HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Főépítészi vélemény a Bayerrel való "együttműködésről"

2023.06.28. 11:59 varnai

A holnapi testületi ülésre ismét beterjesztette a polgármester a megállapodás megkötését a Zugló Városközpont Kft.-vel. Halkan jegyzem meg, hogy a Bayer Construct Zrt. mintegy két éve teljesen illegálisan használja a kerület nevét projektcégének nevében. Kicsi ügy, de igen jellemző Balázs Attila üzleti mentalitására.

Az előterjesztés és mellékletei ITT a 22. napirendi pontként elolvashatóak.

Zugló polgármestere Horváth Csaba immár sokadszorra - szerencsére sikertelenül - próbálja áterőltetni a képviseltestületen a Bayerrel való megállapodást. Az  "együttműködési megállapodás" valójában egy Településrendezési Szerződés, csakhogy azt nem lehetne megkötni, mert egy csomó jogi és műszaki feltétel hiányzik. Pl. a telepítési tanulmányterv (TTT)  kötelező elem. A TRSZ-eket a Főépítészi iroda kell, hogy előkészítse, de a főépítészi iroda számos teljesen jogos szakmai okból  ellenzi a szerződés megkötését.  Ezért a polgármester eufemisztikus / törvény kikerülő szóhasználata. Megjegyzendő, a testületi ülést megelőző bizottságokban csak az MSZP és a Fidesz képviselői támogatták a "megállapodás" megkötését...

Alább az előterjesztés 14. mellekleteként olvasható főépítészi szakvélemény teljes szövege, kiemelések a  főépítésztől.

Én a szakvélemény legalját azért kiemelem: 

A szerződés „megállapodás”-ként való megnevezése helytelen, a szerződés tartalma teljes mértékben településrendezési tárgyú, így az ÖFV szerint (e tárgykörben) kizárólag TRSZ köthető. Mindezen felül a mellékelt TRSZ:

- nem rendelkezik megfelelően a Beruházói magatartásokról, amelynek pótlása szükséges,

- a korábban kötött (előzmény)szerződésekben foglalt Beruházói vállalások közül jelentős kötelezettséget ellenszolgáltatás nélkül enged el, és

- az érdemi garanciák elvárható minimális szintjét sem biztosítja.

Nem is értem, hogy ez után miként meri a polgármester beterjeszteni a "megállapodást". Valójában, kit képvisel, kinek az oldalán áll, kinek az anyagi érdekeit képviseli, a kerületét, Zugló önkormányzatát vagy a NER-es beruházóét?

Hosszú, de nagyon tanulságos elolvasni!

 

  1. melléklet a 123-601/2023. előterjesztéshez

 

Főépítészi vélemény:

A telepítési tanulmányterv (TTT) tartalma, az a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 419Kr.). 2. § 17. pontja definiálja és a 419Kr. 19. § (1) bek. és az Étv. 30/A. § (2) bek. alapján szükséges, a 419Kr. 19. § (4) bekezdése szerint tartalmát az önkormányzati főépítész határozza meg. Minden TRSZ egyben városrendezési megállapodás is, melyre a Budapest Főváros XIV. Kerület Képviselő-testületének a városrendezési jogintézményekről szóló 12/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: VJR) részletszabályokat fogalmaz meg.

  • Étv. 30/A. § (2) „A szerződés megkötése előtt a települési önkormányzat képviselő-testülete dönt a cél megvalósítója által készített telepítési tanulmánytervről annak hiánytalan benyújtásától számított 30 napon belül.”
  • 19. § (1) bek.: „Telepítési tanulmánytervet kell készíteni a) a településrendezési szerződés megalapozásához…”
  • VJR 8. § (1) „A városrendezési megállapodás feltételeként telepítési tanulmányterv vagy településrendezési terv készíttethető legfeljebb a megállapodás megkötéséhez szükséges részletezettséggel, melynek tartalmát konzultáció keretében szakmai véleményben lehet tisztázni…”
  • 19. § (4) bek.: „A telepítési tanulmányterv… tartalmát… az önkormányzati főépítész határozza meg…”
  • 19. § (4) bek. „az előkészíteni tervezett településrendezési szerződés típusa, a tervezési terület, a tervezési feladat és a tervezési cél alapján… a 7. melléklet szerinti tartalmi elemek összevonhatók, elhagyhatók vagy kiegészíthetők.”

A településrendezési szerződés (TRSZ) tartalma (mely összhangja szükséges a telepítési tanulmányterv tartalmával, így TRSZ a telepítési tanulmánytervben meghatározott és elfogadott végleges településrendezési célok szerinti, de) következők lehetnek:

  • Étv.30/A. § (3) bek. a) „a településrendezési terv kidolgozásának finanszírozása”
    8. § (1) „… A tanulmányt vagy a tervet a Beruházó finanszírozza és rendeli meg, kivéve, ha a városrendezési megállapodás másként rendelkezik.”
  • Étv.30/A. § (3) bek. bb) „következményei – a szükséges kiszolgáló intézmény és infrastruktúra-fejlesztések –, és azok megvalósítása az önkormányzatot terhelné”
  • VJR 9. § (2) bek. „A beruházás előfeltételeként – az Önkormányzaton és a Beruházón kívül más tulajdonost is érintő – telekviszonyok rendezését vagy megváltoztatását tartalmazó településrendezési szerződésben a részletes pénzügyi és műszaki ütemezésről rendelkezni kell.” (Ha a TRSZ-ben, TTT-ben a 31267/96 hrsz. érintett lenne bárhogyan.)

 

A TTT és a TRSZ legutolsó aktuális változatának, azaz a 2023. június 20-i állapot alapján készült az önkormányzati főépítészi szakmai vélemény (a továbbiakban: ÖFV) az aktuálisan rendelkezésre álló információk alapján.

Általános tévhit, hogy a magánberuházás 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: 314Kr.) kiemelten közérdekű beruházássá történő nyilvánítása, és a magánberuházással érintett ingatlanok  619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: 619Kr.) történő rozsdaövezeti akcióterületi kijelölése miatt az egyéb vonatkozó jogszabályok nem alkalmazhatók. Ezzel szemben a törvények, pl. az épített környezet alakításáról és védelméről szóló az 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) minden rendelkezése, míg pl. a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 419Kr.), Zugló építési szabályzatáról szóló 11/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: ZÉSZ), Zugló városképvédelméről szóló 10/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: ZVR) rendelkezései közül csak azokat nem kell figyelembe venni, amivel ellentétes a 314Kr. valamely rendelkezése. A 619Kr. követelményeket nem ír elő, csak (főleg a kormányhivatali eljárásokra) vonatkozó szabályokat. Bár a vélemény kialakításánál nem használtuk fel a következő ütközést és figyelembe vettük a 314Kr. előírásait, de az álláspontunk szerint a ZÉSZ minden előírását alkalmazni kellene, mert az építési szabályzatok alkalmazását az Étv. írja elő a 18. § (1) bekezdésben, így a törvénnyel ütköző 315Kr. ZÉSZ-t korlátozó, vagy azzal ellentétes rendelkezései nem lennének alkalmazhatók. Ebben a kérdésben az alkotmányjogi panaszt tartjuk mérvadónak, a 315Kr. esetében ilyen döntés még nincs. Az önkormányzati szándék függvényében lehet európai bírósághoz fordulni majd a döntést követően hat hónapon belül. (Emberi Jogok Európai Egyezménye 35. cikk 1. bekezdés – Az elfogadhatóság feltételei: „1. Az ügyet csak akkor lehet a Bíróság elé terjeszteni, ha … attól az időponttól számított hat hónapon belül, amikor a hazai végleges határozatot meghozták.”).

A TTT, TRSZ területi lehatárolásában ellentmondás van: vagy minden anyagban szerepeljen, vagy minden anyagból maradjon el a 31267/95 és 31267/96 helyrajzi szám jelölés.

A TTT három területre háromszintű részletezettséggel készüljön, területi lehatárolások alapján:

- a településrendezési része a 31267/95-96 és 31267/140-150 helyrajzi szám

- a közterületeken szükséges közfejlesztések

- a közlekedési vizsgálat része nagyobb, a beavatkozások, javaslatok része a környező lakóterületekre is kiterjedően készüljön (Kerékgyártó utca - Egressy út között).

Koncepcionális kérdés, hogy ha szerepel a 31267/95 és 31267/96 helyrajzi szám, amennyiben igen, úgy a ZÉSZ módosítása válhat szükségessé.

A TRSZ és a Beruházás miatt szükséges a ZÉSZ módosítása:

- a közérdekű kiemelt magánberuházás területére (legalább) az átjárási szolgalom miatt,

- a közérdekű kiemelt magánberuházás területén, mivel - Önkormányzat hivatalos álláspontja szerint - a telekalakítás a ZÉSZ-be ütközik,

31267/95-96 helyrajzi számú ingatlanra terhelődik a P+R (400), mindamellett az Budapest Főváros Rendezési Szabályzatának (a továbbiakban: FRSZ) előírásai szerint a beépítési paraméterek „elfogytak” így szükség lesz az FRSZ és Budapest Főváros Településszerkezeti Tervének (a továbbiakban: TSZT) módosítására is.

Közterület alakítási terv (a továbbiakban: KAT.): a Rákospatak utcán, vagy a Csömöri úton zöldfelület leburkolásával járó építési tevékenység végzését megelőzően a ZÉSZ előírása szerint KAT.-ot kell készíteni, azonban a 314Kr. megtiltja a KAT. készítését, így szükség lehet a ZÉSZ vagy a 314Kr módosítására, kivéve ha a Felek a 314Kr. szerinti Beruházás megvalósításának területe alatt a 31267/140-150 hrsz.-ú ingatlanokat értik, ez esetben a közhasználatú területek a 31267/140, 143, 148 hrsz-ú magánutak, továbbá az átjárási szolgalom, melyekre ez esetben sem készíthető KAT.

Fasorok: ZÉSZ 7.  § (1) „A 14 méter szélességet elérő közterületi-, vagy a közforgalom számára megnyitott út létesítése vagy teljes szélességet érintő átépítése esetén kétoldali, legalább 2 méter szélességű zöldsávba ültetett fasort kell telepíteni.”, de a zuglói hagyományos, kialakult arculat szerint

- keskenyebb utca esetén legalább egy fasor, míg

- az ennél jóval szélesebb közterület esetén 4 fasor telepítése az elvárás.

Pontatlanságok: A benyújtott egyeztetésre szánt anyagok ellentmondásait, pontatlanságait, hiányait kezelni szükséges, jelen állapotban még Önkormányzati elfogadásra nem alkalmas. A közterületeket érintő fejlesztések aktuális és ellentmondás mentes javaslatait szükséges kidolgozni.

A telepítési tanulmányterv tartalmát jogszabály alapján az önkormányzati főépítész határozza meg. Az előzetesen meghatározott tartalom szerinti terv jelenleg nem áll rendelkezésre. Ennek következménye, hogy az ÖFV jogszabályon alapuló hiányosságként állapítja meg, hogy a TTT nem megfelelő, elfogadásra nem alkalmas. A TTT elfogadása nélkül a TRSZ törvényi előfeltétele nem teljesül, így a TRSZ nem köthető meg törvényesen.

A TRSZ egyeztetése 2021 óta zajlik, jelentős változás az első és az aktuális tervezetek között nem volt, rendszerét, hiányosságait és egyes lényeges részletkérdéseit tekintve a szerződés az első verzió óta nem változott. A korábbi verziók szakmai véleményezése is tanulságos. A tisztázatlan lényeges szakmai/jogi kérdésekhez szakértő vélemény szükséges (a továbbiakban: SZVSZ) a megalapozott döntéshez, anélkül egyelőre az előzményszerződések, általános építészeti gyakorlat, helyi adottságok ismeretén alapul az ÖFV.

Kiemeljük, hogy az előzményszerződésekben már vállalt beruházói kötelezettségek, az azokban biztosított garanciák, a jelenben folyó beruházással kapcsolatos eljárások (kormányhivatal, Kormány, a Beruházó ellen) és a jövőre vonatkozó a lakosság mindennapi életét befolyásoló tényezők Pl. hétvégi piac, fővárosi piac, fő gerinc közlekedési útvonalak, lakóterületek forgalomnövekedése, buszvonalak, a szélcsatornát jelentő és rekreációs patak menti terület jövője stb.) részletesebb ismerete és tisztázása lenne szükséges a TTT-ben és a TRSZ-ben. A magánberuházás és környezete olyan közérdekű intézményeket és fontos közlekedési, környezeti szerepet betöltő közterületeket érint, amiknek a jövőjét tisztán, világosan, pontosan kellene látni, egyeztetett, elfogadott tervek alapján, mely legalább a közterületek felszínének funkció szerinti használatának lényegét bemutatja.

  1. július 2. Az Adásvételi Szerződés 2. módosítása (a továbbiakban: Adásvételi Szerződés 2.m): - harmadik félként belép az Echo Investment Spółka Akcyjna (korábbi, legelső adásvételiben Echo Investment S.A-ként ismertük meg…) – „Amennyiben az Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft. és/vagy az Echo Investment S.A. ezzel ellentétes magatartást tanúsít, az részükről egyoldalúan elállást jelent az Adásvételi Szerződéstől, és Önkormányzat jogosult az eredeti állapot helyreállítása mellett a bánatpénzt megtartani, és a bánatpénzzel megegyező meghiúsulási kötbért követelni Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft.-től vagy az Echo Investment S.A.-tól. Emellett az Ingatlanokon lebontott uszoda kiszolgáló létesítmények, valamint sportpályák újjáépítésének kiváltására, valamint a bánatpénzzel megegyező meghiúsulási kötbér teljesítésére a Felek elszámolásában HUF 2 550 000 000 (azaz kettőmilliárd-ötszázötvenmillió forint) kerüljön beszámításra az Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft., és/vagy az Echo Investment S.A. részére a jogosulti egyetemlegesség mellett visszakövetelt vételárral szemben.”

Az Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft. (= Zugló-Városközpont Kft., névváltozás után) vállalta, hogy a beépítési kötelezettség teljesítése során folyamatosan együttműködik az Önkormányzattal, a MUNDO-Zugló Kerületközpont Projekt megvalósítása érdekében, amely során az MUNDO-Zugló Kerületközpont Projekt megvalósítását alapvetően érintő (például  fővállalkozási szerződés) szerződést, ha azok értéke a 1 000 000 (egymillió) eurót meghaladja, vagy az ingatlan-nyilvántartást érinti, a megkötését követő 8 munkanapon belül bejelenti az Önkormányzatnak, tájékoztatva a szerződés tárgyáról, a partnerről és az szerződési határidőkről. A tájékoztatási kötelezettség körében szükséges az MVN szerződés pontos tartalmát részletesen megismerni, annak hiányában a TRSZ (az előzményszerződéseket érintő részek miatt) nem megköthető.

Az előterjesztéshez csatolt TTT elfogadása, a TRSZ megkötése nem javasolható, mert az összességében jogszerűtlen, súlyosan értékaránytalan lenne és a zuglói lakosság széles körét hátrányosan érinthetné.

A TTT és a TRSZ nem rendelkezik jelenleg a szükséges rendeletmódosításról, azaz a gyalogos átjárási szolgalomról a közérdekű kiemelt magántelkeken. A ZÉSZ 1. melléklete a Szabályozási terv, ennek jelmagyarázata szerinti kötelező elem: „Közterületek, telkek kapcsolatának, megközelítésének kötelező biztosítása” (a lila négyzetekből álló vonal, nyíllal a végén mutat az utca folytatásokra). A ZÉSZ 5. § (1) bekezdése: „A Szabályozási terven „Gyalogút, gyalogos kapcsolat” és „Közhasználat céljára átadott területrész” jellel megjelölt ingatlanrészeket közhasználat céljára átadható területként– városrendezési megállapodásban részletezettek szerint – kell kialakítani és fenntartani.”

A szerződés „megállapodás”-ként való megnevezése helytelen, a szerződés tartalma teljes mértékben településrendezési tárgyú, így az ÖFV szerint (e tárgykörben) kizárólag TRSZ köthető. Mindezen felül a mellékelt TRSZ:

- nem rendelkezik megfelelően a Beruházói magatartásokról, amelynek pótlása szükséges,

- a korábban kötött (előzmény)szerződésekben foglalt Beruházói vállalások közül jelentős kötelezettséget ellenszolgáltatás nélkül enged el, és

- az érdemi garanciák elvárható minimális szintjét sem biztosítja.

Amennyiben a Zugló Városközpont Kft.-vel, valamint a Bayer Development, vagy az MNV-vel (a továbbiakban együtt: Beruházó) a közeljövőben szerződéses megállapodás nem jön létre, akkor javasoljuk az elkövetett súlyos jog-, illetve szerződésszegő cselekmények bírósági érvényesítését. Köztudomású tény, hogy (az európai bírósági utat nem tekintve) a magyar jogállam jelen helyzete alapján a bírósági eljárások közül, az alkotmánybírósági  teljesen esélytelen, a közigazgatási kevés eséllyel, míg a polgári ügyek még valós, reális eséllyel kecsegtetnek. A szerződéses, tulajdonjogi jogviszonyok rendszeres és visszaható hatályú felülírására a jövőben szűkebb lehetősége lesz a Beruházónak.

340495849_771761971136283_3339216601798842792_n_1.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Horváth Csaba Balázs Attila Civilzugló Egyesület Horváth Csaba polgármester Dienes János főépítész Bayer Contruct Kft.

A vezérigazgató kirúgása, megállapodás a Bayerral... izgalmas testületi ülés igérkezik

2023.05.23. 13:18 varnai

Elsőként, zárt ülésen tárgyaljuk a Városgazdálkodási Zrt-nk igazgatójának felmentését, ezért kifejezetten feszültnek igérkezik a május 25-i képviselőtetületi ülés.

A rendezvény, azaz Zugló lakosainak közösséggé szervezése, a lakossági érdekérvényesítés mellett ez a Civilzugló Egyesület másik, kevésbé látható, de legalább ennyire  fontos profilja: a lakosság képviselete az önkormányzatban, a képviselőtestületben. Mint látjátok 47. napirendi pontról döntünk, számos igen fontosról. Az előterjesztések ITT olvashatóak el. 

És nem utolsó sorban a lakosság részletes tájékoztatása is a célunk, beszámolni az ökormányzati kulisszák mögötti történésekről. 

1. A Momentum alpolgármestere belecsap a lecsóba, de igaza van. Az 5 milliárdos büdzséjű cégben az elmúlt háromnegyed évben nem történtek meg mindazok a változások, melyeket kinevezésekor elvártunk tőle. A zárt ülés állítólag kötelező, bár szerintem a lakosoknak joga lene tudni, ki mit gondol a cégben történtekről.  A DK által áterőltetett Bernula István cégvezetővé kinevezését augusztusban a polgármester sokáig ellenezte, egyszer meg is vétózta - úgy tűnik igaza volt. Egy mondat az akkori közleményéből: 

Hiába ragaszkodik görcsösen a zuglói DK az elfogadhatatlan jelöltjéhez, a Zuglói Zrt. élére kizárólag alkalmas szakember kinevezését támogatom. Éppen ezért élek a polgármesteri vétómmal és nem engedem, hogy egy alkalmatlannak bizonyult havert nevezzenek ki vezérigazgatónak.

Nagyon kiváncsi vagyok, megváltoztatja-e a mostani szavazáskor az akkori sommás véleményét. A Zrt.  működésére jellemző, hogy a 2021. decemberében megválasztott felügyelő-bizottság által 2022. márciusában elindított négy belső vizsgálat 14 hónap elteltével, mindmáig nem zárult le, pedig nincs bonyolult dolguk: önmagukat ellenőrzik, hiszen a felügyelő-bizottságba nem engedték be sem a Civilzugló Egyesületet, sem a fideszt. A céget 2 DK-s, 2 Momentumos, 2 MSZP-s "felügyeli".

kt_meghivo_23-5-25_2_-1.jpg

3. A ZVK Zrt.  üzleti tervét az előző testületi ülésen már visszadobtuk, mert szó szerint szerepeltek benne átkopizott részek az előző éviből. A terv nem igazán reagált a tavalyi Cykling átvilágítás megállapításaira, mely szerint pazarlóan és átláthatatlanul működik a cég, és ennek következményeként az előző igazgatót felmentettük. 

kt_meghivo_23-5-25_2_-2.jpg

8. a cégvezetők teljesítmény bérezése. Ez amúgy jó ötlet, de a cégvezetők bérét épp az előző testületi ülésen emelték meg 20%-al. Keresnek épp eleget, pl. a Zrt. igazgatója havi 1,8 millió forintot, mely több mint a polgármester fizetése.

9. A Városgazdálkodási Zrt. alcégeként eldugott Információs és Média Kft, azaz a médiacéggel szerződés kötése. A kerületi média/propaganda immár évi hozzávetőleg 300 millió forintba kerül, (plusz a köztisztviselőként foglalkoztatottak, pl. még sosem volt a zuglói önkormányzatnak szóvivője, most van) Rengeteg ember van fizetve szerződéssel, miközben a legnagyobb dologi kiadás, a Zuglói Lapok már csak havonta jelenik meg ( 25 éven át kétheti periodika volt, azaz kétszer ennyibe került a nyomda és a terjesztés). A kerületi média leginkább a polgármester népszerűsítésével van elfoglalva, és a sajtóetikai normákat megszegve más vélemények közlésének nemigen ad teret. Pár éve a kutyapárt, idén a Momentum készített egy felmérést a lap tendenciózusságáról. Miközben a képviselők évi EGY alkalommal 1500 karakterben nyilatkozhatnak, a lakosok levelei pedig ki vannak tiltva felejtve a lap hasábjairól a médiánk erősen női bulvár, woke irányba ment el . Nem a zuglói önkormányzat dolga egy ilyen műsorfolyam létrehozása, a szerkesztői-barátnői kör kifizetése. 

 

11kt_meghivo_23-5-25_2_-3.jpg

11. Megállapodás a Zugló-Városközpont Kft-vel.  A polgármester a tavalyi többszöri napirendről levétel ellenére kitartóan erőlteti, hogy az önkormányzat írjon alá egy egyoldalú elköteleződést a Bayerrel. A koalíciós partnerek, a DK és a Momentum már tavaszra belátták, pedig az az elvi koncepciót 2021. novemberében még megszavazták, hogy a lakosság ellenzi a megalomán terveket, és a szerződéssel a kerület fog rosszul járni.  Ebben tervezetben a jelenlegi  piac terület kiürítése és átadása áll. A Bayer láthatólag mindent megtesz, hogy a piacot eltüntesse a már szerkezetkész 168 lakásos lakóháza tövéből, mert hát ki vesz olyan lakást, mely egy ponyvás piacra néz?  És hasonló okból nem érdeke, hogy bármi más épület a piac helyére felépüljön, legyen az új piac, (mely konkurenciája lenne a plázájában lévő supermarketnak, boltoknak) netán forgalmas szakrendelő.

340495849_771761971136283_3339216601798842792_n_1.jpg

De hogy a polgármester miért a Bayer érdekét nézi és nem a kerületét, ki tudja...?

Most annak ellenére akar a szerződésről szavaztatni, hogy, mint a mellékleteknél meg is jegyzik, nincs meg a végleges szöveg.  Egyre inkább úgy tűnik a Bayer és nem a kerület oldalán áll. Érdemes a főépítészi és főmérnökségi észrevételeket is elolvasni. 

bayer1.jpg

bayer_foepitesz.jpg

bayer_fomernokseg.jpg

Ezek után nem csoda, hogy a Jogi és Ügyrendi Bizottság nem támogatta. Nem vall politikai éleslátára egy ilyen előterjesztést erőltetni.

13. Az ÖKOHÁZ telek eladásra meghirdetése. Így teljesedik be a sorsa a jobb sorsra érdemes projektnek. Valakik mindvégig erre vártak.okohaz1_1_1.jpg

A közvagyon felélése - elkótyavetyélése:  Az április testületin kishíján eladták a telket 70 millió forinttal olcsóbban. Az eladásra szánt telek helyén már rég egy 28 lakásos EU-s pénzből épített szociális bérháznak kéne állnia.

Az előző testületin Hajdú Flórián MSZP-s gazdasági alpolgármester megpróbálta a telket lendületből eladni, de akkor csak egy értékbecslés készült, 460 millióra értékelve a telket, és ennek a törvénytelenségére a jegyzőnek kellett fellhívni a figyelmet. A második, most készült értékbecslés már 530 millóra tartotta a telket. Ha elfogadják Hajdú előterjesztését egyből 70 milliót vesztettünk volna... Ilyen és hasonló kis trükkökkel veszít a kerület százmilliókat, és nyer egy-egy döntéshozóhoz közel álló építési vállalkozó ugyanennyit.

17. A tavalyi zárszámadás legfontosabb száma, hogy 3,2 milliárd forint pénzmaradványt hoztunk át 2023-ra, a kerület számláján pedig 4 milliárd forint volt. Tehát a beruházások, intézmény, bérház, közterület felújítások nem azért maradnak el, mert nincs pénz, hanem mert egyrészt a polgármestert a médiaszereplésein kívül tán csak a városközpont álma érdekli, és nem is érzékeli a közterületek, intézményeink állapotát, másrészt képtelenek bármilyen beruházást, felújítást előkészíteni, megtervezni. Az Ökoház  sorsa tökéletesen illusztrálja ezt a műszaki impotenciát és alkalmatlanságot. 

kt_meghivo_23-5-25_2_-4.jpg

kt_meghivo_23-5-25_2_-5.jpg

kt_meghivo_23-5-25_2_-6_1.jpg

kt_meghivo_23-5-25_2_-7.jpg

37. 38. Változtatási tilalom és építési tilalom elrendelése. A Bayer a rozsdaövezetté nyilvánítással bármit kezdhetne a környék utcáival, közterületeivel. Ennek megakadályozására tett Momentumos javaslatok.

39. A Bayer igen pofátlan módon Zugló Városközpont Kft. nevet adta a beruházásra létrehozott alcégének. Ebből mindkét információ hamis. 1. Egyrészt semmiféle városközpontot nem épít, plázát, lakást, irodákat épít. Azt az önkormányzat építene, ha lenne miből. 2. a Zugló szó használata csak az önkormányzat engedélyével lehetséges. De ők erre is tojtak, simán bejelentették a cégüket ezzel a bitorolt névvel. Most ezt, így két év után megtiltjuk - vagy nem. Az előterjesztés kicsiny bizarrsága, hogy erre Victora képviselő már többször javaslatot tett. 

kt_meghivo_23-5-25_2_-8.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Civilzugló Egyesület Horváth Zsolt alpolgármester Horváth Csaba polgármester Rózsa András alpolgármester Bernula István vezérigazgató Bayer Property Kft

Lakossági fórum elnémított lakossággal

2023.03.10. 12:16 varnai

Tegnap igencsak bizarr, afféle NER kompatibilis lakossági fórumot tartott a zuglói - elméletileg ellenzéki - polgármester. Hogy a debreceni akkumlátorgyár elleni fórumokon kialakuló jeleneteket elkerüljék a lakosok a "fórumon" nem szólalhattak meg, csak írásban tehették fel a beruházónak a kérdéseiket. De a beruházó, a NER legújabb szerencselovagja, Balázs Attila ezek közül is válogatott, a kellemetlenebbeket nem  olvasta fel.Így a lakosság a " fórumon" a véleményét elmondani nem tudta, sőt a beruházói lódításokra, csúsztatásokra, elhangzó nyilvánvaló valótlanságokra nem is tudott reagálni.

A polgármester által bejelentett fura szabályok ezzel nem értek véget: a lakosságot legjobban foglalkoztató témában, a Bosnyák piac lebontásáról pedig nem is lehetett kérdezni.  

A fórumot gondosan nem hirdették meg a kerületi újságban, a Zuglói Lapokban (melyre évi 100 milliót költünk)  a polgármester ezt a lapzártával indokolta. Csakhogy a fórum napját ő határozta meg, természtesen tehették volna a fórumot egy héttel késöbbre is. 

A fórumot a helyszínen is biztosítani igyekeztek: a termet már a 17 órás kezdés előtt harmadáig megtöltötték fura ismeretlenek, (a lakossági fórumokon nem jellemző pufimellényes, öltönyös fiatalemberek, kosztumos hölgyek)  akik láthatólag kényszeredetten ülték végig az egészet. E miatt a 25-30 vattaember miatt az igazi lakosok közül sokan, akik a korai kezdés miatt a munkából késöbb érkeztek, a teremből eleve kiszorultak.  Nem volt nehéz kiszúrni a statisztákat, a beépített emberek a beruházó egy-egy hangzatos bejelentése után - a jeladó tapsot követve -  egyszerre tapsoltak. 

lakossagi_forum_mar9.jpg

 Beépített tapsolók és Balázs Attila

1678400426-temp-jefgge_cikktorzs.jpg

A beépített emberek és a kiszorított, javarészt idősebb lakosság jól megkülönböztethető volt.

A 21 önkormányzati képviselő közül a szocialisták és a DK testületileg nem jelentek meg, az alpolgármestereik is távol maradtak, a polgármester és a Momentumos alpolgármester afféle kivülálló szerepet felvéve oldalt ültek le. A lakosság által papírra írt kérdéseket direkte a beruházó asztalához vitték.

A beruházó hosszasan prezentálta az új terveket, a projektet nevével eddig eladó/hitelesítő Zaha Hadid neves építésziroda immár kimarad a tervezésből. Gondolom, van amihez már nem adják a nevüket.

latvany.jpg

334886514_205134122104506_6185645777731001436_n.jpg

Figyelem! Ahol a szoborizé van, jelenleg ott van a Bosnyák piac. A plázába vezető út, a zöld nyíl épp a piac sarkánál van...

 

 

A lényeg: az eddig tervezett 950 lakás helyett "csak" 168 épül, a II. ütemben hat darab L alakú óriási irodaházat  építenek miközben a parkolószám 2700-ra csökken. 

A beruházó emberei parasztvakító netről letöltött stock képekkel illusztrálva hosszasan sorolták az előnyöket, pl. hogy termálvízzel fogják fűteni az épületeket, a beültetendő növényeket, vízjátékot, stb. (üveggolyókat is kapunk) de számokat, sem a beépítés építészeti tömegét illetően, szintterületi mutató, épített bruttó négyzetméter, párkánymagasság, zöldterületi mutató gondosan nem vetítettek ki és nem mondtak. Úgy kellett késöbb kierőszakolt közbeérdezéssel kibarkóbázni belőlük, hogy 153 ezer négyzetméternyi irodatömeg épül, de az épületek magasságát Balázs Attila direkt kérdés ellenére sem árulta el.

A kivetített dián a mostani piac épület helyére tervezett mélygarázs látható. A pláza és az irodaházak, új lakások elé nem hiányzik nekik a mi  "koszos kis piacunk".

A közlekedési mérnök hölgy minden adat nélkül, ( hány embert vár a pláza,hányan fogak dolgozni az irodákban, hány ügyfélre számítanak)  minden forgalomszámllási adat nélkül bizonygatta, hogy a forgalom nem fog növekedni. Nem hát.

Balázs Attila csillogó szemmel állította, hogy Zuglónak ők jót hoznak, mi civilek, tiltakozó lokálpatrióták pedig csak ártunk.

A lakosságot a beigért fejlesztésekkel akarták kábítani. A beruházó összeadott tolnát-baranyát-dátumot, e szerint 11 milliárdos közcélú fejlesztést hajtanak végre.

beruhazo_kotelezettseg.jpg

Ezek a költségek valójában jórészt azoknak az utaknak a rendbe tétele amiket ők maguk túrnak fel a behajtósávok kialakításával, a különböző közüzemi vezetékek kiépítésével, nem mellesleg az építkezés folyamán teszik tönkre a saját nehézgépjárműveik.

Megjegyzendő, az összes most bemutatott "felajánlás" , pl. a határoló utak rendbe tétele, a Rákospatak felett új hídelem, stb. szerepelt a 2006-os telekeladási szerződésben. Tehát azért vették meg annó olcsóbban (4 milliárdért a 6,7 hektáros)  telket, mert a településrendezési szerződésben szerepelt válllásként a közterületek felújítása. 

beruhazo_kotelezettseg.jpg

Az akkori szerződésben az is szerepelt, hogy az önkormányzatnak engedélyezési záradéka marad, azaz megtilthatja a telek, a projekt tovább adását. A 2018-as  botrányos, polgármesteri vétóval tarkított  önkormányzati beleegyezés feltétele volt, hogy a MUNDO-tól  projektet  átvevő Bayernek minden kötelezettséget át kell vállalnia. Most a fórumon  Bayer ezt a szerződésbe foglalt tényt simán letagadta, de vitatkozni ugye nem lehetett vele.

A lakossági prezentációból azonban gondosan kihagyták a kabinetben prezentált anyag utolsó, 29. oldalát, az ÖNKORMÁNYZAT KÖTELEZETTSGEI slide-ot, pedig abban van a lényeg. A 3. pont a Bosnyák piac telkének munkaterületkénti átadása. Na itt a lényeg, ez az amiről gondosan nem akart a sem polgármester, sem a beruházó  beszélni.

kotelezettse.jpg

 

 

A lakosság megbabonázottan, elnémítva ülte végig  a "fórumot". Nem értették kik és miért tapsolnak, nem értették az egész színjátékot. Megvert seregként távoztak. Fél órával ksöbb a polgármester a beruházóval kedélyesen  társalogva - akivel elméletileg perben állunk - együtt, mint lejátszott színészek a jól sikerült előadás után hagyták el a színházat. 

Balázs Attila nem akar csórónak látszani, a NER körökben alapszett, Mészáros Lölö, HabonyÁrpi, RákayPhillip ligába tartozva 40 milliós Mercédes terepjáróba libbent, majd mindketten hazautaztak csendes hegyvidéki villáikba. Zugló egyiküknek sem az otthona, csak pénzkereseti lehetőség.

333182007_150439804585634_8865402738058005986_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Bosnyák tér Balázs Attila Civilzugló Egyesület Horváth Csaba polgármester Bayer Construct

Elkezdte munkáját az Urbanisztikai munkacsoport

2023.02.08. 13:42 varnai

  A december 15-i döntés után röpke két hónappal megtartotta első ülését az Urbanisztikai Munkacsoport.  A Városfejlesztési Bizottság berkein belül, annak elnöke, Busznyák Imre és Dienes János főépítész által vezetett munkacsoport igen nagy létszámú: a zuglói tervtanács 23 tagját, a kerületi pártok és a mi általunk delegált  építésszekkel, továbbá a Városfejlesztési Bizottság hét tagjával kiegészülve alkot egy 34 fős, óriás grémiumot. 

Az ülésekre az összes önkormányzati képviselő tanácskozási joggal hivatalos, de szavazni nem szavazhatunk.  A havonta ülésező munkacsoport fél év után tesz a képviselő-testület számára javaslatot.

Zugló rohamos beépítését, zöldterületeinek fogyását látva a kerület építészeti változásait, urbanisztikai problémáit áttekintő munkacsoport létrehozására, a ZÉSZ, a Zuglói építési Szabályozás újragondolására még a Civilzugló Egyesület tett javaslatot 2022. novemberi testületi ülésen. Mi egy  jóval áramvonalasabb 6-10 fős) csapatra tettünk javaslatot, mely két hónapos határidőt kapott volna, de ezt az előterjesztést a pártok leszavazták. Decemberben a Momentum beadta a sajátjaként a felvizezett ötletet, ezt már átment a kolíciós szavazatokkal.  Így is jó, a lényeg, hogy a munka elindult.

 urbanisztikai_munkacsoport.jpg

Rutinos építészek gyűrűjében Victora Zsolt képviselő - aki kérte, azt kitakartam

A pártok közül a Fidesz és az MSZP direkte nem delegált építészt, és láthatóan az egész munkacsoportos munkát negligálják. A tervtanács 23 tagja közül 15 fő jelent meg, köztük több elismert szakember, pl. Vikár András,  Dienes Szabolcs (gondolom névrokon),  két kerületi főépítész, az újbudai Scheffer János és a XIII. kerületi Massányi Katalin. ( A tervtanács tagjait a főépítész választja ki, de közülük is csak a szívének kedveseket hívják meg a véleményezésekre, az általunk három éve javasolt építész mindmáig nem lett tervtanács tag.)

A tanácskozásra meghívott 21 önkormányzati képviselő közül pedig mindössze négyen voltunk jelen. Ennyi képviselőt érdekel a kerület beépítése, hosszútávú fejlődése.

Az elnöklő Busznyák képviselőn kívül hárman áldoztunk két órát Zuglóra: én, mint ötletgazda, Victora Zsolt, Tóth Attila.  A polgármester pedig még egy köszöntő szóra sem méltatta a munkacsoportot, az idejüket ingyen áldozó szakembereket. 

Elsőként elfogadták az ügyrendet és a következő találkozók időpontját. A főépítész a következő programjavaslatot tette.

Féléves szakmai program javaslat:

  1. ülés: 2023. február 6. hétfő 16h

                            Ügyrend elfogadása

                            Zugló urbanisztika – általános tájékoztató (jogszabályok, eljárások, térinformatika)

  1. ülés: 2023. március 6. hétfő 16h

                            Városkép, közterületek esztétikája, értékvédelem

  1. ülés: 2023. április 3. hétfő 16h

                            Településrendezés (pl. övezetek, paraméterek, infrastruktúra, intézményhálózat)

  1. ülés:2023. május 8. hétfő 16h

                            Környezetvédelem, zöldfelületek

  1. ülés:2023. június 5. hétfő 16h

                            Közterületek alakítása

  1. ülés:2023. július 3. hétfő 16h

              Összefoglaló alkalom

A programterv kapcsán a megjelentek javasolták további vitapontként a jogalkotásról szabályzat áttekintését, azaz annak hiányát, az IVS áttekintését, a a közösségi közlekedés és az úthálózat áttekintését, kerületi problématérkép készítését, és stratégiai víziók készítését. 

Mindezeket a javaslatokat én is igencsak támogattam, mert az elmúlt évtizedek változásait látva ma már a lakosoknak is nyilvánvaló: Zuglóban a beruházók diktálnak, a politikai döntéshozatal őket szolgálja ki, a vállalkozói elképzelések, anyagi érdekeik, megrendeléseik szerint lépik át a helyi szabályozást a kiemelt "nemzetgazdasági érdekké" nyilvánított NER óriás beruházásoknál,vagy változtatja a képviselőtestület a lakóparkok, családi házak közé szuszkolt társasházak esetén az építési szabályzatot. pl. az engedményes mértékes kiskaput kihasználva településrendezési szerződésekkel fillérekért adunk (természetesen felfelé) jelentős eltérést az építési szabályzat alól. 

323172486_3294963497410235_365766841263207138_n.jpg

A Dűrer-kert monstrum - NER beruházás a Városliget szélén a patinás Istvánmezei villanegyedben. Nemzetgazdaságilag kiemelt projekt...

És egy kerületi testület által okozott "tájseb": 34 helyett 55 lakásos társasház engedélyezése a Thököly út Nagy lajos király út sarkára. A három helyi védettségű műemlék épületet 2019 végén adták el bontásra.

nagy_lajis142_1.jpg

Kérdeztem az elnök urat, hogy a lakosság számára nyilvános-e a munkacsoport ülése, és a lakosság véleménye miképpen lesz becsatornázva a munkacsoport felé? Lesz-e akár egy nyilvános fórum? Busznyák elnök szerint az ülések nem nyilvánosak, és "nem lesz lakossági demonstrációk helyszíne" , ez egy szakmai grémium. Ez rendben is van, de csak meg kéne hallgatni a lakosság véleményét, hisz hát mégis ők élnek itt, őket képviseljük...   A lakosok az önkormányzati képviselőik által juttatják el  véleményüket - jött az enökségi válasz. De hát a képviselők el sem jöttek, a lakossággal nem kommunikálnak, a lakosság nem is tud a munkacsoportról, a véleményezési lehetőségről...  

Mindezek okán a Civilzugló Egyesület március végére lakossági fórumot hirdet, ahová meghívjuk a munkacsoport építészeit és a képviselőket. Hallgassák meg, mit gondolnak a lakosok a kerület urbanisztikai változásairól, a zöldterületekről és válaszoljanak a lakossági kérdésekre. Elméletileg ugyanis a lakosságot KÉPVISELJÜK, az ő véleményük alapján kell - kéne - döntéseket hoznunk.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: lakópark Civilzugló Egyesület Dienes János főépítész BAYER Construct Zrt túlépítés Zugló urbanisztikai munkacsoport Zuglói Építési Szabályzat engedményes mérték dűrer kert

Senki nem támogatta a polgármester álmát és a túlépítések se mentek át

2022.10.28. 11:20 varnai

 

A tegnapi testületi ülésen hosszas vitában jártuk körül a "zuglóiak álmát" ahogy a polgármester nevezte az általa elképzelt és megterveztetett Városközpont koncepciót.

A 3in1 új polgármesteri hivatalt, új piacot és új szakrendelőt egybeépítő  31.000 négyzetméteres városközpont a Bayer tervezőcége, a LIMA Design által 40 millióért elkészített koncepció és látványterve. Az építészek szerint egyik funkciót sem tudná ellátni maradéktalanul és még senki sem látott ilyen funkciókat összevonó épületet.

Az önkormányzati fejléces, logós újságot a Bayer fizette, az önkormányzati Városközpont épület és a ma már (legalábbis szóban) mindenki által elítélt 200.000 négyzetméteres gigamagánberuházás teljesen össze volt a kiadványban mosva.

A 2021. novemberi testületi ülésen is együtt prezentálták a két tervet. Akkor a testület elvi támogatását adta a koncepcióhoz. Én tartózkodtam, a tervekről, urbanisztikai, építészeti, nem utolsó sorban a financiális kétségekről ITT írok.

hadid_ujsag1_1.jpg

A fővárossal megkötni kívánt szándéknyilatkozat az okt 26-i Fővárosi Közgyűlésben épp csak nem ment át, mert a DK frakció ellenezte a megállapodást. Nem időszerűnek, finanszírozhatatalan látványeruházásnak minősítették a Városközpont álmot. 

Horváth Csaba ezután kemény, az alpolgármestert fenyegetőző sajtónyilatkozattal és ATV nyilatkozattal kezdett offenzívába, hogy a saját szavait használjam "a valóság nem minden szirmát kibontva".

Azt sikerült például nyilatkoznia, hogy érdemi ellenvéleményt, érveket nem halott eddig. Ezek szerint vagy nem jutott el a tudatáig, hogy  a két lakossági fórumon miket mondtak a megjelentek, lakosok százai, köztük az építészek, miért ellenzik immár a koalíciós partnerei is a kiviteli tervek megrendelését, és nem halotta meg a tüntetésén a kifütyülését sem. A másik opció, hogy félretájékoztatja a széles nyilvánosságot.

A DK ellenvéleményét a 2024-es önkormányzati választás politikai kampánynak minósítette. Ebben részben igaza van, csak hát épp ő volt az aki két évvel a választás előtt bejelentette a polgármesteri székért az újraindulását, azaz elkezdett kampányolni.  

Az elutasítás oka azonban leginkább az, hogy nem egyeztet senkivel, még a koalíciós partnerekkel sem, az ellenvéleményeket lesöpri, negligálja.

Jellemzően a létrehozni kívánt bizottságba delegált öt tag személyéről  nemcsak a testülettel, de még a koalíciós partnereivel sem egyeztetett. 

Számomra az most mindenképp előrelépésnek tünt, (vagy taktikai engedménynek) hogy bár az előterjesztés az eredeti koncepciótervről szól, a polgármester legalább már szóban belátta, hogy a koncepción érdemes lehet változtatni, pl. a hivatalépület megépítését el lehetne engedni. Az külön vicces volt, hogy azt próbálta állítani, hogy a Bayer beruházásnak és az önkormányzati beruházásnak nincs köze egymáshoz, azokat mások rosszindulatból mossák öze. Ehhez képest éppen a kabinet adott ki egy propaganda kiadványt, melyet mint kérdésre kiderült a BAYER fizetett, melyben a kéz a kézben ment a lakosság meggyőzése a csilivili látványtervekkel.

Én a vitában újra javasoltam, hogy menjünk vissza a kiindulópontig, nézzük meg milyen funkciókra van szükség és ezeknek milyen megoldásai, helyszínei lehetségesek, és ezzel párhuzamosan a lakosságnak is mutassunk opciókat, legvégül egy helyi népszavazással döntsünk. Mutassunk példát demokráciából, nem melesleg Zugló legjelentősebb beruházásának eldöntéséből ne hagyjuk ki a lakosságot.

https://www.youtube.com/watch?v=EeTUPap_nBs

 

A vita itt nézhető végig.

 

Végül a testületben az öt fős szocialista frakció kivételével senki sem támogtta a szándéknyilatkozat aláírását.

Két jelentős túlépítésben is sikerült csatát nyerni, vagy legalábbis egy kis időt. Az Uzsoki utca 40. alá, helyi védettségű villa mellé tervezett 44 lakásos társasház előterjesztését, miután a lakók is felszólaltak levették a napirendről. A Bosnyák utca 5. esetében, ahol a földszintes helyi védettségű és egy egyemeletes épület közé erőltetnének be egy hatszintes épületet. Az előterjesztést leszavazták a képviselők. A homlokzatképek önmagukért beszéltek. 

bosnyak_5_homlokzat.jpg

A zuglóiaknak javaslom a brutál beépítést támogatók és az ellene szavazók közti különbségtételt. A vitában többször felmerült, hogy tegyek javaslatot rendszerszíntű változásra. Csakhogy ezt egyszer már megpróbáltam. Az építési szabályzat áttekintésére  létrehozandó munkacsoport létrehozására tett előterjesztésem simán leszavazták. De ezen ne múljék, újra beadom. 

bosnyak5_leszavazas.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Bosnyák tér Fővárosi közgyűlés Civilzugló Egyesület Horváth Zsolt alpolgármester Horváth Csaba polgármester Bayer Construct Zrt

Az utolsó emberig - Küzdelem a vagyonkezelő Zrt-ért

2022.07.07. 23:57 varnai

A mai testületi ülés határozatképtelenség miatt elmaradt. 

A Demokratikus Koalíció és a Momentum képviselő ugyanis kollektíve kivonultak, amikor Horváth Csaba - látván, hogy megvan a többség a DK-Momentum igazgató-jelöltjének megszavazásához - egy huszáros húzással levette napirendről  Városgazdálkodási Zrt igazgatói pályázatáról szóló előterjesztést, azaz megakadályozta a nem szívének kedves jelölt kinevezését.

A polgármester kissé arrogáns sajtóközleménye  ITT olvasható. Cinikus módon munkára bíztatja a képviselőket, miközben ő heti háromszor ha bejár a hivatalba.

Lassan, de biztosan Zuglóban is szétbomlik az ellenzéki koalíció. Nem kár érte, a félrenézések, sűrűn megkötött rossz koalíciós alkuk csak a döntésképtelenséget és a korrupciót leplezték el ideig-óráig. Az elmúlt két és fél évet elvesztegették: a Horváth féle vezetéstől egy hamvábaholt városközpont ötlet erőltetésén kívül érdemi produktum nem született, csak rossz és még rosszabb kompromisszumok pl. a parkolás, közétkeztetés ügyében. A túlépítések gyorsuló engedélyezése pedig kifejezetten káros Zugló számára, azzal csak a beruházók (és még ki tudja kik?)  járnak jól.

291715987_1099394707648009_4284519869927960278_n.jpg

Határozatképtelenség. Július 12-én tárgyaljuk a most elmaradó számos ontos egyéb döntést.

Tóth Csabáék halogató harcában az ideiglenes vezető minél tovább pozícióban tartása is sikernek számít.

Most látni csak, hogy ZVK Zrt. vezetése mennyire fontos pozíció: mindenki mindent megtesz, hogy a saját bizalmi emberét tegye a kulcspozícióba. És hogy a céget mennyire szocialista magánvállalatként kezelik arra mi sem jellemzőbb, hogy sem a Civilzugló Egyesületet, sem az MKKP-t, sem a Fideszt nem engedik be a cég felügyelő-bizottságába (FB). A jelen helyzetben, tekintettel az eddigi pártkifizetőhelyként működtetésre, az átmeneti koatikus viszonyokra, az új vezetőre (legyen az bárki is),  a folyamatban lévő FB vizsgálatokra, nem utolsósorban a túl sokat kérdező FB elnök erőből visszahívására, ezt a kontroll pozíciót különösen fontosnak tartjuk.

285890797_389062129823540_209224500869645957_n.jpg

A  Zuglói Városgazdálkodási Zrt. Pétervárad utcai épülete. Állam az államban. 

A cégen évente keresztül folyó 3-5 milliárd forint hatalmas konc, a szocik, Tóth és Horváth Csaba mindent megtesznek  - ha már a sógort kitettük az igazgatói székből -  hogy a kontrollt megtartsák a cég fölött - nem mentség, hogy nem volt ez máképp Papcsák idejében sem.

A ZVK Zrt-t különösen értékessé teszi, hogy két alvállalatot is rejt, az egyik az Önkormányzati Piac Kft., mely a Bosnyák téri önkormányzati és hétvégi piacot üzemelteti, és mindmáig a Szatmáry klán hitbizománya. A másik cég pedig a Zuglói Információs és Média Kft. mely az önkormányzat kommunikációját végzi Jaksity Kata vezetésével. A cég évi közel 200 milliós büdzséből a polgármester népszerűsítésével és bulvármagazin gyártással kisérletezik  - nem túl nagy sikerrel - , e mellett több fura zerződést is rejt. A két cég működésébe lényegében nincs belelátása a képviselő-tetületnek. 

A szocik láthatóan nagyon tartanak tőle, hogy egy új seprű lendületből  takarítja ki a cégekből Tóth  embereit, (minimum két tucatnyi politikai eltartott van kifizetve a cégben). A rendrakás közepette számos csontváz is kidőlhet a szekrényekből, sok kínos ügy, oktalan/haveri szerződés is előkerülhet. A nemrégiben elkészült átvilágítás csak a jéghegy csúcsát mutatta, de az is 20-30%-os fölösleges létszámot, rengeteg fölösleges ügyvédi szerződést, oktalan kiszervezést mutatott ki.

A cél szentesíti az eszközt, mindenki igyekszik befeketíteni, lejáratni a másik emberét. Előkelő hely a K-Monitor  korrupciós listáján, végrehajtás van a cége ellen, miközben nagy lábon él, vajon miből, szól a vád a másik jelölt ellen. (külön pikáns, hogy eközben a polgármesterünk saját feje fölött is ott lebeg a parkolási korrupció vádja)

Tegnap egy névtelen telefonálló nekem is megmondta a tutit, kit kéne támogassak, pár perccel késöbb egy másik hívásban a Zrt. egy fizikai dolgozója, a zuglói közélet sonkaosztó mindenlébenkanálja is megmondta kire szavazzak és kire ne. Az külön bájos, hogy miközben a képviselőknek adatvédelmi okokra hivatkozva nem árulják el még a pályázók nevét sem, nem tárják elénk a CV-ket, a beadott pályázati anyagokat, eközben teljesen idegenek láthatólag tökéletesen képben vannak a pályázók személyét illetően.

Mert hát ez a legfurább. Az igazgatói pályázatra 56-an jelentkeztek, melyből hozzávetőleg a fele felelt meg a szakmai követelményeknek. A megfeleltekkel a pályázatot bonyolító Prohuman Kft. interjúket készített és az átvilágítási anyagot megküldve egy-egy rövid pályázati anyagot kért a jelöltekről.   A pályáztatás hitelességét eleve kérdésessé teheti, hogy az anyag megírására nem jutott egyforma hosszú idejük a jelölteknek és volt aki a pályázat beadásának határideje után kapta meg az átvilágítási anyagot. A Prohumán végül öt embert tartott a pozícióra alkalmasnak, de őket is csak monogrammal jelölték, a pályázati anyagaikat, CV-jüket a testületi ülésig nem láthattuk. Felelős döntést így senkitől nem lehet elvárni.

A tegnapi nap folyamán végül előterjesztői kiegészítésként megkaptuk kit szán igazgatónak  a polgármester (Berkes. Györgyöt)  és módosítóként megkaptuk kit akarnak pajzsra emelni a DK és a Momentum frakciói (Bernula Istvánt). Egyik személyi javaslat mellett sem állt semmiféle szakmai indoklás.  Ezzel egyszerű politikai bizalmi kérdéssé degradálják le az új cégvezető megtalálásának ritka lehetőségét.

Az adatvédelemre hivatkozás márcsak azért is sántít, mert egyrészt képviselőként tart minket a titoktartási eskü, másrészt az intézményi igazgató választások során pályázókat mindig megismertük, simán szétküldték a CV-ket és a 30-40 oldalas, sok munkával megírt pályázati anyagaikat, (emlékezetes volt, amikor a Munkácsiban a szülők szúrták ki az innen-onnan kikopizott szövegrészeket) a jelentkezők a zárt testületi ülésen mutatkoztak be, mi több kérdezni is lehetett őket. 

Most pedig a pályázatokat eltitkolták a képviselők előtt, majd ismeretlen szempontok alapján kaptunk pár monogrammot és egy, azaz két győztest. Most  - a kérésemre - a képviselők egy zárt szobában böngészhetik a pályázatokat, CV-ket. 

Sajnos elmondható: az egész pályáztatás, a pályáztató cég megbízása csak parasztvakítás volt, azaz a polgármester számára eszközként szolgált, hogy a saját emberét hozza ki győztesnek, míg a DK-Momentum kombó eleve nem akart pályáztatást. Mindkét oldalnak előre megvolt saját embere, szomorú, de valójában nem is voltak kiváncsiak a pályázókra. Ez bizalmi állás,  - mondták - nehogy már egy hozzáértő, külsős ember, aki senkinek nem az embere, lehessen itt az igazgató!

A magam részéről örülnék egy független embernek, és alapvető elvárásnak gondolnám, hogy vagy helyismerete legyen, ismerje a céget, Zuglót, vagy legyen tapasztalata hasonló önkormányzati, állami vagyonkezelési területen, lakás, helyiségbérlemény gazdálkodási területen, esetleg városüzemeltetési területen legyen felső vagy középvezetői gyakorlata. 

Az új vezérigazgató munkája nem lesz egyszerű, hisz a polgármester a múlt nem bolygatását, konfrontációmentes átmenetet, míg a testület többsége kemény kezű rendrakást remél az új vezérigazgatótól. 

1 komment

Címkék: Civilzugló Egyesület Horváth Zsolt alpolgármester Ci Horváth Csaba polgármester Zuglói Városgazdálkodási Zrt. Rózsa András alpolgármester vezérigazgatói pályázat

Így döntünk mi! - napirendi pontok előterjesztések nélkül

2022.03.02. 15:44 varnai

A polgármesteri meghívó szerint ötvennyolc előterjesztésről  - plusz a 2022. évi költségvetésről  - döntenénk a március 3-ai testületi üléseken - csakhogy épp a legfontosabb előterjesztések mindmáig nincsenek feltöltve a govcenterre - tehát nem olvashatóak el. Ezekről az el nem készült, netán politikai konszenzussal,  jegyzői, jogi kontrollal  nem rendelkező  anyagokról, sokmilliárdos összegű, a kerület jövőjét évtizedekre meghatározó szerződésekről, telekeleadásokról, beépítésekről kéne döntenünk csütörtökön. 

A testületi ülés nyilvános, minden zuglóit várunk, de az onkormányzatitv.hu oldalon élőben is nyomon követhetitek, miként vitatkozunk, döntünk a kerületetekről, az adóforintjaitokról!

eloterjesztesekmarc3.jpg

A kerület hatályos Szervezeti Működési Szabályzata szerint - és hát nem véletlenül - az előterjesztéseknek  hat nappal a testületi ülések előtt olvashatóaknak kell lenniük a kerület honlapján.  Hiszen csak így van lehetősége a képviselőknek, az általuk felkért szakembereknek, a külső bizottsági tagoknak megfontolt véleményt kialakítani a szavazásuk előtt.

Nem mellesleg a lakosság is ITT a honlapon tud tájkozódni, hogy az általa választott képviselők miről szándékoznak dönteni.

A meghívó alább olvasható.

kt_meghivo_3-1.jpg

 Tappancs Szabó Rebeka szíve csücske Zugló macskaivartalanítási progamja, mely nyilván Zugló egyik akut problémája, ekképpen joggal előzi meg a cégeink felügyelőbizottságainak ügyrendjét, a városközpontot, a telekeladásokat és egyéb bagatel pontokat.

A 4. napirendnél érdemes észrevenni, hogy  legfontosabb cégünk a Városgazdálkodási Zrt ügyében nincs döntés, mert az új felügyelőbizottság munkájának megkezdését, az FB bejegyzését, megalakulását mintegy három hónapja szabotálják a szocialisták. Az Fb februári alakuló ülésére a polgármester mint tulajdonos nem ment el , azért az elmaradt.

kt_meghivo_3-2.jpg

A legfontosabbak, a 8. 9. 10. 11. számú előterjesztések,  egy nappal a testületi ülések előtt sincsenek feltöltve.  A 700 milliós, de valójában akár 1,4 milliárdot érő telek eladása ellen erős lakossági tiltakozás és aláírásgyűjtés alakult ki.  Az áron alul eladás kimerítheti a hűtlen kezelés tényállását. A telekre 260 lakás épülhetne, és ez  ellen joggal tiltakoznak a helyiek. A kerület túlépítése és az ingatlan vagyon elherdálását a Civilzugló Egyesület is elfogadhatatlannak tartja. A telek eladásának szándékára még augusztusban én hívtam fel a figyelmet és vált az előválasztás témájává.

11. A kisebb Kövér Lajos utca 25. alatti telek eladás pályázatát viszont érvénytelenítik. A telekre közparkot kell kialakítani.

12. Tájékoztató a zuglói nemzeti konzultációról. A polgármester tájékoztatni fog a soha nem látott sikerről: 71.500 ív (ennyi lett kinyomtatva)  érkezett vissza, ezek közül 71.499 IGEN válasszal, egyet pedig a kákán is csomót kereső Várnai dobott be. Az előző testületi ülésen közérdekű adatként kikértem a konzultáció költségeit, a holnapi közérdekű felszólalásomban újra kérem. Remélem nem kell kiperelni.

Ilyen nagyipari módon kitöltött ívekből van ezerszámra. Ha valaki az X-ek írásmódjában hasonlóságot látna az csak a képzelete műve - épp így irtakból van még sok-sok... Az igazi lakosok által megfontolással odatett X-ek, az IGEN-ek és NEM-ek egyaránt jól megkülönböztethetőelk voltak a szakmányban, kapkodósan, rutinból behúzkált munkában kitöltött lapoktól. 

274795366_1997707917069798_3343821187638884363_n.jpg

Nem kell grafológusnak lenni...

Ezért aztán 13. napirendként be is terjesztette a tervezési közbeszerzést. 380 milliót költene el egy olyan épület kiviteli tervére, melynek semmiféle financiális megalapozottsága nincs, amelyiknek az építési területe, telke nem a mienk, és mely ellen rengeteg szakmai kétely merült fel, hovatovább a lakossági fórumok szerint a lakosság erősen ellenzi.  Magam részéről azt gondolom, hogy a polgármester fejjel megy a falnak, ha ezt továbbra is erőlteti. Ő tudja.

kt_meghivo_3-3.jpg

 

Pár millió forintokért sorra engedélyezik, hogy az Építési Szabályzathoz képest több lakás épülhessen a telkekre. Így lesz Zugló egyre sűrübb beépítésű, tűnik el a kertvárosias jelleg. kt_meghivo_3-4.jpg26. A Médiacég önvizsgálata, ugyanis a cég működését átvilágító  munkacsoport létrehozását a koalíció megakadályozta. A kerületi  közmédia, mint megállapították magukról, objektív, a MUOSZ etikai elvárásainak megfelelően működik évi 180 millióért...  A valóság ezzel szemben az, hogy a Zuglói Lapok meglehetősen elfogult, leginkább a polgármester véleményét harsogja, imidzsét próbálja építeni. (nem sok sikerrel) A lapot a kerület számos részén nem kapják meg a lakosok...  a régebben kéthetente megjelenő lapot havira változtatták, de a lakossági levelek,  hivatal válaszol rovatot gondosan nem engedélyezik, még valaki problémákról merne írni.  Míg keresztrejtvényre, horoszkópra komplett oldalak jutnak, kétévenként 1000 karaktert kap egy képviselő, hogy a véleményét elmondhassa. Jellemzően Zugló TV-be, melynek év 36 milliót fizetünk, a szocialista képviselőkkel van tele, az elmúlt 7 év alatt egyetlenegyszer hivtak be ellenzéki képviselőket. 

kt_meghivo_3-5.jpg

 A tanácsnokok beszámolói közül különösen érdemes Sógor Lászl óKörnyezetvédelmi Tanácsnok beszámolóját elolvasni. 

kt_meghivo_3-6.jpg

Az 56. 57. 58. előterjesztés z Ajtósi Dűrer sor Zichy  Jenő utca sarokra tervezett "nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek" minősített építkezés megakadályozását, lassítását célozza. A Garancsi István oligarcha beruházásában készülő hatalmas épület minden kerüreti szabályozáson átlép, és egyáltalán nem illik Istvánmezőre. A beruházás és a hasonló, a helyi közösségek akarata ellenére erőltetett maximális haveri profitot elősegítő monstrumok ellen,  pl. a Bayer a Bosnyák térre tervezett 950 lakása és 72.000nm irodája, Baán álma a Nemzeti Galéria a Városligetben, stb.  Március 11-én tiltakozunk a Kossuth téren. Gyertek el minél többen!

kt_meghivo_3-8.jpg

3 komment

Címkék: költségvetés közbeszerzés városliget zuglói önkormányzat Bosnyák tér Várnai László Civilzugló Egyesület Horváth Csaba polgármester Dűrer kert Bayer Contruct Kft. Médiaszolgáltató kft.

Mire jó a Szomszédünnep?

2019.06.05. 10:39 varnai

Magyarország egyre jobban bezárkózik. Félnek a migránsoktól - még akkor is, ha sosem láttak - tartanak a lakótelep padjaira szokó, öntudatlanul fekvő kábítószeresektől. A közösségi terekből magánterületek lesznek, mint pl. a Pillangó parki teniszpályákból, évtizedekig hagyják a köztereket lepusztulni, de ha felújítják azokat, abban sincs sok köszönet.

Egyszerűbb otthon lenni. Becsukott ablakok mögött villódznak a TV-k a lakótelepeken, a kertvárosokban, sőt ma már a falvakban is hamarabb ismerik meg VV villalakót, mit a harmadik szomszédot. Ha arcról ismerjük is a távolabbi szomszédot,  valahogy nincs alkalom a bemutatkozásra.

Erre, a személyes kapcsolatok újraélesztésére, kiépítésére teremt alkalmat egy-egy Szomszédünnep.

Múlt hét végén a Pillangó lakótelepen élők találkoztak, kínálták egymást sütivel, most szombaton, június 8-án a Herminamezőn, a Gyarmat utca és környéke lakóinak rendezünk Szomszédünnepet, melyre mindenkit örömmel látunk. 

laci_gyarmat.jpg

És hogy miért jó a Szomszédünnep?

Érdemes megnézni az arcokat a szombati rendezvényen. Mint a programból is látható, nem  színpadon dübörgő  tücctüccöt, playbackes ingyencirkuszt rendezünk, ahol a helyieknek csak  a lentről bámulás, megsiketülés szerepe jut. Mi csendes, finom hegedűmuzsikával szólót, gondolkodósat rendezvényt  akartunk, ahol lehet beszélgetni, ahol a helytörténeti teszten közösen, ismeretlenek egymást megszólítva tanakodtak, mi is állt a mostani nagyáruház helyén, mikor is költöztünk be a lakótelepre.

A lakótelep hőskorát bemutató fotókiállítás láthatóan elérzékenyítette az itt élő  időseket, a lakótelepre fiatal házasként költözőket, akik az első fákat ültették, ezért is védi őket ennyire. (a fotókat Georgi Ferenc készítette, köszönet értük)

idos_kepnezok_7926.jpg

Ők 1970-ben költöztek be, a panelokkal együtt öregedtek meg.

62225869_292751294962390_119428429023019008_n.jpg

hegedutotal_7904.jpg

skottnac7881.jpg

Kéri György, az első magyar skót dudás lelkes zuglói lokálpatrióta. Műsorával nem csak megtáncoltatta a kisebbeket, de izgalmas történelmi, kulturális hátteret adott az egész skót felföldről, kultúráról.

 

toto2_7845.jpg

Közös fejtörés a Helytörténeti teszt fölött. Mikor épült a lakótelep, mikor ért ki az Örsre a metró, mikor épült a Vitézi-telep? (1966-70, 1970, 1940)  Csak  a lakókörnyezetüket ismerő, magukénak érző emberekből lesz felelős, lokálpatrióta, a közügyekbe beleszólni akaró öntudatos polgár.

A  Pillangó park lakói elsőként a parkjuk rossz irányú felújítási tervei ellen szerveződtek közösséggé, léptek fel egységesen, az önkormányzat azonban átlépett rajtuk, semmibe vette véleményüket, ezzel egyből le is törte közösségként  való szerveződésüket. A  magukat becsapott érző lakók most a Véleményfalon mondták el gondolataikat a park felújításáról. A parképítők bosszúja minket is utolért, a helyszín gyepét a rendezvény előtti éjjel buldózerekkel összejárva tették sártengerré.

velemmenyfal.jpg

 

Játékos tanulás, KRESZ-teszt és kerékpáros akadályverseny a kisebbeknek. (és nagyobbaknak)

kreszteszt_7810.jpg

akadalypalya7807.jpg

garazsvasar_7830.jpg

Garázsvásár, a kislányok régi játékaikból nyaralásukra gyűjtöttek.

Sütiversenyünk lelkes rajongói. A lakók egymást vendégelték meg.

sutiverseny_7917.jpg

A szintén a lakótelepen lakó Zsolt tagunk (Civilzugló Egyesület) pedig gulyással kínálta a vendégeket.

tomeg7818.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szomszédünnep Civilzugló Egyesület Pillangó park Gyarmat utca

Se vizsgálóbizottság se felújítások

2019.05.02. 10:17 varnai

Ismét a zuglói botrányoktól, a Fidesz és az MSZP nagykoalícióval elszabotált vizsgálóbizottságtól hangos a média. A parkolásbotrány talán rávilágít, hogy Zugló évek, évtizedek óta nem fejlődik, a parkolás és a többi túlárazott szerződésmutyi folyamatosan szivattyúzza ki a pénzt a kerületből, e miatt már nem telik semmire, az idén jóformán nem lesznek fejlesztések, sőt felújítások sem.

A rendkívüli ülés ötven napirendi pontjából három szólt a parkolásról. A vizsgálóbizottság  körüli vitában - ahogy az várható volt -  két órán át ment a felelősség elhárítás, a saját médiának játszás, a politikai show.

A Fidesz egy kormánypárti és egy MSZP-s polgármesterre, illetve Tarlósra, az MSZP szokásos cinizmusával az ENSZ főtitkárra, Trumpra, Putyinra és rám bízta volna a vizsgálatot, míg Karácsony az egész fővárosi parkolást vizsgáltatta volna. A szócséplés után egyik nonszensz javaslat sem kapott többséget.

És hogy van-e értelme a vizsgálóbizottságosdinak? Nemigen, hisz épp oly abszurd a Fidesz és az MSZP embereivel vizsgáltatni, hogy az MSZP és a Fidesz miért támogatta a gyanús üzletet, mintha egy büntetőügyben a gyanúsítottakra bíznánk a bűnjelek begyűjtését. 

Ami valóban fontos lett volna, hogy a parkolás-ellenőrzés kiszervezésének megszüntetéséről döntést hozzunk. A SIS Parking Kft-vel kötött szerződés július 9-én lejár, és ha magunk akarjuk végezni az ellenőrzést akkor mielőbb embereket kell felvenni, eszközöket beszerezni.

  A SIS Parknig Kft  - mely egyetlen pályázóként árverseny nélkül kapta meg a melót - havi 44 millióért, évi 528 millió forintért végzi a parkolás ellenőrzést, azaz kb. 20-25 parkolóőr foglalkoztatását, akik nettó 170e Ft-ot kapnak. Tudni kell, hogy az Ügyfélszolgálatot és az adminisztrációt, felszólító levelek küldését, stb. az önkormányzati cég, a ZKNP 20 fős parkolási divíziója végzi.

Egy gyors kalkulációval kiszámolható, hogyha a cég 30 embert foglalkoztat a bérköltség akkor sem éri el a havi 9 milliót...  erre jön kevés egyéb költség, haszon, adó... de hát mi a cégnek a cégnek havi 44 milliót fizetünk. Annak idején Hajdu MSZP-s alpolgármester hosszan érvelt amellett, hogy a kiszervezés 4 éve alatt 700 milliót spórolunk...

parkolas_ellenorzes_elnapolas.jpg

A zöldek az elnapolást támogatók, a pirosak és a sárgák akik dönteni akartak. Az MSZP-s  és pár Fideszes képviselő torpedózták meg a polgármesteri javaslatot.

Sokból sokat lehet visszacsorgatni, érthető, ha sokan ragaszkodnak a durván túlárazott szerződéshez. A döntést az ex Jobbikos, most Mi Hazánkos Ceglédi képviselő javaslatára MSZP-s és Fideszes képviselők szavazatával elnapolták. 

Tán itt az idő, hogy bemutassam a zuglói  képviselő-testületet.

testuleti3981.jpg

Íme a zuglói képviselő-testület, mely az ország  messze legjobban megfizetettje, némely pártképviselők havi 580 ezer forintot is keresnek. A polgármester szerint ezzel elérhető, hogy "itt lopnak majd a legkevesebbet".

 Balról az MSZP-s képviselők, Felkai Tamás, Sógor úr, Bitskey Bence, aki a sonkaosztós időközivel került az eltűnt Sápi helyére és a többiek. Hátuk mögött az őket és a kerületet valójában irányító Tóth Csaba, a zuglói MSZP-elnöke, parlamenti képviselője. Jobbról a fideszesek, az ő választókerületi elnökük Jelen Tamás, aki, bár a bizottságba, testületire nem jár be, gyakran nyilatkozik zuglói ügyekben. Csíkosban az ex Jobbikos, jelenleg Mi Hazánkos Czeglédi János, aki szintén megszavazta a mutyis közbeszerzést és most az elnapolást is. Mellette Barta LMP-s képviselő. Tőle balra ülök én, a Civilzugló Egyesületet képviselve.

Zugló abban  is egyedülálló, hogy négy alpolgármestert fizet ki. A dobogó legjobb oldalán Horváth Zsolt DK-s alpolgármester, aki az ötven napirendi pont egyikét sem tartotta hozzászólására érdemesnek, a két év alatt produkált két előterjesztése és két megszólalása havi 1 milliójába fáj az adófizetőknek. Rozgonyi fideszes alpolgármester,  Hajdu MSZP-s alpolgármester aki a vagyongazdálkodásért felel, az ő sógorát találták legalkalmasabbnak vagyonkezelő igazgatójának, Szabó Rebeka PM-es alpolgármester, Karácsony miniszterelnök főpolgármester-jelölt. Mellette a harmadik jegyzője.

Visszatérve az ülésre:

Az MSZP-s alpolgármester javaslatára újabb 76 parkolóórát is vennénk és üzemeltetnénk. A közbeszerzésre csupán egy céget hívtunk meg, a jelenleg is 204 órát üzemeltető C-WARE-t. (ő velük kötötték az ominózus szerződést 2017-ben)  Az akkori szerződésben havi 69 ezerért, most 40 ezer forintért vállalták az órák üzemeltetését, bár több feladat kimarad, pl. a síkosság mentesítés, a helyek takarítása, a lekopó jelek felfestése. Arra tettem javaslatot, hogy az olcsóbb üzemeltetés és az egységesítés érdekében az önkormányzat kezdeményezzen szerződés módosítást, és a meglévő 204 óránkat is az új feltételekkel havi 40eFt/hó árért üzemeltessék. Míg ez a szerződésmódosítás nem történik meg, addig ne döntsünk az új órák megvásárlásáról. Ez a módosítóm átment. Kíváncsi vagyok ki fog tárgyalni és mire jutnak.

A parkoláshoz fogható súlyú volt az a szintén az MSZP által benyújtott előterjesztés, hogy a vagyoni ügyekben és közbeszerzési ügyekben a ciklus hátralévő idejére a testület ruházza át a döntési jogokat a Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottságra. Ügyes, hisz a TKB-ban  - a testület kiegyenlítettségével szemben -  masszív MSZP-s többség van. Ez a javaslatot a polgármester támogatta,  s bár átment, de nem kapott minősített többséget. (11 igen kontra 10 nem)  Szerencsére az ilyen súlyú döntéshez minősített többség kell. Az LMP-s és a Civilzuglós NEM szavazatok voltak ez esetben a döntőek. Ha átmegy a polgármester  a hátralévő időben kibújt volna a felelősség alól, hogy  a parkoláshoz hasonló kínos ügyekben, közbeszerzésekről, ingatlaneladásokról szavazzon, míg az MSZP meg még gyorsan eladta volna amit tud.

Most tárgyaltuk az Óvodai dolgozók versenyképességének megőrzésére  hangzatos című anyagot. Megjegyzem, ha az én előterjesztésem március 7-én megszavazzák, már áprilisban emelt bért kaphattak volna a dolgozók, és nem ennyit. A csomag ugyanis alig-alig teljesít valamit az óvodavezetők Szakmai Közössége által kértekből,  nem kapták meg a kért cafeteriát, bérpótlékot, a felhalmozási kiadásokra fedezetet  Jellemzően más kerületek havi 45-25 ezer forint pótlékot adnak minden óvodapedagógusnak, míg a szociális érzékenységével, zuglói modellel dicsekvő Zugló semmit. Kételyeim vannak, hogy ez a későn vetett morzsa  (a gyakornokoknak havi 25e Ft pótlék, a pedagógusoknak évi 100e Ft bónusz ) megállítaná a dolgozói elvándorlást.

Hiába, nincs pénz, kell a pénz a parkolásra, a ZVK Zrt feneketlen bendőjének. A 2019-es költségvetés decemberi szavazásakor Szabó Rebeka alpolgármester asszony - tudva a problémáról -  hozzávetőleg 80 milliót akart átcsoportosíttatni az óvodáknak, ezt Karácsony előterjesztőként nem fogadta be, míg a szocialista javaslatot, miszerint a ZVK Zrt 3 milliárdos büdzséjét további 440 millióval emeljék meg, befogadta. 

 

A most, jócskán megkésve benyújtott 2019-es közbeszerzési terv tisztán illusztrálja, ha elfolyik a pénz, ha máshoz kerül, ha rosszul, pazarlóan gazdálkodnak, akkor nem jut fejlesztésre.  Idénre semmiféle jelentősebb beruházást, felújítást nem terveznek. Láthatóan még a Széchenyi Általános iskola  100 milliós homlokzatfelújítását sem merik elkezdeni, pedig arra kaptunk 25 millió forint fővárosi támogatást is. Nincs a 28 milliárdos büdzsében 70 millió forint... Csak szavakban készül a Kacsóh Pongrác lakótelep parkjainak rendbe tétele, az Egressy tér felújítása.

20150928_134747net.jpg

Lefóliázott tető egy óvodánkban. Az elmulasztott felújítások beázásokhoz és egyéb extra kiadásokhoz  és rengeteg kellemetlenséghez vezetnek.

A két szakrendelőnk felújításáról már szó nincs,  pedig érvényes testületi döntés van a felújításukról, mint ahogy újabb orvosi rendelőnek, óvoda, bölcsőde rendbetételének sem kezdenek neki. Tudni kell, az önkormányzat 26 óvodát, 13 bölcsődét, 12 orvosi rendelőt, 11 iskolát, a hivatal épületét, stb. összesen közel  60 épületet birtokol, azaz évente 3-5 épületnek kéne teljes felújításon átesnie, hogy 25 év múlva újra sorra kerüljenek.

A 2017 novemberében megszavazott előterjesztésem végrehajtását az energia közbeszereztetését is csak 2019 III. negyedévre tervezték be. Két év semmittevés. Más önkormányzatok hét éve versenyeztetik a cégeket,  évi sok tucatnyi milliót megspórolva. Mi évi kb. 50 millióval lehetnénk beljebb.

 

Döntöttünk, hogy támogatjuk a E-Co Housing pályázatunkat. Gonoszbrüsszel 1,5 milliárd forintot ad, hogy egy 25 lakásos bérházat építsünk. Ez a 60 millió / lakás meghökkentően soknak tűnik, hisz saját telken, profitot nem tervezve építkeznénk, de ez egyben kísérlet is lesz - sima házra nem adnának pénzt -  környezettudatos épület gondosan összeválogatott lakókkal. A drága épületben leginkább szolgálati lakásokat fogunk kialakítani, de ezt gazbrüsszelnek nem mondjuk el.

Tudni kell, a zuglói önkormányzat  Karácsony alatt (sem az előzőben, de Papcsák legalább nem kampányolt szociális bérlakás programmal)  annak ellenére, hogy 2016 áprilisában határozatot hoztunk évi 100 szociális lakás megépítéséről, egyetlenegyet sem épített, még csak megvalósíthatósági tervek sem készültek. Sőt, miközben a bérlakások számának növeléséről beszéltek eladtak hozzávetőleg ötven bérlakást. 

 A testület most, miután annyi ideig szabotálta a Civilzugló Egyesület kezdeményezését, elfogadta a tájékoztatást az Óvodai faültetési programról. Idén 29 előnevelt facsemete, 1600 darab cserje és félcserje, 170 db oszlopos örökzöld növény kerül kiültetésre 7.6 millió forint összegben. 

Ezeken kívül döntöttünk még számos dologról, lásd a napirendet ITT:

A  hat órásképviselő-testületi ülés közügyek iránt elkötelezett lokálpatriótáknak, mazoistáknak ITT végignézhető. 

Szólj hozzá!

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Rozgonyi Zoltán Tóth Csaba Jelen Tamás Civilzugló Egyesület Hajdu Flórián zuglói parkolás Horváth Zsolt

Lesz-e Zuglóban Helytörténeti gyűjtemény és kiállítóhely?

2019.02.18. 11:03 varnai

Múltunk, lakóhelyünk és annak történetének megismerése tesz minket öntudatos, büszke,  lokálpatrióta állampolgárrá. Az izgalmas helytörténeti kiállítások  felnőttek és gyerekek számára is varázslatosak, mesebeli kaput nyitnak a múltra, sétálhatunk a száz évvel ezelőtti utcánkban, hallhatjuk a csörömpölő villamosokat, láthatjuk dédnagymamánkat dédnagyapánkkal konflisból szállva karonfogva  sétálni. 

Zugló patinás városrész, (az első épület Herminamezőn 1851-ben épült) és mint mezőgazdasági külterület része volt a középkori  Pest és Magyarország történelmének, hogy csak egy példát említsek, a középkorban a Rákos mezején tartották a rendi gyűléseket. 

A zuglóiak általában büszkék zuglóiságukra és lelkes lokálpatrióták, érdekli őket a múltjuk, a Civilzugló Egyesület által szervezett helytörténeti sétáink mindig teltházasak.  Számos családról tudom, hogy több generáció óta élnek ia kerületben, (és ha a kerületet nem teszik lakhatatlanul túlzsúfolttá és zajossá nem szívesen költöznek el).  A mi családunk 1944 óta él a kerületben, ugyanoda a Hermina, annó Május 1. úti suliba  jártam, ahová a mamám és testvére.

Mára, közel három évtizedes gondos munkával a Herminamező Polgári Köre (alapítva 1990)  jelentős helytörténeti anyagot gyűjtött össze, korabeli fotókat, térképeket, képeslapokat, régi iratokat, tervrajzokat, visszaemlékezéseket.Ez a  hozzávetőleg 10 ládányi anyag 7 éve bedobozolva egy pincében hever. Ez luxus és abszurdum.

82407.jpg

Egy kép a létrehozni tervezett kiállítás anyagából: a Thököly út 1890, a lóvasút kiépülése után. Kép: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.083

 

 

Mára bőven elérkezett az idő, hogy Zugló is - más kerületek, települések példáját  évtizedes lemaradással követve - létrehozza a saját Helytörténeti Gyűjteményét és annak állandó Kiállítóhelyét! 

A szó szerinti előterjesztést  - együtt az eddigi előterjesztéseinkkel  - a Civilzugló Egyesület honlapján megtalálják. 

Kérdés, megszavazza-e a csütörtökön a zuglói képviselő-testület a gyűjtemény és az állandó kiállítóhely létrehozását?

És ami még fontosabb, azután tesznek-e érdemi lépéseket, (nem lesz-e a kommunikáció után szépen elfelejtve, elszabotálva, mint az oly sok fontos döntésünkkel történik)  hogy fizikai valójában is megvalósuljon Zuglóban egy hasonló minőségű kiállítás?

Pár napja követendő mintákat keresve a szomszédvár Rákospalota Helytörténeti Kiállítóhelyén jártam. Őszintén szólva le voltam nyűgözve a kiállítás színes tartalmán és még inkább az installáció minőségén, mely bármelyik országos és külföldi múzeumban is megállná a helyét. Le a kalappal!

Rajtuk kívül állandó helytörténeti kiállítóhellyel rendelkezik Óbuda, Kispest, Angyalföld, Ferencváros és Kispest is.

Az alábbi képek a Rákospalotai Helytörténeti Kiállítóhelyen készültek, remélem egy év múlva nekünk is lesz hasonló!

nagyterem_0142.jpg

monitor_0122.jpg

Rákospalota Pest környéki faluból agglomerációs településsé válása. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi kávéház, vendéglő működött palotán - ma nincs ennyi.

kavehaz_0138.jpg

kassza_0139.jpg

pekseg_0137.jpg

Egy rákospalotai pékség és egy fűszeresbolt berendezése. Ami hiányzott elkérték máshonnan, a pénztárgépet a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum adta nekik kölcsön.

terkep_0123.jpg

neon_0121.jpg

 Egy óriás kivetítőn és több monitoron fotók, korabeli híradó és  filmrészletek futnak, teszik gyerekek számára is  izgalmassá, interaktívvá a kiállítást.

meghivo_0130.jpg

 1908. március 27-i közgyűlésük meghívója, napirendje...  Ma, a  demokrácia korában furcsamód már nem hívják meg a lakosokat a testületi ülésre. A Zuglói Lapok 16 oldalán nem áldoznak egy hasábnyi helyet a lakosok meghívására, és online  felületeken, közösségi oldalakon sem sikeredik értesíteni a lakosokat mikor és miről döntünk.

Szólj hozzá!

Címkék: helytörténeti gyűjtemény Civilzugló Egyesület Herminamező Polgári Köre (alapítva 1990) Rákospalota helytörténeti gyűjtemény

Veszteséges parkolás, telekeladás, óvodai faültetés egy ellenszavazattal és egyéb döntések

2019.01.30. 12:22 varnai

Idei első ülését tartotta a zuglói képviselő-testület.  Az előterjesztések remek keresztmetszetét adták önkormányzatunk működésének:  a ciklus legfontosabb döntése az eleve mutyigyanúsan áterőltetett fizető parkolás meghökkentően nagy veszteséget hozott, a másik érdemi döntésünk vagyonfelélés, 116 milliós telekeladás, ezzel szemben az emléktábla állítások, a "lakhatási intézkedéscsomag" , a "rabszolga törvény" és a Gundel elleni purparlé remek példái a pótcselekvéses szimbólum politizálásának, nem érdemi döntések, leginkább csak politikai önreklámozásra jók.

A parkolás rendelet módosítás nyomán az itteni vállalkozók kaphatnak "olcsóbb" éves bérletet, már amennyiben olcsóbb valakinek a 189 000 Ft-os éves díj kicsengetése. Pár hónapja kikértem, hogy a 2019-es költségvetésbe beírt súlyos mínuszok után lássunk egy pontos egyenleget: mennyit hoz, azaz Zugló esetében mennyit visz, mekkora veszteséget termel a fizető parkolás.. Emlékezetes, a parkolás bevezetésekor még milliárdos nyereséget ígértek, a fejlesztések leendő forrásaként mutatták be a fizető parkolást. 

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

Kiemelések a jegyzőtől. A számok önmagukért beszélnek

Nem csak hogy az órabeszerzés beruházásoklocsei.jpg nem fognak soha megtérülni, de maga a működési egyenleg is durván mínuszos, 207 millió veszteséget okozott Zuglónak tavaly. Az ok, hogy a  mutyigyanús közbeszerzéssel   Zugló számára rendkívül előnytelen szerződést kötöttek. Javasoltam, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a díjak csökkentéséről az órák üzemeltetését és az ellenőrzést végző vállalkozókkal. Mint több újságíró jelezte, ugyanezek a cégek kaszálnak hasonló módszerekkel több fővárosi kerületben is.

A Bosnyák téri piac környékének fizetőssé tétele, a hiányzó tájékoztató táblák, a nyilvánvalóan bevétel orientált bírságolás igencsak felháborította a zuglóiakat. 

Az új fizetőzóna a Csömöri út Lőcsei utca sarkán. A frissen kitett táblával jelzik, hogy 30-as övezet, de azt "elfelejtették" kitáblázni, hogy egyben fizetős övezetbe is tévedt az autós. 

 

 

 

A kerületben folyó szimbólum politizálás, pótcselekvés olcsóbbik része az emléktábla állítás, avatás.  A választási évre időzített szoborállítás és átadás dömping (vészkorszak emlékmű, Slachta Margit szobor, Pillangó szobor) 80 milliójába (ennyit szántak tavaly  lakásfelújításra)  fog fájni idén a kerületnek.

 kesjar.jpgA ciklusban csak két ingyen kapott "szobor" került Zuglóban kihelyezésre, egy letört arcú női totem a Csertő parkban és a megadilettáns Kesjár Csaba emlékmű.

 

A Kesjár szobor remek háttere a Róna Thököly sarki egy romos homlokzatú ház. A kerület a ciklus 4 éve alatt önálló társasház felújítási pályázatot nem írt ki, a 2013-ban nyerteseknek osztottak ki 300 milliót egyetlen évben.

Már lassan nincs Zuglóban ház, amelyen nincs emléktábla, de félő, a düledező önkormányzati bérházakat nem fogják összetartani a rájuk szegelt márványtáblák és a gondosan sajtó előtt rájuk aggatott politikusi koszorúk.

 

Bár a sajtóosztály "kifelejtette" a testületi ülésről gyorsan kiadott közleményében megemlíteni eladták az Öv utca 5. szám alatti 5750 négyzetméteres telket a pályázaton induló egyetlen vevőnek, aki véletlenül épp a kikiáltási árat, 116 millió 300 ezer forintot kínált érte. (Zuglóban 3 lakás ér ennyit) A belterületi, üzemi terület besorolású telekre akár 4 szintes irodaházat, ipari üzemet, raktárat lehet építeni. Az eladási ár így négyzetméterenként 20 ezer forintra jött ki, ami szerintem irreálisan kevés. Tán ez volt az utolsó ekkora méretű telkünk. A szavazáskor az eladás ellen addig tiltakozó Barta és Kovács Balázs képviselők kimentek, így tudott átmenni az értékesítés. 

Zuglói Közbiztonsági Sportcentrum néven a Stefánia út 53-ban egy régóta üresen álló alagsori helyiséget adunk a kerületi rendőröknek, rendészeknek, polgárőröknek, hogy azt saját erőből felújítsák, és ott küzdősportokat gyakoroljanak. Kérdés, a jó helyen lévő helység miért nem volt évek óta kiadva?

A Görög Katolikus Egyháznak adjuk tartós használatra (értsd ajándékba, örökre) az Erzsébet Királyné út 80. alatti a Rákospatak sarkán lévő évtizede üresen álló 1690 m2-es telkünket. Milyen remek kis hely lehetett volna egy 20-30 lakásos önkormányzati ház építésére...

erzsebet_80uj.jpg

Az egyház templomot, közösségi házat és egyházi óvodát tervez építeni az évtizede kihasználatlan telekre. Kérdés, mi fog megvalósulni, mert konkrét tervek nincsenek az előterjesztésben.

Vita nélkül egyben fogadtuk el a kilenc önkormányzati tanácsnok beszámolóját. Az enyém ITT olvasható.

Ismét előterjesztettem a Zuglói óvodások, faultetes_heminka_1.jpgiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, környezettudatos nevelés program előterjesztésemet. Mint talán emlékeznek, a programot 2016-ban sok gáncs után tudtam áterőltetni, és nagy nehezen megvalósítani. 


A 2018-as folytatást kétszer gáncsolták el, egyszer a szocialista alpolgármester javaslatára, a "zöld" polgármester szavazatával levették napirendről.

Most a szocialista módosító befogadása után egyetlen képviselő tartózkodásával mindenki támogatta az előterjesztést. Mit gondolnak, ki volt az egy, aki ellenzi a 100 fa elültetését eredményező óvodai, iskolai faültetési programot? Barta János, az LMP-s, "zöld" képviselő. Gratulálok.

 Faültetés a Herminka óvodában a 2017-es programban. A gyerekek ültetnek, nem a politikusok, tán ezért szabotálták ilyen sokáig.

Hosszabb vitát váltott ki az  Intézkedéscsomag a létbiztonság megőrzéséért - a zuglói lakhatási program bővítése polgármesteri előterjesztés. A hangzatos nevű előterjesztés meglehetősen kampányszagú, hisz érdemi lépés az elmúlt négy év alatt sem a Szociális lakásügynökség létrehozására,sem az életjáradéki rendszer ügyében nem történt. Sőt, jellemző módon a ciklus négy éve alatt egyetlenegy életjáradéki szerződést sem kötöttek, a 13 meglévő szerződésünket mind vagy a Papcsák korszakban vagy még azelőtt kötötték. Magyarul, aki akart tudott szerződést kötni simán a polgári jog alapján, minden "intézkedéscsomag" nélkül is.

Sürgősséggel került napirendre egy a Miniszterelnökség által kiírt pályázati indulás. Az Argentína tér és a Vezér utca szervízútjának leburkolását próbálnánk a pályázati pénzzel megoldani. A két beruházás 258 millióba kerülne, melyhez 98 millió forint önrészt kell biztosítanunk.

A Vezér utca gyepűjének parkká alakítása a Civilzugló Egyesület 2014-es programjában szerepelt először, és adtuk be a 2016-os költségvetési módosítóként, javasolva, hogy ott Tündérkertet hozzunk létre. Részlet a 2016-os költségvetés-módosítónk indoklásában:

Az első ütem megépíthető úgy, hogy az útépítést ne érintse, és a Tündérkerti közösségi faültetés, újszülöttek szüleivel  az önkormányzat közösen ültet,  még a 2016-os év őszén elkezdődhessen.

Hiába került be a költségvetésbe, hiába nyertünk rá a főváros Tér-Köz pályázatán 100 milliót, tartottak lakossági fórumot, melyről beszámolt a Zuglói Lapok, de a megépítésre mindezidáig nem sikerült. Kis öröm, hogy a Tündérkert ötlete most visszaköszön polgármesterünk főpolgármester-jelölti kampányában.

Szintén kampánycéllal készült a két egymásra licitáló előterjesztés a "Rabszolgatörvény" alkalmazása ellen.  Botka László ötletét kopizva a polgármester és az MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció kommunikációs versenyében szokás szerint az épp most a főpolgármesteri kampányát nyomó polgármester volt a gyorsabb a sajtónak szétküldésben, a cikkek már a testületi ülés idején megjelentek.

Megszavaztam, de sok értelme nincs. Az önkormányzati cégeinkben akkora létszámbővülés volt az elmúlt években, hogy nem hinném, hogy bárkit túldolgoztatnánk, de legyen biztos, ezentúl nem köthetnek ki a Rákospatak partján a  migránsokat partra tenni szándékozó rabszolgahajók.

Horváth Zsolt negyedik alpolgármester, miután kiderült, hogy másfél évig némán ült végig kéttucatnyi testületi ülést, nem volt egyetlen előterjesztése, hozzászólása, most belehúzott és kiizzadta "Rászoruló zuglói polgárok étkeztetésének javítása" című  politikai bonmot-ot. A határozata szerint:

Zugló Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy kérjen tájékoztatást a Gundel ügyvezetőjétől, milyen feltételekkel vállalják el a rászoruló zuglói polgároknak a Miniszterelnökség Karmelita kolostorban elhelyezkedő menzájával azonos minőségben és áron az étkeztetést, és a válaszról tájékoztassa a képviselő-testületet.

Nem szavaztam róla, nem is ment át, próbáljunk már érdemi dolgokkal foglalkozni.

Személyi kérdés kapcsán az MSZP egy bizottsági tagot cserélt ki, míg Kovács Balázs képviselő, miután Felkai képviselő kigyűjtette, hogy Kovács az elmúlt években a bizottsági ülések 90%-án nem jelent meg, de felvette a tiszteletdíjat, lemondott, helyére a fideszesek Tildy Balázs képviselőt nevezték ki. 

Izgalmas kérdést feszegetett Rozgonyi alpolgármester közérdekű kérdésében. A testületet nemrégiben tájékoztatta a Zuglói Zrt. volt műszaki igazgatója, hogy 2015 januárjában törvénytelenül bocsájtották el, és ezért jogerősen 6 millió fölötti kártérítést ítéltek meg neki. Erős a gyanú, hogy a ciklusváltás utáni időszakban elbocsájtott tucatnyi alkalmazott közül sokan nyertek sok-sok millió forintot, összességében akár 25 millió forint fölötti összeget is veszthettünk, de hogy mekkora kárt okozott a kerületnek ez a politikai tisztogatás, azt jó lenne tudni. Emlékezetes, a Sport Kft-nk nemrégiben 40 !!! millió forintot vesztett egy alvállalkozó szerződésének törvénytelen felmondása  és makacs pereskedés következtében.

 Nem mellesleg immár sokadszorra napirenden volt a Sport és Rendezvényszervező kft. kapcsán a "személyi meghallgatások". A kft-ben történt visszásságok okán a testület meghívta a zuglói Fidesz választókerületi elnökét, dr. jelen Tamást és annak tanácsadóját, a cég egy volt alkalmazottját. A műfaj leginkább politikai show lehetne, de a meghívottak nem jelentek meg.

szabalytalanparkolo2471.jpg

Ezután tizenhárom zöldterületre parkolás ügyében kiszabott szabálysértési ügyben utasítottuk el a fellebbezéseket. Az ügyek nem egyformák, van aki nem talál helyet és láthatóan kínjában áll fel a egy saras, évtizede mindenki által parkolóként használt földdarabra, van aki simán beáll a park kellős közepére a fűre, majd fellebezésében megmagyarázza, hogy a meg nevezni nem kívánt rokona szállította a rokkant nagymamát és annak jégszekrényét a hetes BMW-vel.

A képen épp az Uzsoki kórház előtti zöldterületet teszi tönkre egy sutyerák egy 30 milliós (Mészáros type) merdzsó terepjáróval - fittyet hányva a pár méterre lévő  térfigyelő kamerára. Tíz méternyire több üres parkolóhely is a rendelkezésére állt volna.

Remek vita alakult ki az Uzsoki kórház facsonkolásainak fellebbezési ügyében. A kórház még a nyár folyamán csonkolta tövig - tulajdonképp halára kínozva -  a nyolc harmincéves hársfát, miután a napelemeket nagy bölcsen föléjük tervezték. Annak idején mint képviselő és környezetvédelmi tanácsnok Ficzere kórházigazgatónál  levélben érdeklődtem, volt-e engedélyük, meg mégis hogy képzelték ezt, de válaszra sem méltatott.

uzsokifa.jpg

A fák kitartóan próbáltak életben maradni, újra és újra kilombosodni, de mindannyiszor levágták friss sarjaikat.  Azt máig nem értem a napelemeket miért nem a kórház tetejére helyezték el, bár  kétségkívül, az így létrehozott eső és napvédett parkolók kiválóak a kórház dolgozóinak.

A Hatósági osztályunk ezután pótlásként kötelezte őket 51 facsemete ültetésére, de a kórház a pénzben megváltást választotta. Ennek költsége az 51 X 54000 Ft, 2 754 000 Ft, amit most a fellebbezésük elutasítása után ki kell fizetniük.  A Róna utcán a kórház előtt amúgy bőven rendelkezésre áll terület, ahová az új fasort el fogjuk tudni ültetni, mely remek árnyékot fog adni a körházhoz igyekvőknek.

A testületi ülés megtekinthető ITT.

 

3 komment

Címkék: zugló képviselő-testület Karácsony Gergely fizető parkolás Civilzugló Egyesület telek eladás rabszolga törvény Rozgyonyi Zoltán Görög katolikus Egyház Uzsoki Kórház

Mit tett a Civilzugló Egyesület 2018-ban?

2018.12.31. 10:20 varnai

A Civilzugló Egyesület megalakulása, 2007 óta próbál tenni, fellépni Zugló zöldövezeti jellegének megőrzéséért,  zöldterületeinek, épített örökségének védelméért, lakosainak magukért kiálló lokálpatrióta közösséggé formálásáért.

E fennköltnek hangzó célok minden évben konkrét rendezvényekben, cselekvésben öltenek testet. Lássuk melyek voltak ezek 2018-ban.

Az alábbi blogposztban az önkormányzatban, a képviselő-testületben végzett munkánkra, egyéni képviselői előterjesztéseimre, Városliget Zrt-vel, BKK-val vívott kátyúzás, utasvárók, zebrák stb. ügyében vívott csatározásokra,  eredményekre és kudarcokra nem térek ki, azokat egy következő blogposztban sorolom fel, bár nyilván összeér az egyesület keretében végzett és a képviselői munka. 

Ezuton is szeretném megköszönni aktív tagjainknak a rengeteg beletett munkát , szervezést, szimpatizánsainknak, immár ötezer fölötti Facebook követőnknek a segítséget, a részvételt!

 

 Lakossági Fórum a fizető parkolásról - 2017 október 10.

Bár bevezetése és a fórum is 2017 őszén történt, az év és tán a ciklus legjelentősebb önkormányzati döntése a fizető parkolás bevezetése volt, mely autók ezreit zúdította Herminamező eddig csendes kertvárosi utcáira. A Herminamezei, Törökőri lakosok megtöltötték a termet.

parkolas_8386.jpg

Átlag hétköznap reggel. A valaha csendes Korong utca átmenő forgalommal telt meg, a családi házas részen nincs egy üres hely, a parkolóhelyért köröznek az autók.

 

Képviselő-jelölti vita -  március 24.

2018 tavaszán tartották az országgyűlési választásokat. A Civilzugló Egyesület, alkalmat adva a bemutatkozásra a jelölteknek, de nem utolsó sorban, hogy a zuglói lakosok megismerhessék, kérdezhessék a kerületet  a parlamentben képviselni szándékozó a jelölteket,  vitát szervezett. A  vitán nem voltak hajlandóak részt venni a "nagy" pártok emberei: a Jobbik, a Fidesz jelöltje és csapatával látványos kivonulást rendezve távozott az MSZP jelöltje is.

lakforum_2018_2304net.jpg

Mindazonáltal a telt házas rendezvényen  lakosok kíváncsian hallgatták az őket megtisztelő négy jelöltet. Szomorúan kell viszont megállapítanunk, hogy a magas rangot megcélzó jelölteket az azóta eltelt háromnegyed évben nem láttuk, nem hallottuk semmilyen kerületi témában állást foglalni, sem semmiféle kerületi rendezvényen megjelenni.

 

Lakossági fórum a városligeti építkezésekről - május 15.

A Mozgásjavító Intézetben rendezett fórumon sorra vettük, mi történik a Városligettel, mekkora területek vannak elkerítve és miért, mely építkezés milyen stádiumban tart. A fórum vendégei a Ligetvédők és Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke.

31531375_2038387676189959_7349642221253033984_n.jpg

Barbárul visszavágott fák a Magyar Zene Házának tervezett területén.

ligetforum_9855.jpg

A Városliget jelenleg hét helyen van elkerítve - a park használata jóformán ellehetetlenült.

Azt kérdeztük magunktól, mennyire volt sikeres a lakossági és szakmai tiltakozás, milyen eszközökkel, meddig jutottunk? Próbáltuk kitalálni mit kommunikál és mit tesz, mennyit költ a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt., melynek igazgatója kérés ellenére sem volt hajlandó eljönni.

A Civilzugló Egyesület a demonstrációink, a Fogadj örökbe egy fát!, Nem kellenek monstrumok a Ligetbe!, a Protestival szervezése, az összegyűjtött 20.000 tiltakozó aláírás mellett  az elmúlt évben  minden jogi eszközt is megragadott, hogy a parkba nem illő "kiemelt beruházásokat", a liget betonnal beépítését megállítsa.

 

 Szabadtéri Fórum a Pillangó parkba tervezett beruházásról -  május 10.

A Pillangó-park átépítésének eltúlzott, 700 milliósra felfújt, egy pályázós közbeszerzésen eldőlő, a park adottságait semmibe vevő tervei, a száznál több kivágni tervezett fa  kiverték az ott lakók biztosítékát. A lakosok pár hét alatt több, mint 1000 aláírást gyűjtöttek. 

32187720_10156194327378405_4128215590164758528_n.jpg

A tervező  és a polgármester nagyon próbálta megmagyarázni a terveket, de a lakosokat nem sikerült meggyőzni.

Az ott lakókkal közösen szervezett fórumunkon - melyen több, mint 220 környékbeli vett részt - szót kapott a tervező, a polgármester és persze a lakosok. A fórum ELSŐ és MÁSODIK részként online megtekinthető. Érdemes megnézni. A lakók világosan megfogalmazták, mit szeretnének és mit nem. A lakosok kéréseit végül alig vették figyelembe, a terveken csak kis mértékben változtattak. 

 

Aluljáró festés az Erzsébet Királyné úton  - június 3.

Már megszámolni sem tudjuk, hányadszor festette ki csapatunk és a hozzánk alkalmanként csatlakozó két tucatnyi lelkes szülő és gyerkőc az Erzsébet Királyné úti aluljárót! 

49652854_751712088540042_4535730758748209152_n.jpg

49605998_789631808047258_1812080555114627072_n.jpg

alulljarofestes.jpg

Az összemocskolt, összegrafittizett aluljárót egy-két kemény nap munkával varázsoljuk széppé. Reméljük sokáig így marad!

Ősszel elkezdtük kifesteni a Korong utcai kis aluljárót is, új elemként felfestettünk egy József Attila idézetet, "vasút mellett lakom..." melyet a költő a száz méterre álló Korong utcai házban írt. De  MÁV - hiába kértük -pár napra rá lemeszelte az egészet, mert álítólag már elígérte valakinek a felületet.

Helytörténeti séta, Hermina út, - május 26.

Idén a nagy érdeklődésre tekintettel két városnéző sétát is rendeztünk. Szombat délelőtt Millisits Máté várostörténész kalauzolásában a Hermina úton végig vezető sétán vehettek részt az érdeklődők, melyben a Herminamező kialakulása, az ottani villák, a Lipták, a  Roheim villa, a Sipeki-Balás villa, a Hermina kápolna történetét ismerhettük meg. A rendezvényen hozzávetőleg ötven fő vett részt. 

 161265_roheim_nyito.jpg

A Hermina út egyik elhanyagolt épülete a Roheim villa, itt lőtték le Tisza Istvánt. A hatalmas villa mozgássérült gyerekek bentlakásos otthona volt, a rendszerváltás óta a villa magára hagyottan pusztul.

 

 TÚR De Rákosrendező 5.0 - szeptember 15.

A zuglói Critical Mass immár az aluljáró festéshez hasonlóan a lakosok által várt kerületi eseménnyé vált. 2-300 zuglói bringás vonul végig az őszi szombatokon a kerületi főutakon, élvezi a lezárt utakat  és a közösségi bringázás semmihez nem hasonlítható erejét, hangulatát, sodrását. A felvonulás múlni nem akaró apropója, hogy a MÁV nem csak nem teszi rendbe az üzemi területén átvezető a százméteres szakaszt, de még azt sem hagyja, hogy ezt mások megtegyék helyette.

42154449_2244480462247345_4390458167180394496_n.jpg

Kerékpáros fektetés a Rákosrendezőn - a főváros egyik kerékpáros ütőerén a töredezett kockakő az esések tucatjait okozza. Az útszakasz pár millióból leaszfaltozható lenne.

 Azt is szomorúan kell megállapítani, hogy Zuglóban az elmúlt négy évben sem a főváros, sem a zuglói önkormányzat egyetlen méter kerékpárutat nem épített és nem újított fel.

 

Helytörténeti séta, Thököly út - szeptember 15.

Szeptemberi időutazásunkban Buza Péter, várostörténész, Zugló friss díszpolgára, a Thököly út kialakulásáról, Zugló polgárságának kialakulásáról, múltjáról mesélt, mellékutcáinak villáiról, a hajdanvolt polgárokról, a tulajdonosokról.

templom1227net_1.jpg

Buza Péter mesél. Az érdeklődők számára és a Thököly út dübörgő forgalmára tekintettel kipróbáltuk a megafont. A két sétán több, mint száz fő vett részt. 

 

 Fórum a zuglói egészségügyi ellátásról - november 14.

A kerületnek - és az országnak -  egyre problémásabb egészségügyi ellátása. Az orvos és nővér hiány országos jelenség, a szakrendelőink műszki állapota viszont huszonéves zuglói önkormányzati hanyagság következménye. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat élén történt igazgatóváltás alkalmát megragadva lakossági fórumot tartottunk a Civilzázban. A fórum vendégei voltak az Egészségügyi Bizottság elnöke, dr. Varga Péter, a  ZESZ igazgatóhelyettese, Stella Péter, az Uzsoki kórház orvosigazgatója, és házigazdaként a Egészségügyi Bizottság Civilzuglós tagja, dr. Lengyel István urológus főorvos. 


A lakosok napi tapasztalataikat sorolva számos problémás szakterületről kérdeztek, az angiológiai ellátásról, a háziorvosokról, a gyerekorvosok hiányáról.

 

Mi lesz veled Pillangó-park? - lakossági fórum - november 15.

 A Pillangó-park beruházás nem a parkba illő terveinek megváltoztatásáért a környékbeliek nyár elején több, mint 1000 aláírást gyüjtöttek. A helyiek a májusi fórumon elhangzott kéréseiket egy 10. pontos petícióban fogalmazták meg, melyeket tárgyalódelegációként próbáltak képviselni. A parkban végzett munkákat látva mára kiderült, nem sok sikerrel. Az önkormányzat csak igen kis részben teljesítette a lakossági kéréseket. A park adottságait semmibe vevő értelmetlenül széles térkő sétányok, a fakörbekövezések, kidőlések, a szakszerűnek nem tűnő munka ismét kiváltotta a lakosok tiltakozását.

46457832_2324851070876950_2385362391668883456_n.jpg

A lakossági morgáshoz képest kevesen jöttek el, mint mondták, megunták, hogy hülyének nézik őket, már nem kíváncsiak a mellébeszélésre.

A fórumon téma volt a környék közbiztonságának romlása, a Hős utcai drogosok megjelenése az eddig békés lakótelepen és a parkban és a a fokozódó repülőgép forgalom zaja, füstje és annak egészségkárosító hatása. A fórum ITT megtekinthető.

 

 

6 komment

Címkék: Városliget fizető parkolás Civilzugló Egyesület Túr de Rákosrendező Zugló Egészségügyi Szolgálat parkolás Zugló Pillangó park beruházás helytörténeti séta

Fess velünk!

2018.05.30. 12:36 varnai

Festeni - mint Tom Sawyertől tudjuk  -  nem munka, sőt ritka alkalom, kiválasztottaknak járó értékes lehetőség, hisz nem festhet akárki.

A Civilzugló Egyesület jó szokásához híven idén is kifesti az Erzsébet királyné út mexikói út sarki , a 70-es troli végállomásánál lévő aluljárót!

E munkához örömmel várjuk mindazon gyermeklelkű felnőtteket és kreatív gyerekeket, akiknek van kedvük pár órát falra festeni és utána pár évig örömmel szemlélni a saját alkotásukat, és az azt csodáló bámész járókelőket.

Az időpont, június 3., most vasárnap, a kezdés 10 óra, de lehet egymást váltani! A festéket, ecsetet mi adjuk, cserébe üveggolyót, döglött patkányt, almát,  adományt elfogadunk. Olyan ruhában gyertek, amit nem sajnáltok!

Idén a MÁV is besegített, az újfajta hozzáállásért  egyrészt hálás köszönetünk, (másrészt az aluljáró tulajdonosaként annak kulturált állapotban tartása a kötelességük) előre lealapozták az egész aluljárót, nekünk már csak a színek és a minták felfestése hárul.

Eddig már több alkalommal kitakarítottuk, kifestettük mind ezt, mind a Korong utcai, a Tábornok utcai, a Mexikói úti és az M3 alatti aluljárókat.

Vasárnapra kedvcsinálónak pár fénykép ennek és a többi zuglói vasút alatti átjárónak az elmúlt évekbeli kifestéséről.

10_1_2014-08-03-020.jpg

edward5489.jpg

12_1_10465509_10152585673984469_5551220586453925254_o.jpg

 

10494546_870442476317824_2128514673921713969_n.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kreativitás közösség építés tábornok utca 70-es troli Mexikói út Civilzugló Egyesület Korong utca civil aktivitás erzsébet királyné út

Eltűnő zebrák, veszélyeztetett gyalogosok

2017.11.30. 11:37 varnai

Budapesten gyakran vezet balesetekhez, hogy a sávok felfestései  elkoptak, különösen esőben, este nem láthatóak. A gyalogosokra különösen veszélyesek a lekopott zebrák, az autósok számára láthatatlan gyalogátkelőhelyek. 

Az eltűnő, rossz minőségű, hamar lekopó felfestés miatt a gyalogátkelőhelyek az autósok számára nem érzékelhetőek, nincs ami tudatosítsa bennük, hogy itt nem az övék az elsőbbség. Míg más országokban fantáziadús módokon próbálják lassításra bírni az autósokat, nálunk még a meglévő zebrák felfestését is képtelenek fenntartani. Kicsi a keret. 

A gyalogátkelőhelyeken gázolás, a gyalogosok veszélyeztetése egyre gyakoribb, ráadásul a rendőrség sem veszi túl komolyan a gyalogosok védelmét, csak akkor jelenik meg, ha már bekövetkezett a baj és helyszínelni kell.

Ma - miután eddigi bejelentéseimet ( Hermina - Ajtósi sarok  )  Bosnyák tér mindig gyorsan megoldották -  újabb három zuglói kereszteződés ügyében tettem bejelentést, külön levélben és telefonon kértem a Budapest Közút igazgatójának intézkedését és javasoltam neki, hogy mi, a Civilzugló Egyesület rutinos festőkként szívesen partnerek vagyunk egyedi zebrák kitalálásában, felfestésében.

A Vezér út - Egressy  út sarkon mind a négy zebra eltűnt. A közeli idősek otthona miatt sok az öreg, itt a strand, az Adria lakótelep és az új folyamatosan bővülő lakóparkok, a Paskál, Cordia miatt sok a gyerek is.

egressy_vezer_3354.jpg

vezer_egressy_3357.jpg

A Thököly út - Róna utca sarok, mindkettő Zugló főere. Buszkaravánok, a megállókhoz átfutók plusz veszélyforrás.  A Thökölyn felfestett kerékpárút idáig tart, innentől szublimáljanak a bringások.

rona_thokoly_3287.jpg

 

rona_thokoly.jpg

Az Erzsébet királyné út -  Miskolci út kereszteződés. A villamos megállósziget roppant szűk, könnyen lesodorják róluk a gyalogosokat, nincs még korlát sem.

miskolci_erzsebet-3636.jpg

miskolci_erzsebet-3635.jpg

 

 

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

Melléklet10:22 (54 perce)
címzett: kornel.almassy
Tisztelt Igazgató úr, kedves Kornél!
A hivatalos bejelentés mellett neked is tovább küldöm három nagy forgalmú zuglói kereszteződésben lévő gyalogátkelőhelyek siralmas képeit. 
A Thököly út Róna sarok, a Vezér út - Egressy sarok, és a Miskolci út - Erzsébet sarok.
A gyalogátkelőhelyek láthatatlanná válása nagyon balesetveszélyes, az autósok nem érzik, hogy e helyek védettek,  itt nem nekik van elsőbbségük, pl. a kanyarodó autók rendre figyelmen kívül hagyják a gyalogosok elsőbbségét e nagy forgalmú sarkokon.
Kérlek, figyeljetek oda, hogy ne javítgassanak, itt-ott odaködöljenek egy kicsit, mert az pár hónap alatt eltűnik,  hanem rendes, összefüggő vastag festékréteget vigyenek fel. Ha már egyszer úgyis kiszállnak...  akkor a festék oda is kerüljön ahová kiutalták.
Barátsággal,
Várnai László
 önkormányzati képviselő
Civilzugló Egyesület
06 70 436 0767
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Budapest Közút Zrt. <no-reply@budapestkozut.hu>
Dátum: 2017. november 30. 10:05
Tárgy: Hibabejelentés visszaigazolás
Címzett: varnai.laszlo14@gmail.c
Végül néhány külföldi példa. Szívesen felfestünk akár ilyet, de szerintem ki tudunk találni jobbakat is : )
b9f8369537c99aff5603a07ee1541d4b.jpg
9a4d577f5efdd15569ef9a6e7cb39d71.jpg
cea75d2f106d3d33144d48845f9f6d4c.jpg

 

 

2 komment

Címkék: zebra gyalogátkelő Zugló Civilzugló Egyesület Budapest Közút Zrt

Azonnali hatállyal eltüntetni!

2017.06.01. 15:30 varnai

A Civilzugló Egyesület a 4. alpolgármester teljesen felesleges kinevezése, a minket ért büntetés, a bizottságokból való kizárással fenyítésünk miatt demonstrációba kezdett. Egy hétig a hivatal előtt fogunk sátrazni a minket és választóinkat ért indokolatlan "adminisztratív intézkedés" kiszorítás okán, az önkormányzatiságot  megszégyenítő pitiáner leszámolósdi ellen. 

A demonstrációra virradó nap reggelén felirat jelent meg a hivatal előtti járdán:

MINDENKI SZÁMÍT, KIVÉVE A ZUGLÓI CIVILEKET

Hadd lássák a hivatallal küszködő, ügyes bajos dolgaikkal jövő zuglóiak, ország-világ, önkormányzati irodájából a Budán lakó, az egész leszámolósdit  kitaláló országgyűlési képviselőnk, Tóth Csaba,  és nem utolsósorban  ablakából, papcsáki wc-jéből  kikönyökölve a polgármester, PM miniszterelnökjelölt, hogy szlogenje és az általa szavazattal támogatott papcsáki módszerek mennyire nem egyeznek.

satrazas_total.jpg

Nem telt el fél nap és megjelent a Városgazdálkodási Zrt. gyorsreagálású csipetcsapata, és a Kétfarkú kutyások színes járdafestéseit eltüntetni akarók buzgalmával komoly rendőri biztosítás mellett először lesepréssel, majd markersprayekkel próbálták eltüntetni a kellemetlen igazságot. 

lefestes_rendorautok.jpg

Tucatnyi rendőr három gépjárművel biztosította a seprést, lepingálást

A spayek idejekorán kifogytak, a felírat érthetetlenné torzított  harmada két további napig maradt. Így, hogy nem volt értelmezhető, már nem volt olyan ciki.

A hivatalba tartó zuglóiak az önkormányzattól megszokott érthetetlen és értelmetlen dolgok egyikének betudva próbálták kisilabizálni az örkényire torzított mondatot.

feligszoveg.jpg

lefestes_uttest.jpg

Ma egy profi hat fős kisteherautós brigádot vonultattak fel és egy hordónyi szurkot, azaz profi útjelző festéket bevetve vastagon  lekenték újra  az egészet. A szembesítő felirat expessz módon eltüntetése egy forinttal sem került többe a zuglóiaknak uszkve 150-200 ezer forintnál.

Túlmenve azon, hogy vajon miért ennyire sürgős pénzt nem kímélve a lakosok szeme elől eltüntetni a mondatot az a legbosszantóbb, hogy e villámreakcióval összemérve máshol a Zrt. mennyire nem vagy lassan  reagál.

Jó hónapja jeleztem a Zrt. városüzemeltetési osztályvezetőjének, hogy sem a Kassai téri, sem az Újvidék téri játszótér ivókútjai nem működnek. A játszók tele kitikkadt gyerekekkel, de nincs ivóvíz. Azóta sem javították meg őket. 

 

kassaiter_ivokut.jpg

A Kassai téri játszótér hónapok óta nem működő ivókútja. A  bejelentés után egy hónappal sem sikerült megjavítani.

ujvidek_te_ivokut.jpg

ujvdik_ivokut.jpg

A nemrég felújított Újvidék téri játszótér ívókútjai. Egyik sem működi hónapok óta, pedig sok száz kicsi gyerek játszik sok kamasz focizok a téren nap, mint nap..

És a szülők kedvence: a téren hónapok óta heverő betonkoloncos vasdarab.

ujvidek_ter_kolonc.jpg

3 komment

Címkék: Karácsony Gergely Civilzugló Egyesület Tóth Csaba országgyűlési képviselő Várnai lászló

Parkolás ellenőrzés 4 milliárdért?

2017.02.03. 12:17 varnai

Képviselői megbízatás megszüntetése, a HUNGAST közétkeztetési szerződés meghosszabbítása 2022-ig, 4 milliárdos parkolási közbeszerzés, vállalkozói díj, köztéri emlékmű, kiemelt fejlesztési területté nyilvánítás, és a napirendről levett közbeszerzési terv beszámolója voltak a legizgalmasabb témák a január végi testületi ülésen.

Az ülés a szokásos 15 perces késéssel kezdődött, mert mint tudjuk a pontosság királyok udvariassága. A polgármester levette napirendről a Városliget Zrt-vel kötendő szerződést, (pedig igencsak fúrta az oldalam, hogy mire jutottak) és ami ennél bosszantóbb, a 2016-os Közbeszerzési terv teljesüléséről szóló beszámolót is. Minek is végignézni, hogy mennyi teljesült egy tervből, esetleg kielemezni miért nem valósult meg a közbeszerzéseink, tavalyra tervezett intézmény felújításaink többsége?

Elsőként is megszüntettük a ZIK-et, a Zuglói Intézményfenntartót, hisz az iskoláinkat, és vele a ZIK dolgozók többségét átadtuk az államnak. A többi dolgozó szét lett osztva a vagyonkezelő és a hivatal között. Ezzel remélhetőleg megszűnt az elmúlt két év gyakorlata, hogy a karbantartások, felújítások kapcsán egymásra mutogat a ZIK és a Városgazdálkodási Zrt. A 2014-ben a szocik által hozott igazgató még időben átzsilipelt a ZVK Zrt-be, úgyhogy az intézményi, óvodai költségvetési egyeztetéseket már a régi, hozzáértő vezetővel tárgyaltuk végig.

Pontosították a fűtés támogatás rendeletet. E szerint csak a kérelmező jövedelmét vizsgáljuk, tehát ha nagyonjómódúéknál a gyönyörű villában lakik pár milliós jövedelmű családtag, de az egész életében háztartásbeli, ezért  alacsony nyugdíjú nagymama kérvényezi, akkor ők megkapják a fűtéstámogatást. Hmmm.

Az MSZP Vállalkozói Díjat akar alapítani...  nem ment át. Nem hinném, hogy a politikusoknak a vállalkozókhoz kéne dörgölőznie. Megjegyzendő, a baloldal 15 milliót szavazott meg ifjú vállalkozók támogatására, de hogy ez hogyan, milyen eredménnyel lett elköltve, arról semmit nem tudunk.

Ezután jött a fizető parkolóövezetek üzemeltetési feladatainak ellátása című 5 oldalas előterjesztés, alátámasztva azt a Murphy törvényt, miszerint az előterjesztések vastagsága és jelentősége fordítottan arányos.

A szűkszavú Gazdasági alpolgármester által jegyzett előterjesztést mindkét véleményező bizottság, a Tulajdonosi és a Pénzügyi is elutasította. Nem véletlenül. A bizottságok mindenütt háttéranyagokat, számításokat kértek, már csak azért is, mert állítólag ezek léteznek.

A Jogi és Törvényességi Osztály véleménye hasonló volt: " A fő összegeket tartalmazó táblázat adatait megalapozó részletező táblákat javasolt a Képviselő-testület üléséig csatolni az előterjesztéshez." 

Ennek ellenére a háttérszámítások a testületi ülésig és ott sem lettek a képviselőknek kiosztva, sőt a megbízott szakértő sem lett meghívva...  így kellett volna felelősen döntenünk a 4.130.480.486 Ft összegű közbeszerzés elindításáról.

A parkolás a ciklus eleje óta napirenden van és a tucatnyi letoltes.jpganyagban eddig mindig csak az szerepelt, hogy a parkolás ellenőrzést a ZKNP fogja végezni. Az októberi parkolóóra beszerzés és annak üzemeltetésére kiírt 1 milliárdos közbeszerzés alátámasztására  - a szintén a helyszínen kiosztott - egy oldalas excel tábla évi 1 milliárdos bevételt prognosztizált, de az évi közel 1 milliárdos ellenőrzési költség, kiadás még véletlenül sem lett sehol feltüntetve. Jellemző módon a 2016-os költségvetésbe a parkolás elindulásától havi 100 milliós nyereséget, bevételt kalkuláltak be. Megjegyzendő az is, hogy a 2017-es elfogadott költségvetési koncepciónkban sem szerepel sehol a "parányi" egy milliárdos kiadási tétel. 

Na ehhez képest most, egy év után kiderül, hogy a ZKNP számára saját bonyolításban lehetetlennek tűnő feladat a parkolás ellenőrzése, (bár meg sem próbálták) viszont jól kiszámolták, hogy " bruttó 795.686.636 Ft-al olcsóbb az üzemeltetés, ha ezt kiszervezik, "külső gazdasági szereplő bevonásával oldjuk meg". 

A kapott egyetlen, a számok részletezése és indoklása nélküli excel táblával azt próbálták bebizonyítani, hogy ha az önkori üzemeltet, akkor a költségek folyamatosan emelkednek, ellenben ha a vállalkozó üzemeltet akkor nem. Vajon miért? Az önkori amúgy simán kialakíthat a saját számos üresen álló helyiségében ügyfélszolgálatot, backoffice-t és öltözőt, és az egyszeri kiadás után a formaruhák, az informatikai háttér, hardver, szoftver, mobilnyomtatók, stb. a tulajdonunkba kerülnek.  Egy cég nyilvánvalóan ugyanúgy megveszi az eszközöket, bért fizet és értelemszerűen folyamatosan - hisz nem csak öt évre tervezzük a parkolást -  bevételt, adót és tulajdonosainak 10-30%-nyi nyereséget akar termelni. A vállalkozó max. akkor lehet olcsóbb, ha csal, trükközik az állítólag szükséges 51 parkoló ellenőr bérével, járulékaival, nem jelenti be őket, stb.,  de ugye nem erre kalkulálunk...?

A parkolás ellenőrzés kiszervezésnek - mint ezt polgármesterünk is elismerte -  elég rossz felhangja, elég csak a Centrum Parkoló Kft. nemrég kezdődött büntetőügyére gondolni. Míg a parkoltató kerületekhez a végén alig csordogált pár millió a milliárdos bevételből, addig Fürst György VI. kerületi MSZP-s alpolgármesternek sikerült egy Rolls-rolyce-Phantomot (meg még ki tudja mit) összekuporgatnia. Bár a zuglói önkormányzat parkolója a ciklus kezdetén még csak puritánabb luxusautókkal rendelkezett, de nem árt az óvatosság.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése közbeszerzés mindezek okán fideszes, LMP-s és Civilzuglós szavazatokkal leszavazásra került. Optimizmusra ad okot, hogy pár nappal a döntés után a háttéranyagokat megküldték a képviselőknek.

Elfogadtuk viszont a háziorvosi ügyeleti szolgáltatásra kiírt közbeszerzés elindítását. Az MSZP tartózkodott, mert ZESZ nem a házi  (az ő házi) közbeszerzési tanácsadójukkal dolgoztatott. Ide illik a "más szemében a szálkát...." mondás.

Négy ház kapott a Helyi Értékvédelmi támogatásból. A társasházak, családi házak még kevéssé ismerik ezt az új, a helyi vagy budapesti védettség alá eső épületek felújítására szánt forrást, lehetőséget ezért a 7 milliós keret nem is lett teljesen kihasználva. Amikor 2011 elején az én előterjesztésemben Zuglóban bevezettük a Helyi Védettség rendeletet, már akkor tervben volt a védelem és az állagmegóvási kötelezés mellé a harmadik láb, a támogatás.

Az MSZP elnapoltatta a a településképi eljárásról, és a kötelezően elkészíttetendő arculati kézikönyvről szóló anyagot. Kár, mert a törvény szerint szeptemberre kész kell lennie.

Egy ajándékba kapott szobrot helyezünk el a Csertő parkba. A szobor 1 milliós lehelyezési költségét a polgármester felszólalásommal egyetértve 500 ezer forintra csökkentette.

15 milliót szánunk a vészkorszak áldozatainak emlékező köztéri emlékmű pályázatára. Örülök, hogy ez esetben  európai módra pályázatot írunk ki és a polgármester nem egy ismerőse alkotását szándékozik megvenni pályázat nélkül jutányosan 20 milláért. A helyszín a Thököly út Stefánia sarok, ahol a sarki nyilasházban sok embert öltek meg brutálisan és vele szemben a Szociális nővérek otthona, ahol sok életet megmentettek. Remélem sikerül a patetikus, a drámai és a közérthető közti mezsgyén egy a drámai téma ellenére a lakosság által megszerethető alkotást létrehoznunk. Hogy a forgalmas kereszteződésbe illik-e, alkalmas-e a sarok nagyobb alkotás elhelyezésre ez ügyben vannak kételyeim.

120 lakásos ház épülne a Gizella út 24-26 alatt... a terv számomra elég gyanús, hisz a cég, hogy a minden lakáshoz kötelező telken belüli parkolást biztosítsa, parkológépeket tervez elhelyezni a pinceszinten. A gépek általában végül eltűnnek, vagy eleve be sem fér két autó egymás fölé a pincébe, és a lakók, ahogy ez majd 600 zuglói lakóval már megtörtént, nem kapják meg a használatba vételi engedélyt. Nem mellesleg az egyirányú egysávos utcácskába, a 3-4 szintes házak közé, a  környékre nem is illik egy ilyen monstrum épület. Tildy képviselő javaslatára elnapoltattuk. Megjegyzendő, miközben a 2013-ban elfogadott ZKSZT-nk  alapvetése az volt, hogy Zugló "megtelt" , a kerülett túl lett építve, a 2000-es évek házdömpingje után már nem támogatjuk a kerületben a tömeges lakóház építést, eközben idén 1300 lakást terveznek a kerületben felépíteni. 

E témához kapcsolódott a következő előterjesztés is: Egyes területek kiemelt övezetté nyilvánítása. Itt a Paskál terület volt a lényeges. A kerület egyik utolsó üresen álló értékes zöldterületét, legszebb patakparti részét ugyanis 2001-ben elkótyavetyélték eladták.  Most a beruházónak lehetőséget adnánk nagyobb szintterületi mutatóval több négyzetméternyi lakás építésére, ha a terület egy részén közparkot, rekreációs területet hoz létre. Az ötlet jó, a Civilzugló Egyesület már a választási programjában is javasolta ott  a Kopaszi Gáthoz hasonló konstrukcióban közpark létrehozását. (természetesen haveri Garancsik és 120 emeletes toronyház nélkül). Az előterjesztést egyhangúan támogattuk, az ördög az ajándékba adott plusz négyzetméterekben (500eFt /m2) és a cserébe kapott közterület fejlesztés értékében, az ellentételezés részleteiben lesz.

Folytatjuk a BVSC-vel az együttműködést, miszerint a zuglói nyugdíjasok és a hivatal dolgozói ingyen használhatják a BVSC medencéit - azaz az önkormányzat állja az évi 15 milliós cechet. (a tisztességes az lenne, ha az óvodai és bölcsődei dolgozóink is ingyen járhatnának) A Herminamezei nyugdíjasok élnek is a lehetőséggel, de erősen kétlem, hogy egy a kerület túlsó végében lakó nyugdíjas, mondjuk a Cinkotai útról hajlandó kétszer átszállni, egy irányba háromnegyed órát utazni, csak hogy ússzon egyet. Szerintünk a hatalmassá fújt BVSC komplexum helyett arányosabban kéne a kerület sportkapacitásait fejleszteni, és a kerület  a Füredi lakótelep közepén alakítana ki ki egy másik uszodát,  - mondjuk a kék óvoda évtizede üresen telkén. Egyúttal négy iskolánkhoz is séta távolságon belül lehetne tanuszoda.

A Testületi ülés a legtöbb közpénzről ezután döntött. 2022-ig hosszabbították meg a HUNGAST Kft. szerződését. A cég folyamatosan emelve a díjat immár évi 1,4 milliárdért végzi a zuglói iskolások, óvodások közétkeztetését. Én javasoltam, hogy tekintettel a folyamatos minőségi problémákra, a kondérszámra moslékba kerülő Zsurmóka levesre és társaira, írjunk ki új pályázatot és több részre osztva a kerületet kisebb, rugalmasabb beszállítókat találjunk, a minőségibb étel felé tolni a szolgáltatást. A cég ráadásul nem építette meg a főzőkonyhát sem az Angol-Magyar kéttannyelvűben sem a Hajósban. Ahol meg felújította a konyhát azt sikerült az tanítási időben elvégeznie. Mindhiába, csak én és Barta képviselő nem támogattuk a minimum  6 milliárdos döntést.

zsurmoka_leves.JPG

Zsúrmóka leves - kíváncsi vagyok a HUNGAST szerződést megszavazó képviselők közül hányan ettek már a cég a főztjéből

10.5 millióval támogatjuk idén a Zuglóiak Egymásért Alapítványt, mely a kerületi iskolásoknak ad ösztöndíjakat, támogatást. Idén már a hatodikosok és a tizedikesek is pályázhatnak.

10 milliót adunk a ZKNP-nek, hogy rendbe tegye, felújítsa, karban tartsa 21 önkormányzati intézményünk biztonságtechnikai eszközeit, riasztóit, kamera rendszereit.

Átláthatósági biztosunk újabb jelentést tett le. Ebben joggal állapítja meg, hogy a cégeink egy része nem teszi közé a szerződéseit. Hogy miért nem szab a polgármester határidőt a cégvezetőknek, nem tudni. A meglévők meg csak keresőszóval kutathatóak, tehát ha nem tudjuk kit keresünk, akkor csak úgy nem lehet a szerződések közt böngészni. Békefi úrnak, az MSZP által a tulajdonosi Bizottságba delegált jogászként még egy megbízatása van, a 2010-2014 közti szerződések áttekintése. Ez az anyag havi  másik 500 eFt-ért 10 hónapja készül. Mint a Luca széke. A polgármester szerint az anyag elkészült és jelenleg a hivatal jogászai vizsgálják. Hiába voltak a nagy szavak, láthatóan nincs valós szándék az elszámoltatásra. 

A Médiaszolgáltató Kft-nk végelszámolását a polgármester levette napirendről. Így mióta a kabinet berkeibe kerültek - azaz a Zuglói Lapok szerkesztőségének függetlensége már látszat szinten sem létezik - azóta az sem tudható, hány ember mennyiért készíti a tartalmas és objektív újságot.

33. napirendi ponton vita nélkül szavaztunk az eltűnő MSZP-s Sápi képviselő megbízatásának megszüntetéséről. Sápi után egy 100 milliót meghaladó köztartozás maradt, nem mellesleg ittas vezetés miatt is körözik. Az időközi választást április 23-ára tűzték ki. A Civilzugló Egyesület az egy éve képviselő nélküli körzetben a Hungária Kerepesi sarkán lévő patikában 30 éve dolgozó, 2014-es választáson 13%-ot elérő Drevenka Mónikát indítja. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: időközi választás fűtés támogatás Civilzugló Egyesület Sápi Attila hungast kft parkolás közbeszerzés közbeszerzési terv paskál telek Drevenka Monika

Beszéljünk végre az épületekről!

2016.07.14. 16:39 varnai

Ma reggelre virradóra a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. megvilágosodott és felismerte, fakivágás nélkül is boldogul, költséget nem kímélve átültet 150-200 fát. Csakhogy a fák kivágása - amit eddig tagadtak - csak mellékkövetkezménye lett volna a Ligetbe lerakni tervezett épületeknek. (hogy 50-70 éves fák mennyire ültethetők át ezt most ne vitassuk)

Itt az idő, hogy végre beszéljünk az alapproblémáról, a koncepcióról, a Múzeum negyed Városligetbe helyezéséről. Ehhez elég felidéznünk az immár 40.000 tiltakozó aláírt petíció szövegét:


Tiltakozunk a megalomán Múzeum Negyed terv ellen, a Liget 40 magas épületekkel beépítése, a zöldterület csökkentése ellen! Követeljük az elmaradt lakossági egyeztetést, vegyék figyelembe az itt lakók érdekeit, ne növeljék az idegenforgalmi, turisztikai funkciót! Ragaszkodunk hozzá, hogy a Városligetet pihenőparkként őrizzék meg! Egyetlen fát sem engedünk kivágni!

Az utolsó mondat felét meghallották, már csak a többit kell elolvasniuk.

itt az ideje a százmilliós  kommunikációs offenzívák, trükkök befejezésének,  verőemberek visszahívásának, a projekt leállításának, és újragondolásának, azaz az alapkérdések megbeszélésének:

Beszéljünk a Városligetbe, egy közpark közepébe lerakni tervezett 40.000 négyzetméteres, a lebontani tervezett PECSA épületének négy-hatszorosát elfoglaló, 40 méter magas Új Nemzeti Galériáról, a 7000 négyzetméteres, 26 méter magas Magyar Zene házáról, a 9000 négyzetméteres föld alatti bővítésű Közlekedési Múzeumról, melyre egy 67 méter magas eklektikus tornyot szándékoznak betonból visszaépíteni. A legrégebbi fővárosi közpark belsejében kell-e lenniük ezeknek az épületeknek? Nincs-e jobb hely a fővárosban?

varosliget.jpg

És az lapkérdésről: Szükségesek-e egyáltalán ezek az épületek? Nincsenek-e jobb helyen az eredeti helyükön a Budai várban, az ország legreprezentatívabb épületében az ország legszebb festményei? Szükség van-e egyáltalán a Magyar Zene házára?


Az elmaradt egyeztetéseket innen, Budapest hosszútávú fejlődése szempontjából jelentős épülettervek lakossági és szakmai megvitatásával kell kezdeni.

4 komment

Címkék: városliget Civilzugló Egyesület Múzeum negyed Sághi Attila fa átültetés

Emberek a fákért

2016.04.25. 14:46 varnai

Tegnap a rossz idő ellenére hatalmas, a városligeti nagy rétet betöltő élőképet alkottunk a Városliget megvédéséért. De nem csak a Liget fái szorulnak  védelemre: az Orczy kert, a Római-part fái szintén veszélyben vannak. Budapest a szükségesnél jóval kevesebb zöldterülettel rendelkezik, mégis valamiért nem  a számtalan rozsdaövezetben építkeznek, nem a rengeteg meglévő, kihasználatlanul álló épületet teszik rendbe, újítják fel.... Itt lenne az ideje, hogy a beépítéseket tervezők -  önmaguk mind Buda zöld övezeteiben laknak - megértsék,  vagy legalább elfogadják, a városlakók növényeket és nem új épületeket akarnak látni a Városligetben és Budapesten!

13087376_1208585892492455_2457942739017255748_n.jpg

Fölülnézetből. A fa részeként:

civilzuglosok11025blog.jpg

A Civilzugló Egyesület tagjai, szimpatizánsaink. Az egyesület támogatóként vett részt a rendezvényben. A Greenpeace rutinosan bonyolította le a rendezvényt.

en11044blog.jpg

Szelfi  - utálatos hideg volt.

nep_blog.jpg

kutyas11039blog.jpg

polgi036blog.jpg

A polgármester és párja, mellettük Szabó Rebeka alpolgármester. Ha a helyi MSzP frakciónak tényleg fontos lenne a Városliget,akkor ők is itt üldögéltek volna páran, de egyre  erősebb a gyanú, hogy  nekik a Liget csak választási kampánytémának és helyszínnek kellett.

Szólj hozzá!

Címkék: greenpeace Városliget Liget Budapest Civilzugló Egyesület Múzeum Negyed Ligetvédők

Az elvtelen alkuk napja - úton a feloszlás felé

2016.04.22. 11:26 varnai

A  média a  Liget MSZP-s elárulásával és a polgármesteri vétóval van tele, de a háttérben sokkal nagyobb és sokkal rosszabb alku született. Mert  ne legyünk naivak, mindez a Liget körüli balhé csak kommunikációs, szimbolikus csata, fellőtt álcázó köd, mely sokkal fontosabb, gyorsan megszerezhető, tényleges pénzek fölötti alkukat takar el.

Tegnap a sürgősségi, helyben osztott  előterjesztések között a Liget projekt támogatása mellett ott lapult még kettő: az MSZP a Közbeszerzési Szabályzat vissza módosítását terjesztette be. Az ő általuk uralt, magánuradalomként kezelt Városgazdálkodási Zrt. 100 millió forintig ezentúl újra maga intézheti a közbeszerzéseit. A közterület fenntartási, útépítési, felújítási és egyéb közbeszerzéseken nyerő cégek kiválasztásába, az árakba, ahogy eddig, nem csak beleszólásunk, de még csak belelátásunk sem lesz.  

Cserébe a Fidesz a Zuglóban egyre terjeszkedő Szatmári klán erős asszonyát, Szatmári Kristóf Fideszes képviselő anyukáját, Szatmáriné Jahn Angélát pályáztatás nélkül neveztette ki a Zuglói Társasház és Közterület-kezelő Kft.-nk igazgatójának.  Ezentúl   BKIK-ban nemrég csatát vesztő család a Bosnyák téri hétvégi önkormányzati piac sok száz milliós számla nélküli forgalma fölött is úr lesz, azt hogy kinek és mekkora standja lehet ezentúl ők mondják meg.

Mindkét előterjesztés, - ahogy a Liget Budapest támogatása is -  16- 5 arányban, a két nagy frakció  szavazataival ment át. Hiába volt minden, a módosítók, az elnapoltatásokra tett kísérletek, a Civilzugló, az LMP, a PM, és a Jobbikos NEM szavazatok.  A kerületi Fidesz és az MSZP frakció elszánta magát, jó előre megbeszélt mindent.

Karácsonynak nincs más lehetősége -  ha a választóiak tett ígéretének meg akar felelni és a kerület közpénzeinek felelős őrzője kíván maradni - , mindhárom határozatot meg kell vétóznia.  Talán épp ezt szándékoznak kiprovokálni, innen már csak egy lépés, hogy  a polgármester bizalmi szavazást kérjen, esetleg a teljes testület feloszlatása.

Talán igazuk is van, mert a cinikus hatalmi játszmákba, a pozíció- és pénzszerzési machinációkba, állandó balhékba, demagóg előterjesztésekbe, az egyeztetések elmaradásába, az üres kommunikációs lufikba lassan, de biztosan belerokkan Zugló. A kerület bénult, az operatív üzemeltetéssel, Zugló napi ügyeinek intézésével a  folyamatos osztozkodás-marakodás közben senki nem törődik.

A három hatalom, a vereséget nem feledő Papcsák-Szatmári- Rozgonyi vezette kerületi Fidesz, a  teljes gazdasági uralomra törekvő Tóth Csaba autoriter vezetése alatt álló zuglói MSZP, és a kettő közt lavírozni, egyiket a másik ellen kijátszani  próbáló, a testületi döntéseket nemegyszer negligáló, egyszemélyben irányítani akaró, de leginkább csak a kommunikációval, országos népszerűséggel, bár ma már leginkább csak a túléléssel foglalkozó Karácsony és az általa vezetett hivatal között elvesznek a napi ügyek, a kerület közterületeinek takarítása, intézményeinek felújítása, lakói mindennapos ügyeinek intézése.

Ennek így tényleg semmi értelme. 

 

4 komment

Címkék: Karácsony Gergely Rozgonyi Zoltán Tóth Csaba Civilzugló Egyesület

Mit tett a Civilzugló Egyesület 2015-ben?- évértékelés 1

2016.01.04. 18:52 varnai

Véget ért a kampány, bejutottunk az önkormányzatba, ezentúl nem fogunk semmit csinálni? - kérdezte egyik  tagunk 2014 végén.

Aztán mire észbe kaptunk annyi mindent csináltunk, hogy ki sem láttunk egész évben a munkából. Íme, egy, a közgyűlésünkre készült  évértékelés a Civilzugló Egyesület 2015-ös tevékenységéről.  Ebben a felsorolásban a folyamatos önkormányzati, bizottsági  szakmai munka, a képviselői tevékenységgel összefüggő tevékenységek, pl. az előterjesztések, közérdekű kérdések nem szerepelnek, az a következő beszámoló témája.

Lássuk időrendben:

2015. január 27-én Lehet Waldorf iskola Zuglóban?” címmel lakossági fórumot szerveztünk a Zuglói Civil Házban, neves szakértő vendégek bevonásával, elfogadta meghívásunkat Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus is. A telt házas rendezvényen kb. 180 fő vett részt. Az ott összejövő szülők ezután találkozók, előadások során vettek részt,  és igen gyorsan kialakult a  szervezők kemény magja. E tucatnyi ember kemény munkával, heti munkatalálkozókon kialakította a tervezett iskola alapelveit, szervezeti felépítését, az egyesület alapszabályát, ennek eredményeként mára bejegyzésre került a Zugló és környéke Zeg-zug Waldorf Egyesület!  Rendezvény sorozatot indítottak, találtak iskolatanítót, épületeket néztek meg és minden esély meg van rá, hogy 2016 őszén Waldorf iskola induljon el Zuglóban.

1798709_998677540160983_2673119127891956206_n.jpg

 

2015. február 27-én Részt vettünk és felszólaltunk  a„Konzultációs fórum a zöld,építészeti, és VI, VII, XIV kerületi civil szervezetek számára”című rendezvényen, amit a Városliget Zrt. szervezett a kötelező konzultáció jegyében.

 Márciusban aktívan, mindhárom alkalommal több egyesületi taggal részt vettünk a zuglói Önkormányzat szervezte „Állampolgári Tanács Zuglóban” mindhárom fordulójában.

2015. április 28-án „Civil a pályán,vagyis az önkormányzatokban”címmel lakossági fórumot szerveztünk a Zuglói Civil Házban, neves civil önkormányzati résztvevőkkel. Vendégünk volt Wittinghoff Tamás, Budaőrs polgármestere,  és más sikeres civilek, soroksári és szentendrei civil önkormányzati képviselők.

11205122_1056999984328738_8517848352598979537_n.jpg

A beszélgetést Karácsony polgármester is érdeklődéssel hallgatta végig.

2015. április 17-én részt vettünk és felszólaltunk a „Mindent a maga helyén – Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés” című rendezvényen, melyet a Magyar Tudományos Akadémia épületében, a Magyar Urbanista Társaság szervezett. A mi kezdeményezésünkre került bele a kiadott állásfoglalásba a fejlesztés leállítását kérő mondat.

2015. május 9-én „Túr de Rákosrendező”címmel kerékpáros felvonulást szerveztünk, a Rákosrendezőn átvezető, pontosabban át nem vezető kerékpárútért és a kerület hiányzó vagy rossz állapotú bringaútjaiért.

kerekparos_vonulas_blog.jpg

A rendezvényen 3-500 kerékpáros vett részt, és felszólalt rajta László János, a Kerépárosklub elnöke is. 

2015. Május 30-31 Aluljárófestés a GeotheGuerilla csoport, valamint a Szent István Gimnázium diákjai segítségével. Kifestettük a XIV. Mexikói úti kisföldalatti végállomás közelében egy rettenetesen elhanyagolt gyalogos aluljárót.

mexikoi_aluljaro_2401net.jpg

11377323_1075425785819491_4095296813345102463_n.jpg

  Ilyen volt, ilyen lett!!! A gimnazisták, és az egyesület tagjai mellett tucatnyi gyerkőc is lelkesen pingált.

2015. június 23-án hatalmas színes lufikkal, a Városliget beépítése ellen tiltakozó demonstrációt tartottunk a Fővárosi Közgyűlés előtt, kérve a fővárosi képviselőket, ne szavazzanak meg a Városliget számára hátrányos előterjesztéseket.

lufidemo_2662.jpg

 A múzeumok mint lufik.

2015 július közepétől az októberi tüntetésig majd minden nap kitelepültünk a Városliget illetve a környező kerületek egy-egy pontjára, és a Városliget beépítése ellen tiltakozó petíciónk támogatására. Végül összesen több mint 20.000 tiltakozó aláírást gyűjtöttünk!

11954662_1125205217508214_4601411364610724669_n.jpg

 11666168_1096553737040029_2153224794838506648_n.jpg

11010551_1134114493283953_7091636595527518833_n.jpg

12003945_1136702793025123_1160790127991854011_n.jpg

Aláírásgyűjtés éjjel-nappal, kánikulában, esőben.  Nappali műszak a Damjanich utca sarkán majd egy kis költözés után késő éjjelig a Kertem előtt, de álltunk a Kisföldalattinál, a 70-trolinál, a  Bosnyák téren, az Őrsön és a Keleti pályaudvarnál is.

2015. szeptember 15-én jelent meg a ZUGLAP című, saját, időszakos kiadású újságunk Városligeti különszáma (melyben a Liget projekt környezetkárosító és egyéb, a környékbeliek és Liget-használók életminőségét rontó hatásokat elemezzük), minden Zuglói, valamint a Liget-közeli VI és VII kerületi postaládába eljuttatva.

11863396_1120458944649508_4646304544630264353_n.jpg

Az újság hátsó oldalán, a sok ködösítő propagandát helyretéve, objektíven próbáltuk bemutatni, mely épület hová kerülne.

2015. szeptember 23-án "Tiltakozó látványkátyúzás”-sal mutattuk meg, milyen jellegű felújításokat szeretnének a Ligetbe járó emberek – például a töredezett, babakocsival, görkorival járhatatlan járdák rendbehozatalát.

betonoza_varosliget-blog.jpg

 Mi is szeretjük a betont a Ligetben!

2015. szeptember 26-án "Nem kellenek monstrumok a Ligetbe!” című tüntetést szerveztünk a Városliget védelméért, a tiltakozó tömeg a szemerkélő esőben a Városligeti Királydombról indulva a Parlament elé vonult. ahol az összegyűjtött 20.000 aláírást szerettük volna átadni. (Erre akkor nem nyílt lehetőség, nem akarta senki átvenni.) Ráday Mihály és jómagam beszédet mondunk a Királydombon.

12065522_1147308971964505_5200147487371227765_n.jpg

12088502_1147308818631187_332340373105708431_n.jpg

Hozzávetőleg ezer fő sétálta végig az öt kilométeres távot az esőben.

2015. október 3-án a Zuglóban működő civil szervezetek bemutatkozási lehetőségének helyt adó „Civilek Uccája” rendezvényen  vettünk részt, igyekeztünk minél szélesebb körben megismertetni Egyesületünket, tevékenységünket.

2015. október 10-án „Túr de Rákosrendező 2.0”címmel újabb kerékpáros felvonulást szerveztünk, mivel az ígéretek ellenére fél év alatt semmilyen előremozdulás nem történt, de most egy sokkal hosszabb utat bringáztunk be, a nyomvonallal megmutattuk, melyek azok az utak, igény lenne kerékpárút építésére.

kerekparosgumik_blog.jpg

Az önkormányzat lépcsőit és a Teleki Blanka utat kidurrant belsőkkel borítottuk be, jelezve, hogy elfogyott a türelmünk, és elvárjuk a cselekvést. A következő testületi ülésen döntés született, egy kiszélesített járda kerékpárút építéséről.

 2015. október 26-án az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén  felszólaltunk a Liget-projekttel foglalkozó napirendi pont kapcsán, és sikeresen átadtuk a petíciónkat Baán Lászlónak a  20.000 tiltakozó aláírással.

10537029_1160381077323961_1592126719299090357_n.jpg

Felszólalás a Parlament Kulturális Bizottságának ülésén.

2015. december 12-én a Fővárosi Állatkert meghívta az egyesületet és bemutatták a tervezett Biodóm és egyéb fejlesztéseik terveit.

Mindezen munkák, tevékenységek, a rendezvények és a meghirdetésükbe beletett sok-sok ezer munkaóra, szórólapozás, plakátolás, aláírásgyűjtés, nem jöttek volna létre a csapat nélkül. Az egyre növekvő, egyre jobban összekovácsolódó,  baráti társasággá kovácsolódó keménymag és a több tucatnyi alkalmanként bekapcsolódó tagunk, szimpatizánsaink nélkül. Köszönet érte!

rekosrendezo_civilzuglosok.jpg

A tavaszi kerékpáros vonulás lebonyolítói

civilzuglocsapat.jpg

  Aláírásokkal, csirkepörkölttel és esernyőkkel készülve  a városligeti tüntetésre. Alelnökünk, Zágon Zsuzsa, aki a fenti összeírást készítette épp máshol, Gindert Laci és többen már a helyszínen pakolnak.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés kerékpárút városliget aláírásgyüjtés rákosrendező Civilzugló Egyesület aluljáró festés

Kampánykezdés - ismerje meg jelöltjeinket, programunkat!

2014.08.26. 10:21 varnai

Szombaton Bosnyák téri kitelepüléssel kezdte el a CivilZugló Egyesület a kampányát, mától kezdve gyűjtjük a támogatói aláírásokat.

Képviselőjelöltjeink körzetenként:

1. Várnai László

2. Tóth Péter

3. Drevenka Mónika

4. Háhn-Zágon Zsuzsa

5. Dr. Lengyel István

6. Ohnhausz Katalin

7. Balogh Judit Anikó

8. Patrovits Tamás

9. Fuksz Ágnes

10. Szabó Dezső

11. Visnyovszki András

12. Gindert László

13. Barlai Gábor

14. Sziklai Anna

15. Tar Judit

Bővebben a Civilzugló honlapján olvashat róluk. Kérem támogassátok őket!

 

Új kitelepülőpultunk mellett hét jelöltünk és tagunk dolgozott reggel fél nyolctól piac zárásig. Az új  hat oldalas bemutatkozó anyagunkat osztogattuk, mely hamarosan minden kerületi postaládába bekerül.  

Programunk elérhető a honlapunkon. ITT OLVASHATÓ.

 

kitelepülés_net.jpg

Szabó Dezsővel, a 10. körzet képviselő-jelöltjével

A visszajelzések jók, sokan szeretnének végre kerületi embert látni polgármesterként. Az Egyesületet az aluljáró festésekről és a városliget beépítése elleni küzdelem okán sokan ismerik, engem a négy éves képviselői munkám miatt ismernek.

szorolap_csomagtarto_6813.jpg

A frissen kinyomott 45.000 db szórólap jövő héttől kerül a postaládákba

Itt kérnék mindenkit, hogy segítse kampányunkat, akár munkával, aláírásgyűjtéssel, szóróanyag terjesztéssel, akár pénzzel. Mi nem az önkormányzat pénzén és nem pártkasszákból kampányolunk, jelöltjeink, tagjaink dobták össze eddig a kampányhoz szükséges pénzt, mely sosem elég. (Zuglóban 78 ezer postaláda van, tehát egyetlen szórólap kinyomtatása és terjesztése milliós költség.) Adományt el tudunk fogadni a CivilZugló Egyesület bankszámlájára vagy anonime készpénzben is. Bankszámlaszámunk: 16200120-00020462

 

Szólj hozzá!

Címkék: zugló önkormányzati választás Várnai László Civilzugló Egyesület

Jönne képviselőnek is?

2014.08.17. 12:46 varnai

Tegnap tartotta jelöltbemutató sajtótájékoztatóját a zuglói összefogás. Az Egyesület pár fővel jelent meg, egy Zugló térképet és egy kerületi Kisokost nyújtottunk át Karácsony Gergelynek. (A másik térképet a XVI. kerületben lakó Rozgonyi Zoltánnak, a Fidesz jelöltjének szánjuk)

Miért tettük ezt?

Egyrészt felháborító volt hallgatni, hogy a Pasaréten lakó Karácsony Gergő a sajtótájékoztatón folyamatosan a zuglóiak nevében beszél. Másrészt közölték, hogy sok civil szervezettel működnek együtt - persze konkrétan egyet sem mondtak -  de ezzel, mivel sokan minket, a Civilzugló Egyesület értenek zuglói civilek alatt, tudatosan félrevezették  a médiát, a lakosokat. Sokan máig ebben a hitben vannak, mivel a médiában azt állították, hogy megegyeztek velünk, a Civilzugló Egyesülettel. Ez tudatos félrevezetés volt akkor és most is. Mert  a Civilzugló simán kihagyták, a pártok szétosztották maguk közt Zuglót, mint a afféle koncot.

terkep_atadas_net.jpg

A Zugló térkép és a Kerületi Kisokos átadása

A nem zuglóiság feszegetése nem csak valami elvakult gyüttmentezés.

Zugló 16 négyzetkilométer, 125 ezren lakják, -  Magyarország hetedik legnagyobb városa lenne. Bármely vidéki városban, kistelepülésen megválasztanának egy ott sose lakó, frissen jött idegent? Én kétlem. Zuglóban mégis már kétszer megtették és mindkétszer ráfaragtunk.

Aki a kerületet nem ismeri, nem jár itt nap mint nap, nem beszél a lakóval a piacon, az oviban, a buszmegállóban, az nem ismeri a problémáit és nem tudja vezetni.

Az önkormányzat az elmúlt négy évben hozzávetőleg 500 döntést hozott, de aki most látja először az önkormányzatot egyiket sem olvasta, és ami rosszabb semelyiknek a hátterét nem ismeri. A kerületnek 60 intézménye van, iskolák, óvodák,  bölcsik, nyugdíjasklubok, Karácsony vajon hánynak ismeri a műszaki állapotát? A Hivatalban 300-an dolgoznak, Karácsony vajon hányat ismer közülük, tudja-e majd kiben bízhat, tudja-e ki Papcsák embere? Rozgonyi Zoltán a Fidesz jelöltje is tíz éve nem Zuglóban él - tehát amikor a Fidesz azzal kampányol, hogy Zugló zuglóit akar Zolit maguk zárják ki - és szerintem nem is alkalmas polgármesternek, ezt alpolgármesterként hozott számos rossz döntése bizonyítja. (szakrendelő bezárás, kommunális adó, lakásgazdálkodás, hajléktalanság kezelése)  Mindazonáltal a kerületet, az önkormányzatot írtóra ismeri, ez elvitathatatlan.

Szerintem ez elvi kérdés is, egy polgármestertől elvárható - mondhatni természetes- hogy a városában/kerületében lakjon. Már csak azért is, hogy személyesen megtapasztalja döntései következményét. Például Mari nénivel ellentétben Papcsáknak és Rozgonyinak nem kellett fizetnie az általuk kivetett kommunális adót, ami azért elég bizarr helyzet.

Mondhatnánk, majd a képviselők, az alpolgármesterek hozzák ezt a hiányzó tudást, végzik majd a napi munkát.  Csakhogy a jelölteket, a vezetői helyek elosztását és a programot többszöri kérés ellenére sem mutatták be.  Vajon hány helyet kapott az MSZP? Képesek lesznek-e egyedül mindent, tisztségeket, cégvezetőket, közbeszerzéseket, nagyberuházásokat eldönteni? Kik lesznek a háttérben, kik lesznek az alpolgármesterek, a képviselők?

A titkolózás miatt félő, Karácsony Gergely hogy polgármester-jelölt lehessen, visszakerüljön a politikai térképre bármilyen rossz, a múltbéli hibákat újra megelőlegező, elvtelen kompromisszumot elfogadott.

Van egy javaslatom:

Ha Gergőt tényleg csak a kerület, ZUGLÓ érdekli - bár az elmúlt négy évben ennek semmi jelét nem adta, hisz semmilyen kerületi rendezvényen, testületi ülésen,  tüntetésen nem jelent meg, de tételezzük fel -, és nem csak a polgármesterség, vagy ami még rosszabb a polgármester-jelöltséggel járó lehetőség kell neki,  hogy a kompenzációs listán a Fővárosi közgyűlésbe bekerüljön. Bizonyítsa be, tegyen meg két dolgot.

Üljön be a zuglói képviselő testületbe akkor is, ha nem nyer.

Azaz LEGYEN a kerületi lista első helyén és tegyen nyilvános ígéretet, hogy nem lép vissza, mint azt Janicsák polgármester-jelölt tette négy éve.   Gergő öt évig legyen sima zuglói önkormányzati képviselő, tanulja meg az általa vezetni vágyott kerületet, ügymenetet, közigazgatást, és vigye a kerületiek apró-cseprő ügyeit.

kepvisel_testület.jpgÜlne lent  is, ellenzéki képviselőként havi nettó 74 ezerért öt évig Karácsony Gergő?

Viszont NE LEGYEN  rajta a fővárosi közgyűlés kompenzációs listáján. Tehát ne állhasson elő az az extrém, bár a magyar politikában nem ritka eset,  hogy nem jár következményekkel számára ha elveszíti a választást, mert ugyanúgy bekerül a Fővárosi közgyűlésbe, mintha nyert volna. (hasonlóan Papcsákhoz, aki bár kikapott, mégis bejutott a parlamentbe)

HA EZT A KÉT DOLGOT MEGTESZI , ÉN ELHISZEM NEKI, HOGY ZUGLÓ NEM CSAK UGRÓDESZKA SZÁMÁRA.

Mert jelenleg simán előállhat az a szituáció, hogy Karácsony kikap,  nekünk zuglóiaknak itt marad nyakunkon a Fidesz,  esetleg megspékelve sok MSZP-s képviselővel,  Gergő meg egy sóhajtással hazamegy Pasarétre és  másnap beül a fővárosi közgyűlésbe. 

És a kerületben meg megy minden ahogy eddig, huszonöt éve.

 

 

 

3 komment

Címkék: összefogás önkormányzati választás Papcsák Ferenc Várnai László Rozgonyi Zoltán polgármester-jelölt Civilzugló Egyesület karácsony Gergely

Mert alkotni öröm

2014.07.07. 11:54 varnai

Hétvégén újra rendbe tettük az Erzsébet Királyné utat a Hungária körúttal összekötő aluljárót.

A Civilzugló Egyesület 2007-es megalakulása óta immár harmadszor festi ki ezt az átjárót, 2011-ben kifestettük az irtó nagy, telegraffitizett Amerikai úti, M3 alatti nagy aluljárót és kifestettük a Korong utca kis aluljárót is. Ezt csak azoknak mondom, akik amikor rámutatok a közpénzt érintő, a kerületnek ártó tevékenységükre, egyből elrikkantják magukat, hogy mi csak kritizálni, rombolni tudunk (Ráthonyi ex polgármester/tanácsadó/Szeretjük Zuglót! úr találta ezt mondani a legutóbbi városligetes nyilatkozatában a film második felében). Nem így van.

Igazság szerint sokkal jobb móka lenne csak ilyesmiket csinálni, alkotni. Örülnének is a jelenleg "alkotók", hogy elvannak a civilek,  csakhogy ezt nem tehetjük meg mert eközben a kerületi milliók, száz  milliók meg úgy eltűnnek az ő "alkotó"  kezeik között, hogy csak na.

Egyszer arra is kíváncsi lennék, hogy az önkormányzattól milliókat kapó pártközeli  "civil egyesületek", Zúgó Patak, Szeretjük Zuglót, stb.  miért nem csinálnak semmi ilyesmit. Vagy bármit... na mindegy. Erdélyi házban bulizni biztos jobb móka, különösen, ha más állja a cechet.

Pedig igazi jó kis közösségépítő buli, de ennél több: közösségi művészet, ami a falra kerül. Zuglóiaktól zuglóiaknak. Kemény, fárasztó, de élvezetes.

Nézzétek a képeket, többet mondanak minden szónál:

leszedes_net.jpg

A munka legutálatosabb része a régi festékréteg, a plakátok lekapirgálása. Poros, koszos meló.

elso_reteg.jpg

Ugyanilyen "láthatatlan" munka a régi rétegek letakaró festése, amit két rétegben kell az egész felületen megtenni.

Amúgy az ember, amíg csak átsétál rajta, észre sem veszi mekkora, és mennyi fala van. Én sok festekek_net.jpgezerszer megtettem már, hisz csak óvoda és iskola felé tizenegy éven át napi kétszer erre mentem.

A 45 liternyi színes festéket a Trilak adta társadalmi szerepvállalásként. Köszönet érte. Megtelt vele egy csomagtartó. (Biztos jól néztem volna ki, ha valaki hátulról bele szalad : )

Az aluljáró még felszívott 120 liternyi fehér diszperiós festéket, sok színezőpasztát, kellett a mintához két doboznyi premium zöld, hengerek, ecsetek, csomagolópapír, stb.  Ezeket az egyesület vette. És persze kéttucatnyi ember kétnapi jókedvű munkája.

 

total_5521.jpg

lakossag.jpg

Festés közben rengeteg jó szót,  - Köszönjük! -et kapunk, még apróval is segítik az áthaladó lakosok a munkát. Sőt néha beállnak, hengerelnek pár percet, a gyerekek felfestik a maguk kis figuráit és mennek tovább. De aztán minden áthaladáskor megnézik majd, megvan-e még az a fél négyzetméter, amit ők festettek, a sün, a virág, az ákombákom amit óvodásként alkottak.

judit_vera.jpg

A színeket festeni nagyon élvezetes, különösen az ilyen vadakat.judit_egesz.jpg

toth_lanya.jpg

Magasabb mint gondolnád! Második napra elhoztuk az otthoni létrát. Különösen a ferde támfalak mellett nehéz festeni.

zsu_letran.jpg

mirko_5461.jpg

A festés mindig mindenkiből kihozza a gyereket, az önfeledt alkotás örömét. Mindazonáltal a legélvezetesebb rész a minta felfestése. Felnőttektől és gyerekektől is nagy koncentrációt kíván. A gyerekek nagyon gondosan dolgoznak, büszkék arra hogy komolyan veszik őket, ennyien látják majd amit alkotnak.

edward5489.jpg

A kanyargós, fás, virágos, azóta a Civilzugló Egyesület jelképévé váló mintát még öt éve Ráthonyi Kinga képzőművész találta ki. Mindenki bele tudja vinni, hozzá tudja adni egyéni fantáziáját, mégis egységes, összefogott lesz tőle a felület. Hasonló közösségi munkával Kinga és férje Niel vezetésével az Illyés gimnázium diákjaival készült a Budaörsi körforgalom gyönyörű mozaik alkotása, érdemes megnézni róla ezt a videót:  https://www.youtube.com/watch?v=T1him0faJIkinga_5564net.jpg

Figyeljék, ahogy koncentrálnak.

testverek_5584net.jpg

kisfiu_5449.jpg

 

kez_negyzet_5499.net.jpg

 Az alkotás helyben, a nap 24 órájában ingyen megtekinthető. Kéretik vigyázni rá!       .... és ha tetszik lájkolni a posztot : )

Szólj hozzá!

Címkék: zugló közterület közösségi művészet társadalmi munka herminamező 70-es troli Erzsébet királyné útja Civilzugló Egyesület aluljáró festés

Nagy Testvéren nem ment át

2014.05.21. 13:41 varnai

Sikeres és igen jó hangulatú volt a szombati demonstráció, a közmédia ennek ellenére egy sort sem közölt róla. Egy 20 másodperces hír nem jelent meg semelyik hiradóban.

Ezért a következő levelet írtuk az MTVA-nak.

A környezetvédelem a Tiltott kategóriába került a közmédiában?

 

Meghökkenve láttuk, hogy a meghívó és a sikeres rendezvény ellenére a közmédia egyik csatornája sem tudósított demonstrációnkról.

 

Tehát egy demonstráció mely a Városligetről, egy budapesti, országos jelentőségű fejlesztésről, annak problémáiról szól, melyen 700 fő aktívan részt vesz, melyet országosan rangos civil szervezetek, a Budapesti Városvédők Egyesülete, a Levegő Munkacsoport, a Védegylet jegyez, melynek fő szónoka Ráday Mihály, Kossuth díjas városvédő, nem kerül be a köztévék, az MTVA Híradóiba, a közrádió híreibe.

 

Ráday Mihály a Kádár korszakban az akkori köztévében önálló műsorban hívhatta fel a figyelmet elpusztítani szánt értékeinkre, rámutatva a hatalom tévedéseire, hibáira. Úgy tűnik a műemlék-, a városvédelem, ami annak idején az aczéli három T-ben még a Támogatott, Tűrt kategóriába került, mára, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében átkerült a Tiltott kategóriába. A Városliget kivágásra szánt fáiról beszélni, a Múzeum negyedet kritikával illetni civileknek nem lehet, erről tudósítani nem szabad.

 

700 ember látványos demonstrációját, sok ezer ember véleményét semmibe venni, elhallgatni nem szabad. Több ezer tiltakozó aláírásról, rangos szakmai szervezetek ellenvéleményéről nem tájékoztatni a közvéleményt, elhallgatni az egyre növekvő tiltakozást a közszolgálatiság, objektív tájékoztatás elvének semmibevétele. Újra kérjük, tájékoztassák a lakosságot a rendezvényről.

 

Civilzugló Egyesület

Aki nem tudott eljönni a rendezvényre az egyedül is örökbe fogadhat a ligetben egy fát, elég egy közös fotót elkészítenie.

A képet az info@civilzuglo.hu oldalra tudja elküldeni, illetve a Civilzugló Egyesület Facebook oldalára töltse fel és mi közzétesszük.

Íme a NOL TV videója,

Pár kép a demonstrációról, szíves felhasználásra a közmédiának:

raday_mecs_net.jpg

Mécs Imre fotózza Ráday Mihályt (az MTI felvétele)

tomeg_n[1].jpg

Tóth Csaba Zugló új parlamenti képviselője, Horváth Csaba az MSZP fővárosi frakció-vezetője, és Szabó Rebeka a PM volt képviselője a hallgatóság soraiban. Azt furcsállottam, hogy a Magyarország egyetlen zöld zöld pártjának annyira sem fontos a Városliget, hogy az öt parlamenti képviselőjükből egy, vagy Liget ügyében sajttájékoztatót tartott zuglói elnök eljöjjön. Meszerics EP listavezető  amúgy egy sarokra lakik a ligettől. Ő sem méltóztatott, a Liget messze lesz Brüsszeltől.

raday[1].jpg

tulekedes_kreppert_.jpg

Tülekedés a krepp papírokért.

hippilany.jpg

bringak[1].jpg

mtikep_net.jpg

(az MTI felvétele)

gyerkoc.jpg

Nullától kilencvenkilenc éves korig lelkesen és öntudatosan vettek részt a demonstráción.

oloelos[1].jpg

oregur[1].jpg

gyerkocok_4247[1].jpg

bringaspar.jpg

drevenka[1].jpg

szeles_4319[1].jpg

A végeredmény igen dekoratív lett, afféle közösségi művészet. A futókör környékén az összes fa kiszínesedett,örökbefogadót talált, de láttunk örökbe fogadott fát még a Dózsa György úthoz igen közel is. Talán még a döntéshozók is észreveszik őket.

16 komment

Címkék: közmédia MTVA Városliget Baán László Városliget Zrt FFogadj örökbe egy fát Civilzugló Egyesület

süti beállítások módosítása