HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

A zuglói "egyhangúság" ára

2016.03.05. 12:23 varnai

Büszke kétsoros győzelmi jelentésben számol be a kerületi média és a polgármester a költségvetés egyhangú elfogadásáról. A hír igaz, csak nem fosztogattak, hanem osztogattak.

A Zuglói Média a  testületi ülések közvetítésekor az  MTVA hírszerkesztési "elveit" követi, ügyesen elhallgatták a történtek lényegét, a botrányt, amiről még az Origo cikk is beszámolt, hogy a Képviselő-testületi ülést a meghirdetett 10 óra helyett 13:16h-kor sikerült elkezdeni és az MSZP látványosan kivonult. 

20160302_112018_1.jpg

A kerületi médiának na meg a baloldalinak nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben a teremben

Ugyanis a múlt hét csütörtökön elnapolt költségvetés és egyéb fontos előterjesztések pártközi egyeztetésére nem volt elég hat nap. A kedd délutáni tárgyalásra Hajdu az MSZP-s alpolgármester jött csak el, ráadásul minden felhatalmazás nélkül.  A többi szervezettel ezután a polgármester megállapodott. 

A polgármester, Tóth Csaba országgyűlési képviselő és Rozgonyi alpolgármester ott reggel kezdtek el a vendégek, osztályvezetők , mindenki szeme láttára alkudozni. Sajnos a testületi ülések online közvetítése, rögzítésre, bár már határoztunk róla, máig nem került kiépítésre. Pedig Zugló lakosai  megérdemelnék, hogy cserébe az adójukért, ha mást nem is kapnak, legalább e kiszavazós valóságshow-t követhessék.

vorosingesek.jpg

A vörösingesek kivonulnak

Az MSZP kerületi elnöke, mikor látta, hogy akármit csinálnak a grundjuk jó része el lesz véve, és az üveggolyók felét is vissza kell adniuk, látványos kivonulásra vezette vörösingeseit-  egész az előtérig. Ott üldögélték két óráig halomban, mint egy duzzogó gyerekcsapat.

Karácsony polgármester, akinek a politikai életben maradása függött a múlt héten egyszer már elnapolt költségvetés elfogadásától látványos szaladgálásba kezdett, hol Tóth mellett üldögélt a folyosón, hol a Fidesz frakcióval tárgyalt. Egy ponton még ránk is szükség volt, amikor az MSZP egy igen aljas alkut ajánlott, minden változtatást elfogadnak, ha cserébe a Civilzugló egyesület semmilyen pozíciót nem kap. A polgármester ezt meghökkentő módon nem utasította vissza lendületből, mint abszurd és elvtelen ajánlatot,  neki tényleg csak a kudarc elkerülése számított,  hanem megkért, hogy "Zugló érdekében" fogadjam el, hogy felmossák velünk a padlót. Természetesen nem tettem, és a többiek is jelezték, hogy ez elvi kérdés.

A Fidesz frakcióvezetője a megállapodáshoz, az elvi kérdésekhez, a vagyonrendelet átalakításához, a közbeszerzési szabályzat módosításához, és a bizottságok arányosításához ragaszkodott, de amúgy meghökkentően nagyvonalú volt. Végül az MSZP-sek már csak egy dologhoz ragaszkodtak, a pénzüknél maradjanak. Azért, mint kiderült, volt egy-két próbálkozásuk...

A teremben szaladgálós alkudozás egy percig sem szólt a költségvetés számairól, és kevéssé a fontos rendeletekről, az idő legfőbb részét bizottsági helyek és nevek fölötti vita töltötte ki. Eközben a hivatali dolgozók ott vártak, és elnéztek a szégyentelen osztozkodás fölött.

Végül a Zuglóban senkit nem hagyunk az út szélén elvén újabb 10 bizottsági helyet hoztak létre, és ezzel világrekord született: 72 bizottsági tagságért fizetünk. (a Papcsák korszakban 40 bizottsági hely volt) Újabb két tanácsnokunk is lesz, a 21 képviselőből immár 8 tanácsnoki rangot és pénzt kap. Miután pénzüknél maradtak az MSZP-sek visszaültek székeikre, és negyed kettőkor elkezdődhetett a Testületi ülés. 

Legelőször is a napirendről volt szó. Mi ragaszkodtunk az SzMSz és a személyi kérdések megszavazásához a költségvetés elfogadása előtt . Jól tettük, mert mint a Közbeszerzési Szabályzat elnapolására -  a megállapodás ellenére  - tett kísérletből látható, simán megpróbálták volna azokat is egy elnapolással eltüntetni.

Miután átszabtuk a bizottságokat (alább az új lista)  tárgyaltuk a költségvetést. Előterjesztőként a polgármester befogadta három fontos módosítómat.  Idén tehát a felújított nagyobb épületbe költözik a Csertő parki gyerekorvosi rendelő, ez 180 milliós beruházási kiadás, és megtervezésre kerül a Vezér úti park és az első lépcsője megépül, ez 57 millió, illetve hozzávetőleg 270 minimálbéres dadánknak és egyéb dolgozónak adunk havi 10 ezer forintos bérkiegészítést. A Zugló TV támogatásáról szépen elfeledkeztek szavaztatni.

Ezután minden frakció megszavazta a 2016-os költségvetést. Az  az MSZP is, akik egy héttel ezelőtt még azt mondta, hogy ez a költségvetés annyira rossz, hogy nem is érdemes módosítókat írni hozzá, mert teljesen újat kell készíteni és minden bizottságban leszavazta azt. A polgármester megkönnyebbült, nem szakított látványosan vele a szövetségese, sőt a látszólagos egységgel is eldicsekedhet. 

A vagyonrendeletnél három módosító került beterjesztésre. A polgármester a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság döntési hatáskörét az eddigi 150 millióról 100 millióra, a Fideszes  és az én javaslatom 50  millióra, míg a most hirtelen beadott MSZP-s javaslat a meghökkentő 5 és 15 milliós értékhatárra szállította volna le, míg immár az összes közbeszerzést testületi hatáskörbe tolták volna. Tehát miután megszűnt a bizottságban a többségük teljesen kiüresítették volna a bizottságot. Nagyon elegáns. A józan középső változat kapott többséget.

A közbeszerzés  volt az utolsó bástya, (ebben van a kincstár : ) melyet az MSZP-sek körömszakadtáig védelmeztek. Az évi 1-2 milliárd elköltésének kulcsa a Közbeszerzési Szabályzat.  Én ehhez több pontból álló módosítót adtam be. 1. A közbeszerzési szakértőt, és a felelős akkreditált szaktanácsadót pályázattal keljen kiválasztani. (az előző és mostani ciklusban is elfogadhatatlanul szoros kapcsolat volt a pártvezető és az általuk hozott tanácsadó között) 2. A pályázat és szerződéskötés feltételeit a képviselő-testület állapítja meg. És a legfontosabb, 3: Az eljárásoknak NYÍLT ELJÁRÁSOKNAK kell lenniük. Ne hívjanak már meg ezentúl három összebeszélő havert, ahogy az Zuglóban és  Magyarországon manapság bevett szokás. Tavaly a tervezett közbeszerzéseink felével baj volt, a Mogyoródi úti portkomplexum építési közbeszerzése,  és a milliárdos parkolási közbeszerzésünk  intő jel volt a változtatás szükségességére.

Rozgonyi módosítója ugyanezek mellett egy szintén lényeges dolgot javasolt: A Közbeszerzési Szabályzat minden önkormányzati cégünkre is vonatkozzon. Ez az eddigi teljesen szoci belterületet érintett, a Vagyonkezelő önálló közbeszerzéseinek vetett volna véget. Megjegyzem, azért az lett volna az igazi, ha ezen elveket már a saját regnálásuk idején is fontosnak tartják, sőt bevezetik, mert így kissé álságosnak tűnik a dolog. Minden bizonnyal nem egy papcsáki balhés közbeszerzés másképp alakul, sok száz millió forintnyi közpénz máshol landolt volna. Azt hiszem ide épp illik a mondás: A rablóból lesz a legjobb pandúr.

E módosítók a legérzékenyebb pontokba találhattak, mert egy MSZP-s frakciószünet után Hajdu az előterjesztés elnapolására tett javaslatot. Ez nem volt túl tisztességes húzás, hisz a költségvetés megszavazásának a Civilzugló, az LMP és a Fidesz részéről a Közbeszerzési Szabályzat elfogadása is az előre megállapodott feltétele volt. Az elnapolást meghökkentő módon a PM "frakció" is megszavazta, de ennek ellenére nem kapott többséget. A polgármester és Szabó Rebeka  a két módosításítómat, a tanácsadó pályáztatását és a kizárólagos nyílt eljárást nem támogatta. Az MSZP és a kínosan magyarázkodó Jobbikos sem, de ezen nem csodálkoztam. Ennek ellenére az LMP, a Fidesz és Civilzuglós szavazatokkal 11-10 arányban megszavazásra kerültek. 

karacsonytamogat.jpg

A polgármester nem támogatta a "legszigorúbb" módosítókat, de már dicsekszik vele. A kizárólagosan Nyílt eljárást és a tanácsadó pályáztatását tartalmazó módosítóknál indoklás nélkül tartózkodtak a PM-esek.  A végszavazásnál azért ők is igent nyomtak. 

Az oly sürgősnek tartott parkolási közbeszerzés tovább vitelét Hajdu alpolgármester előterjesztőként indoklás nélkül visszavonta.  Ezek után a testületi véget ért, és mindenki az új hatásköreit és a tiszteletdíjakat számolgatva távozott.

Remélem a kiharcolt új struktúra konszenzusos döntéseket, és nem teljes bénultságot fog Zuglónak hozni.

---------- Íme egy gyors összegzés a megváltozott bizottsági összetételekről: --------------------------------

- Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság. Eddigi elnök: Sógor László MSZP, új elnök: Bihary Zoltán Fidesz

Az eddigi arányok, tagok: 7 MSZP (Sógor L., Felkai Tamás, Varga Csaba, dr. Békefi László, Hevér György, Sápi Attila, Lévai Sándor) 3 Fidesz ( Kovács Balázs, Szatmáriné Jahn Angéla, Bihary Zoltán), 1 Jobbik ( vitéz Markó Elemér)

Az új: 4 MSZP ( Felkai T. Lévai S. dr. Békefi L. Varga Cs.), 4 Fidesz (Bihary Z. Kovács B. Szatmáriné, új tag Tildy Balázs) 1 Jobbik (Maró E.) 1 LMP (Szigethy Krisztina) ,1 Civilzugló (Várnai László).

Tehát ezentúl ebben a legfontosabb bizottságban vagy a két nagy pártnak kell együtt szavazni, vagy valamelyik nagynak legalább két kicsit meggyőzni, ha többséget akar. A bizottsági elnöki csere egyrészt szimbolikus,  de elnökként befolyásolni is lehet a döntéseket. Sógor úr amúgyis képtelen és alkalmatlan volt e fontos szakmai bizottság vezetésére, számos esetben kellett a jegyzőnek őt helyretenni, amikor a hozzá nem értését erőszakossággal pótolta, pl. nem adott szót.

A Pénzügyi Bizottság.  Elnök maradt Barta János LMP 

Eddigi arányok, tagok:  6 MSZP (Felkai T. Pécsi Diana, Sápi Attila, Kocsis-Barna Tamás, Sógor László, Pelyva György) 2 Fidesz (Barabás Ferenc, Bötös Richárd) 1 LMP (Barta J.) 1 Civilzugló (Hahn Zágon Zsuzsa)

 Kikerült: Sápi Attila, Bötös Richárd és Kocsis-Barna Tamás. Én őt nagyon sajnálom, mert a kerületi MSZP egyik önállóa gondolkodó tagja volt, nem is illett a csapatba, Tóth ki is szorította.

Bekerült: Három fideszes Kovács Balázs, Gyügyei Attila, Varga Péter illetve a PM-es Czuzor Gábor. Azaz az MSZP rovására a PM terjeszkedett.

Jogi és Ügyrendi Bizottság. Elnök maradt: Pécsi Diana MSZP 

Régi: 3 MSZP (Pécsi D, Hevér György, Sápi Attila) 1 Jobbik, (Czeglédi János alelnök) 1 Fidesz (Tildy Balázs) 

Új: 2 MSZP (Pécsi Diana, dr. Békefi László) 2 Fidesz (Tildy B. Erdős Dóra) 1 jobbik (Czeglédi J. alelnök)

- Szociális Bizottság 8-ról 9 fősre növekedett, elnök maradt Hevér György MSZP

Tagok: 4 MSZP ( Hevér György, Sokacz Anikó, Spiesz András, Túri Hedvig) 3 Fidesz (Gyügyei Attila, Cseke vanda László Andrea) 1 Civilzugló (Gindert László)

Újként bekerült: Czeglédi János Jobbik, mi Sziklai Annát delegáltuk Gindert László helyett.

Közbiztonsági Bizottság,  Elnök Barabás Ferenc, Fidesz

Tagok: 3 Fidesz (Barabás F,  Bihary Zoltán, dr. Juhász Pintér Pál ) 1 Jobbik (Czeglédi János alelnök) 2 MSZP-s (Sápi A. Sógor László)

Bekerült: 1 Fideszes Bötös Richárd és 1 LMP-s, Bódi Attila.

Környezetvédelmi Bizottság, az elnök Bihary Zoltán Fidesz helyett Sógor László MSZP lett

Régi: MSZP: ( (Sápi Attila, Sokacz Anikó, Bódás Sándor)  Fidesz (Bihary Z., László Andrea alelnök, ) 1 LMP (Hámori Zsolt) 1 Civilzugló (Várnai László)

Köznevelési, Kulturális, Ifjusági és Sport Bizottság, az elnök nem változott: Lévai Sándor MSZP

Eddigi tagjai: 3 MSZP (Lévai Sándor, Hevér György, Pécsi Diana) 1 Együtt ( Kratocwill György) 1 Szolidaritás (Terényi Péter) 2 Fidesz (Tildy Balázs, Erdős Dóra) 1 LMP (Porvay János)

Új tagok Cseke Vanda Fidesz, Spiesz András MSZP, és 1 Civilzugló: Gergely Andrea. 

A volt szövetséges Együtt tag helyett egy MSZP-s került be...

Az Egészségügyi Bizottság összetétele, nem változott.

Összefoglalva, hogy magunkkal kezdjük, két bizottsági helyet kértünk és kaptunk, ahogy az LMP és a Jobbik  is.  A Tulajdonosi Közbeszerzési bizottság ülésein eddig is mindig részt vettem, most ezentúl ezt szavazati joggal tehetem, tehát ezentúl két bizottságban vagyok tag. A köznevelési Bizottságba Gergely Andit delegáltuk, aki szociológus tanár.Megjegyzem, az egyesület, miután alakuláskor teljesen kihagytak minket, még most, az új tagságokkal  sem éri  el a 10%-os választási eredményének megfelelő bizottsági képviseletet.

Lett egy PM-es tag, az Együtt egyetlen reprezentánsát meg kitették. Nemrégiben a DK ex elnöke is elvesztette felügyelő bizottsági állását, és a Szolidaritás is. Úgy tűnik eddig tartott az Összefogási szövetségesi hűség. Kíváncsi lennék, most mit gondolnak a tavalyi alkuról a kerületi DK, az Együtt, a Szolidaritás tagjai, akik mára teljesen kiszorultak a kerületi közéletből.  

A Fideszes Kovács Balázs, bár a Tulajdonosi Bizottság üléseinek 3/4-én nem vett részt, kapott még két bizottsági helyet. Remélem ezentúl már mindegyikre bejár. Hevér Gyuri kikerült két bizottságból, ezért egy tanácsnoki pozícióval kárpótolták. Bihary Zoli egy bizottságból került ki, ezt erősen kárpótolva lett tanácsnok. Az új, megváltozott képviselői jövedelmekről jövő héten lesz excel a zuglo.hu honlapon. A tiszteletdíjak visszafogására Barta képviselő tett előterjesztést, miszerint csak kettő bizottsági tagság után járjon honorárium. Ezt a Fidesz háromra módosítózta, de egyik sem ment át, én támogattam. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr978442912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása