HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


A blogban használt címkék: 100 millió 1848-as ünnepség 18 évesek megajándékozása 1956-os emlékév 2013-as zárszámadás 2015 költségvetés 2016-os költségvetés 2021 költségvetés 3-as villamos vonal 30-kilométer/órás forgalom csillapított övezet 4-es metró 44-es villamos 5-ös busz 67-es villamos 70-es troli Ács Anikó adatkikérés adókoncepció adria lakótelep Adria sétány advent Ajtósi Dűrer fasor Ajtósi dűrer Sor Ajtósi fasor aláírásgyűjtés aláírásgyüjtés Almássy Kornél alpolgármester alpolgármesteri hatáskörök Alsórákos aluljáró festés alvállalkozók angol-magyar Kéttannyelvű Általános iskola Angol utca árnyaskert idősek klubja átláthatósági biztos attració menedzsment átvilágítás autóbaleset avatás Baán kormánybiztos Baán László babakötvény balázs Balázs Attila baleset Bánki Erik Barabás Ferenc Baracskai Gábor Baracskai Gábor vezérigazgató BartaJános LMP Barta János Bayer Bosnyák városközpont Bayer Construct Bayer Construct Zrt BAYER Construct Zrt Bayer Contruct Kft. Bayer Contruct Zrt Bayer Porperty Zrt Bayer property Zrt Bayer Property Kft BAYER Prperty Zrt beiskolázás Békefi László belső ellenőrzés bérlakás Bernula István Bernula István vezérigazgató Biodóm birtokvédelem Bitskey Bence bitskey bence BKK BKK közút BKK Közút BKV bóbita óvoda bölcsőde bölcsödék napja bolhapiac Bosnyák piac bosnyák piac bosnyák tér Bosnyák Tér Bosnyák tér Bosnyák városközpont Budapest budapesti kerékpárutak budapesti kormányhivatal Budapest közút Kft Budapest Közút Zrt bvsc BVSC C-WARE Café memoires Centrum parkoló Ci Címkék CivilHáz Civilház civilház civilház zöld tető civilzugló egyesület Civilzugló Egyesület CivilZugló Egyesület civil aktivitás critical mass Critical mass Csanády általános iskola Csantvér utca Cseke Vanda sajtófőnök Cserei utca 3. Csertő park Csertő parki gyerekorvosi rendelő Csertő parki gyermekorvosi rendelő csertő park gyerekorvosi rendelő Csicsergő óvoda Csíkcsicsó Csikszereda csordás balázs DCJeaux Kft. DeerGarden Parkfenntartó konzorcium Deés utca Demokratiks Koalíció Demokratikus Koalíció Demokratikus Koalíció Zugló demonstráció Déri Balázs Dienes János főépítész Dózsa György úti napköziotthonos óvoda Dózsa László dr-somodi zoltán Dr.Dragon Sándor dr. Békefi László Dr. Békefi László dr. Házlinger dr. Imre Gergely Dr. Imre Gergely dr. Jádi István dr. Jelen Tamás dr. Keczéry Attila dr. Keczéry Attila háziorvos dr. Komlódi Gábor dr. Kovátsits Dr. Papcsák Ferenc dr. papcsák Ferenc dr. Papcsák Ferenc Dr. Papp Csilla jegyző dr. Tiba Zsolt jegyző Dr. Varga Dóra ügyéd Drevenka Monika drevenka monika Drog Zuglóban dr Papp Csilla Dűrer kert dűrer kert E-Co-Housing E-co housing ECHO INVESTMENT echo investment Echo Investment szerződés módosítás Egressy út egyéni előterjsztés várnai lászló Egyesített Bölcsődék Együtt együtt 2014 előválasztás energetikai közbeszerzés energia közbeszerzés engedményes mérték építési szabályzat építési telek épített örökség építményadó építmény adó Erdei Bálint erdélyi ház Erdős Réka erzsébet királyné út Erzsébet királyné út Erzsébet királyné útja Észak-pesti Tankerület Fabricius Gábor fakivágás fapótlás farsang faültetés faültetési program zugló fa átültetés Feigli Ferenc fejlesztési beruházási osztályvezető feljelentés Felkai Tamás testvérvárosi tanácsnok felügyelő bizottsági helyek Ferdinandy ferdinándy Ferdinandy istván Ferdinandy István Ferencz Gábor MSZP FFogadj örökbe egy fát fidesz Fidesz frakció Fidesz kampány Fidesz Zugló fizetőparkolás fizető parkolás fizető parkolás Zugló fizikai dolgozók flóra focipályák főépítész Fogarasi t FŐKÉTÜSZ forgalmi rend főváeosi önkormányzat Fővárosi Kéményseprőipari Vállalat fővárosi kerékpárutak Fővárosi Kormányhivatal Fővárosi közgyűlés fővárosi közgyűlés Fővárosi Önkormányzat Fővárosi önkormányzat fővárosi önkormányzat Fradi Francia út francia út Funtig Ügyvédi Iroda fürdőszoba Füredi lakótelep fűtés támogatás futócsarnok G. Dénes György garantált létminimum garázsadó garázssor gazdasági terv Gizella utca Gizella utca 14-16. gondozónők Görög katolikus Egyház Gotti gotti greenpeace Gúr Nándor gyalogátkelő gyalogátkelőhely gyalog átkelőhely Gyarmat utca gyomírtás gyügyei Hadházy Ákos Hadházy Ákos parlamenti képviselő Hagyó Miklós Hajdu Florián Hajdu Flórián Hajdu Flórián alpolgármester Hajdú Flórián alpolgármester Hajdú Flórián frakcióvezető hajléktalanok hajléktalan per Hamvas Béla hangfelvétel hanyag kezelés Harrach Péter hatáskör elosztás hatáskör megvonás Hatósági osztály hatósági osztály HBF kft HBF Kft. helyi Téma helytörténeti gyűjtemény helytörténeti séta Herman ottó általános iskola Herminabau Herminamező herminamező Herminamező Polgári Köre (alapítva 1990) Hermina szakrendelő Hermina út Hermina úti szakrendelő Heti Válasz Hevér György Hevér György MSZP hírhamisítás hivatal hivatali parkoló Hofmanné honlap Horváth Csaba Horváth Csaba polgármester Horváth Zsolt Horváth Zsolt alpolgármester hulladék égetés Hungast HUNGAST Kft hungast kft Hungast mecsek Hungast Mecsek húsvéti pénzosztás hűtlen kezelés időközi választás Időközi választás Zugló ilka utca Ilka utca 13. illegális árusítás illegális fémkereskedelem illegális szemétlerakás illegális szemétlerakó ingatlan adó ingatlan eladás ingatlan értékesítés ingatlan vásárlás Interparlamentáris únió interpelláció intézmények műszaki állapota intézményi faültetés Intézményvezetők intézmény felújítások iskolák iskola felújítás Istvánmező Jádi István Jaksity Kata Janicsák István járda járdatakarítás játékszín óvoda játszótér játszótér építés Jávorka Ádám utca JC Decaux Kft. jegyző Jelen Tamás Jobbik Czeglédi János József Attila Juhász-Pintér Pál J C Decaux Kaácsony Gergely kampány karácsonyi adomány karácsony Gergely karácsony gergely Karácsony Gergely Karácsony Gergely polgármester karácsony Gergely polgármester Kardos Pál kátyú kátyúzás kazán felújítás Kelemen Zénó Kemecsei Árpád képviselő képviselő-jelöltek képviselő-testület Képviselő-testületi ülés Képviselő testület kerákpár tárolók Kerékgyártó utca kerékpárút kerepesi út 78. Kéri mihály Pénzügyi Osztályvezető Kéri Zoltán Ügyvédi Iroda kerszteződés kerületgondnok kerületőrség Kézdi Gabriella kiemelt kormánprojekt Killik Jenő kispályák Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kocsis-Barna Tamás Momentum Kökény Dalma költségvetés költségvetés zugló béremelés beruházások Komáromi út komentelők Komlódi Gábor kommunális adó Kommunális adó kommunikáció környezetvédelmi tanácsnok környezetvédelmi tanácsnoki beszámoló környezet tudatos nevelés Korong utca korrupció Kosztolni József kötvényes beruházások kovács Kovács balázs Kövér Lajos utcc köz-tér közalkalmazottak közbeszerzés közbeszerzési tanácsadó közbeszerzési terv közbeszerzés Zugló Közbiztonság Közép-Ázsia expedíció közérdekű adat közérdekű adat igénylés közétkeztetés közgyűlés közlekedés Közlekedési Múzeum Kozma zolee közmédia közmeghallgatás közösségi kert közösségi kertek éjszakája közösségi művészet közösségi tervezés Közösség a társadalmi igazságosságért közösség építés közös költség közpénz köztéri szobor közterület közterület fejlesztési koncepció közterület foglalás köztisztviselői státuszok közvélemény kutatás KÖZ TÉRpályázat kreativitás KTI kulturális koncepció kunyhólakók Kupper András lakásgazdálkodás lakás kiutalás lakópark lakossági fórum lakossági véleményezés Lantos Mihály sportpálya lapok László lászló Lázár jános légiforgalom Lehet Más a Politika Lévai Sándor LigetsorBau KFt Ligetsor Bau Ligetsor Bau kft Ligetvédők Liget Budapest liget törvény Liget Város likviditási hiány Lima LIMA design Liszt ferenc Általános iskola lmp LMP LMP. kampány locsolás logó LS Group LS group LS Group közbeszerzés Magó Magyar Demokrata Magyar kerékpárosklub Magyar kerékpáros Klub Magyar nemzeti galéria Makranci László Markó Elemér MÁV Mazsola bölcsőde mazsu Mazsu Gergely Mazsu gergely Médiaszolgáltató kft. megbízási szerződés Megoldás Mozgalom Megújuló Zugló menza Meseház bölcsőde Meseház óvoda Mesevonat bölcsőde Mészáros Lőrinc Mexikói út migránsok minimálbéres fizikai dolgozók bérkiegészítés miniszterelnök mobil rendőrségi pont Mogyoródi út Mogyoródi úti sportpálya mogyoródi út 112 Móka kacagás bölcsőde Momentum Zugló MSZP frakció MSZP Zugló MTK MTVA MUNDO Mundo szerződés Murányi Marcell műszaki átvilágítás múzemnegyed múzeumnegyed múzeum negyed Múzeum negyed Múzeum Negyed Nag Lajos Király tja napelemes rendszer Napraforgó óvoda németh Ildikó jegyző nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházás Néprajzi Múzeum Népszava nyílt levél nyudíjas otthon nyugdíjasok nyugdíjasoktámogatása obersowszky díj óbudai főtér ökoház Zugló olimpia 2020 ombudsman önkormányzat önkormányzati bérház önkormányzati cégek önkormányzati lakásállomány önkormányzati törvény önkormányzati TV önkormányzati üdülő önkormányzati választás online közvetítés online sugárzás Opava orbán Viktor Őrnagy utca Örs vezér tér Őrs vezér tér Örs vezér téri szakrendelő Ortutay Tamás összefogás Összefogás Zuglóért Egyesület OTP részvény óvoda óvodai bérpótlék óvodai körzethatárok óvodák Öv utca Pa Papcsák papcsák Papcsák ferenc papcsák ferenc Papcsák Ferenc Papp Csilla jegyző Papp Dezső papp dezső Papp Dezső főszerkesztő Paralimpiai Bizottság Zugló jegyző Párbeszéd Párbeszéd Zugló parkfelújítás parkfenntartó kft parkolás parkolási közbeszerzés Parkolási Közbeszerzés parkolás Horváth Csaba parkolás közbeszerzés parkolás Zugló parkoló építés partnerségi egyeztetés Paskál lakópark paskál telek passzíház Patakparti bölcsőde PECSA Penta Penta Kft. penta konzorcium pénzosztás Persányi Miklós pesti Imre Petőfi Csarnok Petőfi Sándor Pillangó-park Pillangó park Pillangó park beruházás Pindroch Tamás főmunkatárs Pindroh Tamás plakátolás platform pláza polgármester polgármester-jelölt polgármesteri hivatal polgármesteri vétó polgárőrség Postás Sport Egyesület Pr cikk pukli istván Pusztai Péter rabszolga törvény Raciborz Rákosfalva park Rákospalota helytörténeti gyűjtemény rákospatak Rákospatak Rákospatak utca rákosrendező Rákosrendező rákosrendező kerékpárút Rákos tér raktár migrnsok segítésére rátonyi Rátonyi Gábor REANAL vegyigyár Rendészeti Szolgálat Rendkívüli képviselőt-testületi ülés ringató bölcsőde Római-parti nyaraló rostás zoltán Rozgonyi Rozgonyi Zoltán Rozgonyi Zoltán alpolgármester rozgonyi zoltán alpolgármester Rozgyonyi Zoltán Rózsa András alpolgármester Rózsa András Momentum Ruskal-Klemm Csilla Momentum S-TÉR Kft s-tér kft S-Tér Kft. Sághi Attila sajtóetika sancho aréna Sápi Attila Schiffer András Schubauer Ferenc Siket Tibor Simicska Slachta Margit Sógor László Sokacz Anikó sonka osztogatás Spiesz András Sport és Rendezvényszervező Nonprofit kft Steglitz-Zehlendorf Szabadidő központ szabályozási terv Szabó László Szabó Rebeka Szabó Rebeka alpolgármester Szabó Rebeka Párbeszéd szakrendelő szanálás Szatmári Edit Szávay istván Szávay István Jobbik személyi kultusz szemétégetés szemét égetés szemét lerakás Szentendre Szentpáli Kolos szentpáli kolos Szentpáli Kolos Munkáspárt Szent István Gimnázium Szervezeti működési Szabályzat szociális lakás szociális lakásgazdálkodás szociális lakás építés szociális segély szolgálati lakás szomszédünnep Szőnyi út Szűcs Attila Szűcs Attila Momentum t tábornok utca Tábornok utca Tamás László tanácsnokság tankerület tanuszoda Tarlós istván Tarlós István társadalmi munka társasházak telekadó telekeladás Teleki Blanka Gimnázium teleki gimnázium Teleki Gimnázium telek eladás településrendezési szerződés tengerszem utca Terror Háza tértervezés tervezési közbeszerzés testület testületi-ülés testületi ülés tetőfelújítás Thököly út Thököly út 150. Tiba Zsolt Tiba Zsolt jegyző tömegsport Török Zsolt Tóth Csaba Tóth Csaba MSZP Tóth Csaba országgyűlési képviselő Tóth Csaba parlamenti képviselő tour de Rákosrendező Tour de Rákosrendező túépítés Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság túlépítés túljelentkezés tüntetés turizmus Túr de Rákosrendező túr de rákosrendező Új Nemzeti Galéria új nemzeti galéria utasváró utász utca út és járdajavítás üzemeltetési osztályvezető Uzsoki korház Uzsoki Kórház Vágó Gábor vagyoneladás vagyongazdálkodás vagyonkezelő vagyon felélés Vakok állami iskolája Vakok és gyengénlátók szövetsége Vakok Iskolája. választási csalás választási kampány Valton Varga Csaba Varga Zoltán Emlékkupa Vargy Csaba asszisztens Várnai várnai Várnai László Várnai lászló várnai lászló városfejlesztés városgazdálkodási zrt Városgazdálkodási Zrt Városgazdálkodási Zrt. városközpont Városközpont Városliget városliget Városligeti Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános iskola Városligeti Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt városliget zrt Városliget Zrt Városüzemeltetési Osztály város mindenkié VArsó utca Veliko Tarnovo veszélyes hulladék lerakás vezérigazgatói pályázat Vezér utca 120-126. Vezér út parképítés Victora Zsolt Vida Attila Vida Attila LMP viharkár villamos vonal rekonstrukció Virág András Virág Attila Virág Krisztina vis major vörös félhold Vörös József Weinek Whitby kft XIII kerület XIV. kerület zászlós utca zebra zebra Hermann Ottó iskola ZÉK zene háza ZESZ ZKNP zöldterület zöldterület beépítés zöld tető Zöld Zug Kör Zsálya utca zsurmóka leves zugkert zugló Zugló zuglói Zuglóika Érdekképviseleti Egyesülete zuglói adó zuglói alpolgármester zuglói baloldal zuglói bölcsődék Zuglói Civil Ház Zuglói Cserepesház Non-profit kft Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft zuglói dadák Zuglói egészségügyi Szolgálat Zuglói Egészségügyi Szolgálat Zuglói Egészségügy Szolgálat Zuglói Építési Szabályzat zuglói Fidesz zuglói Fidesz-KDNP zuglói helytörténeti kiállítóhely zuglói időközi választás Zuglói Igazgatók Közössége Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. Zuglói Információs és Médiaszolgáltató Kft zuglói intézmények Zuglói iskolák zuglói iskolák zuglói jegyző zuglói képvisel-testület Zuglói kerületőrség zuglói közbeszerzések zuglói közbiztonság Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft Zuglói lapok Zuglói Lapok zuglói LMP zuglói média Zuglói Média zuglói médiaszolgáltató kft Zuglói Médiaszolgáltató Kft Zuglói Médiaszolgáltató Zrt zuglói MSZP Zuglói önkormányzat zuglói Önkormányzat zuglói önkormányzat Zuglói Önkormányzati Piac Kft. Zuglói Önkormányzati Rendészet zuglói önkormányzt zuglói óvodák zuglói parkolás Zuglói Piac és Közösség-tér Kft Zuglói Polgárőrség zuglói rendőrkapitányság Zuglói sport és rendezvényszervező Kft Zuglói Sport és rendezvényszervező Kft Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft Zuglói Sport és Rendezvényszervező Nonpofit Kft. Zuglói Sport és Rendezvnyszervező Nonprofit Kft zuglói szülők közössége Zuglói Szülők közössége Zuglói Szülők Közössége zuglói ünnepség Zuglói vagyongazdálkodási Zrt zuglói vagyonkezelő zrt Zuglói Vagyonkezelő Zrt Zuglói Városgazdálkodási Közhasznú Zrt Zuglói Városgazdálkodási Zrt Zuglói Városgazdálkodási Zrt. Zuglói Vársgazdálkodási Zrt. zuglói zrt zugló díszpolgára Zugló Egészségügyi Szolgálat zugló időközi választás Zugló költségvetés zugló költségvetés zugló közbiztonság zugló közétkeztetés Zugló közlekedés Zugló közparkok zugló LMP Zugló önkormányzat zugló országgyűlési választás zugló parkolás zugló sajtóközlemény Zugló szabályozási terv Zugló szemét zugló testületi ülés zugló TV zugló tv Zugló TV Zugló urbanisztikai munkacsoport zugló Városgazdálkodási Zrt Zugló Városközpont Zugó Zulói lapok ZVK Zrt.
süti beállítások módosítása