HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Ha félnek lejárató kampányba kezdenek, bevetik a trollokat

2017.02.26. 18:44 varnai

A hatalomban ülő nyomorult rettegők, cselszövő III. Richárdok minden korban és pártban egyformák. Lehetnek azok országos fideszesek vagy zuglói szocialisták. Kiabáltatnak, lejáratnak, felbérelt trollokkal dolgoztatnak. 

A frissen feltűnt és sikereket elérő Momentum tagjait lebudaiúrifiúzzák, hazaárulónak kiáltják ki, csak mert kiharcoltak egy népszavazást, és most trollok kísérik őket országjárásukon. 

A zuglói baloldal sajnos semmivel sem különb. Az időközi választási kampányban bevetnek mindent, zaklatást, fenyegetést, primitív, övön aluli lejáratást. Hogy a terelés ne legyen sikeres előrebocsátom, a  folyamatos botránykeltés csak arra jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, az MSZP nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője?  És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

A botránykeltés azt is elfedi, hogy Zuglónak nem került szavazásra a 2017-es költségvetése és emiatt jópár beruházás és döntés halasztódik.

A lejárató kampány bevezetéseként decemberben névtelen levelekkel bombázták meg a sajtót, melyben engem szvingerklubba járással vádoltak meg. (sosem láttam ilyet) Egy hónappal később, miután ezt a "bűnt" nem találta elég érdekesnek a bulvármédia, emelték a tétet és egy szexpartner kereső oldalon a Facebookról lelopott fotómmal zaftos szövegű homoszexuális hirdetést adnak fel és küldik el a Borsnak. Jellemzően a létrehozó annyira idióta volt ( épp mint a bajai videóhamisításba belebukó MSZP-s Déri Balázs) hogy az általa épp szerkesztés alatt álló oldal fotóját küldi el a médiának. Az ügyben feljelentést tettem és a nyomozás elindult.

DSC_0493[2].jpgA jelöltünknek, Drevenka Monikának, a 30 éve a körzetben dolgozó és a környékbeliek által igencsak kedvelt gyógyszerész asszisztens hölgynek a novemberi testületi ülésen megüzeni Zugló hétpróbás, Vas megyében okirathamisításba belebukó MSZP-s országgyűlési képviselője, Tóth Csaba, hogyha az ő győzelmüket veszélyeztetve el mer indulni a választáson, akkor a 2014 őszi önkormányzati választáson alkalmazottnál is súlyosabb lejárató kampány fognak  ellene kezdeni.

2014. önkormányzati kampány.Török Zsolt az MSZP volt szóvivője guminővel provokál a Civilzugló Egyesület standjánál.  A sikeres kampánymunka elnyeri jutalmát, a "kommunikációs szakembert" Karácsony Gergely immár polgármesterként,  jó szakemberként jellemzi és alkalmazza a zuglói önkormányzat egyik cégénél.  Talán nem véletlenül épp ugyanennél a cégnél,  baloldali pártkifizetőhelynél dolgozik az MSZP-DK-PM kombó friss képviselőjelöltje, Bitskey Bence.

  Tóth Csaba az LMP önkormányzati képviselőjének azt is elmondja, hogy a jelöltünk munkahelyét fogják célba venni, a körzetben lévő munkahelyén a patikájánál fognak negatív kampányt folytatni ellene.  

A fenyegetést kisvártatva be is váltják: Február 16-án  éjjel  képviselő-jelöltünk munkahelyét lejártó plakátokkal ragasztják össze ismeretlenek. Hogy kik voltak nem tudjuk, de árulkodó, hogy amikor  feljelentést kívánunk tenni megjelennek a baloldali trollok, a zuglói képviselő-testület mindent bevállaló vörösingesei, a hitleres-zsidóégetős viccet posztoló Sógor László (pártja nem szankcionálta a minősíthetetlen viccet)  és Sokacz képviselő, sőt Hajdu alpolgármester és vad üvöltözéssel fojtották bele a szót a sajtótájékoztatót tartani kívánó képviselőjelölt hölgybe.

Sógor László, Hajdu Flórián alpolgármester és Sokacz Anikó MSZP-s képviselők trollként

A  Képviselő-testület febr. 23-i ülésén  "ligetvédők " jelennek meg, akiket Tóth MSZP-s országgyűlési képviselő a helyszínen instruál. Az ellenem, az egyesület ellen tüntetők pár félalkoholistából (akiket a többség kezelhetetlenség, lopás, verekedés, pártokkal együttműködés miatt már rég kizárt a Ligetvédők közösségéből) és pár zuglói DK-s aktivistából áll.  A legviccesebb, hogy e felbérelt csipetcsapat nem is tudott, nem is érdeklődött egy a Ligetet valóban érintő aznapi napirendi pontról, melyben a Városliget Zrt-vel kötne szerződést a zuglói önkormányzat - ezért akár még joggal is tüntethettek volna. A LIGETVÉDŐK nyílt levélben határolódtak el a nevükben provokációt elkövetőktől és sajtó helyreigazítást kérnek.

Kíváncsian várjuk milyen aljasságokat találnak még  ki a választásig hátralévő két hónapban.

ui. A folyamatos botránykeltés arra mindenesetre jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, a rendszerváltás óta első nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője? És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

Netán azt,hogy Zuglónak miért nincs még 2017-es költségvetése és emiatt hány beruházás és döntés halasztódik?

komment

Címkék: Török Zsolt Karácsony Gergely Déri Balázs Sápi Attila Drevenka Monika Tóth Csaba országgyűlési képviselő zuglói időközi választás Bitskey Bence

Nem csak politika

2015.02.01. 17:30 varnai

A január 22-i képviselő testületi ülésen a politikai-személyi döntések mellett - annál jóval fontosabb - egyéb döntések is születtek. Ezek közül legfontosabb a 2012-es kommunális adó visszaadásának újabb  lépése volt.

Összesen 30 napirendi pont, az előterjesztések ITT olvashatóak. A fontosabbak:

 

A kitüntetéseket követő polgármesteri beszámolóból megtudhattuk, hogy a Városgazdálkodási Zrt-be műszaki igazgatóhelyettesként betett ifjabb Feigli Ferenc állása megszűnt, erre Rozgonyi is visszavonta Városgazdálkodási Zrt igazgatójának felmentéséről szóló előterjesztését.  Hajdú alpolgármester bejelentette, hogy Baracskai Gábor cégvezetővel fennálló sógori viszonya jogilag nem összeférhetetlen, ezért nem is kellett a testületet tájékoztatnia. Ezzel Karácsony is egyetértett. Szerintem meg elegánsabb lett volna. Ha a friss hír igaz, hamarosan újabb szakember érkezése fogja borzolni az éppen csak lenyugvó kedélyeket.

Ezután az országos média kitűntető figyelme mellett, félórás MSZP-s frakciószünettel súlyosbítva, alpolgármesternek választották Rozgonyi Zoltánt. Lévai Sándor frakcióvezető kerek és számomra elfogadható érveléssel mondta el, miért nincs bizalmuk Rozgonyi iránt. Karácsony azt mondta, a szocialisták este még úgy tájékoztatták, támogatni fogják a kinevezést...  Erről a kinevezésről a véleményem EBBEN a blogposztban olvasható.   Bár a hatásköri megosztások még nem lettek hivatalosan leosztva, Rozgonyi feltehetőleg a költségvetést csinálja majd.  Reméljük, nem az elmúlt négy évben szokásos, irreális, 4 milliárdos ingatlaneladásos túltervezéssel, milliárdos polgármesteri vállalkozás fejlesztési alappal és  ehhez hasonló, üres hátterű sorokkal.

Személyi javaslatok napirendi pontba került a Civilzugló Egyesület régóta kért bizottsági tagságainak, azaz súlyának megfelelő rendezése. A Pénzügyi Bizottságba külsős tagként került be Zágon Zsuzsa, a Szociális Bizottságba Gindert Lászlót delegáltuk. Engem környezetvédelmi tanácsnokká neveztek ki. A 2014-es választási programunk rengeteg környezetvédelmi elvet és konkrétumot is tartalmaz, lesz mit megvalósítani. A konkrét környezetvédelmi témák, pl. a szelektív szemétgyűjtés, kerékpárutak, a növény telepítés, a zöldterületek mellett természetesen a ZKSZT módosítások, minden "városfejlesztés", azaz nagyobb építési beruházás, vagy útépítés egyben környezetvédelmi ügy is. Hogy e pozíciót a jövőben mennyire tudom tartalommal megtölteni részben rajtam, részben azon múlik, mennyire engednek meg a döntéshozatal előtt a tervekbe belelátni, a háttér tárgyalásokban részt venni.

Pár bizottsági tag cégvezetői kinevezése miatt lemondott, Bátki úr a Sport Kft igazgatói posztja, míg Kovács-Csincsák László  a Közbiztonsági Kft igazgatói állása miatt kellett hogy lemondjon. Helyettük a pártjaik delegáltak új, ismeretlen embereket.

Bemutatták az új jegyzőt. Hofmanné, dr. Németh Ildikó CV-je, pályázata ITT olvasható. Amennyire az elmúlt 1-2 hétből látni lehet, az ezer éve a közigazgatásban dolgozó hölgy hozzáértő és aktív szereplője lesz a kerületvezetésnek. Azóta kiírták az aljegyzői pályázatot is, (tudtommal van aljegyzőnk)  továbbá elmegy a pályázatíró csoport vezetője is, ott is felvétel van.

Az SZMSZ módosításba MSZP előterjesztésre be akarták tenni -  igencsak demokrácia szűkítőként - , hogy a helyszínen ne lehessen módosítókat írni az előterjesztésekhez. Ez a fideszesek és a három "kicsi" tiltakozása miatt nem ment át. A módosítás azért sem lett volna szerencsés, mert számos alkalommal a helyszínen, a vita, a képviselők, a cégvezetők, az osztályvezetők helyszíni megszólalásai során jut olyan információ a testület tudomására, ami alapján akár közösen, konszenzussal pontosítunk egy előterjesztést, vagy akar valamelyik képviselő valamit beletenni az előterjesztésbe.
 
Megszavazták a Kommunális adó visszaadást, ez 450 millióval fogja terhelni a 2015-ös büdzsét. Kb 40 milla csak a visszaadás adminisztratív költsége. A 2015-ös költségvetésbe tevésnél tartózkodtam. Nettó  káros, a legrosszabb tradíciókat követő politikai populizmus, mely  a 2015 költségvetésbe jéghegynyi lyukat üt, a kötelező feladatok kifizetése után megmaradó rész  javát elviszi. Semmi más szükséges infrastruktúrális fejlesztésre, sőt a régóta halogatott intézményi karbantartásokra sem fog elegendő pénz jutni, nemhogy a sokszor ígért nagy beruházásokra. Erről a  következő heti blogposztban részletesen írok.
 
Volt egy szégyenteljesen érdektelenségbe fulladó prezentáció a zuglói egészségügy probléma térképéről,  mely szerint a zuglói egészségügy rendbe tételéhez is   - a kommunális adó visszatérítéshez hasonlóan -  kb. 450 millió kéne. Erre hiába próbáltam felhívni a figyelmet. Megszavaztak egy felmérést a zuglóiak egészségügyi állapotának felméréséről, egészségterv készítéséről. Mint most a héten zajló költségvetési egyeztetéseken is kiderült a ZESZ vezetői e felmérés nélkül is pontosan tudják mire kéne költeni, mely beszerzések, felújítások, karbantartások halaszthatatlanok, mik a szűk keresztmetszetek. Jellemzően egy háziorvosi és egy gyerekorvosi pályázatot kellett a testületin kiírni, azaz a nemrégiben még kelendő zuglói háziorvosi körzetekre sincs már orvos, aki jelentkezne. A kerületben az országos trendet követve egyre nagyobb az orvoshiány, például folyamatos a hiány a gyerekorvosokból.
 
A Lakásgazdálkodás bérleményellenőri része - a forró krumpli -  ismét visszakerül a Városgazdálkodási Zrt-hez, és ami fontosabb megszűnik a Társasház kezelő kft, beolvasztják az anyacégbe. Eközben két egész lakásra sikerült kiírni pályázatot, miközben 100-200 évek óta üresen áll.
 
Mindeközben vettünk egy házat 57 millióért, állítólag jutányosan, a Csantavér utcában. Nem támogattam, mert szerintem a saját ingatlanjainkat kéne először rendbe tenni és ennyiből harminc zuglói üres bérlakásunkat újíthattuk volna fel és adhattuk volna ki. Egyelőre pletyka, hogy e lakóházba tervez költözni a Médiaszolgáltató Kft és berendezné a TV stúdiót, melyet az előző négy évben nem sikerült berendezni... remélem a hír nem igaz.
 
Eldöntöttük - minden konkrétum, (helyszín, büdzsé)  nélkül -  hogy lesz még egy Közösségi kert. Hurrá.
 
Újabb egy éves engedélyt adtunk a földalattinál lévő pavilonok fennmaradására. 5 évre kérték. A Fidesz frakció, a kormány KKV szektort szóban támogató politikájának megfelelően a fennmaradást nem támogatta. És csodálkozunk, hogy nem invesztálnak a vállalkozók a bódékba. Azért megjegyzendő, szakmai fórumok szerint a pavilonsorban található CAFÉ MEMOIRES az egyik legjobb kávézó Budapesten!
 
Lesz térfigyelő kamera a 70-es troli végállomásánál. Végre. A kamerákat eddig a másik oldalra tették, pedig a kupi, a használtcikk piac a Hungária sarki Nemzeti Dohány és alkohol-kimérőbolt miatt van.
 
Meg van az új közbeszerzés győztese a Mesevonat bölcsődének, azaz folytatódik végre az Erzsébet királyné út és Öv utca sarkán majd egy éve minőségi problémák miatt leállt építkezés. A beruházás kb. 274 millióba kerül.

Elnapoltuk a Hungast szerződésről a döntést, a tárgyalások a céggel folyamatban vannak.

Közérdekű kérdésként feltettem az alábbi, már több mint 15 napja a kabinetnél, a hivatalnál lévő kérdéseket. A polgármester újabb 15 napot kért a válaszokra. Én örültem volna, ha ennyi idő alatt már képben van és fejből tájékoztat minket. Nem baj, kivárjuk.

 

komment

Címkék: Rozgonyi Zoltán alpolgármester Déri Balázs környezetvédelmi tanácsnok Feigli Ferenc Café memoires Mesevonat bölcsőde Hofmanné németh Ildikó jegyző

süti beállítások módosítása