérdéssor után -  hogy a kiadási próbálkozás nem felelt meg a hatályos rendeleteknek. A sok milliónyi közpénz vesztést okozó döntések meghozóiról, felelősök felkutatásáról ellenben nem intézkednek.

A jegyzőnek fölösleges jogi szakvéleményt készíttetnie "a bérbeadás lehetséges módjáról".  A helyiségbérleti rendeletünk egyértelmű: nyílt versenyeztetést ír elő. Láthatólag még mindig az ismerős helyzetbe hozása a cél.

 

thokoly150.jpg

A tér kialakítása jelenleg is folyik, brutális mennyiségű, 120 millió forintnyi pénz költenek el a parányi területre, szinte teljesen letérkövezve a sarkot, és a vak is látja, hogy a bolthelyiség teraszának a kialakítása az elsődleges szempont, közpénzből telepítenek a bolthelyiség bejáratához virágládákat, szélfogókat.  

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-2.jpg1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3rovid1.jpg

Tehát a jegyző szerint a "polgármesteri döntés" állította meg a téves döntést, nem az általam írt korrupcióra és törvénytelenségre figyelmeztető levél, és nem több képviselő tartózkodó szavazata.

Nyilván... Szomorú, hogy a vizsgálat máig nem indult el és láthatólag nincs is akarat az elindítására, a felelősök megtalálása tudatosan nem cél. 

Figyeljenek csak, itt egy állatorvosi ló, hogy képződik a 760 milliós, jórészt soha be nem szedhető kintlevőségünk.

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3_rovid2.jpg

 

Tehát az albán pékségnek már a bérbevétel utáni második hónapban fizetési felszólítást kellett küldeni. De a Zrt. nem mondta fel  a szerződést, azaz nem is kellett volna felmondani, hisz nem fizetéskor a szerződés automatikusan megszűnik, nem tették ki a nem fizető bérlőt megelőzve a további kár keletkezését, hanem,  - ki tudja miért - hagyták hogy további  két évig busás haszonra tegyen szert, mert a következő két évben sem fizettek bérleti díjat. Pár fizetési felszólító levéllel letudták a gondos gazda munkakörét.

Két és fél évig működtek ott az albánok jóformán alig fizetve, a tulajdonostól nem zavartatva. Ki hagyná ezt a saját magáningatlanával? Senki.

Tudtommal akkor se mi tettük ki őket, az albánok csak azért hagyták ott a helyiséget, mert az ELMÜ egy elektromos tűz miatt kiszállva illegális rákötést észlelt és kikapcsolva az áramot. Az albánok az áramot is lopták, sok tízmilliós értékben. A Zrt. mondhatni pár levél megírásával asszisztált, hogy az önkormányzatnak 2,34 milliós kára keletkezzen. 

Hogy a polgármester, a jegyző, a hivatal belső ellenőrei, vagy a Zrt saját belső ellenőre mikor lép, mikor indít, vagy miért nem indít vizsgálatot, erre a következő adatkérésben kell válaszolniuk.

Folyt . köv.

komment

Címkék: Városgazdálkodási Zrt Hajdu Flórián alpolgármester Baracskai Gábor vezérigazgató Horváth Csaba polgármester Thököly út 150.

Csak a gyerekeket hagyták ki

2017.05.09. 11:14 varnai

 Zuglóban a környezettudatos nevelést célzó faültetési programból csak az óvodásokat hagyták ki, épp azokat, akiknek a programot szántuk.  Nem mindenki ilyen peches, amikor a kerület országgyűlési képviselője ültet fát, akkor minden működik és mindenki időben a helyszínen van.

Az új zuglói zöld-baloldali városvezetés előterjesztésemre 2016 októberében az alábbi határozatot fogadta el:

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat
Képviselő-testülete

597/2016. (X. 20.) Öh. számú
határozata

A zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése című
2016. őszi faültetési program megvalósításáról


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a „zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése” című 2016. őszi faültetési program megvalósítását.

A program megvalósításához szükséges forrás, előirányzat biztosításáról a Környezetvédelmi Bizottság dönt.

A programban résztvevő gyerekek szülei részére biztosított a faültetés és gondozás költségeinek részben vagy egészben történő átvállalása.

Határidő: 2016. november 25.
Felelős: Polgármester (Kerületi Főmérnökség; Gazdasági Osztály: Zvk Zrt.)

 

Az előterjesztés szerint a kerület 23 óvodájában és  közel ugyanennyi iskolájában ültetnek fákat az óvodások, iskolások bevonásával, aktív részvételével. A Környezetvédelmi Bizottság a Zrt. szakembereinek kalkulációi alapján 8 millió forintot szavazott meg a hozzávetőleg 80 fa beszerzésére, elültetésére és a melléjük kerülő egyedi táblák legyártására és kihelyezéséére. A határidő november 25-e volt, hiszen a fák kiültetését még az őszi faültetési szezonban el akartuk végezni. A teljes előterjesztés ITT olvasható.

Az ötlet nem egyedi, számos településen ültetnek hasonló módon fákat, növényeket, bevonva a gyerekeket.

g_1.jpg

Faültetés Kispesten gyerekekkel -  itt sikerült, ami Zuglóban nem.

Szeptemberben az óvodavezetők értekezletén az ötletet örömmel fogadták az intézményvezetők, hisz több óvodánk is "Zöld óvoda" címet viseli, és a környezettudatos nevelés, a természet megismertetése mindenütt kötelező nevelői feladat, mi sem alkalmasabb erre, mint egy gyerekekkel közös faültetés.

Azt hiszem Környezetvédelmi Tanácsnokként ilyen ötletek meghonosítása mondhatni a munkaköri a kötelességem. Az előterjesztést az MSZP frakción kívül minden képviselő megszavazta. Ezen nem kell csodálkozni, ők a 2. Közösségi kert megvalósítását is két éve kitartóan akadályozzák.

December közepén érdeklődtem, elkészült-e a munka, de mint kiderült, semmi nem történt. A Városgazdálkodási Zrt és a hivatal munkatársai a szokásos egymásra váráson, mutogatáson kívül nem tettek semmit.

Február elejére nagy nehezen - egy blogposzt után -  sikerült egy értekezletet összehivatnom, ugyan vizsgáljuk már meg, ki mit miért nem csinált meg. (netán Zuglóban szokatlan módon keressük meg a felelőst) és legalább a tavaszi szezonban történjen meg az ültetés.

Február közepén a Zrt munkatársával és a kerületi főkertésszel együtt végigjártuk a 23 óvodát, míg az iskolai ültetést őszre halasztottuk. Mindenütt az óvoda vezetővel közösen bejártuk az udvart, kitaláltuk, hová milyen fafaj kerüljön, leegyeztettük az ültetésben részt vevő óvodai csoportok nevét, hiszen a kihelyezendő táblákra az is rákerült volna. Az elfogadott ütemterv szerint a cégünk, a Városgazdálkodási Zrt feladata volt az (1 milliárdos zöldterület fenntartási keretszerződésünk részeként) a kivitelezővel az ültetést megoldani április 30-ig.

Április elején meghökkenve hallottam a Napraforgó óvodában (ahová a fiam jár) hogy a fákat alvásidő alatt, az óvodások nélkül ültették el. Mint pár telefonból kiderült, a kivitelező cég minden oviban hasonlóan járt el.

napraforgo_faultetes_1449.jpg

A Napraforgó Óvoda udvara - a faültetés alvásidőben történt.

Az óvodavezetőkkel kész tényként közölték mikor ültetnek, de néhol még csak nem is szóltak, az ablakból látták, hogy valakik dolgoznak az udvaron.

Mint kiderült, a 23 óvodából csupán 12-ben ültettek fákat, és miközben a határozat címe és célja: Környezettudatos nevelés és a gyerekek bevonása a faültetésbe, a gyerekek mindösszesen két helyen vehettek részt a faültetésben.

A hivatalban, a Zrt-nél valakik nagyon nem akarták, hogy ez a nevemhez kötődő projekt sikeresen megvalósuljon.

Kérésemre a Zrt. munkatársa az alábbi alvállalkozói levelet továbbította:

ultetes_utemezese_2.jpg

 

Megjegyzendő, a faültetésben kapkodásra, esőben ültetésre nem volt ok, hiszen a kiültetés határidejének április 30-át jelölték meg a hozzáértő szakemberek. A kivitelező cég azt állította, hogy az óvodavezetők kifejezetten azt kérték, hogy a "munkavégzés korlátozódjon arra az időpontra, amikor a gyerekek nincsenek az udvaron". Ezután hivatalos körkérdésben érdeklődtünk az óvodavezetőknél. Íme a válaszok:

Aprófalva Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 1 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: Az ültetés időpontja nem volt pontosan behatárolva, a ZVK dolgozói a korai órákba érkeztek, nem volt megszervezhető a gyermekek bevonása

Üdvözlettel: Kuzma Orsi

 -----------------------------------------------------------------------

Bóbita Óvoda

A Bóbita Óvodában nem történt meg a tavaszi faültetés, mert az udvaraink felújításra várnak.

Üdvözlettel:

Csákváriné Erzsi

 -------------------------------------------------------------------

Csicsergő Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: ……0.. db fa.

A faültetésben ………0… fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:

A faültetés nem történt meg, melynek oka: a felmérés ugyan  megtörtént, de még nem jelentkeztek faültetés ügyben

Üdvözlettel: Bognárné Zsuzsa ov. vez

 ------------------------------------------------------------------------

 Zuglói Napköziotthonos Óvoda

A Zuglói Napköziotthonos Óvodában a faültetés nem történt meg, mely oka, hogy nem érkezett meg a facsemete, nem ásták ki  helyét és a földet sem küldték mellé.

Üdvözlettel Seresné Erika

-------------------------------------------------------------------------

Mályva Óvoda

A Mályva Óvodában a felmérés megtörtént, de más nem.

Üdvözlettel: Székely Ili

 -----------------------------------------------------------------------

Meseház:

Tisztelt Csoportvezető Asszony!

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 1 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetés nem történt meg, melynek oka:  A 2. fa ültetése nem történt meg. Tekintettel arra, hogy az udvari játszóeszközök telepítése van folyamatban és emiatt nem volt lehetséges.

Üdvözlettel:

Rinyu Erika

óvodavezető

 ----------------------------------------------------------------------

Mókavár Óvoda

A Zuglói Mókavár Óvodában a faültetés nem történt meg, mert  még nem érkeztek meg a facsemeték.

Emlékeim szerint a felméréskor a Madarak fák napjára terveztük.

Üdvözlettel:

Pethő Imréné
óvodavezető
Zuglói Mókavár Óvoda

 -------------------------------------------------------------------------

Napsugár Óvoda

A  faültetés nem történt  meg.
Oka: Felmérés megtörtént, de a 2 db  fát nem kaptuk meg ültetésre.

 -------------------------------------------------------------------------

Óperenciás Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 3 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt .

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:  esett az eső amikor ültettek előtte is több napja  , sáros talaj.

Köszönettel:  Árva Judit

                              óvodavezető

------------------------------------------------------------------------

Zuglói Hétszínvirág Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa.

A faültetésben 38gyermek vett részt.

Üdvözlettel:
Görög Anikó
Óvodavezető
---------------------------------------------------------------------------

Kincskereső Óvoda

A Zuglói Kincskereső Óvodában 3+2 db fa lett ültetve. Gyerekek nem vettek részt rajta, mert alvásidőben, illetve esőben hozták a fákat.

Babarczy Andi

 -----------------------------------------------------------------------------------

Tücsöktanya Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: A kedvezőtlen időjárás miatt nem vettek részt a gyermekek a faültetésben.

Üdvözlettel: Fürst Józsefné  óvodavezető-helyettes

 -------------------------------------------------------------------------------

Pöttöm Park Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetés nem történt meg, melynek oka: 2016-ban a Virágzó Zugló program keretében 6 fát ültettünk.

Jelenleg több fa már nem fér el, mert akadályozná a szabad mozgást és játékot, ami az óvodai játszóudvar lényege.

A hosszútávú jövőben szívesen ültetnénk fákat, amennyiben az elpusztult, vagy nagyon beteg fák kivágására, gyökereik kiásására lehetőség lenne. Azok helyére lehetne egészséges fákat telepíteni, amik aztán szakszerűen gondozva hosszú távon segíthetnék gyermekeink fejlődését és örömét.

Jamrik Erzsébet

 -----------------------------------------------------------------

Rózsavár Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében a Zuglói Rózsavár Óvodában elültetésre került 2 db fa.
A faültetésben nem vett rész gyermek, melynek oka: alvásidőben érkeztek a fák.

üdvözlettel,
Szabóné Somodi Mária  óvodavezető
-------------------------------------------------------------------------------

Tündérkert Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben - fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: -

A faültetés nem történt meg, melynek oka: még nem kaptunk fát.

-------------------------------------------------------------------------------

A Zöld Lurkók óvodában nem történt faültetés!

Oka nem ismeretes.

Balassai Márta óvodavezető,  Zuglói Zöld Lurkók Óvoda

 -----------------------------------------------------------------------------

Cseperedő Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0  db fa.

A faültetésben ……0…… fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:

A faültetés nem történt meg, melynek oka: a fák ültetésének helye nem lett pontosítva. A járdaszegély mellé a gödröket kiásták, de vissza is temették.

Tájékoztatást nem kaptunk az intézkedésről.

Üdvözlettel:

Szemerédi Zsanett
óvodavezető helyettes
-------------------------------------------------------------------------------

Herminka Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa az Erzsébet Óvodában.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: nem a megbeszélt időben jöttek ültetni.

A faültetés nem történt meg, melynek oka: Az Ida Óvodában nem. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy ősszel lesz ültetés, mert csak akkor lesz az a típusú fa, amit hozzánk terveztek. Beszéltünk Várnai Úrral, tőle tudtuk meg, hogy az utcán, a  bejárati fronton a héten valamelyik nap a délelőtti órákban 3 db fát fognak ültetni (a gödör már napok óta ki volt ásva). Megbeszéltük vele, hogy akkor mi ehhez csatlakoznánk.  A munkások nem tudtak erről, így teljesen véletlen, hogy észrevettük, megkezdődött a telepítés. Kértük, hogy a gyermekek is részt vehessenek benne. A kezdeti elutasítás után sikerült  egyezségre jutnunk. Így egyik 24 fős nagycsoportunk végül részese lehetett az ültetésnek.

Üdvözlettel: Berek Sándorné óvodavezető

 --------------------------------------------------

ZUGLÓI JÁTÉKSZÍN ÓVODA

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 3 db fa.

Mivel már ősszel ültettünk 7-fát a gyerekekkel a születésnapon, így csak 3 gyümölcsfát kértünk.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: egész nap esett az eső, ezért kora délután lett elültetve.

 --------------------------------------------------

Napraforgó Óvoda:

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került:  3 db fa. (Újvidék sétány 3-5.)

A faültetésben  0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: alvásidőben jöttek a dolgozók.

Üdvözlettel
Antal Kati

 --------------------------------------------------------------------------

Narancs Óvoda

Várnai László képviselő úr, a helyszín megtekintésekor 2 db fát az óvoda udvarára, 2 db fát, a gazdasági bejáratnál, közterületre tervezett. A felmérés után nem jelentkezett, a tervezett fák elültetése nem történt meg az óvodánkban, melynek okáról nem tájékoztatott bennünket.

 --------------------------------------------------------------------------

Örökzöld Óvoda

 

Tavaszi faültetéssel kapcsolatosan a következő tájékoztatást tudom adni:

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:  A faültetés nem történt meg, melynek oka:

Sajnos ez jellemző a mi esetünkben.

Intézmény mellett került volna (közterületen) 2 db fa elültetésre a megbeszélések alapján.

Az egyeztető megbeszélések óta semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, nem keresett meg senki. Észleltük, hogy a megbeszélt területen 2 lyuk kiásásra került, (mikor, ki, stb. nem tudjuk) majd be is lett temetve 1-1 földkupac otthagyása mellett.

Sajnos ezzel a projekttel kapcsolatosan csak ennyi az összes információnk.

Üdv: Simon Kata

 -------------------------------------------------------------------------

Zuglói Tihany Óvoda

A Zuglói Tihany Óvodában nem történt faültetés. A felmérés megtörtént, akkor összeírták, hogy mennyi és milyen fát biztosítanak.

Azóta nem kaptam információt.

Farkas Tiborné

óvodavezető

Zuglói Tihany Óvoda

-----------------------------------------------------------------------

Zuglói Kerékgyártó Óvoda

A Zuglói Kerékgyártó Óvodában a közterületre ültettek két fát, de az óvodát nem értesítették. Az óvodavezető az ablakból látta, hogy ássák ki a fák helyét.

Nagyné Jávori Zsuzsanna óvodavezető

------------------------------------------------------------------------

Megjegyzés, az ültetések időpontjáról kérés ellenére mindmáig nem kaptam információt. Az információs táblák kihelyezésére mindmáig, egy hónappal az ültetés után sem került sor, ahogy az iskolák megkeresésére sem.

Ha a kerületi óvodások, iskolások faültetését sikerült is az MSZP vezetésű ZVZ Zrt-nek elszabotálni, van amikor az önkormányzati cég megbízhatóan és pontosan áll rendelkezésre.

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő és a baloldal képviselőjelöltjének faültetésénél nemcsak a facsemetéket sikerült időben odavinni, de a faültetést végigtapsolta a Városgazdálkodási Zrt igazgatója, a Kerületi Főkertész is, míg a Cserepes Művelődési házunk a Facebook oldalán számolt be róla.

17952651_1282848335143872_4224228290964849650_n.jpg

Faültetés Zugló módra  - ami a gyerekeknek lehetetlen volt, neki sikerül, kap lapátot, lelkes segítőket.

BOSS öltönyben lapátol Tóth Csaba, a zuglói MSZP elnöke, a fát tartja Bitskey Bence baloldali képviselőjelölt, jobbról Hajdu Flórián MSZP-s alpolgármester. A sort állók: Megyeri Szabolcs Zugló főkertésze, Baracskai Gábor, a Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, Hajdu alpolgármester sógora.

18033338_1282845745144131_5816822944254236659_n.jpg

 

komment

Címkék: óvodák Városgazdálkodási Zrt Hajdu Flórián alpolgármester faültetési program zugló Baracskai Gábor vezérigazgató Tóth Csaba országgyűlési képviselő környezet tudatos nevelés

Zugló közösköltségben jobban teljesít!

2014.02.03. 14:59 varnai

Zugló kétségkívül  jobban teljesít - a polgármesterünk idén a legjobban kereső országgyűlési képviselővé vált. A kerületi társasházak lakói feltehetően kevésbé optimisták, az önkormányzat  500 társasháznak hozzávetőleg 100 millió forintnyi közös költséggel tartozik. Simán nem fizettük  ki a 2013 októberi, novemberi, decemberi és a 2014. januári közös költséget. Erre mondta a polgármesteri harsona, a Zuglói Lapok, hogy "rendbe tették a pénzügyeket".

A poszt illusztrációjaként az egyik teljesen  önkormányzati ház, a Nagy Lajos Király útja 104. Közismertebb nevén: a Sing-sing ház.

homlokzat_nagyl_net3303.jpg

  A lakások harmada-fele  befalazott, üres, vagy jogcím nélküliek lakják. A melléképületekbe hajléktalanok költöztek be, a lépcsőház közvizelde,  mert a kapu bezárhatatlan.

Az önkormányzat eddig is rendszeresen késett a közös költségekkel, de most egy tudatos (alpolgármesteri, polgármesteri, jegyzői?)  döntés következtében a Városgazdálkodási Zrt sem a hivatal nem fizet,  pedig novemberben még 550 millió forint működési hitelt is felvettek... bár persze azt mondták, nincs likviditási probléma. Tehát akkor csak puszta élvezetből szivatják a kerületi társasházakat? A 2013-as költségvetésbe természetesen betervezték ezt az évtizedek óta meglévő, kalkulálható kiadást. De akkor hol a pénz?

Háttérként tudni kell, a kerület mintegy 2600-as lakásállományából 500 lakás vegyes tulajdonú házakban van, ahol az önkormányzatnak - akár bármelyikünknek, aki társasházban él - havonta fizetnie kell a tulajdoni hányad szerint ráeső közös költséget.

A társasházak bajban vannak, mert egy sima lakót be lehet feketíteni a többi lakó előtt, fizetési meghagyást lehet kibocsátani,  akár jelzálogot lehet  tenni a lakásra. De a társasházak, a közös képviselők érthetően nem szívesen kezdenek háborúba a nagyhatalmú önkormányzattal, mert könnyen feketelistára kerülhetnek pályázatoknál, építéshatósági procedúráknál és más ügyekben. Mindazonáltal az önkormányzat már több fizetési meghagyást  is kapott türelmüket vesztett társasházaktól.

A több hónapnyi tartozás, különösen ha több önkormányzati albetét is van, netán 30% fölötti az önkormányzati tulajdonrész, akkor az egész ház  költségvetését felboríthatja, nem tudnak közüzemi számlákat, pl.  szemét-  vagy vízdíjat fizetni.

lepcsohaz_to_net3282.jpg

Az egyik belső lépcsőház évek óta omladozik, balesetveszély miatt be van deszkázva. A ház fáskamráiban hajléktalanok laknak, a ház melletti évek óta felhagyott építkezés rothadó tava körül patkányok élnek.

A lakásgazdálkodás most 2014 januári határidővel kerül vissza a Városgazdálkodási Zrt-től a hivatal alá, - dobálják mint a forró krumplit. Az eredeti határozat 2013. júniusi dátumról szólt.  Az "elmúltháromévben" nem hogy rendbe tették volna a kétségkívül nehéz szociálisan érzékeny területet, de a káosz akuttá vált.  Mazsu odakerülésekor elbocsájtotta a lakásállományt ellenőrző bérlemény ellenőröket és ügyintézőket,  állítólag 2010-től az éves kötelező bérlemény ellenőrzés lényegében elmaradt, az adatbázisok kaotikusak.

belso_homlokzat_net3288.jpgVan aki igyekszik, felújít, ablakot cserél,  de a szomszéd lakás évek óta lakatlan, bedeszkázva. A házban nincs gázvezeték, a külső vakolat nélküli, üres lakásokkal körbe vett lakásokat irgalmatlan költséggel, villannyal fűtik a szociális lakbérre szorulók.

A szociális lakásállomány,a 2600 lakásban lakó a szociálisan érzéketlen fideszes önkormányzatnak a "mindenki annyit is ér" elvén nem volt fontos. A  hozzávetőleg 8000 "a nyomor eszi ki a fejét" szegény zuglóitól,  ha csak tudnának megszabadulnának, ezt többször kifejtették.  A lakás és házállomány felújítására, fenntartására az önkormányzat lényegében nem költött az elmúlt három évben.  A szociális és egyéb segélyekre szánt összeget az önkormányzat 2011-es költségvetésétől kezdve a felére csökkentette.  

A lakásállomány rendben tartására szolgáló keretet,  -  mint a belső ellenőri jelentésből tudható - a három évre szóló 432 milliós gyorsszolgálati keretösszeget egy év alatt elköltötték, a gyorsszolgálati divíziót, azaz az 1200 számla befogadását Mazsu Debrecenből hozott haverja intézte.

Az önkormányzati  lakásállomány folyamatosan pusztul. Különösen aggasztó a teljesen önkormányzatú házak állapota, ezek műszaki állapota nem egy esetben kritikussá vált, a felújításuk immár többe kerül mint a szanálás.  E házak szociális és nem ritkán közbiztonsági gócpontok a kerületben, (Mexikói 3. Cserei utca, Várna utca 9.)  nem egy VIII. kerület sűrűjét is megszégyeníti.  Miközben cserelakás -és hát erre szánt pénz -  hiányában állnak a felújítások 300 lepusztult, felújításra váró lakás üresen áll, pusztul, (és ketyeg a közös költség) sok tucatnyi  több éves lakáskiutalásunk is van, igen sokan egy 12 négyzetméteres szükséglakásnak is örülnének. Lényegében lakásgazdálkodás nem történik, koncepció nincs.

zar_gyurcsany_net_3295.jpg

Feltehetőleg a tavaly 160 milliót kereső  ( segítek, havi 15 millió) polgármester el sem tudja képzelni, milyen lehet ilyen társasházban lakni (tavaly vett egy 2880 m2-es telket Szigligeten)  ez a gondolat kísérlet feltehetőleg nem nagyon izgatja, pedig igen szegény sorból származik.  Igaz öt családnak tűzifát is vitt, no persze a kerületi média jelenlétében.

Gyurcsány a hibás!

komment

Címkék: társasházak közös költség lakásgazdálkodás szanálás önkormányzati lakásállomány szociális lakás Városgazdálkodási Zrt

süti beállítások módosítása