HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Kivágásra ítélt és megmentett fák - közbeszerzés a Rákosfalva parkban

2016.04.04. 12:21 varnai

A városligeti fák árnyékában izgalmas vita zajlott hét kerületi fáról és a kivágásukat lehetővé tevő közbeszerzésről.

Évek óta ígérgetik a kerületi politikai pártok, hogy a Rákosfalva Park lakótelep szégyenletes állapotú száz méternyi sétányát felújítják. Az egyre húzódó és dráguló, most már 82.5 millió + Áfa értékű sétány megtervezése, és közbeszereztetése körüli ügyeskedés, mint állatorvosi ló szemlélteti a zuglói önkormányzat működését.  

Háttérként tudni kell, a február 25-i testületi ülésünkön, a 2016-os költségvetés megszavazásának feltételének szabva átvertük az önkormányzat új Közbeszerzési Szabályzatát. Ebbe módosítóm nyomán belekerült, hogy a kerület ezentúl kizárólag nyílt eljárásokat indít. Értelemszerűen ez hirdetményes és nem meghívásos pályáztatást jelent.  Ennek ellenére a márc. 24-i Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság és a képviselő-testület elé kerülő, Hajdu Flórián  MSZP-s alpolgármester által jegyzett előterjesztésben a Rákosfalva Park felújítására a KBt. 115§. szakasza szerint akartak közbeszerzést indítani.

A Kbt. 115.§. egy hirdetmény közzététele nélküli MEGHÍVÁSOS eljárásfajta, amelyre négy céget kell meghívni - más ha akar sem indulhat. Azaz teljesen ellentétes azzal az elvvel, és szabályzattal, amit elfogadtunk. Végtelen pofátlanság.

A Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottsági ülésen módosítómat támogatva megváltoztattuk a használni kívánt eljárásfajtát és a Kbt. 81.§. 1. szakasza szerinti hirdetményes eljárásfajtát javasoltuk. E szerint bármely piaci szereplő,  - aki a pályázati alkalmassági feltételeknek megfelel  - adhat  be árajánlatot.

A március 24-i testületi ülésen, bár az előterjesztésben még mindig a 115.§ szerepelt, a jegyző módosítója után immár a 113.§ eljárást javasolták.  Ez szintén egy hirdetmény közzététele nélküli  eljárásfajta,  négy cégtől kérünk ajánlatot, de egy összefoglaló tájékoztató közzétételére kerül sor, és ezt olvasva egyéb  piaci szereplő is beadhat árajánlatot. Bár én erősen kétlem, hogy létezik-e még  annyira naiv cégvezető Magyarországon, aki napokat töltet el egy közbeszerzési pályázat megíratásával, mikor a zuglói gyakorlatot látva nyilvánvaló, hogy a meghívottak közt ott lapul a nyertes cég.

A mi pályázatunkra meghívott négy cég nevét az előterjesztés nem tartalmazta, csak nagy nehezen sikerült őket az ülésen megkapnunk, ekkor is csak a cégkivonatokat osztották ki, ebből a tulajdonosi körök nem derülnek ki. Hogy ki, és mi alapján választotta e négy céget, többszöri kérdésre sem kaptunk választ. Hajdu alpolgármesternek előterjesztőként (!) ezt cinikus választ sikerült kimondania: Nem tiszte e kérdést megválaszolni. Hát kinek tiszte? A polgármester meg szokásához híven, ha kínos napirend van,  mintha semmi köze nem lenne a dologhoz, kitartó hallgatásba burkolózott.

Tehát, hogy a valaki szívének kedves cégek kinek a tulajdonában állnak,  milyen referenciáik vannak, dolgoztak-e már egyáltalán Zuglónak, és milyen szempontok alapján lettek kiválasztva nem tudhattuk meg. 

A helyzetet valamelyest mentette, hogy Barta LMP-s képviselő ott a helyszínen javaslatot tett plusz egy tucatnyi, a Google "kertépítés" szava alapján elsőre feldobott cég meghívására. Az előterjesztő befogadta a módosítót. Igazi királyvíz próba az lesz, hogy az eredeti négyből valakinek, vagy e véletlenszerűen választott cégek valamelyikének sikerül-e majd nyernie.

Én, párhuzamosan a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság ajánlásával módosítóként beadtam, hogy a Kbt. 81.§ 1. szakasza szerinti hirdetményes eljárást alkalmazzuk. A TKB ajánlásáról és a módosítóról a polgármester nem szavaztatott. Állítólag a közbeszerzési törvény átszabása után, építési beruházásnál 100 millió forint alatt már nem lehet hirdetményes eljárást lefolytatni... hát ha így van, az elég abszurd.

De mi is épülne 100 millióból?

Bár a dokumentációban tervrajz nem volt, annyi kiderült, a Rákosfalva parkban is 2.167 m2 térkövet terveznek lerakni, - ez a most annyira divatos térkövezés hatalmas biznisz valakinek. Az új dizájnparkok stílusában kitesznek 200 folyóméter fémszegélyt,  és 110 folyóméter kiemelt növénykazetta is kialakításra kerül. 16 darab padot is kihelyeznek. A nagy nehezen megkapott két semmitmondó látványtervből kiderült, hogy megint háttámla nélküli fém padokat álmodott meg a  tervező.

Leraknak 1.172 darab cserjét is - vajon hová, hány négyzetméterre kerül ennyi? Végül 47 egész négyzetméter gyepesítésére is sor kerül.

Engem a szokásos, elmutyizni szándékozott közbeszerzésen túl, két dolog bosszant.

Az állagmegóvás, sőt balesetveszély elhárítás elmulasztása

A sétány teljesen elhanyagolt állapotban van hosszú évek óta.  A hivatal, a Városgazdálkodási Zrt. nem tudja az évek óta törött paddeszkákat egy zuglói asztalossal időnként megjavíttatni?

rakosfalva_padok_8999.jpg

Nem tudják a rengeteg ember elesését okozó töredezett mészkő lapokat felszedni és kiönteni a rést háromszázezer forint ára aszfalttal?

rakosflava_ko_8992.jpg

Vajon hány ember botlott, esett itt el az elmúlt években? Vajon mennyibe került volna aszfalttal kiönteni a  rést, kiszedni a tuskót és pótolni a fát? Ki a felelős a baleset-elhárítás elmulasztásáért?

Biztos, hogy el kell költeni 100 milliót erre a 80-100 méternyi területre, miközben a kerületi intézmények kazánjai sorra leállnak?    Miért kell - és ez már országos jelenség -  hagyni mindent a végtelenségig hagyni lepusztulni? Az állagmegóvás aprópénzeiben nincs elég ellopandó pénz?

rakosfalvajarda_9004.jpg

 rakosfalva_8988.jpg

Igen, megcsináltuk - még nem, de nagyon szeretnék. A rácsok mögött a lakótelep megválasztott képviselői a kerületi MSZP irodájában - A Füredi lakótelep a zuglói baloldal utolsó szavazóbázisa.

Azért hagyják lepusztulni, hogy aztán százmilliós látványberuházást lehessen avatni? A  Rákosfalva parki szolgáltatóház a kerületi MSZP székhelye, ablakaik a felújításra szánt térre néznek, nem mellesleg a lakótelep adja a szocialisták szavazóbázisát, nekik tehát ez érthetően presztizskérdés e beruházás. Megértem, hogy közterületeket, parkokat átadni sokkal látványosabb, mint szép csendben kicseréltetni a kerületi intézmények 55 iszonyú rossz hatásfokkal működő, pazarló, hetvenes évekbeli , alig működő gázkazánját.  De nem lehetne rendbe szedni ezt a sétányt 15-20 millióért, és a többi pénzt más, jóval szükségesebb dolgokra költeni? Kell nekünk 2000 négyzetméternyi műkő, 200 folyóméternyi fémszegély, kiemelt növénykazetta, alumínium dizájnpad?

A tervezés rejtett és fordított folyamata

Hogy bár már számtalanszor kértem, megint eljutottunk egy építési beruházás utolsó pontjáig, egy a kerület arculatát, egy környék hosszútávú kinézetét évtizedekre meghatározó parképítésben a kivitelezési közbeszerzés kiírásáig anélkül, hogy a képviselőknek egyáltalán megmutatták volna a terveket!  Arról már szó sincs hogy érdemben beleszólásunk lehetett volna annak alakulásába.

Pedig a pár éve megépített Csertő parki sétány intő példa, hogy sok pénzért is lehet használhatatlant építeni. A rideg, használhatatlan fém és beton dizájn bútorokkal, indirekt, hideg fényű lámpákkal, az árnyékot adó fák kivágásával a kertépítők közt bizonnyal trendi, de élhetetlen, barátságtalan sétányt hoztak létre. A majd 100 milliós beruházással kialakított, árnyéktalan, nyáron vakító műkőtengert a környékbeliek még véletlenül sem lakták be, leülni még senkit sem láttam, áthaladnak rajta, amilyen gyorsan csak tudnak.

Vita a kivágásra szánt  fákról

Mint az anyagból kiderült kiderült 7 fát terveznek kivágni és pótlásukra mindössze  5, azaz ötöt ültetni. Tehát bizarr módon a fapótlás helyett az önkormányzat magamagának fizet pénzbeli megváltást. Na ezen én is elcsodálkoztam,  miért kell a nagy méretű, árnyékot adó fákat kivágni? A Fidesz frakció meg egyenesen felzúdult, a Liget favédésére kontrázva  menten módosítót is írtak, miszerint a parkrekonstrukciót FAKIVÁGÁS NÉLKÜL KELL MEGOLDANI!

A polgármester - jobb híján  - a favágó lobbi már jól ismert érveivel jött, miszerint ezek a fák menthetetlenül betegek.   (ezen érvelést hallottuk az azóta is rendületlenül talpon álló Hunyadi téri, Nagymező utcai, Mogyoródi utcai fasorok esetében is) Nincsenek kételyeim, ha majd mint a fenti esetekben is elmarad a fakivágás, a Bardóczi sejtésnek megfelelően ezek a fák is menten meggyógyulnak. Mint már tudjuk a fővárosi fákat az egyik híres, inkább hírhedt szakértő mindig életveszélyesnek találja, utoljára a BVSC jegenyéit írtották ki a véleménye alapján, a másik szakértő meg egy  visszavágással megelégszik... és a fák boldogan élnek tovább.

A Fideszes felháborodás annyiban mindenképp képmutató volt, hogy e  tervek még a Fideszes városvezetés idején készültek el,  - és lettek jóváhagyva. A favédő módosító végül a az LMP és a Civilzugló szavazataival ment át, míg az MSZP farkció és a Ligeti fák ügyében harcos környezetvédők, Karácsony és Szabó Rebeka is a kivágás mellett szavaztak. Bizarr helyzet.

Tegnap mindenesetre újra jártam egyet a Rákosfalva sétányon, gondoltam megnézem ezeket a beteg, kivágásra ítélt fákat közelebbről és megkértem egy kertészmérnököt, ő is vizsgálja meg a fákat. Íme röviden a véleménye:

Az építési területen 13 fa található.

1. Ostorfa (nagyon szép, 1 kisebb fagyöngy van rajta, amit le kell szedni)
2. Akác (Beteges és nagyon rossz helyen is van)
3. Ezüstjuhar - nagy fa, tele fagyönggyel - Műszeres vizsgálat szükséges a visszaifjítás ill. a kivágás eldöntéséhez
4. Kisebb csörgőfa - a nagy fa alá szorult, de gallyazással helyrehozható
5. Juhar - ez is kicsit alászorult, a száraz ágak eltávolítandók
6. Közepes méretű korai juhar - szép, gallyazást igényelhet
7. Hibiscus-bokor (szabályos; ha útban van, átültethető az év bármely szakában)
8. Közepes méretű csörgőfa - Nagyon szép, szabályos korona, nagy árnyékot ad!
9. Tiszafa - egészséges
10. Hárs - Fiatal, egészséges, szabályos formájú!

11. Közepes méretű korai juhar - egészséges
12. Közepes méretű korai juhar - egészséges
13. Közepes méretű korai juhar - egészséges

rakosfalva_fak.jpg

rakosf_akac_9011.jpg

A 2. számú, sérült kérgű, amúgy masszív akácfa. A mi szakértőnk szerint ez lehet az egyetlen fa, aminek a kivágása indokolt lehet.

rakosfalva_nagyfa_8997.jpg

A Csörgőfa és mellette a 3. számmal jelölt nagy ezüstjuhar. Kivágás helyett most - ha eddig elmulasztották - le kell szedni róla a fagyöngyöt. Hatalmas fa, árnyékában üldögélhetnek az emberek, rajta fészkelnek a madarak. 

rakosfalva_juhar_9015.jpg

A 11. 12. 13. számmal jelölt Korai Juharfák teljesen egészségesek!

Most, az elfogadott határozat után rajzolhatják át teljesen a terveket. A kritika a polgármesternek és a főépítészi irodának szól: már csak a dupla munkát elkerülendő is érdemes lenne ezentúl még a vázlatidőszakban megfuttatni a különböző terveket a Képviselő-testület előtt.

Nem lehetne, hogy fordítsunk a sorrenden, mi, a Képviselő-testület határozzuk meg, mennyit szánunk egy-egy park felújítására, és a tervezők ennek alapján tervezzenek, mutassanak az adott összeg, az instrukcióink, netán a lakók elvárásai, a sokszor ígért, de csak önfényezésre használt közösségi tervezés alapján alternatívákat? 

 

9 komment

Címkék: fakivágás közbeszerzés Zugló Füredi lakótelep Kaácsony Gergely Rákosfalva park Hajdu Flórián alpolgármester

A bejegyzés trackback címe:

http://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr978527836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

öreg baka nem rakéta 2016.04.05. 10:39:08

A park felújítása 2014 őszére lett kitáblázva. (még az előző önkormányzat idején)
Kérdésem, hogy a bizniszen kívül miért nem jó egy tisztességesen terített aszfalt? mert jóval olcsóbb lenne? A térkövezést szakember fogja csinálni, vagy a csatornanyílás lesz a legmagasabb pontja? ( a korábbi, Spar előtti példából kiindulva) A térkövezés billegni is fog, vagy csak törik? Hogy gátolják meg a gépkocsiforgalmat, fizikailag?
Durván kb.: 9.500 nm, az épületekkel, parkolóval(nem kevés) együtt. Hova akarnak annyi mindet telepíteni? (növényzet, padok?) Megszüntetik-e a szabadtéri kocsmát?

Ballib cenzúrázók réme 8 2016.04.05. 12:15:15

Amikor a Városligetben el akartak bontani roskadozó épületet legutóbb, és helyére újat építeni, és tették volna mindezt úgy, hogy több zöldterület lett volna, mint a mostani lerohadt betonparkoló együttes enged, akkor leláncoltátok magatokat oda, és faszságokat óbégattatok.

Szóval a buzi zöldek az okai annak, hogy minden rohad.
Mertha egy fa van a felújítás útjába, akkor odakötözitek magatokat, és semmit nem egedtek felújítani.

Jolka40 2016.04.05. 14:29:01

@öreg baka nem rakéta: Mindenhol térköveznek, menj bármerre az országban. Némelyik csinos régi tér úgy néz ki , mint egy kősivatag. Igaz, füvet nem kell nyírni többé ott. Valami azt súgja, hogy a térkőgyártás nagyon bejött valakiknek.

öreg baka nem rakéta 2016.04.05. 15:46:06

@Jolka40: Sajnos. Gusztustalan, hozzá nem értés hiányában lerakott, a célnak nem megfelelő burkolat. De valószínű, hogy jól fizet:)

öreg baka nem rakéta 2016.04.05. 15:51:25

@Ballib cenzúrázók réme 8:
el akartak bontani roskadozó épületet legutóbb, és helyére újat építeni,

semmit nem egedtek felújítani.

Ez valahogy nem jön össze:) A közlekedési múzeumon kívül mit akarnak felújítani?
Inkább a zöldfelületet tennék rendbe, pláne az ilyen ínséges időkben.
Ha valaki elárulná, miért kell mindjárt fakivágással kezdeni? Miért hazudják, hogy az öregebb fákat áttelepítik? Melyik öreg fa fogja az áttelepítést túlélni?
Miért kellett a Kossuth tér zöldjét egy kősivatagért kiirtani?
Nem szép a Felvonulási tér parkolóként, de a sok oktondi megmondaná, hova tegyék a kocsit az ott parkolók?

varnai 2016.04.06. 07:54:56

De hát a Ligetben nem is épületbontással, hanem a legszebb, legnagyobb fák kivágásával kezdték. A kivágandó fák számáról összevissza kamuznak, 15-ről beszélnek, de a vágási engedélyben már 40 szerepelt. Pedig a dolog nem bonyolult: a 95 méter átmérőjű tervezett épületet rá kell rajzolni a területre, az alatt semmiféle fa nem lehet, ez kb. 150 fa. Természetesen egy 15-20 méter magas 50-80 éves fa nem ültethető át.
A Kertem területén lévő romos épület elbontása ellen senki nem tiltakozna. A vajszínű épület nem rég lett felújítva, a Novus főiskola volt benne, nem lenne nehéz funkciót találni neki, luxus elbontani.

öreg baka nem rakéta 2016.04.06. 13:32:06

@varnai:
Hazudni tudni kell Még azt sem tudnak. Valaha, 70-es évek közepe, kimentünk a gyerekekkel, és volt ott fű, fa, virág. Na azt kellene helyrehozni. (talán még szökőkút is) Pihentünk, a gyerekek meg szaladgáltak. Nem az épületek tetejére a zöldért, az az ő "szintjükként" elérhető volt.
Persze, kisebb gépkocsiforgalom mellett. De hova teszik azt a gépkocsimennyiséget? Csak nem a nem létező P+R-be, tömegközlekedés nélkül?
Engem most inkább a Rákosfalva parki elbacás érdekel.:) Rohadt önző vagyok:)

öreg baka nem rakéta 2016.04.06. 13:39:59

@varnai:
A Rákosfalvai park újjáépítésében, mint lakó, érdekelt vagyok. Persze, ez nem jelenti a kompromisszumképtelenségemet, csak az együttműködési szándékomat. Nem mindegy, hogy az elköevetkezendő néhány évemet törmelékhalmokon való átjutással, vagy a XXI. század körülményei közt élem. Pláne, hogy ehhez az unió kőkemény pénzt ad. Nem vagyok híve a csilliárdos térkőnek, amiben elbotlok, mert feltört, nem egyenes/vízszintes.:)

öreg baka nem rakéta 2017.06.03. 10:22:28

Javaslom most a nagy munka közben megtekinteni a kivitelezés minőségét, kiemelten a lámpaoszlopokra.