HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Nesze semmi, fogd meg jól!

2015.06.02. 15:14 varnai

A Rákosrendezői kerékpárút megépítése ügyében a legrosszabb félelmeim váltak valóra. Mivel leszavazni kínos lett volna, egy semmire sem kötelező szöveget fogadtak el, az én konkrét útvonal kijelölést, fedezetet és határidőt  indítványozó eredeti határozatom helyett.

Zugló megépíti a BVSC kerítéssel párhuzamos hozzávetőleg 200 méter hosszú kerékpárutat és járda szakaszt. A fasort telepít az út mellé, pótlásként a BVSC területén kivágott fasorokért.

A szükséges fedezetet, 16 millió forintot fele részben a költségvetési tartalékból, fele részt a polgármesteri keretből biztosítja. A fapótlás költségét a BVSC és a környezetvédelmi alap biztosítja.

Az eredeti határozat

A polgármester reggel, miután nem voltam hajlandó visszavonni az előterjesztést, a következő szövegű módosítót nyújtotta be az előterjesztésemhez.

A Képviselőtestület feléri (sic!) a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat Budapest Főváros XIII. kerülettel és a Magyar Államvasúttal annak érdekében, hogy megépülhessen Zuglót Angyalfölddel összekötő kerékpárút. A tárgyalások eredményének nyomán terjessze a Képviselő-testülete elé a megvalósításra és annak fedezetének biztosítására vonatkozó javaslatát.

 Az elfogadott polgármesteri határozat - nesze semmi, fogd meg jól

Ez azért elég soványka, különösen összevetve a "Megépítjük, ha kell akár a saját polgármesteri keretemből is!" demonstráción elhangzott  ígérete tükrében.

Úgy tűnik, a polgármester, vagy a mögötte állók még véletlenül sem akarják, hogy a Civilzugló Egyesület  nevéhez fűződhessen bármi konkrét elfogadott előterjesztés, eredmény, siker, megvalósuló beruházás.

 A jegyző írásos kommentjében azt állította, hogy az építésre kinézett terület nem Zugló tulajdonában van, ezért egyeztetés szükséges. Mint a a főépítési iroda által készített térképen látható, a tervezett út és  járda, ahogy a jelenlegi is, is a BVSC telkén vezetne, mely 2013 óta Zugló önkormányzatának tulajdona, és a kerékpárút is közvetlenül a járda mellett a saját területünkön futna. Jellemzően a BVSC telken épülő létesítményekre, beruházásokra rendszeresen ad a zuglói önkormányzat nagyságrendekkel több pénzt.

kerekparut_3499.jpg

A jegyző szereptévesztésbe is esett, amikor a költségvetési tartalék végességére figyelmeztet. Fura mód ezt eddig semmilyen más a költségvetési tartalékot fedezetül kijelölő, nagyságrendekkel többet elvivő előterjesztésnél (pl. januárban 54 millióért vettünk egy házat, melyről azóta sincs hír) nem tette meg, véleményt alkotni az előterjesztések fontosságáról meg nem az ő hatásköre. Megjegyzendő a döntés pillanatában a költségvetési tartalék soron 100 millió, a polgármesteri keretben eredetileg 50 millió  forint volt.

A vitában egész bizarr érvek elhangzottak. Rozgonyi alpolgármester  - bár kerékpáron az elmúlt öt évben  egyszer sem láttam, de bizonyára jól ismeri a kerékpárosok útvonalait, útvonal választásainak motivációit - azért ellenezte a Zuglóra eső szakasz megépítését, mert szerinte ezzel egy baleseti forrás felé tereljük, csábítjuk a kerékpárosokat. A kijelentés két okból is butaság, egyrészt, mert a kerékpárosok - akár az autósok - arra mennek, amerre dolguk van, ha jó az út, ha rossz, másrészt ezen az elven közel az összes meglévő fővárosi kerékpárutat is azonnal fel kéne törni, hisz mind a semmibe, de leginkább kiemelten balesetveszélyes, nagy forgalmú utakba torkollanak, elég a Thököly úti dirib-darab szakaszokra gondolni.

A legviccesebb az volt, amikor Sokácz Anikó azt kérdezte - miután elmondtam, hogy a MÁV pozitívan áll a rájuk eső rész rendbe tételéhez - ki jogosított fel, arra hogy a MÁV-val tárgyaljak? Tehát szerinte egy képviselő nem egyeztethet, nem érdeklődhet, vagy nem beszélhet semmiféle céggel, hivatallal, stb. egy a kerületi lakosokat érintő ügyben. Megjegyzendő, a polgármester a múlt hét elején tárgyalt a MÁV-val, de minket, az ügyet felvető, a kerékpárutat szorgalmazó, a  demonstrációt szervező, az önkormányzatban képviselettel rendelkező szervezetet nem hívtak meg a tárgyalásra.

Még a végén úgy tűnne, hogy a Civilzugló Egyesületnek köze van az útépítéshez.

Az általam beadott önálló indítványok elgáncsolása, majd saját projektként eladása  sajnos nem új jelenség.  A 2011 áprilisi testületi ülésen a Fidesz leszavazta az Erzsébet királyné útja - Róna utca - Thököly út - Mexikói út által határolt terület korlátozott sebességű övezetté nyílvánítására vonatkozó előterjesztésem finanszírozási részét - így torpedózva meg majd egy évig a megépítést. Majd kisvártatva Kovács Balázs alpolgármester képviselőjelöltként immár mint saját ötlettel kampányolta vele körbe a környéket, nyilatkozott a Zuglói Lapokban.. Nincs új a nap alatt.

Most aztán majd eltárgyalgatnak évekig, végül a módosítót követve a  polgármester saját előterjesztésként nyújtja be a kerékpárút építést. A sajtótájékoztatón, TV stúdiókban is büszkén nyilatkozik majd,  a Civilzugló Egyesületről meg minek is szólna, Városliget ügyben nyilatkozva is rendre elfelejti megemlíteni, hogy az Egyesület már akkor szót emelt a Ligetért, amikor ő még Zuglóról nem is álmodott.

Ha meg nem épül meg az út, akkor lehet a XIII. kerületre, (mi közük is hozzá?) vagy a MÁV-ra mutogatni.

Mennyivel egyszerűbb lett volna megszavazni, milyen pitiáner dolog ez...

Aznap amúgy negyven fölötti napirendi pontot tárgyalunk, köztük megszavaztak egy Zuglónak hosszútávon jelentősen ártó politikai állásfoglalást a Thököly úti sőt a Mexikói úti villamos visszaépítéséről, ellenben elnapolni voltunk kénytelenek a Zugló hosszútávú 2015-2019 gazdasági tervét, amelynek szövegét, ahogy a polgármester jellemezte  "a gólya hozta", (bár az ő aláírása szerepelt alatta) mely  az ominózus pécsi-zuglói költségvetési koncepciót idézve kritikán aluli minőségben volt megírva összeollózva.

A kerékpárút építés elgáncsolása és a fentebb említett két előterjesztés kontrasztja (melyekről egy későbbi blogposztban bővebben írok) jól példázza, hogy a polgármester és a kabinet munkájában - ahogy attól Gergőt az LMP-ből jól ismerve tartottam - Zuglóban a politikai marketing, a kommunikáció, az országos médiajelenlét vált a fő céllá, elnyomva, háttérbe szorítva a gondos hivatali munkát, a kerület hosszútávú intézményi működtetését, a napi ügyes-bajos dolgok felelős vitelét.

 

komment · 1 trackback

Címkék: kerékpárút rákosrendező budapesti kerékpárutak Karácsony Gergely BVSC rákosrendező kerékpárút zuglói képvisel-testület

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr657500204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.06.02. 17:26:16

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KP-papa 2015.06.02. 21:29:06

Akkor hát nem túl időszerű a járda földmunkáihoz történő ajánlkozásunk

fehérfarkas 2015.06.02. 22:12:01

Laci, ez az amikor a múlt csütörtöki testületi ülésen nagy arccal azt mondtad, hogy a polgármester hazudik, mert te a MÁV vezetésével tárgyaltál és a MÁV hozzájárult az építéshez és a költségeket is finanszírozza? Aztán amikor meg a képviselőtársaid rákérdeztek erre a tárgyalásra, hogy valójában kivel is tárgyaltál a MÁV vezetői közül, és miben állapodtatok meg, és erről milyen írásos feljegyzés (írásbeli megállapodás, szándéknyilatkozat, stb...) van, akkor kénytelen voltál bevallani az igazat, hogy valójában csak annyi történt, hogy "nem tárgyaltál" (hogy megváltozott az álláspontod, hogy utána máris nem nevezted tárgyalásnak amit korábban még annak neveztél), nem találkoztál személyesen egyik vezetővel sem, nem ültél le beszélni egyik vezetővel sem, csupán telefonon beszéltél pár percet a MÁV kommunikációs igazgatójával.
A kommunikációs igazgatóval beszéltél telefonon pár percet, és nem pedig az üzemeltetési igazgatóval, akinek a hatáskörébe tartozik a MÁV területeiről való döntés.
Ráadásul a Kerékpáros Klub sem támogatja a javaslatotad, mert szakmailag teljesen kidolgozatlan. Egy 3 éves óvodás is tud egy vonalzóval 2 pont között egyenes vonalat húzni és figyelmen kívül hagyni mi van a 2 pont között.
Ez nem javaslat amit te benyújtottál, hanem egy populista dolog, hogy magadat a biciklisek zúglói "védőszentjeként" reklámozzad.

Valóban szükség van Zuglóban több kerékpárútra, de nem szakmaital vérdemagóg, vérpopulista dolgokra, amiket pont ezért nem támogat a Kerékpáros Klub sem.

Ja, és a kerékpáros demonstrációt sem te szervezted, hanem csak te propagáltad a saját szervezeted nevével. pedig az érdemi szervező nem te voltál, csak rátelepültél a demonstrációra, hogy politikai hasznot húzzál belőle.

Nem is örültél neki, amikor a fészbúk zuglói csoportjaiba bekerültek olyan képek, amelyek az általad utált szocik közül mutatott olyanokat, akik szintén részt vettek a kerékpáros demonstráción.

Ha már környezetvédelmi tanácsnokként semmit nem tettél a Városliget megvédése érdekében, akkor most bukott tanácsnokként (mivel éveken keresztül köztartozást halmoztál fel, és a vagyonnyilatkozatodat is éveken keresztül meghamisítottad) a kerékpárosok megmentőjeként próbálsz politikai hasznot szerezni magadnak.
De mi lenne, ha ferdítések, csúsztatások, hazugságok és szakmai dilettantizmus helyett egy kis szakmaiságot is megpróbálnál belevinni a képviselői munkádba? És, ha az előterjesztéseidet dilettantizmus helyett szakmailag kidolgozva nyújtanád be, ahogy egy felelősségteljes képviselőtől a szavazók elvárják?
Elvégre te propaglod magadat úgy, hogy te vagy Zugló egyetlen hiteles civil képviselője (ex-LMP-s, és Tarlóstól fővárosi intézmény FB posztját kapó, amit csak a fővárosi Fidesz és Jobbik szavazott meg mint civil? Bruhahaha)? Akkor elvárható lenne tőled, hogy szakmailag megfelelően képviseljed a zuglói civileket a totális szakmaiatlanság és dilettantizmus helyett.
LOL :D :D :D

Zuglovas 2015.06.02. 23:03:39

Mivel naponta kétszer is átmegyek bringával ezen az útszakaszon, ott voltam a felvonuláson, mert azt éreztem, hogy végre valaki foglalkozik az üggyel, tehát mellé kell állni. Jó pár ismerőssel találkoztam, akik szintén így gondolták és eljöttek.
Köszönöm Várnai Lászlónak a szervezést és kívánom, hogy sikerüljön a terve és megvalósuljon a beruházás.

Mike Klári 2015.06.03. 00:06:14

Nem bringa, villamos: kinek az érdeke a visszaállítás? Egyszerűen nem értem. A villamos nem fér el, borzasztó zajos, rengeteg helyet vesz el a gépkocsiktól, busztól. Kinek az ostoba ötlete volt? Miért, kinek épül? Hogy mibe kerül, azt már meg sem merem kérdezni. Nem akarjuk, gondolom sokan!!!

varnai 2015.06.03. 08:18:35

@fehérfarkas:
Értem én Varga Csaba, hogy neked mint Tóth Csaba MSZP-s képviselő fizetett alkalmazottjának munkaköri kötelességed itt trollkodni, de azért ne írj valótlanságokat.
A rendezvényt valóban nem én, hanem a Civilzugló Egyesület szervezte. Szerinted ki más szervezte?
Kérlek idézd ide a jegyzőkönyvből, hogy hol állítottam, hogy a MÁV a zuglói szakasz építését finanszírozza. A MÁV-val az aluljáró festésről tárgyaltunk, e kapcsán merült fel újra a kerékpárút. Hogy a polgármester kivel mit tárgyalt nem tudjuk, te láttál memót? Én nem. Nem állítottam soha, hogy hazudott, ha ilyet találsz a testületi ülés jegyzőkönyvében kérlek idézd ide szó szerint.
Annak, hogy egyetlen MSZP-s képviselő részt vett a rendezvényen annak örültem, csak kissé keveseltem, bár ez még mindig korrektebb, mintha előtolták volna a sufniból a sosem használt bringájukat, mert látni, hogy a többieknek elképzelésük sincs a kerékpárosok napi problémáiról.
Valóban az előző ciklusban is azért nyújtottam be a 220 kerékpártároló megépítéséről előterjesztést, hogy a védőszentjük legyek,(soha rosszabb jelzőt) bár igaz az MSZP akkor is leszavazta ezt a kerékpárosoknak fontos dolgot.
Liget ügyében eszedbe idézném, a fa örökbe fogadásos rendezvényünket, a fővárosi közgyűlésen tartott demonstrációt, az összegyűjtött 10 ezer + aláírást. E rendezvényekkel, cselekvésekkel sikerült ráirányítanunk a lakosság figyelmét a múzeumnegyed tervekre.
Mit is tehettem volna a Ligetért mint két hónapos tanácsnok politikai nyilatkozatokon kívül...? Megjegyzendő, tanácsnokként beadott városvédő költségvetési módosítóimat (védett épületek felújítására támogatási alap létrehozása) simán leszavaztátok.

OkoskaTo:rp 2015.06.05. 09:58:38

@Mike Klári: A villamos zajos? Akkor javaslom a buszmegálló melletti lakást.
A villamos plusz helyet nem foglal, a buszsáv most is a villamossíneken megy a Thökölyn.
És a villamos tizedébe kerül, mint ha a metrót vinnék ki Újpalotáig. (Bizony ám, Zuglón túl is laknak emberek.)
Továbbá átszállás, mozgólépcsőzés nélkül lehetne vele eljutni a Belvárosba, netán Belbudára. (Bizony, Zuglóból Kelenföldre hiába van 4-es metró, ha a Keletinél sok-sok percet elvesz az átszállás, egyszerűbb busszal átutazni a városon.)

xGéza 2015.06.08. 10:55:37

óriási hiba volt a 4. metrót így megcsinálni, hogy a - tágabban értelmezett - belvárost szeli át. Ha most villamost építünk Újpalotára, akkor konzerváljuk ezt az állapotot. Meg kellene találni a módját, hogy olcsóbban (kéregvasút, esetleg felszíni szakasz) elkészüljön a meghosszabbítás. Épülnek azért a világban metrók, és nem csak a leggazdagabb országokban.
süti beállítások módosítása