HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Van mááásik!

2015.10.27. 08:22 varnai

Mint a híres zenebohóc úgy húzza elő a különböző épületeket a városliget füve alól a projekt miniszteri biztosa, Baán László. Most épp a Városligeti Színház visszaépítéséről döntöttek  "véglegesen" , bár maga a miniszteri biztos sem tudott kuncogás nélkül beszélni róla. Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén tartott beszámolót kevesen tudták derültség nélkül végighallgatni, mindenesetre a 20.000 tiltakozó aláírást végre átadtuk a kormánybiztosnak, aki azokat meghökkentő módon a projektet támogató véleményként értékelte.

A valósággal lassan minden kapcsolatot elvesztő Baán László produkciója okkal keltett derültséget tegnap a bizottság ülésén, aki végtelen szóáradattal, lendületesen fabulált a szájtátva hallgató parlamenti képviselőknek. Az abszurd drámát fokozta, hogy míg azt szó nélkül hagyták, hogy kormánybiztos nem válaszoljon a konkrétumokról, közlekedésről, költségvetésről kérdező, látványterveket hiányoló képviselőknek, eközben két országgyűlési képviselőnek egyszerűen nem adtak szót. Ilyet is lehet.

 Akik a Múzeum negyed - Liget Budapest fantázianevű produkció alakulását követik eközben lassan elvesztik a fonalat. Mi épül és hova?

Igen, végelegesen döntöttek. Azaz nem is, hiszen nem tudni, az Új Nemzeti Galéria második pályázatából talpon maradt két lehetséges épülete, a finn piramis,piramis.jpg azaz az oszlói színház remakeja épüljön-e meg, avagy egy japán pagoda?.Baán azt sem tudta megmondani, hogy a Repüléstörténeti gyűjtemény hová kerül az elbontani szándékozott Petőfi Csarnok emeletéről.

 

Mint ahogy a tájépítészeti pályázatot sem sikerül kiírni nyár 800-n7230s-oslooperahousenorway-erikberg_net.jpgközepe óta. Ezen mondjuk nem is csodálkozom, hisz aligha lehet egy parkot úgy megtervezni, hogy közben körtáncot járnak benne különböző számú, ismeretlen funkciójú és méretű épületek.

Igaz, eddig végtelen vehemenciával előadva azt hallottuk, hogy a projekt minden eleme "elengedhetetlen" a Múzeum negyedhez, a Liget Budapest BRAND-hez,  és a KPMG által kiszámolt  megtérüléshez, most mégis egyetlen lendülettel, minden indoklás nélkül került ki a projektlistából a Fotográfiai múzeum és az Építészeti Múzeum. Természetesen nem a várostervező szakma, a városvédők, netán a lakosság tiltakozását hallották meg. Á nem, még véletlenül sem. Sőt nem is azért, mert állítólag a két "ikonikus kocka" nem nyerte el a miniszterelnök hozzáértő tetszését.  Meg is kapták Baántól a magukét a " holmi városfejlesztők", (ez lenne a Magyar Urbanisztikai Társaság), akik minden ellen tiltakoznak. A két múzeum mindenképp, de egyelőre ismeretlen helyen fog megépülni - talán Felcsúton TAO-ból.

Van  másik!  - rikkantott a miniszteri biztos és az elvett játékszerek helyett elővarázsolt egy újabb épületet, egy színházat. A beruházás költségvetése eközben elérte a 200 milliárd forintot - kíváncsi lennék, ha egy vállalkozó így, két havonta változtatná a fél milliós új beruházása részeit, mely banktól kapna rá akár egy fillér hitelt is?

total_7326.jpg

Van máásik! Baán László a knkrét kérdésekre nem válaszol, de bármennyit képes beszélni a Liget Budapestről.

Igaz, senki nem kérdezte meg Budapestet, a Fővárosi önkormányzatot vajon szüksége van-e egy új színházra, előadóhelyre. Nincs kétségem mit mondana Tarlós főpolgármester, ha megkérdeznék tőle, ha kaphat a kormánytól 200 milliárdnyi közpénz, azt a BKV működtetésére, a 3-as metró, a HÉV vonalak, stb. felújítására vagy egy újabb színházra költhetné mit válaszolna. Mellesleg az is kiderült, hogy a színházat a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. fogja üzemeltetni (mert értenek hozzá, és nagyon szeretnék, ha megmaradna az állásuk) és már tárgyalnak is a Kolibri társulatával.

A magyar sajtó állapotára jellemző, hogy most kérdések, kérdőjelek nélkül tájékoztatnak a "véglegesítésről", miközben az amőbaszerűen átalakuló projekt eddigi négy éves történetében már volt hivatalos döntés a Gyermek Tudás és Élményközpontról, amely a szánkódomb tetejére és belsejébe került volna, volt szó gasztrofaluról is. Igaz, egyikről sem volt soha egy árva skicc se, egy fél oldal általánosságnál több leírva, de a színház szót még biztos soha senki nem látta a tízmilliókért összetákolt tervekben, hatástanulmányokban.

A Néprajzi Múzeum "ikonikus" épületének terve annyira fantasztikusra sikerült (népnyelvben a vonalkódos jelző ragadt reá) hogy most hirtelen az egész épület odébb libben a Dózsa György úton, és ennek okán új tervpályázatot is írnak ki reá. Ja, nem azért mert a tervet mindenki maximum középszerűnek jellemezte. A sok milliós pályázat és díj meg kuka,  elveszett közpénz. Ahol fát vágnak, ott repül a forgács.

A lázári lázálomról, miszerint az Ajtósi Dűrer sor és az Abonyi utca közé a volt ELTE épületek mellé/helyére,  a lakó és követségi épületek közé kerüljön az istállókkal rendelkező Nagy Cirkusz most épp nincs szó. Vagy igen?

Eközben máig egy skicc sincs a VÉSZ, a  Városligeti Építési Szabályzatban kötelező elemként említett közlekedési tervekre, például a Kós Károly sétány kiváltására, mely elkerülő úthálózat (M3, Vágány utca, Podmaniczky utca?) megépítése önmagában sok tucat milliárd forint. Nincs számszerű terv, költségbecslés a mélygarázsokra, a felvonulási téren jelenleg álló 1500 autó elhelyezésére.

Íme, fiatalabbaknak az említett produkció, így állunk a projekt negyedik évében, egy milliárd forintnyi elköltött közpénz után. Kíváncsian várjuk jövő hónapban milyen épület kerül be a projektlistába, űrsikló kilövő?

 

 

 

Szólj hozzá!

Garázs és telekadó, egy "megtévedt" vörösinges és a szinpadias kivonulás - zajlik az élet Zuglóban

2015.10.21. 11:57 varnai

Igen izgalmas testületi ülés elé néztünk október 15-én. Volt is kivonulás, de ennél fontosabb volt  a határozatképesség szélén meghozott jelentős döntés, a frissen kitalált új adónemek elfogadása.

 Mint ismeretes, a csak piros ingben, piros pulóverben járó MSZP-s képviselő egy olyan képet osztott meg a facebook oldalán, melyben Mussolini kérdésére, hogy - Ti mit csináltok a menekültekkel? Hitler azt válaszolja, hogy : - Fűtünk.

137547_sogor_laszlo_mszp.jpg

Tévedés: nem Hitlerrel viccelt, hanem a lehető legotrombább módon sértette meg a nácik által megölt, elégetett sok millió ember emlékét, és a menekülteket is. 

Sógor úr kijelentése kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszítás, gyűlöletkeltés tényállását.
Ezentúl nyugodtan hordhat már barna inget is.

A képviselő aki arrogáns és sunyi módon bújt ki a TV stábok kérdései elől végül azzal védekezett, hogy a képet tévedésből osztotta meg. Aha. Aki facebookozik az tudja, hogy a megosztáshoz két különböző időben két ikonon végrehajtott szándékos kattintás kell. Hovatovább véletlenül hagyta kint a facebook oldalán 14 órán át, közben több lájkot kapva, melyekről minden alkalommal email értesítést is kapott. A nem túl életszerű magyarázkodást a világon egyetlenegy ember hitte el, Karácsony Gergely polgármesterünk, akinek azt sikerült nyilatkoznia, hogy nincs oka kételkedni Sógor képviselő állításában.  Kíváncsi vagyok ez után mennyire lesz szívesen látott vendég a zuglói zsinagógában, ahová Újévkor fényképezkedni ment. Naivitásból, vagy politikai lojalitásból ötös.  Karácsonytól én - és feltehetőleg a baloldali-liberális szimpatizánsai, a szavazói - nem szerecsenmosdatást, hanem egy karakán elhatárolódást vártunk volna, - de sajnos a sokat emlegetett kettős mérce most is működött. Érdemes elképzelni mekkora demonstráció és médiafelháborodás lett volna, ha ugyanezt egy Fideszes, netán a Jobbikos képviselő teszi.

Mindazonáltal talán hihető is lehetne Sógor úr védekezése, és Karácsony indoklása aki "eddig úgy ismerte Sógort, mint akitől távol állnak a gyűlöletre uszító megnyilvánulások", ha az ominózus kép alatt közvetlenül posztolt másik bejegyzésében ( "Büdös bunkó fideszesek....")  és majd az összesben, na meg a testületiken, az általa vezetett bizottságban nem minősítené rendszeresen elfogadhatatlan stílusban a politikai ellenfeleit.

Azon érdemes lenne  azon is elgondolkodni, hogy aki nem képes a Facebookot kezelni az alkalmas-e a képviselőnek sőt a testület utáni legfontosabb bizottság, a 150 millió forintig önállóan döntő Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság elnöki tisztjére? Az is a kettős mérce iskolapéldája, hogy mikor én az adóbevallásomból egy tartozást kifelejtettem, (nem egy jövedelmet) akkor lendületből vonták meg a tanácsnoki pozíciómat, míg most Sógor úrnak - ha le nem is mond - de semmiféle következményt nem kell viselnie vállalhatatlan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszító kijelentéséért?

A Fideszesek már a Tulajdonosi Bizottság ülésén is felszólították lemondásra a képviselőt, majd megtették ezt a testületi ülésen is. Miután ezt nem tette meg kivonultak. A Fideszes gesztust erősen gyengítette, hogy nem Rozgonyi frakcióvezető, hanem Kovács Balázs volt a felszólító,  ha komolyan gondolják akár kiléphettek volna a koalícióból, ehhez képest Rozgonyi végig meg se mukkant. A félszívűséget az is mutatja, hogy nem hívtak a kivonulásra médiát, sajtótájékoztatót sem tartottak, félő csak kötelező politikai elem amit látunk, a sajátjaiknak tartott színjáték csupán.

A lemondásra felszólítás természetesen hatástalan maradt, én sok értelmét nem is láttam, mert Sógornak esze ágában sem volt ilyet tenni. Sőt, Sógor úr a saját ostobaságát arcátlanul egy politikai nyilatkozat kiadására vonatkozó előterjesztéssel tetézte, miszerint a zuglói képviselők határolódjanak el a rasszizmustól. Ez már Szabó Rebekának is sok volt, rendesen kioktatta a képviselőt. Az álszent és képmutató politikai nyilatkozat végül az MSZP-sek és Karácsony szavazatával ment át, még Rebeka is ellene szavazott.

A tanulság? Ez történik, ha a képviselők kiválasztásánál az egyedüli  és legfontosabb szempont a vezető iránti lojalitás.

A Fideszes kivonulás után a határozatképesség minimumán voltunk, 12 képviselő dolgozta végig a napot. Én testületi  munka kivonulással akadályozását, az obstrukciót nem tartom tisztességesnek, mert egyetlen képviselő idiótasága miatt nem csúszhatnak döntések  - még akkor sem ha mi azokat épp nem támogatjuk - nem várhatnak  egy hónapig az előterjesztések. A Sógor ügy amúgy remek ürügy volt a Fidesznek, hogy koalíciós partnerként ne kelljen felvállalniuk a népszerűtlen döntésekeért a felelősséget, de ne is kelljen ellene szavazniuk.

Az ülés legfontosabb napirendje ugyanis a 2016-os adókoncepció elfogadása volt.

Az a baloldal, amelyik 2012-ben aláírást gyűjtött a kommunális adó ellen, és most a kampányígérettel, a kommunális adó visszaadásával 3-500 milliós léket ütött a 2015-ös 2016-os költségvetésbe, és ennek következményeként lényegében megszüntette az intézményi felújításokat, és halaszthatatlan javításokat is újra tovább halasztatott, (ijesztően aktuális példa az István Gimnázium tetőfelújításának kihúzása a 2015-ös közbeszerzési tervből)  és az 5%-os céltartalékképzéssel (elvonással) igencsak megnehezítette az intézmények napi működését most bevezetni tervezi új adónemként a GARÁZSADÓ-t, és a TELEKADÓ-t.

Én akárhogy töröm a fejem nem emlékszem, hogy az Összefogás választási programjában szerepelt volna e két adófajta bevezetésének terve. Hogy a saját kampányszlogenjüket idézzem: NEM EZT ÍGÉRTÉK!!!

A garázsadó kapcsán ráadásul kiderült, hogy a nyilvántartás igencsak idejétmúlt, a '90-es évek elejéről származik: összesen 4920 db. garázst tartanak nyilván,  azaz feltehetőleg a garázsok jelentős többsége nincs nyilvántartva. Az új építésű társasházakban a nagy teremgarázsok, közös parkolók adózó egyénhez kötése pedig jogilag problémás... sok az eladatlan, vagy a nem garázsként számon tartott, de bérelt hely.

elado-egyedi-garazs-szolnok-belvaros-35690138-k0.jpg

Fizessenek a gazdagok!

Az autósok fejőstehénként használata rég bevett szokás Magyarországon, de mint tudjuk a garázs birtoklása korántsem jelenti, azt hogy a tulaja jobb módúbb, mint a többség. Hisz lehet egy nyugdíjasnak a '70-es években épített bódéja amiben akár már autó sem áll, míg állhat egy luxusautó bérelt teremgarázs helyen, vagy a közterületen, mert a méregdrága lakóparkban - ahogy az a Hermina Baus lakóparkoknál bevett gyakorlat -  szándékosan nem építettek elég garázst.

A kerületben amúgy elméletileg pont a lenne a hosszútávú célunk, hogy a közterületekről mélygarázsokba kerüljenek a gépjárművek.

Az adózás ráadásul önbevalláson alapul, a garázsok felderítése, összeírása csak ez után indulhat meg, kezdődhet  a hátsó kertekben a hivatali kutakodás, vita arról, hogy a harminc éve álló bejelentetlen pozdorja tákolmány vagy egy évtizede álló betonalapú, fix oszlopos ponyvasátor épületnek számít-e, és bútortároló-e avagy valójában garázs amit látunk? Mindezt évi 15-20 ezer forintért, de az adóhatóságnak amúgy sincs elég embere.

garazsok_1.jpg

A Suzukis fizetni fog, a Passat-os vagy CLS merdzsós nem. A hátsó házban a féltető garázsnak számít majd?

Szóval újra ki fog alakulni egy kaotikusan kivetett, a lakosságot véletlenszerűen sarcoló, a tisztességes önbevallókat sújtó, az adókerülőket nem elérő adómizéria, és az ezzel szükségszerűen járó lakossági dühöngés, a szomszédok egymásnak ugrasztása, egymás feljelentgetése -  pontosan úgy, ahogy ez a kommunális adó esetében 2012-ben megtörtént.

Megjegyzendő, akkor már a kommunális adó tisztességesebb sarc volt, hisz egyenletesebb, mindenkire kiterjedő, igazságosabb adónemként - működhetett volna - ha a baloldal nem teszi kampánytémává, és a Fideszben van elég szakmai tehetség a tisztességes bevezetéshez, és politikai bátorság, állhatatósság a megtartáshoz.

A garázsadótól 100 milliós adóbevételt remélnek.

Megemeltük az építményadót, azaz eufemisztikusan szólva volarizálták, mert az nem követte az inflációt sem, 2012 óta nem lett emelve. Általában elmondható, hogy Papcsákék, miután a kommunális adó ügyében visszakoztak elhanyagolták az adók beszedését, az adóellenőrzéseket.  Az építményadó emeléstől 221 milliós adóbevételt várnak. 

Megjegyzendő, az építményadó bevételt a 2015-ös költségvetésben már amúgyis irreálisan túltervezték, az előző évek 1,9 milliárdjához képest 3,2 milliárdos bevételt irányoztak elő. 8ezzelegyensúlyozva ki a költségvetést) Ahogy a hivatal annak idején jelezte is a túlzott elvárások nem teljesíthetőek, max 2 milliárdot fognak tudni beszedni.

Kissé ellentmondásos ugyanakkor, hogy miközben vállalkozásbarát Zuglóról beszélnek, a PM és a baloldal a KKV szektor megsegítéséről beszél most ők tekernek egyet a zuglói vállalkozók amúgy is magas adóterhein.

Az idegenforgalmi adó a fővárosi kerületek közül a legalacsonyabbak között volt, 400Ft/ éjszaka, itt egy 50 Ft/ éjszakás növelés lett, ami egy hotelszoba árában jelentéktelen emelkedés, itt akár a maximális emelést is támogattuk volna.

300 Ft / négyzetméteres telekadót vetnek ki. Ezzel elméletileg az üres építési telkek tulajdonosait célozzák, és mentességekkel akarják a kertes, lakóházas területeket kivonni az adózás alól. Ha csak az üres telkeket adóztatják meg, akkor a 300 Ft /nm-el számolva 97 milliós bevételt remélnek.

Az előterjesztést készítő hivatal mindenesetre figyelmeztetett:

 " A telekadó a lakosság mind a vállalkozások adóterheinek a növekedését jelenti: a magánszemély adóalanyok esetében az Önkormányzat folyamatosan fizeti vissza a kommunális adót, ezért az új adónem bevezetése nagy társadalmi felháborodást eredményezhet."

Az adópolitika kampánytémává, politikai szintre tétele most visszaütni látszik, a baloldal, Karácsony ugyanabba a csapdába sétál bele, amit maguk ástak három éve és az őszi kampánykor. Papcsák és a zuglói Fidesz nem tudott kivergődni belőle, meglátjuk Karácsony, Tóth Csaba és a baloldal ügyesebb-e nála.

 

 

7 komment

Címkék: építményadó telekadó kommunális adó Karácsony Gergely Sógor László garázsadó adókoncepció

" Valószinüsíthető járdaszakasz"... cseszdmeg, ti gyalog sem jártok errefelé?

2015.10.07. 12:09 varnai

Szombaton megismételjük kerékpáros vonulásunkat a Rákosrendezői kerékpárútért, járdáért, és általában Zugló és Budapest hiányzó, vagy áldatlan állapotú kerékpárútjaiért. Legyünk sokan, legyünk KRITIKUS TÖMEG, gyertek el egy őszi szezonzáró, kerületbejáró bringázásra!

kerekparos_vonulas_blog.jpg

Mint sokan tudjátok, május 6-án igen sokan vonultunk végig a Nagy Lajos király útján, és adtunk át petíciót a zuglói polgármesternek, illetve a MÁV-nak. Ha nem tudod miről van szó, nézd meg az index filmjét:

A kerékpáremelő tömegnek Zugló polgármestere a hivatal lépcsőjéről ígéretet tett, "ha másból nem, hát a saját polgármesteri keretéből" megépítteti az önkormányzati szakaszt.

Én mint képviselő ezután nyugodt lélekkel terjesztettem a Képviselő-testület  májusi ülése elé a kerület tulajdonában álló 220 méteres szakasz megépítésének tervét. (Ez az teljes macskaköves út 2/3 része, és tán ha ez elkészül a MÁV is érzi, hogy már csak rajta a sor.) A becsült költséget, 220 méternyi járda és kétsávos kerékpárút +- 16 millió forint, fele részben a polgármesteri keretből, fele részt a 100 milliós tartalékból állta volna az önkormányzat, mely 24 milliárdból gazdálkodik az idén.

Meghökkenve láttam, hogy Karácsony polgármester a helyszínen módosítót adott be, miszerint a megépítésről a MÁV-val és a XIII. kerületi tárgyalások után terjeszt elő javaslatot. A testület tehát a megépítés helyett ezt a semmi konkrétumot nem tartalmazó szöveget fogadta el. Az idő múlt, a nyár végén, mivel a kerékpárútról előterjesztést nem láttam,  közérdekű kérdést tettem fel. A válasz ijesztően papcsáki volt, a konkrét kérdések megválaszolása helyett (mikor tárgyaltak, memó) mellébeszélés és kibújás bugyogott benne, mindez a hivatal bürokratikus nyelvezetébe csomagolva.

kerekparut_valasz.jpg

Ez a legjobb: "valószínüsíthető járdaszakasz..."  (hát ahogy kinéz már tényleg csak valószínűsíthető, hogy ott valaha járda volt) nem Zuglóé... hanem a BVSC-é. Ja, a BVSC meg a zuglói önkormányzaté.

A MÁV-tól is megjött a válasz... talán a 2014-2020 között a teljes pályaudvarral együtt, de ehhez "közlekedéspolitikai döntés szükséges". A MÁV és a  polgármester, meg a komplett a képviselő-testület láthatóan nem járnak arrafelé, de hogy nem bicikliznek arra az hótziher.

Tehát újra vonulunk. Találkozó az Örs Vezér téren a gombánál, 14:30-kor.

Immár hosszabb útvonalat választottunk, végigjárjuk, hol hiányzik még a kerületben kerékpárút !

 

Nem csak a Rákosrendezői kerékpárútért, de az összes többi balesetveszélyes, hiányzó zugló kerékpárútért vonulunk. Az Újpalotára vezető felüljáróért, a Nagy Lajosról hiányzó kerékpárútért, az Erzsébet Királyné úti aluljáróért, ahol a bringások és a gyalogosok egymást veszélyeztetik. Ha nincs járható út megyünk a Hungária körúton,  mi nem bánjuk, lezáratjuk arra az időre.  A biztonságunkért, a balesetmentes közlekedésért. A nemtörődömség, a hivatali teszetoszaság, polgármesteri ígérgetés ellen.

Nézd meg velünk Zuglót lezárt utakon bringázva!

Az útvonal: Ond vezér útja - Szentmihályi út - Csertő utca - Fogarasi út - Nagy Lajos király útja - Thököly út - Zuglói Önkormányzat - Nagy Lajos király útja - Erzsébet királyné útja - 70-es troli végállomása - Hungária körút - Reiter Ferenc utca - Szegedi út - Rákosrendező

A táv 11 kilométer, kiskamaszok is könnyedén végigbringázhatják.

Kérünk mindenkit, hozzon magával kidurrant kerékpár belsőt, idejekorán elkopott külsőt, rakjuk ki belőlük közösen a Rákosrendezői kerékpárutat!

teleki_blankaut_blog.jpg

 Biztos, hogy egy 2 milliós európai fővárosban két városrész között egy ilyen út elfogadható?

 

 

6 komment

Címkék: MÁV Zugló Critical mass Karácsony Gergely rákosrendező kerékpárút

Meseház habbal. Miért kell egy beázás elhárítás elkezdéséhez három hónap Zuglóban?

2015.10.01. 17:28 varnai

Július 8-án beázott a nemrégiben felújított Meseház bölcsődénk teteje. Oké, a legjobb házban is megesik az ilyesmi. A tető rendbetételét, a károk felszámolását, a felújítást  azonban azóta sem, majd három hónap után sem sikerült elkezdeni. És ez már több mint abszurd. Még  a sokat látott Zuglóban is.

A tetőn fóliát terítettek le valamikor, de az semmit sem véd, mert a vékony beltéri festőfóliát napok alatt szétszaggatta a szél, a dirib-darabok most groteszk vitorlákként csattognak a tetőn.

20150928_134923net.jpg

20150928_134747net.jpg

A környékbeli panelokban lakó szülők rálátnak a bölcsi tetején csattogó dekorációra

A károk azóta is, minden esős nappal nőnek, a legkisebb csapadéknál csorog be a mennyezetről a víz az épületbe, a villany vezetékekbe, penészesednek a falak,  mállnak szét az ajtók, a beépített bútorok. A gondozók -  akiknek a gyerekgondozás lenne a feladatuk  -  hónapok óta tartó hősies küzdelemben rakosgatják a vödröket, csavarják a rongyokat, próbálják menteni a menthetetlent.

20150928_132616net.jpg

A 128 fős, öt csoportszobás bölcsiből jelenleg kettő csoportszoba, azaz ötven férőhely, és a hozzájuk tartozó öltözők és egyéb helyiségek nem használhatóak. A gyerekek összezsúfolva alusznak, használják a meglévő helyiségeket. A beszoktatás miatt ráadásul még  nap mint nap nő a létszám, a beszoktatás alatt lévő gyerekekkel  együtt ott tartózkodó szülők is zavarják a már régebb óta bölcsibe járókat.

20150928_140016_net_1.jpg

Összezsúfolva egy foglakozásszobába - a szülők kezdik elveszíteni a türelmüket

A Füredi úti lakótelepen lévő bölcsinknek, melyet 2012 májusában Papcsákék részben újítottak fel és bővítettek (a felújítás a tetőt valamiért nem érintette) tulajdonképpen szerencséje is lehetett volna, hiszen a nyári szünet közepén, július elején ázott be. Az augusztusi nagy vihar még  rátett egy lapáttal, újabb helyiségekben csorgott a mennyezetről, sőt végig a falakon a víz, de  a tető rendbe tétele akkor sem kezdődött el. Vajon mire vártak a döntéshozók?

Az intézményi  tetők felújítására a Városgazdálkodási Zrt-ben volt ugyan elkülönített 70 millió forint, sőt  közbeszerzésen nyertes a kivitelező cég is megvan, csakhogy ez  a pénz más épülethez volt elkülönítve.. (bár valamiért azok felújítása sem kezdődött el nyáron) A Városgazdálkodási Zrt és a Hivatal meg jó szokásuk szerint nem kommunikálnak, és egymásra mutogatnak.

A polgármester, aki a különböző költségvetési sorokról ilyen vis major esetekben bármikor átcsoportosíthat talán szabadságon volt, talán el volt foglalva szokás szerint nagy koncepciók gyártásával, vagy a PR-el, tucatnyi rendezvény fővédnökségével, vagy valamelyik tévében épp Zugló szociális érzékenységéről,  a menekülteknek a médiában lelkesen újságolt, a valóságban máig nem használatba adott helyiségünkről beszélt. A helyettese, Hajdú Flórián szupertitkos beruházókkal tárgyalt, a szociális területért, bölcsődékért felelős alpolgármester, Szabó Rebeka komposztkereteket barkácsolt,  a harmadik, a kerületi intézményekkel, ügymenettel legjobban tisztában lévő  alpolgármester Rozgonyi meg  feltehetőleg mégújabb rendőrségi konténerekről és minden zuglói polgár (de különösen a liberálisok) bekamerázásáról álmodozott. Mindenesetre egy sem ért rá holmi csipcsupp bölcsőde beázással foglalkozni.

   Dönteni tehát senkinek nem akaródzott, pedig a polgármester, vagy a helyettesek bármikor bármit megrendelhetnek, maximum utólag tájékoztatniuk kell róla a képviselő-testületet, és bekerül a következő költségvetés módosításba.

Végső soron az óvoda tető felújításhoz szükséges összegről, költségvetés átcsoportosításról a képviselő-testület is dönthetett volna, hiszen július 28-án, a beázás után 20 nappal rendkívüli ülésünk volt. Nem volt ilyen előterjesztés, a segélyezéshez adott helyiség volt a napirend fő topikja. Sőt akár egész augusztusban, szeptember elején is lehetett volna rendkívüli ülést összehívni, de senkinek nem volt sürgős, a polgármester szabadságon, a testület egészen a szept 17-i rendes üléséig nem lett összehívva. Az épület eközben meg  folyamatosan ázott,  penészedett.

20150928_132543net.jpg

20150928_132943net.jpg

20150928_133350net.jpg

 Hámló csuromnedves fal, púposodó vakolat, penészvirágok, ledobott lambéria, dohszag. A kár egyre nő. Most már hiába a tetőjavítás, tavaszig biztos nem szárad ki  a szárny, és vakolatot helyreállítani, festeni csak teljes kiszáradás után lehet.

Ősz közepén már hiába próbálkoznak a gondozónők,  lehetetlen feladat kiszárítani a vízzel megtelt vakolatot, a penészedő falakat.

Végül szept. 17-én szavaztunk - de csak ELVI hozzájárulást adtunk az épület felújításához. Végül szept 24-én forrást is biztosítottunk. Én két napja, szept 29-én voltam a bölcsődében, de aznap még semmiféle előkészületét nem láttam  a tetőjavításnak. Még a kivitelezői felvonulásnak sem. Csak a szél csattogtatta a tetőn a szétszakadozott, semmire se jó fóliát. Ejh, ráérünk arra még!

 

3 komment

Címkék: viharkár karácsony gergely tetőfelújítás vis major Meseház bölcsőde

süti beállítások módosítása