HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Videóüzenetben szólt hozzánk

2013.12.30. 13:41 varnai

Nem Leila hercegnő, nem az Egyesült Államok elnöke és nem a pápa, hanem maga Zugló polgármestere szólt ily módon egy távoli néphez, a Zuglói Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltók szokásos karácsonyi egybegyűltjeihez. A bejelentés hallatán a termen döbbent csend lett úrrá. Majd a bölcs,  bár nem túlságosan összeszedett gondolatok hallatán - mely nyilván a NER történelemkönyveibe is bekerül - bütykös kezű polgárőrök és több kerületet megjárt rendőrkapitányok dörzsöltek el egy-egy könnycseppet a szemük sarkában.Leia's_message.jpg

Elsőre azt gondoltam tán afféle Arábiai Lawrenceként egy távoli bolygóra Hegyi-Karabahba ment igazságot tenni, ezért nem ér rá köztünk lenni, esetleg baktalórántházi rambóként csatába keveredett, elrabolták, épp saját kézzel  űzi ki a szép szóból nem értő örményeket, de nem, a polgármesteri "Urbi et orbi"  a hivatali szobából áradt felénk.   Hát nem látjátok, míg mi itt eszünk, tivornyázunk  - mondták a körzeti megbízottak - ő eközben  éjt nappallá téve  a kerületért dolgozik?

arabian860254_n.jpg

Mondhatnánk ritka alkalomhoz rendkívüli eszköz dukál, de hát tavaly sem sikerült tiszteletét tennie, pedig a közbiztonság - és gondolom az azért tevékenykedők - állítólag szívüknek kedves,  legalábbis a kerületi Fidesz kampány egyik kulcsszava volt. Ez a videóüzenet azonban új műfaj, történelmi pillanat a zuglói önkormányzatiságban, melynek bevezetésével hatalmas perspektívák nyílnak. 

A polgármester ezentúl oszthatja az észt Hegyi-Karabahban, bulizhat kerületi pénzen vett csíkszeredai házban, intézhet ingatlan felújítást Kubában , ha már Iránban nem akar politikai bonyodalmakat okozni felfedezhet fehér foltokat Kirgizisztánban, írhat minderről külpolitikai értekezést, vagy körmölhet 127 módosítót a választási törvényhez és mindeközben irányíthatja Zuglót, azaz a képviselő-testület droidjait. Csak kiteszik a monitort a jegyző és a megmaradt egyetlen alpolgármester közé az asztalra,  a recegő kép felolvassa az előterjesztést, felhangzik a megszokott varázsszó "Támogatást kérek!" és már özönlenek is a szavazatok.

S bár a zuglóiak az év végi ünnepnapokon nem láthatják (meg a többin sem) a polgármestert a kerületben a maga fizikai valójában, hisz tényleg mit keresne itt, ( maga nyilatkozta,  hogy 22 kilométerre lakik innen) mégsem kell szomorkodnunk, megfeledkeznünk róla. Karácsonyi meglepetésként gondos munkával, (sok pénzzel)  minden kerületi postaládában képviselőjelöltként materializálódott egy naptár formájában, kis ajándékként önnönmaga emlékeztetve minket, meddig kell még sokoldalú tehetségét elviselnünk.

naptar.jpg

komment

Címkék: kampány polgárőrség kerületőrség papcsák ferenc

550.160.100, forint működési hitel - azaz hiány egy hónap alatt

2013.12.23. 15:29 varnai

Rendkívüli testületi ülést hívtak össze december 23-ára. Az egyetlen napirendi pont a november végén a folyószámla keretünkre felvett félmilliárd+ hitel működési hitellé alakítása, ugyanis így ez az összeg hipsz-hopsz hozzácsapható az állami adósság átvállaláshoz. Azt meg a pirézek fizetik vissza. Vagy mi?

Részlet az előterjesztésből:

Képviselő-testület  döntése alapján 2013 június 28-tól 2013. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan 800 millió forint keretösszegben folyószámla hitelszerződés került megkötésre az OTP Bank Nyrt-vel, mint az Önkormányzat számlavezető bankjával. A hitelszerződés 2013. december 31-én lejár.

A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény rendelkezései értelmében lehetőség van arra, hogy az Önkormányzat folyószámlahitelének 2013. december 5. napján fennálló, vagy ha a 2013 december 20-i záró folyószámlahitel állomány ennél alacsonyabb, akkor azon összegű fennálló hiteltartozását 2014. december 31-ei lejáratú működési hitellé alakítsa át.

Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény rendelkezései szerint ezen összeg vonatkozásában az önkormányzat adósságkonszolidációban vesz részt.

 

Ennek értelmében a létrejött hitelszerződés olymódon kerül módosításra, hogy  a szerződés szerinti 800 millió forintból 550.163.100,- forint összeg működési hitellé alakul, melynek lejárata 2014.12.31.

 

A zuglói önkormányzatban hosszú évtizedek óta most fordul elő először, hogy elismerik működési hiánya van, folyamatos cashflow, azaz likviditási problémák vannak. A  bevétel oldalon négy milliárdos ingatlaneladással  tervezett és tizedében sem teljesülő költségvetés már rég felborulóban van, a fél milliárdos folyószámla hitelt a novemberi, decemberi bérfizetéshez (mely egyetlen hónapban több mint 300 millió forint és járulékai) kellett felvenni.

Teszik ezt annak ellenére, hogy az újabb eladósodás megakadályozása érdekében a kormány, az új Önkormányzati  Törvényben (Ötv) a működési hitel felvételre vonatkozóan taxatív tiltást vezetett be: „A költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető.” Írja a törvény.

Mindezek fényében különösen abszurd, hogy az önkormányzat sosem látott  pénzosztogatásba kezdett.  A kerület  közel 25 ezer nyugdíjasa (199.500 forintos nyugdíjig bezárólag !) tehát majd az összes nyugdíjas fejenként 3000 forintos Erzsébet utalványt kapott, ajándék mozijegyet kapnak a 18 évesek, 20.000 forintot az újszülöttek. Mindezen kampányszagú osztogatás hozzávetőleg 100 millió forintba kerül.

Ezenkívül ezerszámra osztja a polgármester az ajándék csomagokat (melynek költségkerete ismeretlen a testület előtt) a nyugdíjas otthonokban, klubokban. Költség nem számít, lényeg a vastaps, az újraválasztás.

Az egy hónap alatt keletkezett fél milliárdos költségvetési lyukkal nem zavartatván magukat, A Zuglói Lapok friss kampánymellékletében  a "Felelős gazdálkodással",  "Zugló pénzügyi helyzetének stabilizálásával" büszkélkednek, azaz tudatosan hazudnak a zuglóiaknak. Amúgy a Zuglói média, az egész propaganda gépezet is kb. 100 millióval többet visz el, mint régen.

Ez a fél milliárdos összeg működésre, azaz a Pr-re ment el, ellentétben  a 2008-as kötvénnyel, melyet legalább beruházásokra, intézmény felújításra költöttek. (amúgy az intézmény felújítások, amikkel most dicsekszenek ebből, a "gazszoclibek" által felvett 5 milliárdos kötvényből lett finanszírozva, és melyből 2010 végén még 2,9 milliárd volt meg, ez mára 1,4 milliárdra apadt)

Ha az állami adósságátvállalás nincs, úgy borul fel a költségvetés mint a huzat. Ide vezet, ha a polgármester többet foglakozik az azeri látogatásokkal, és utána a magyarázkodással mint a kerülettel, a költségvetéssel, ha fontosabb a szavazat vásárlás, mint a kerület likviditása, ha az "utánam az özönvíz " mentalitással a kerület pénzéből a saját választási kampányát bonyolítja.  

Mit aggódok - mondták - átvállalta az állam. Melyik? A magyar. Aha. De hát annak tartozásait ugyanúgy mi magyar adófizetők fizetjük, nem?

Unortodox adósság-konszolidáció a javából.

komment

Halálzebra az Örsön

2013.12.18. 11:20 varnai

zebra.jpegHalálra gázolt egy embert egy BKV busz az Örs Vezér tér IKEA-hoz vezető zebráján. Azon a zebrán állítólag nem ez az első baleset. Aki a balesetet végignézte és segíteni próbált petíciót indított el annak érdekében, hogy  a veszélyes átkelőhelyet lámpával lássák el. A pontos helyszín és a petíció elérhetősége az alábbi, a BKK Közút igazgatójának írt levelemben megtalálható. Kérem, támogassák aláírásukkal.

Reméljük a megoldás  Almássy Kornél válaszához hasonlóan gyorsan megszületik.

László Várnai <varnai.laszlo14@gmail.com>
4:06 (7 órája)
címzett: kornel.almassy

Kérlek reagálj, mikor lehet ott lámpa, vagy a BKK Közúton kívül hol érdemes jelezni az igényt?
Üdvözlettel, Várnai László
önkormányzati képviselő, Zugló
ALMÁSSY Kornél Tamás (BKK Közút)
9:04 (2 órája)
címzett: KOVÁCS; KRISTÓK; saját magam
Kedves Laci!
Azonnal elkezdjük a forgalmi vizsgálatot, és jelezzük a kezelő BKK-nak! Az ünnepekre tekintettel kérek némi türelmet, de értem az ügy fontosságát! Egyébként a BKK-nál van külön forgalombiztonsági osztály, javaslom őket azaz Komáromi Endre divízió vezető urat megkeresni!
Üdv,

Almássy Kornél

komment

Címkék: baleset gyalogátkelőhely forgalmi rend BKV Örs vezér tér BKK közút

Védjük meg a Ligetet! - péntek 17 óra

2013.12.18. 11:20 varnai

Ligeti veszedelem címmel demonstrációt szerveznek a Városliget ügyében.

Az időpont: December 20. 17 óra,

Helyszín: az időkeréknél, a Műcsarnok mellett

az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/ligetiveszedelem?fref=ts

Én és a Civilzugló Egyesület több tagja ott leszünk, gyertek el minél többen! A rendezvényt  környezetvédő, városvédő civil szervezetek, a Levegő Munkacsoport, az Urbanisztikai Társaság szervezi, és a Szolidaritás, illetve a Párbeszéd Magyarországért is támogatja (de nem pártpolitikai rendezvény)

Hogy a projektet ebben a formában miért ellenzem, azt ebben a blogposztban részletesen kifejtem.


A Múzeum negyedben történetében egyelőre a legijesztőbb az átláthatatlanság, sőt titkolózás, ahogy a civil, lakossági egyeztetést  negligálják, kicselezik, az erőszakosság, ahogy a társadalmi egyeztetésre és városfejlesztésre vonatkozó törvényeket szándékosan átlépik.

Számomra külön felháborító, hogy Ligetet egy ismeretlen cégnek 99 évre odadobó törvényt (ijesztően hasonlatosan a Hong-Kongot a briteknek odaadó kierőszakolt szerződéshez)  a kerület önnön polgármestere nyújtotta be. Egy olyan ember, aki a kerületben sosem lakott, Zuglóhoz semmilyen formában nem kötődik, magánemberként a Ligetben sosem jár. A cinizmus teteje ez.

Pár napja mint zuglói önkormányzati képviselő megkerestem a projektirodát, hogy személyes találkozást kérjek, és hogy meghívjam őket egy januárra tervezett lakossági fórumra, mert láthatóan a zuglóiak információ hiányban szenvednek, sok a kétely. A következő választ kaptam:

Tisztelt Várnai úr,


köszönjük a Liget Budapest Programmal kapcsolatos megkeresését.

Engedje meg, hogy a projektirodában történő személyes tájékozódás helyett felhívjam a figyelmét arra, hogy projektről, annak előrehaladásáról és a tervekről több száz sajtómegjelenésben, televíziós és rádiós adásban, illetve több szakmai fórumon, vitaesteken értesülhetett az érdeklődő közvélemény.

Honlapunkon megtekinthetőek nemcsak az aktuális információk, de az Ön által kért tervek is – a nyáron lezajlott beépítési ötletpályázat nyertes munkái, amelyek jelen pillanatban a leginkább alkalmasak a Liget jövőjének bemutatására. Figyelmébe ajánljuk a Dokumentumtár és a Kapcsolódó anyagok menüpontokat is.

Köszönjük továbbá szíves meghívását, de az Ön által szervezett lakossági fórumon nem tudunk részt venni. A lakosság és az itt élők tájékoztatását mi is nagyon fontosnak tartjuk. Erre – az Önkormányzat vezetésével és Főépítész úrral egyeztetve – a projekt előrehaladásának megfelelő ütemben egy későbbi időpontban fogunk módot találni. Erről természetesen Ön is értesítést fog kapni.

Érdeklődését megköszönve,

üdvözlettel:

 

Rostás Zoltán

projektigazgató

Tehát elzárkóznak, a lakossági fórumra, a lakosságra magasról tesznek, jelenleg Zuglóban a főépítész többet tudhat a projektről mint egy képviselő. Ha majd úgy gondolják, beavatnak minket is. No hát akkor legyen tüntetés, legyen aláírásgyűjtés!

tablo_1.jpg

E terv szerint bizonyosan elvesző zöldterületek:

1. Nagy méretű épület kerülne az Ajtósi-Dűrer fasor - Hermina út sarkán álló ötvenéves gesztenyefacsoport helyére,

2. Igen nagy méretű épület (Néprajzi Múzeum?) kerülne a Hermina út - Kós Károly sétány sarkára a zöldterületre, 

3. Nagyméretű épület kerülne a platános, a sportpályák helyére,

4. Új nagyméretű épület (Zene Háza) kerülne a volt Hungexpó épület helyére ( a Kertem szórakozóhely helyére),

Egy a jelenleginél jóval nagyobb épület kerülne a PeCsa helyére. 

5. Egy semmire sem jó korzó vágna be a nagyrétbe.

Mindezen épületek által vonzott közönség, a turisták, gépjárművek a már jelenleg is túlhasznált Ligetet tönkretennék, a pihenőparki funkciót, a rekreációt, a pihenést lehetetlenné tennék.

A liget növényzetét, infrastruktúráját - mint ahogy a fővárosét is - gondozni és megújítani kell, de ezt a munkát Múzeum negyed nélkül is folyamatosan tenni kéne. De a megújítást nem szolgálja, ha ötvenéves gesztenyefák tucatjait vágják ki az Ajtósi Dűrer Hermina út sarkán, ahová az egyik múzeumot tervezik. E kieső hatalmas lombtömeg nem pótolható pár négyzetméter mélygarázs fölé tett sárguló gyeptéglával.

  A volt felvonulási útvonal széles sávja ma három funkciót is szolgál. Pufferzóna a zajos Dózsa György út és a liget között, a VII. kerületiek parkolója, illetve számos rendezvény helyszíne. A környékbeliek ezer  autója parkol jelenleg ott ingyenesen, mert a belső utcákon nem férnek el. A lakossági parkolást meg kell oldani, szó van mélygarázsról, de még nem láttunk  tervet, költségvetést.

E felületre szükség van a fővárosi rendezvényekhez nemzeti vágtától, futóversenyig, a veteránautó kiállítástól az ARC-ig, Mikulásgyárig, ingyenes koncertig. Más hasonló funkciójú, alkalmas terület a fővárosban nincs.

A Városligetnek továbbra is a fővárosiak rekreációját és nem  megalomán, a valóságtól elrugaszkodott, számításokkal nem alátámasztott idegenforgalmi-turisztikai, azaz költségvetési, netán propagandisztikus, kormányzati önmegvalósítási célokat kell szolgálnia.

Mindezek okán Civilzugló Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd az elmaradt társadalmi egyeztetésért, a Múzeum-negyed koncepció újragondolásáért, a Városliget pihenőparkként való megőrzéséért.

komment

Címkék: demonstráció városliget múzeumnegyed dr. papcsák Ferenc rostás zoltán liget törvény

"Újra életre kelt a Bosnyák tér!"

2013.12.16. 15:41 varnai

Ha életre nem is kelt, az bizonyos, hogy az elmúlt évben bosnyakavatas.jpgtöbbször is átadták és bőven költöttek rá.  Megszemlélték, gyeptégláztak hóesésben, avatták négyesben, kettesben, megáldották, leleplezték,  és ahogy egy jó Udvari Harsonától elvárható a Zuglói média minduntalan tudósított róla.

(ha tetszett az írás kéretik lájkolni, megosztani!)

Mindösszesen ráköltöttek 334 millió forintot. (plusz a templomtoronyra adott eddigi 40 millió) Tulajdonképp  a rég elmaradt parkrendezést, rendbetételt pótolták. Ez önmagában érdem. A közvetlenül templom bejárata előtti rész kifejezetten jól néz ki, elég is lett volna.

Sajnos a nagy tenni akarásban kivágtak harmincegynehány nagyobb fát,  leraktak sok száz négyzetméter műkövet, építettek egy fantáziátlan de zajos szökőkutat, letettek egy tucatnyi padot, a meglévő szocreál nőalak mellé még  egy hasonló ivókutat is adott a bolgár önkormányzat.

Hogy mi került ezen 334 millióba, nem tudom. Az tudom, hogy a közbeszerzést trükkösen kétfelé szedték,hogy  az értékhatárokat gondosan a nyílt közbeszerzés 150 milliós határa alatt tarthassák. Azt is tudom -  bár a Zuglói Újság csak a megnyert pályázatokról ír - hogy a kerület pályázott a főváros KÖZ-TÉR pályázatán a Bosnyák tér terveivel, de nem kapott egy vasat sem. Mert ez a terület nem igazán alkalmas térnek, azaz nem érdemes rá költeni. A tér ugyanis nem itt van.

Végül is a fák kivágása után lett egy nagy üres, árnyék nélküli placc, ahol nem nagy élmény lenni. Drága és rideg akár egy CLS Mercédes. A barátságtalan fények ,a zajos szökőkút még azt is elzavarja, aki megpróbálná otthon érezni magát. A tér hangulattalan, ez nem pénz, ez ízlés kérdése.

A kialakított placc ugyanis több ok miatt sem tud térré válni, még csak igazi közparkká sem. Egyrészt nem veszik körbe boltok, étterem, nincs a közelben cukrászda, egy söröző, amely kitenne pár asztalt.  Másodrészt nem veszik körbe lakóépületek sem, nincs lakó aki leslattyogna a kutyával. Harmadrészt nincs rajta  átmenő forgalom, hisz a gyalogos áramlás útvonalából lényegében kiesik. Mindezek okán a tér néptelen.

Egy sehonnan sehová vezető ösvény vezet,  - immár műkövön - egy templom kőfala és egy  fölé hajoló nyolc emeletes ocsmány irodaház homlokzatának falansztere  között, melyek, most hogy a fákat megritkították különösen kellemetlen szélcsatornát alkotnak.

park_2566.jpg

Most 12 millióért próbálják télvíz idején belakni, elismerésre méltó, de reménytelen vállalkozás. A hétköznap  eleve esélytelen, vasárnap délután pár tucat ember lófrál, a nemzetiségiek és családtagjaik nézik saját produkcióikat, kivezényelt önkormányzati alkalmazottak fagyoskodnak, pálinkáznak. Pár lakó is körbenéz, aztán gyorsan odébbáll.

szinpad_2592.jpg A mostani hétvégén a nemzetiségiek kaptak " lehetőséget", hogy megtöltsék  a színpadot és a teret. Ők igyekeztek, de a ruszin néptáncosok és népzenészek, be kell látnunk, nem azok, akik jelentős számú közönséget hoznak. 

templomfal_2585.jpgEz a zöld izé középen az advent, mögötte a templom szigorú terméskő fala.

cartographia_2587.jpgDübörgő forgalom. A bódékat  kezdő rendezvényként ingyen adjuk a vállalkozóknak. Talán így megérte. Nekik.

 

Az igazi Bosnyák tér meg maradt ott és úgy, ahogy eddig, és ahogy harminc éve télen nyáron kinéz.

bosnyak_sinek_net.jpg

A rozsdás drótkerítés és a sehová vezető sínpár által létrehozott senkiföldje úgy vágja ketté a Bosnyák teret, mint fénykorában a berlini fal Berlint.

. A füstöt fújó, zajt köhögő lerobbant buszok között a piacra tartó nyugdíjasok vonszolják utánfutóikat, kockáztatják életüket a töredezett zebrán. Túlélésre játszva lehajtott fejjel húznak a buszra váró fagyoskodó átszállók és a mindenféle illegális árusok, gyanús alakok között.  Ezen a téren mindenki igyekszik amilyen gyorsan csak lehet túljutni.

A tér egyik felén az átszállókat kiszolgáló kisboltok, 10174_bosnyakter.jpgvegetáló ruhaboltok. Odébb az eladott és lerombolt Sport és Szabadidőközpont távolabb a tanuszoda hűlt helyét veri fel a gaz, az előző ciklus ostobaságát hirdetve. A 30 éve semmit sem változott piac, a lángossütő és a BKV konténerek mögött ott a park, aminek a szebbik részét kisajátította a templom, (még soha senkit nem láttam a  privát kertjükben, igazi keresztyénhez illő jó cselekedet volna visszaadni a köznek)  másik oldalon a BKV Remiz, aminek már rég valahol Kőbányán, iparterületen kéne lennie. A 44-es villamosnak csak a sínei maradtak, a beígért metró sehol.

El kell ismerni, a "bosnyák" nem tér, ez csak egy kereszteződés. Tán nincs tér a fővárosban, ami ennyire nem változott, azaz csak pusztult az elmúlt negyven évben. A Bosnyák tér a főváros és a kerület, a tehetségtelen városvezetések közös szégyene.

A múlt hétvégén Óbudai főtéren koriztunk és este, mert jó hangulat volt, visszamentünk. A teret hangulatos műemlék épületek veszik körül, van amelyikben száz éve vendéglátás folyik. (Elismerem, ezzel az adottsággal nehéz versenyezni, mindazonáltal nem oly rég még  a hivatal autói is parkolhattak a téren) A teret Krúdyt idéző macskakő borítja,  barátságos, emberléptékű szobrok, hangulatos melegfényű kandeláberek állnak. Pici, de ingyenes jégpálya vonza a térre a környékbelieket, körülötte rengeteg árus. A tér zárt, beszorul a a gyerekzsivaj, a forraltbor, a sült kolbász illata. Az intim tér tele sétáló jókedvű emberekkel, a színpadon a Makám húzza,  a közönségben feltűnik Bús Balázs polgármester és bár adventi gyertyagyűjtés alkalmából Varga Mihály miniszter is színpadon szónokol, Bús nem megy fel vele a színpadra.  Na, ez már valami.

karacsony1.jpg

komment

Címkék: advent közbeszerzés avatás papcsák Bosnyák tér parkfelújítás óbudai főtér köz-tér tértervezés

"A nyugdíjasok hálásak az egész éves gondoskodásért..."

2013.12.12. 22:03 varnai

"Vastaps fogadta Dr. Papcsák Ferenc polgármestert aki látogatásra és ajándékozásra érkezett az idősek klubjába majd kötetlen beszélgetésbe kezdett." - szól a narráció.

FIGYELMEZTETÉS

A következő hónapokban a polgármester felbukkanása a kerület bármely pontján várható!

A legváratlanabb helyeken várható tűzifa cipelés, (a háttérben körömcipős kabinet alkalmazottak telefonálásával) vakok átkísérése az úttesten,  bölcsisek pelusának cserélése, helikopterről, Mercédeszből aprópénz szórás.  Ne közelítse meg, a polgármester bármikor ajándékot adhat!

Őrizze meg hidegvérét, (demokratikus) értékeit, szavazatát!

b2078_00001.jpg

És persze mindig ott a  kamera - már bent várja az udvarban - ahová véletlenül, tűzifával megrakott mesebeli jótündér, épp bekukkantott.

Csak egy a baj, a polgármesterrel a kerület utcáin, közterületein,  például a Bosnyák piacon, a szakrendelőkben, Városligetben, (amit volt kedves 99 évre  odaadni egy ismeretlen döntéshozókból álló cégnek) véletlenül sosem találkozni.

A szűnni nem akaró vastapsok korát éljük újra. A Zuglói médiánál már az ötvenes évek termelési riportjainál tartanak és mi jöhet még, hisz négy hónap van hátra a választásokig.

A sugalmazó riporteri kérdés :

- És milyen érzés Zuglóban nyugdíjasnak lenni?

- Nagyon jó!

És persze épp azt a hölgyet és a férjét sikerült megkérdezni aki az első sorban a következő papcsáki  négy évről lelkesedett. Annak idején Május elsejei Önök Kértékben is mindig a szovjet himnuszt kérte az éljenző tömegből véletlenül kiválasztott jó munkásember.

  Kiosztottak 1250 ajándékcsomagot is. A képviselő-testület nem tudja ki és mennyiért vette, mi nem szavaztunk róla az bizonyos. A csomagok kiosztásánál Gyügyei képviselő és Gyügyeiné Tamás Viktória a Szociális Gondozószolgálat igazgatója  segédkezett (na hát véletlenül épp a feleség volt a legalkalmasabb 10 millió magyar közül, van ilyen, nem?)

Az ilyen ölelgetős önkormányzati pénzből történő osztogatásokkor az ellenzéki képviselőket valahogy sosem sikerül értesíteni. Ha meg a polgármester a saját pénzét osztogatja, azt ne munkaidőben tegye. Amúgy is elvárható lenne, hogy a polgármesteri főállást reprezentáción, kampányoláson kívüli valós tartalommal is töltse ki,  valamelyest a hivatalban is megjelenjen, sőt dolgozzon, mert az elmúlt három évben például a bizottsági üléseken egyáltalán nem vett részt.

Azért remélem a nyugdíjasok még emlékeznek és "hálásak" a tavaly kivetett kommunális adóért, amit nagyobb részt ők vallottak  és fizettek be. 350 milliót szedtünk be tőlük, és most, a választási évben visszaosztanak belőle nekik 100 milliót. Szegények, a tavaly befizetett 6000-, 9000-, 12.000  forintjuknak kapják vissza a harmadát, felét. Karácsonyi adományként.  És sokuk tényleg önfeledten örül. Sok boldogságot a tavaly az erszénykéből kivett pár ezres Erzsébet utalvány formábani viszontlátásához!

Ajándékot kaptak a 18 évesek is. ( az első szavazókat meg kell becsülni) Moziba viszi őket a polgármester.

zuglo18.jpg

A komszomolista fiatalok Zuglóban már a szebb jövőbe néznek!  A Nemzeti Filmhiradó a Nemzeti Stadion építését mutatja, ahol bölcs vezérünk az első téglasorokat rakja Papcsák elvtárssal, a zuglói élmunkás képviselővel, aki 1200%-on teljesít.

komment

Címkék: nyugdíjasok polgármester karácsonyi adomány kommunális adó Papcsák Ferenc zuglói média 18 évesek megajándékozása nyudíjas otthon

Búcsú a sétáló embertől

2013.12.07. 16:16 varnai

Az LMP óriásplakát kampányba kezd. Most, így hirtelen, háromlmplogo_cmyk.jpg kommunikációsan elvesztegetett év után, 20 millióért. Megjelentek az LMP körül a hullarablók.

Kampány nincs, az őszre tervezett, a kongresszuson beharangozott országos kampányról már szó sem esik. Az óriásplakátok pedig önmagukban,  egyéb ATL, BTL kampányelemek, kitelepülés  nélkül nem többek látszatcselekvésnél,  semmibe lőtt petárdáknál, lendületes pénzköltésnél. Tavasszal az Aranytalicska kampány továbbvitelére sajnált a választmány 5 milliót, mint ahogy az országos újság kiadását is leszavazta, egy évig akadályozta a kommunikáció ellen beoltott Csiba-Schiffer páros. Aztán persze mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy a fotójuk benne legyen.

Most, hogy már nem vagyok ott, szabad az ámokfutás. Az első áldozat az LMP logója, a sétáló emberke lett, aminek büszke társtervezője voltam 2009-ben. (2010  őszén az önkormányzati választások kommunikációs agymenése idején belső  aláírásgyűjtésbe kellett kezdeni, hogy a szexiség jegyében ne változtassák a betűket liláskékre,  a harsányzöldet mindazonáltal sikerült butazöldre átbarmolni.)

Tulajdonképpen igazuk van. E döntés  nem más, mint igazodás valósághoz, imagesproportions.jpghisz az LMP három év alatt egy métert sem jutott előre, értelemszerűen nem jelképezheti egy mozgásban lévő ember. A logóból az ember kivétele egyben afféle freudi elszólás is, hisz az LMP-ből lassan tényleg eltűnnek, folyamatosan lépnek ki az emberek. Én annak idején kifejezetten szimbolikusnak tartottam, hogy a mi logónk az egyetlen pártlogó, amelyikben AZ EMBER megjelenik, leonardói módra harmonikus középpontja, a szimbóluma.

Az új logót, arculatot a tavasszal kinevezett "szintén zenész" baranyai  (mára a baranyai csapat foglalta el az LMP pártigazgatói, hálózatépítői, pártpénztárnoki és "művészeti vezetői" pozícióit) "művészeti vezető" tervezte, aki a röpke háromnegyed év alatt  elefántcsonttornyába visszavonulva havi fixért arculatot tervez, bár mindezidő alatt képtelen volt egy kampányt kitalálni, vagy akárcsak egy általános szórólappal, brosúrával a területi szervezetek alapvető igényét kielégíteni.

Az hogy mennyire bölcs dolog egy párt négy éven át sok munkával bejáratott logóját három hónappal a választások előtt megváltoztatni, arról bármilyen kommunikációs szakembert megkérdezhetnének, vagy ahogy az első sajtófőnökünk mondta volt, olvassák el egy marketing-tankönyv első oldalát.

tisztamagyarorszagot.jpg

És táádáám,  itt az eredmény. Arctalan, magyartalan, zavaros, nehezen értelmezhető, az érzelmekre nem ható mosópor reklám. 360 darabot csináltatunk (bocs, csináltatnak) belőle 20 milláért. ( megjegyzem, ha, ahogy javasoltam annó, feleennyi plakáttal, elektronikus médiával megtolják a népszavazási aláírásgyűjtést akkor 2013 tavasza az LMP népszavazásáról szól)

Hogy ki tervezte, a művészeti vezető, a nemrégiben felvett újabb grafikus, a kommunikációért felelős cég, netán  az új kommunikációs igazgató, vagy annak cége? Nem tudni. Dicsekedni egyik sem fog vele, az tuti.

Mert lett kampányigazgató is, a Whitby kft. egyik tulaja, Gimes Gergely. Sose láttuk előtte, mindezidáig ennyire fontos volt neki az  LMP, az ökopolitika.  Ők  amúgy a Political Capitallal 2010-ben már megmutatták hová tudnak egy pártot, az MDF-et juttatni. Somogyi Zoli  még sikeresen visszakapaszkodott az elemzői világba  (meg az ATV-be), de az MDF-et elnyelte a kudarc. Az idén alapított cég, mely  értelemszerűen politikai kampányt még nem csinált,  a rossznyelvek szerint havi 600 ezerért , mások szerint  havi 1,2 millióért dolgozik.  És ennyiből erre futotta.

Azt hogy van pénz biztosan jelzi, hogy újra megjelent az LMP mellett fabr001.jpgFabrícius Gábor. Bár az elmúlt három évben még egy szórólapot sem tervezett a pártnak, most hogy a kampányfinanszírozás fideszes trükkje akár 600 millió forint átláthatatlan elköltését is lehetővé teszi   a reklámszakma fenegyereke egyből ismét az LMP mellett termett. Ennyire már érdemes rámozdulni. Ő valamilyen ismeretlen procedúra végén nemrégiben kommunikációs igazgató lett.

Bár 2010-ben az általa lerakott kreatív ötletek még az LMP akkori amatőr kampánystábját is a sikítófrászig juttatták  (nem is használtuk őket) ez most senkit nem zavar.  Fabrícius végül kárpótlásul, Schiffer erőltetésére, az LMP SonyBravia utánérzéses filmjét rendezhette meg amatőr színvonalon,  de profi árért. Az akkori kudarc és a méretes füllentés, miszerint ő volt a 2010-es kampányban az LMP kommunikációs tanácsadója, ő áll a kampány mögött,  http://nol.hu/belfold/20100710-fabricius_gabor_az_lmp_epiteserol,  a beképzelt sajtónyilatkozatok  nem zavarta Schiffer Andrást, hogy a szokásos személyi politikáját hozza.   Nem baj ha béna, ha leszerepelt, nem bizonyított, csak bizalmas, haver legyen.

Mind a cég, mind a kampányfőnök, mind a kommunikációs igazgató kinevezése teljesen fű alatt folyt, a nyári kommunikációs igazgatói pályázat eredményéről azóta sincs hír. Elvitte a cica.

A módszer ismerős, hiszen a jelenlegi kormány  (és Papcsák Zuglóban) hasonlóan működik, és a végeredmény is borítékolhatóan hasonló: közpénz pazarlás,  túlárazott, rossz minőségű termék, jól járó haverok.

Az LMP tagságának javaslom, tegye azt, amit ilyenkor az LMP tenni  szokott. Hivatkozva a fennen hirdetett, a kormánytól , másoktól elvárt ÁTLÁTHATÓSÁG elvünkre, kérje ki a szerződéseket, kérdezze meg volt-e nyilvános pályázat e pozíciókra, kérje hogy azok anyagai és a döntési mechanizmus legyenek (párt)nyilvánosak.  Megjegyzem, az LMP belső üvegzseb adatai a tisztújítás óta, többszöri kérés ellenére sem frissültek.  Jelenleg semmivel sem működünk különbül mint Orbán - Simicska - Habony vonal. Bár ők legalább eredményesek.

Az UFO emberek mellett felhívnám a figyelmet  a részeg melóssá változtatott logóra, illetve az akkori és a mostani plakát hasonlóan magyartalan szórendjére.

fabricius005.jpg

A Fabrícius tervezte kreatív ötletek, szlogenek. Szerencsére nem valósult meg.

A 2010-es országgyűlési kampány kreatív vonalát végül én találtam ki,  anyagait, plakátjait, szórólapjait végül is (Karácsony kampányigazgató és Sánta kreatív igazgató páros helyett) rohammunkával én terveztem meg. A jelölteket is mind én fotóztam. Szimpatikus, sok helyről jött emberek sokaságát, közösségét akartam mutatni, mert akkor ilyen volt az LMP.

lmp_1.jpg

A cél a sokarcúság, a "generációs párt" stigma levetése és pozitív kisugárzás, közösség mutatása volt. A design visszaköszönt a citylightokon, a jelöltek szórólapjain és a Lehet Más Budapest és a Lehet Más a Vidék plakátokon is. És még egy kis humort, és abban fontos üzenetet is sikerült belecsempészni.

A kreatívról szakmai kritikák ITT olvashatóak. A kampány második felét az én kreatív ötletem alapján Fatér Barna tervezte meg, Fabríciusnak, mint tanácsadónak a hírét-hamvát se láttuk. Megjegyzem, a képen szereplő akkori képviselőjelöltek, szimpatizánsok fele már elhagyta az LMP-t. 

Hogy az új stáb sikerdíjért dolgozik-e nem tudni, mindenesetre én a választmány helyében először pár  időközit bíznék rájuk,  és ha sikerül  ezeken bizonyítaniuk, megugrani az 5%-ot, akkor adnék nagyobb összeget a kezükbe.

Plakátot rendelni, médiát foglalni persze könnyű, a ravasz kreatívok ilyenkor azzal a mézesmadzaggal ejtik át a reklám világát nem ismerő naív ügyfelet, hogy ők ingyen terveznek. Persze, mert a plakátcégek, a nyomdák jelentős összeget, akár 20-30%-ot is visszacsorgatnak.
 Plakátrendelés ügyben amúgy már ejtették át az LMP-t az önkormányzati választások idején. A zuglóiak  talán még emlékeznek a Mogyoródi úton elhelyezett Jávor Bencés Tiszta sorra. Az elbaltázott önkormányzati választásra ráment a vidéki beágyazódottságunk, kb. két fővárosi közgyűlési helyünk, a mérleg nyelve lehettünk volna Budapesten. Tanulhattunk volna belőle. De  az LMP nem tanulékony párt.

javorsor.jpg

komment

Címkék: kommunikáció logó Schiffer András LMP Fabricius Gábor LMP. kampány Whitby kft

süti beállítások módosítása