HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Ha félnek lejárató kampányba kezdenek, bevetik a trollokat

2017.02.26. 18:44 varnai

A hatalomban ülő nyomorult rettegők, cselszövő III. Richárdok minden korban és pártban egyformák. Lehetnek azok országos fideszesek vagy zuglói szocialisták. Kiabáltatnak, lejáratnak, felbérelt trollokkal dolgoztatnak. 

A frissen feltűnt és sikereket elérő Momentum tagjait lebudaiúrifiúzzák, hazaárulónak kiáltják ki, csak mert kiharcoltak egy népszavazást, és most trollok kísérik őket országjárásukon. 

A zuglói baloldal sajnos semmivel sem különb. Az időközi választási kampányban bevetnek mindent, zaklatást, fenyegetést, primitív, övön aluli lejáratást. Hogy a terelés ne legyen sikeres előrebocsátom, a  folyamatos botránykeltés csak arra jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, az MSZP nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője?  És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

A botránykeltés azt is elfedi, hogy Zuglónak nem került szavazásra a 2017-es költségvetése és emiatt jópár beruházás és döntés halasztódik.

A lejárató kampány bevezetéseként decemberben névtelen levelekkel bombázták meg a sajtót, melyben engem szvingerklubba járással vádoltak meg. (sosem láttam ilyet) Egy hónappal később, miután ezt a "bűnt" nem találta elég érdekesnek a bulvármédia, emelték a tétet és egy szexpartner kereső oldalon a Facebookról lelopott fotómmal zaftos szövegű homoszexuális hirdetést adnak fel és küldik el a Borsnak. Jellemzően a létrehozó annyira idióta volt ( épp mint a bajai videóhamisításba belebukó MSZP-s Déri Balázs) hogy az általa épp szerkesztés alatt álló oldal fotóját küldi el a médiának. Az ügyben feljelentést tettem és a nyomozás elindult.

DSC_0493[2].jpgA jelöltünknek, Drevenka Monikának, a 30 éve a körzetben dolgozó és a környékbeliek által igencsak kedvelt gyógyszerész asszisztens hölgynek a novemberi testületi ülésen megüzeni Zugló hétpróbás, Vas megyében okirathamisításba belebukó MSZP-s országgyűlési képviselője, Tóth Csaba, hogyha az ő győzelmüket veszélyeztetve el mer indulni a választáson, akkor a 2014 őszi önkormányzati választáson alkalmazottnál is súlyosabb lejárató kampány fognak  ellene kezdeni.

2014. önkormányzati kampány.Török Zsolt az MSZP volt szóvivője guminővel provokál a Civilzugló Egyesület standjánál.  A sikeres kampánymunka elnyeri jutalmát, a "kommunikációs szakembert" Karácsony Gergely immár polgármesterként,  jó szakemberként jellemzi és alkalmazza a zuglói önkormányzat egyik cégénél.  Talán nem véletlenül épp ugyanennél a cégnél,  baloldali pártkifizetőhelynél dolgozik az MSZP-DK-PM kombó friss képviselőjelöltje, Bitskey Bence.

  Tóth Csaba az LMP önkormányzati képviselőjének azt is elmondja, hogy a jelöltünk munkahelyét fogják célba venni, a körzetben lévő munkahelyén a patikájánál fognak negatív kampányt folytatni ellene.  

A fenyegetést kisvártatva be is váltják: Február 16-án  éjjel  képviselő-jelöltünk munkahelyét lejártó plakátokkal ragasztják össze ismeretlenek. Hogy kik voltak nem tudjuk, de árulkodó, hogy amikor  feljelentést kívánunk tenni megjelennek a baloldali trollok, a zuglói képviselő-testület mindent bevállaló vörösingesei, a hitleres-zsidóégetős viccet posztoló Sógor László (pártja nem szankcionálta a minősíthetetlen viccet)  és Sokacz képviselő, sőt Hajdu alpolgármester és vad üvöltözéssel fojtották bele a szót a sajtótájékoztatót tartani kívánó képviselőjelölt hölgybe.

Sógor László, Hajdu Flórián alpolgármester és Sokacz Anikó MSZP-s képviselők trollként

A  Képviselő-testület febr. 23-i ülésén  "ligetvédők " jelennek meg, akiket Tóth MSZP-s országgyűlési képviselő a helyszínen instruál. Az ellenem, az egyesület ellen tüntetők pár félalkoholistából (akiket a többség kezelhetetlenség, lopás, verekedés, pártokkal együttműködés miatt már rég kizárt a Ligetvédők közösségéből) és pár zuglói DK-s aktivistából áll.  A legviccesebb, hogy e felbérelt csipetcsapat nem is tudott, nem is érdeklődött egy a Ligetet valóban érintő aznapi napirendi pontról, melyben a Városliget Zrt-vel kötne szerződést a zuglói önkormányzat - ezért akár még joggal is tüntethettek volna. A LIGETVÉDŐK nyílt levélben határolódtak el a nevükben provokációt elkövetőktől és sajtó helyreigazítást kérnek.

Kíváncsian várjuk milyen aljasságokat találnak még  ki a választásig hátralévő két hónapban.

ui. A folyamatos botránykeltés arra mindenesetre jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, a rendszerváltás óta első nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője? És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

Netán azt,hogy Zuglónak miért nincs még 2017-es költségvetése és emiatt hány beruházás és döntés halasztódik?

30 komment

Címkék: Török Zsolt Karácsony Gergely Déri Balázs Sápi Attila Drevenka Monika Tóth Csaba országgyűlési képviselő zuglói időközi választás Bitskey Bence

30-as övezet kialakítását kezdeményezzük

2017.02.18. 19:28 varnai

A környékbeliek kérését felkarolva - ha már egyszer  egy éve nincs a körzetnek  képviselője -  30 kilométer/órás forgalom csillapított övezet kiépítését kezdeményeztem a Kerepesi út - Hungária körút - Mogyoródi út  - Francia út által határolt területre.

Ezzel párhuzamosan, tekintettel a folyamatos baleseti helyzetekre és a sarki óvoda és Csanády iskola közelségére, gyalogátkelőhely létesítését kezdeményezzük a Tábornok utca Őrnagy utca sarkán. A Civilzugló Egyesület, hogy az előterjesztésünket alátámassza aláírásgyűjtésbe kezdett. Remélem a csütörtöki testületi ülésen frakcióktól függetlenül minden képviselő támogatja az előterjesztésünket -  mint ahogy eddig minden ilyen 30-as övezet kialakításánál egyhangúlag ezt tettük. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata

Várnai László

Önkormányzati képviselő                                                                 

Nyilvános ülésen tárgyalandó! 

Képviselő-testület

  1. február 23-i ülésére

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

Tárgy:           

Budapest, XIV. kerület Kerepesi út – Francia út – Mogyoródi út – Hungária körút által határolt területen korlátozott sebességű övezet kialakítása.

  1. Előzmények

 

A Kerepesi út – Francia út – Mogyoródi út – Hungária körút által határolt terület az elmúlt évtizedben egyre forgalmasabbá vált. Nem csak az ott lakók birtokolnak egyre több gépjárművet, de a terület utcái a közeli metró megálló miatt P+R-ként szolgálnak. A sarkon most épülő irodaház még fokozni fogja a gépjármű forgalmat.

A környéken a Csanády Általános Iskola és a Meseház Óvoda megközelítése is egyre nehezebb a szülők és az önállóan közlekedő gyerekek számára, egyre több a balesetveszélyes szituáció.

Előterjesztésem célja, hogy időben megelőzzük, mielőtt egy súlyosabb baleset, gyalogos gázolás bekövetkezik.

 

A 30 km/h korlátozott sebességű övezetek létesítésére kerületünkben folyamatos lakossági igény van. Az elmúlt években több lakossági aláírásgyűjtő kezdeményezés is indult ennek érdekében. A Civilzugló Egyesület érzékelve a környéken lakók igényét, felkarolva kezdeményezésüket január elején kezdett aláírásgyűjtésbe, mely szemmel láthatóan széleskörű lakossági támogatásra talált.

  1. Vélemények

 

Az övezet forgalomszabályozásának célja, hogy a lakosságot érintő környezeti hatások mérséklődjenek, a forgalom kiszoruljon a területekről. A forgalomcsillapítás eszközeivel a megmaradó forgalmat visszafogott, lassú haladásra lehet kényszeríteni, ily módon elérve azt, hogy a térség vonzó, biztonságos közterületté váljon.

 

A korlátozott sebességű övezet kialakítását tartalmazó terv még nem készült el. A tervezés az eddigi tapasztalatok és hasonló nagyságrendű munkák alapján nettó1,5 millió Ft-ra becsülhető.

Kérem a Képviselő-testületet, támogassa Kerepesi út – Francia út – Mogyoródi út – Hungária körút  által határolt terület korlátozott sebességű övezetté történő nyilvánítását és ennek keretén belül a Tábornok utca Őrnagy utca kereszteződésében gyalogos átkelőhely kialakítását.

III. Bizottsági vélemények

Az előterjesztést a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság és a Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság tárgyalja, a bizottsági véleményeket a Bizottság elnökei a Képviselő-testület ülésén ismertetik.

  1. Döntési javaslat

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete

……../2017. (    ) Öh. számú

határozata

a Budapest, XIV. kerület Kerepesi út- Francia út – Mogyoródi út – Hungária krt  által határolt területen korlátozott sebességű övezet megvalósításáról

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Kerepesi út – Francia út – Mogyoródi út – Hungária krt. által határolt terület korlátozott sebességű övezetté történő nyilvánítását és felkéri a polgármestert a tervezési munkálatok elindításához szükséges intézkedésre és a megvalósításhoz szükséges forrást tervezze be a 2017-es költségvetésbe.

Határidő:             azonnal

Felelős:                 Polgármester (Gazdasági Osztály, Kerületi Főmérnökség)

 

 

A határozathozatal Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 47. § (1) – (2) bekezdés alapján egyszerű szótöbbséget igényel.

Budapest, 2016. október

Várnai László

 önkormányzati képviselő

Civilzugló Egyesület

Szólj hozzá!

Címkék: gyalogátkelőhely 30-kilométer/órás forgalom csillapított övezet Tábornok utca Őrnagy utca utász utca Csanády általános iskola Meseház óvoda zászlós utca

Költségvetési egyeztetések - 25 milliárd szétosztása

2017.02.16. 09:41 varnai

 December végén és január közepén lezajlottak az önkormányzati cégeink és az intézményeink költségvetési egyeztetései. A valóságtól durván elrugaszkodóa hatalmas összegek és szánnivalóan apró kérések is elhangzottak. 

A költségvetési egyeztetés sorozatra, miután tavaly a képviselőket nem hívták meg és igencsak (joggal) reklamáltak, most minden képviselőt hivatalosan meghívtak. Mégse jött el szinte senki, csak Sokacz és Pécsi képviselő asszonyok próbáltak lobbizni a saját körzetük ovijainál  és Hevér képviselő jelent meg, amikor a Szociális Gondozó és a Családsegítőt tárgyaltuk. A többiek néma csend, úgy tűnik sem a cégeink költségvetésére sem az óvodáink, bölcsődéink helyzetére nem kíváncsiak. Furamód sem a polgármester sem az alpolgármesterek nem vettek részt a közel két hetes folyamatból egyetlen egyeztetésen. 

Pedig igencsak tanulságos lehetett volna a képviselőknek, netán a szociális területért felelős alpolgármesternek vagy a gazdaságért felelős alpolgármesternek  egymás után végighallgatni a 23 óvodavezető panaszait  a siralmas műszaki állapotokról, az akut felszereltségbeli hiányosságokról.

Mert van abban valami  végtelenül szomorú, amikor egy tisztességben megőszült óvodavezető izzadva próbálja indokolni, hogy miért igényel 4000 forintot ahhoz, hogy feltöltse a kiürült egészségügyi csomagot. Különösen ha azt nézzük, milyen könnyed kézzel osztogat a képviselő-testület tíz és százmilliós tételeket nem kötelező feladatokra, vállalkozói klubra, lakossági hangulatjavításra, azaz népszerűség vásárlásra.

penz.jpg

A cégeink közül legmesszebbre kétség kívül a Városgazdálkodási Zrt. rúgta el a labdát.  Nettó 5 milliárd 757 millió forintot kértek, (az önkormányzat nem áfa visszaigénylő, mi tehát bruttót, 27%-al többet fizetünk ki) mindezt úgy, hogy ebben ne került bele egyetlen forintnyi lakás és intézmény felújítás sem, csak a karbantartások. A legnagyobb emelkedést a kb. háromszorosára emelt parkfenntartási keret okozza, ez az eddig 500 millió helyett 1,5 milliárd. (vagy angol gyep lesz mindenütt vagy irtó drágán csinálja az új vállalkozó én a másodikra tippelek)

Természetesen irreális kérés, a lehetséges duplája.

Erős versenyben áll a két cégünk a fölöslegesen  számos  kerületi rendezvényért és PR dáridóért. (harmadikként a polgármesteri kabinet tülekszik). A Cserepes Kulturális Nonoprofit Kft-nk, (egy MSZP-s képviselőjelölt által vezetve a baloldal bástyája) mely a művelődési házainkat üzemelteti (Cserepesház, Lipták villa, Civilház, ZIC)   és a rendezvényeink jelentős részét viszi csupán jelentéktelen, 1,8%-nyi  emelést kért - 202,5 milliós büdzséből kijönnének.

A Sport  és Rendezvényszervező Kft-nk (egy volt Fideszes képviselő által vezetve a zuglói Fidesz végvára) 395 milliót kér jövőre. Új, jelentős bér és rezsi kiadásuk lesz a most elkészült Mogyoródi úti sportpavilon üzemben tartása, alkalmazottakkal feltöltése, és majd 100 milliós felújítással is számoltak, pl. a Kövér Lajos utcai nagypálya műfű cseréje önmagában 70 milliós tétel.

A ZKNP és a kerületi rendészek kb. évi 600 millióból gazdálkodnak, de feladatuk igen összetett, a járőrözés, rendfenntartás, közterület felügyelet, bírságolás mellett pl. ők őrzik és takarítják a hivatalt, és az összes önkormányzati intézményt, a rendezvényeinket. Az általuk beszedett bírságok nem hozzájuk folynak be. 

2017-ben immár 130 millióval kéne támogatnunk a Zuglói Filharmonikusokat, bár szerintük ők Zugló magaskulturális koronagyémántja, ezzel szemben erős a gyanúm, hogy a zuglóiak közül meglehetősen kevesen tudják, hogy egyáltalán léteznek, azt meg még kevesebben, hogy afféle Esterházyként 75 főállású zenészt is eltartanak.

Míg a fenti cégek jórészt nem kötelező feladat ellátásához kellenek, az óvodai , bölcsődei ellátás a szociális gondozás és a családsegítés KÖTELEZŐ ÖNKORMÁNYZATI FELADAT.

A cégekhez képest (melyek részben a pártok kifizetőhelyei) a  24 óvodánk és 12 bölcsődénk az elmúlt hat évben igencsak szűken volt tartva sőt több éven át voltak kötelezve 10%-os tartalékképzésre. Az épületek közül csak kevés esett át felújításon, az állapotuk folyamatosan romlik, az eszközpark elhasználódott. 

bobita_vakolat_net.jpg

A Miskolci Ilosvai sarkán álló Bóbita ovink 

 

Ezért érthetetlen, hogy az eszközbeszerzési cseperedo_homok_net.jpg keretet miért csökkentette most az önkormányzat a felére. Minden óvodavezető jelezte, hogy ebből nem lehet elegendő új játékot venni, a tönkremenőket pótolni és a fogyóeszközöket, ceruzákat, festékeket, papírt, stb. pótolni. 

A Cseperedő Óvoda homokozói egész télen lefedetlenül állnak, mert nem telt pár négyzetméter ponyvára. Most sokkal több pénzért az összes homokot ki kell cserélni, ideszállítani, rakodni, stb. - és persze a ponyvákat is meg kell venni.

--------------------------------------

A nemrég a képviselőkhöz eljuttatott, a hivatal által összerakott költségvetési tervezet a cégek esetében erősen visszametszett számokat tartalmaz.

Ebből látni, hogy az un. "költségvetési egyeztetések -  ha csak nem diktátumként kapták meg a cégeink az új számokat - valójában nem annál az asztalnál zajlottak, ahová a képviselőket meghívták. Ezek után irtó jó lenne látni, mely tételek kerültek kihúzásra, mely feladatok nem, vagy csak részben lesznek elvégezve.

A költségvetés elfogadása,mivel mint látjuk a papír mindent kibír, bizalmi kérdés, ezért érdemes röviden visszatekinteni, a kerület vezetése mennyire tudta a tavalyi költségvetést betartani, a betervezett feladatokat megvalósítani.

2015-ben 3,4 milliárd forintot terveztek be un. Felhalmozási bevételként. ( önkormányzati újbeszélül így hívják az ingatlan, telek, lakás, üzlethelyiség eladást, azaz a vagyonfelélést) teljesült 319 millió. 2016-ra beterveztek 2,3 milliárdot, majd ezt módosították 2,5 milliárdra, és teljesült 430 millió. Idénre 2,1 milliárdot terveztek be. Vajon mennyi fog teljesülni?

Tehát a 27 milliárdos büdzsé valójában 25 milliárdos.

A tavalyi év önkormányzati szerencsétlenkedésnek működésnek azonban a legárulkodóbb száma a Beruházások és Felújítások teljesülése. Az 1,4 milliárdnyira tervezett beruházásból a harmada, 494 milliónyi valósult meg, a felújításoknál még siralmasabb az arány, a rendelkezésre álló 1,2 milliárdnyi összegből 168 milliót tudtak elkölteni.

Például a ZVK Zrt. 80 milliót kapott, hogy  újítson fel évek óta üresen álló rossz állapotú önkormányzati lakásokat, de csak egyetlenegy került felújításra, de nem valósult meg a Civilházra tervezett napkollektor,  a Civilzugló Egyesület által költségvetési módosítóként elfogadtatott Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújítása sem a Vezér úti zöldterület parkosítása sem. 

Az idei beruházási listában tehát rengeteg a 2016-ból, sőt 2015-ből áthúzódó tétel került.

A mostani beruházási főösszeget egész abszurd tételek is terhelik, például 84 millió forinttal szerepel a Hermina út Thököly úti saroktelek megvásárlása, amit még én javasoltam 2014 elején. Csakhogy az önkormányzat lecsúszott a dologról (tán sosem keresték meg a tulajdonost) a telken már javában folyik az építkezés. 

A beruházások, felújítások elhúzódásában nem tudni, hogy egyszerű tehetetlenkedés van a háttérben, vagy az a hátsó cél motoszkál a kerületvezetésben, hogy a választáshoz minél közelebb lehessen minél több dolgot avatni,  - addig meg csak hadd pusztuljon.

A látványos közterületi beruházások aránytalanul nagy összegűek: míg a Pillangó park felújítására 306 milliót szánnak, a Csertő parkra pedig 188 milliót, addig a költségvetésben egyetlenegy óvodánk felújítása szerepel - mindössze 965 ezer forint értékben.  

A kerület vezetése persze nincs könnyű helyzetben a költségvetés összeállításakor, hisz az MSZP frakció számos olyan előterjesztést fogadtatott el tavaly, melyek súlyosan megterhelik a büdzsét. Ilyen pl. a fűtéstámogatás 180 milliós összege, a zöldterület fenntartásra szánt irreálisan magas összeg, vagy a parkolás ellenőrzés milliárdos közbeszerzései. 

Hasonlóan megterheli a kerületi büdzsét a bérköltségek jelentős emelkedése, melyre részben állam kötelezte az önkormányzatokat, de forrást nem biztosított hozzá. A testület a köztisztviselőknek 15%-os bérfejlesztést rendelt el , míg a szociális szférában dolgozók havi plusz 30 ezer forint területi pótlékot kapnának 2017. január 1-től, de a polgármester - a büdzsét kímélendő -  csak július 1-től tervezi az emeléseket bevezetni. A bérköltség így is 6,3 milliárdról 7,2 milliárdra emelkedik.

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés zugló béremelés beruházások

Parkolás ellenőrzés 4 milliárdért?

2017.02.03. 12:17 varnai

Képviselői megbízatás megszüntetése, a HUNGAST közétkeztetési szerződés meghosszabbítása 2022-ig, 4 milliárdos parkolási közbeszerzés, vállalkozói díj, köztéri emlékmű, kiemelt fejlesztési területté nyilvánítás, és a napirendről levett közbeszerzési terv beszámolója voltak a legizgalmasabb témák a január végi testületi ülésen.

Az ülés a szokásos 15 perces késéssel kezdődött, mert mint tudjuk a pontosság királyok udvariassága. A polgármester levette napirendről a Városliget Zrt-vel kötendő szerződést, (pedig igencsak fúrta az oldalam, hogy mire jutottak) és ami ennél bosszantóbb, a 2016-os Közbeszerzési terv teljesüléséről szóló beszámolót is. Minek is végignézni, hogy mennyi teljesült egy tervből, esetleg kielemezni miért nem valósult meg a közbeszerzéseink, tavalyra tervezett intézmény felújításaink többsége?

Elsőként is megszüntettük a ZIK-et, a Zuglói Intézményfenntartót, hisz az iskoláinkat, és vele a ZIK dolgozók többségét átadtuk az államnak. A többi dolgozó szét lett osztva a vagyonkezelő és a hivatal között. Ezzel remélhetőleg megszűnt az elmúlt két év gyakorlata, hogy a karbantartások, felújítások kapcsán egymásra mutogat a ZIK és a Városgazdálkodási Zrt. A 2014-ben a szocik által hozott igazgató még időben átzsilipelt a ZVK Zrt-be, úgyhogy az intézményi, óvodai költségvetési egyeztetéseket már a régi, hozzáértő vezetővel tárgyaltuk végig.

Pontosították a fűtés támogatás rendeletet. E szerint csak a kérelmező jövedelmét vizsgáljuk, tehát ha nagyonjómódúéknál a gyönyörű villában lakik pár milliós jövedelmű családtag, de az egész életében háztartásbeli, ezért  alacsony nyugdíjú nagymama kérvényezi, akkor ők megkapják a fűtéstámogatást. Hmmm.

Az MSZP Vállalkozói Díjat akar alapítani...  nem ment át. Nem hinném, hogy a politikusoknak a vállalkozókhoz kéne dörgölőznie. Megjegyzendő, a baloldal 15 milliót szavazott meg ifjú vállalkozók támogatására, de hogy ez hogyan, milyen eredménnyel lett elköltve, arról semmit nem tudunk.

Ezután jött a fizető parkolóövezetek üzemeltetési feladatainak ellátása című 5 oldalas előterjesztés, alátámasztva azt a Murphy törvényt, miszerint az előterjesztések vastagsága és jelentősége fordítottan arányos.

A szűkszavú Gazdasági alpolgármester által jegyzett előterjesztést mindkét véleményező bizottság, a Tulajdonosi és a Pénzügyi is elutasította. Nem véletlenül. A bizottságok mindenütt háttéranyagokat, számításokat kértek, már csak azért is, mert állítólag ezek léteznek.

A Jogi és Törvényességi Osztály véleménye hasonló volt: " A fő összegeket tartalmazó táblázat adatait megalapozó részletező táblákat javasolt a Képviselő-testület üléséig csatolni az előterjesztéshez." 

Ennek ellenére a háttérszámítások a testületi ülésig és ott sem lettek a képviselőknek kiosztva, sőt a megbízott szakértő sem lett meghívva...  így kellett volna felelősen döntenünk a 4.130.480.486 Ft összegű közbeszerzés elindításáról.

A parkolás a ciklus eleje óta napirenden van és a tucatnyi letoltes.jpganyagban eddig mindig csak az szerepelt, hogy a parkolás ellenőrzést a ZKNP fogja végezni. Az októberi parkolóóra beszerzés és annak üzemeltetésére kiírt 1 milliárdos közbeszerzés alátámasztására  - a szintén a helyszínen kiosztott - egy oldalas excel tábla évi 1 milliárdos bevételt prognosztizált, de az évi közel 1 milliárdos ellenőrzési költség, kiadás még véletlenül sem lett sehol feltüntetve. Jellemző módon a 2016-os költségvetésbe a parkolás elindulásától havi 100 milliós nyereséget, bevételt kalkuláltak be. Megjegyzendő az is, hogy a 2017-es elfogadott költségvetési koncepciónkban sem szerepel sehol a "parányi" egy milliárdos kiadási tétel. 

Na ehhez képest most, egy év után kiderül, hogy a ZKNP számára saját bonyolításban lehetetlennek tűnő feladat a parkolás ellenőrzése, (bár meg sem próbálták) viszont jól kiszámolták, hogy " bruttó 795.686.636 Ft-al olcsóbb az üzemeltetés, ha ezt kiszervezik, "külső gazdasági szereplő bevonásával oldjuk meg". 

A kapott egyetlen, a számok részletezése és indoklása nélküli excel táblával azt próbálták bebizonyítani, hogy ha az önkori üzemeltet, akkor a költségek folyamatosan emelkednek, ellenben ha a vállalkozó üzemeltet akkor nem. Vajon miért? Az önkori amúgy simán kialakíthat a saját számos üresen álló helyiségében ügyfélszolgálatot, backoffice-t és öltözőt, és az egyszeri kiadás után a formaruhák, az informatikai háttér, hardver, szoftver, mobilnyomtatók, stb. a tulajdonunkba kerülnek.  Egy cég nyilvánvalóan ugyanúgy megveszi az eszközöket, bért fizet és értelemszerűen folyamatosan - hisz nem csak öt évre tervezzük a parkolást -  bevételt, adót és tulajdonosainak 10-30%-nyi nyereséget akar termelni. A vállalkozó max. akkor lehet olcsóbb, ha csal, trükközik az állítólag szükséges 51 parkoló ellenőr bérével, járulékaival, nem jelenti be őket, stb.,  de ugye nem erre kalkulálunk...?

A parkolás ellenőrzés kiszervezésnek - mint ezt polgármesterünk is elismerte -  elég rossz felhangja, elég csak a Centrum Parkoló Kft. nemrég kezdődött büntetőügyére gondolni. Míg a parkoltató kerületekhez a végén alig csordogált pár millió a milliárdos bevételből, addig Fürst György VI. kerületi MSZP-s alpolgármesternek sikerült egy Rolls-rolyce-Phantomot (meg még ki tudja mit) összekuporgatnia. Bár a zuglói önkormányzat parkolója a ciklus kezdetén még csak puritánabb luxusautókkal rendelkezett, de nem árt az óvatosság.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése közbeszerzés mindezek okán fideszes, LMP-s és Civilzuglós szavazatokkal leszavazásra került. Optimizmusra ad okot, hogy pár nappal a döntés után a háttéranyagokat megküldték a képviselőknek.

Elfogadtuk viszont a háziorvosi ügyeleti szolgáltatásra kiírt közbeszerzés elindítását. Az MSZP tartózkodott, mert ZESZ nem a házi  (az ő házi) közbeszerzési tanácsadójukkal dolgoztatott. Ide illik a "más szemében a szálkát...." mondás.

Négy ház kapott a Helyi Értékvédelmi támogatásból. A társasházak, családi házak még kevéssé ismerik ezt az új, a helyi vagy budapesti védettség alá eső épületek felújítására szánt forrást, lehetőséget ezért a 7 milliós keret nem is lett teljesen kihasználva. Amikor 2011 elején az én előterjesztésemben Zuglóban bevezettük a Helyi Védettség rendeletet, már akkor tervben volt a védelem és az állagmegóvási kötelezés mellé a harmadik láb, a támogatás.

Az MSZP elnapoltatta a a településképi eljárásról, és a kötelezően elkészíttetendő arculati kézikönyvről szóló anyagot. Kár, mert a törvény szerint szeptemberre kész kell lennie.

Egy ajándékba kapott szobrot helyezünk el a Csertő parkba. A szobor 1 milliós lehelyezési költségét a polgármester felszólalásommal egyetértve 500 ezer forintra csökkentette.

15 milliót szánunk a vészkorszak áldozatainak emlékező köztéri emlékmű pályázatára. Örülök, hogy ez esetben  európai módra pályázatot írunk ki és a polgármester nem egy ismerőse alkotását szándékozik megvenni pályázat nélkül jutányosan 20 milláért. A helyszín a Thököly út Stefánia sarok, ahol a sarki nyilasházban sok embert öltek meg brutálisan és vele szemben a Szociális nővérek otthona, ahol sok életet megmentettek. Remélem sikerül a patetikus, a drámai és a közérthető közti mezsgyén egy a drámai téma ellenére a lakosság által megszerethető alkotást létrehoznunk. Hogy a forgalmas kereszteződésbe illik-e, alkalmas-e a sarok nagyobb alkotás elhelyezésre ez ügyben vannak kételyeim.

120 lakásos ház épülne a Gizella út 24-26 alatt... a terv számomra elég gyanús, hisz a cég, hogy a minden lakáshoz kötelező telken belüli parkolást biztosítsa, parkológépeket tervez elhelyezni a pinceszinten. A gépek általában végül eltűnnek, vagy eleve be sem fér két autó egymás fölé a pincébe, és a lakók, ahogy ez majd 600 zuglói lakóval már megtörtént, nem kapják meg a használatba vételi engedélyt. Nem mellesleg az egyirányú egysávos utcácskába, a 3-4 szintes házak közé, a  környékre nem is illik egy ilyen monstrum épület. Tildy képviselő javaslatára elnapoltattuk. Megjegyzendő, miközben a 2013-ban elfogadott ZKSZT-nk  alapvetése az volt, hogy Zugló "megtelt" , a kerülett túl lett építve, a 2000-es évek házdömpingje után már nem támogatjuk a kerületben a tömeges lakóház építést, eközben idén 1300 lakást terveznek a kerületben felépíteni. 

E témához kapcsolódott a következő előterjesztés is: Egyes területek kiemelt övezetté nyilvánítása. Itt a Paskál terület volt a lényeges. A kerület egyik utolsó üresen álló értékes zöldterületét, legszebb patakparti részét ugyanis 2001-ben elkótyavetyélték eladták.  Most a beruházónak lehetőséget adnánk nagyobb szintterületi mutatóval több négyzetméternyi lakás építésére, ha a terület egy részén közparkot, rekreációs területet hoz létre. Az ötlet jó, a Civilzugló Egyesület már a választási programjában is javasolta ott  a Kopaszi Gáthoz hasonló konstrukcióban közpark létrehozását. (természetesen haveri Garancsik és 120 emeletes toronyház nélkül). Az előterjesztést egyhangúan támogattuk, az ördög az ajándékba adott plusz négyzetméterekben (500eFt /m2) és a cserébe kapott közterület fejlesztés értékében, az ellentételezés részleteiben lesz.

Folytatjuk a BVSC-vel az együttműködést, miszerint a zuglói nyugdíjasok és a hivatal dolgozói ingyen használhatják a BVSC medencéit - azaz az önkormányzat állja az évi 15 milliós cechet. (a tisztességes az lenne, ha az óvodai és bölcsődei dolgozóink is ingyen járhatnának) A Herminamezei nyugdíjasok élnek is a lehetőséggel, de erősen kétlem, hogy egy a kerület túlsó végében lakó nyugdíjas, mondjuk a Cinkotai útról hajlandó kétszer átszállni, egy irányba háromnegyed órát utazni, csak hogy ússzon egyet. Szerintünk a hatalmassá fújt BVSC komplexum helyett arányosabban kéne a kerület sportkapacitásait fejleszteni, és a kerület  a Füredi lakótelep közepén alakítana ki ki egy másik uszodát,  - mondjuk a kék óvoda évtizede üresen telkén. Egyúttal négy iskolánkhoz is séta távolságon belül lehetne tanuszoda.

A Testületi ülés a legtöbb közpénzről ezután döntött. 2022-ig hosszabbították meg a HUNGAST Kft. szerződését. A cég folyamatosan emelve a díjat immár évi 1,4 milliárdért végzi a zuglói iskolások, óvodások közétkeztetését. Én javasoltam, hogy tekintettel a folyamatos minőségi problémákra, a kondérszámra moslékba kerülő Zsurmóka levesre és társaira, írjunk ki új pályázatot és több részre osztva a kerületet kisebb, rugalmasabb beszállítókat találjunk, a minőségibb étel felé tolni a szolgáltatást. A cég ráadásul nem építette meg a főzőkonyhát sem az Angol-Magyar kéttannyelvűben sem a Hajósban. Ahol meg felújította a konyhát azt sikerült az tanítási időben elvégeznie. Mindhiába, csak én és Barta képviselő nem támogattuk a minimum  6 milliárdos döntést.

zsurmoka_leves.JPG

Zsúrmóka leves - kíváncsi vagyok a HUNGAST szerződést megszavazó képviselők közül hányan ettek már a cég a főztjéből

10.5 millióval támogatjuk idén a Zuglóiak Egymásért Alapítványt, mely a kerületi iskolásoknak ad ösztöndíjakat, támogatást. Idén már a hatodikosok és a tizedikesek is pályázhatnak.

10 milliót adunk a ZKNP-nek, hogy rendbe tegye, felújítsa, karban tartsa 21 önkormányzati intézményünk biztonságtechnikai eszközeit, riasztóit, kamera rendszereit.

Átláthatósági biztosunk újabb jelentést tett le. Ebben joggal állapítja meg, hogy a cégeink egy része nem teszi közé a szerződéseit. Hogy miért nem szab a polgármester határidőt a cégvezetőknek, nem tudni. A meglévők meg csak keresőszóval kutathatóak, tehát ha nem tudjuk kit keresünk, akkor csak úgy nem lehet a szerződések közt böngészni. Békefi úrnak, az MSZP által a tulajdonosi Bizottságba delegált jogászként még egy megbízatása van, a 2010-2014 közti szerződések áttekintése. Ez az anyag havi  másik 500 eFt-ért 10 hónapja készül. Mint a Luca széke. A polgármester szerint az anyag elkészült és jelenleg a hivatal jogászai vizsgálják. Hiába voltak a nagy szavak, láthatóan nincs valós szándék az elszámoltatásra. 

A Médiaszolgáltató Kft-nk végelszámolását a polgármester levette napirendről. Így mióta a kabinet berkeibe kerültek - azaz a Zuglói Lapok szerkesztőségének függetlensége már látszat szinten sem létezik - azóta az sem tudható, hány ember mennyiért készíti a tartalmas és objektív újságot.

33. napirendi ponton vita nélkül szavaztunk az eltűnő MSZP-s Sápi képviselő megbízatásának megszüntetéséről. Sápi után egy 100 milliót meghaladó köztartozás maradt, nem mellesleg ittas vezetés miatt is körözik. Az időközi választást április 23-ára tűzték ki. A Civilzugló Egyesület az egy éve képviselő nélküli körzetben a Hungária Kerepesi sarkán lévő patikában 30 éve dolgozó, 2014-es választáson 13%-ot elérő Drevenka Mónikát indítja. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: időközi választás fűtés támogatás Civilzugló Egyesület Sápi Attila hungast kft parkolás közbeszerzés közbeszerzési terv paskál telek Drevenka Monika

süti beállítások módosítása