HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

kommunális adó, megszünő Hermina úti szakrendelő?

2011.12.10. 21:26 varnai

Alant befolyattam a dec 15-i testületi ülés napirendjeit.  az ÖMTR-en fent van az előterjesztések szövege.

 

A legjobb hír, hogy a kötvény nincs köztük. Talán a múltkori nyílt levél és a sajtóvisszhang akkor segített elnapoltatni, és most már a frakcióvezetésről leváltott  Fidesz-KDNP-s urak is a sarkukra álltak.

 

Két jelentős dolog van. A Hermina úti szakrendelő megszüntetésének terve, illetve a kommunális adó bevezetése.Néhány sokadszori határidő módosítás, pár előterjesztés nem készült el, ezeket tán a bizottságok orra elé teszik , vagy akár helyben osztják ki.

A szakrendelős anyagban már a szobák átépítését is kitalálták, csak épp az átvándorolni kénytelen betegek száma nincs kiszámolva.

Mennyi kellemetlenséget okozunk? Mekkora körzetből, hány átszállásal, mennyi idő alatt érik ma el, és mennyi idő alatt, mekkora tortúrával érnék el például a Csáktornya parkból, vagy az Istvánmezőről az Örs vezér téri szakrendelőt, majd két óra várakozás, egy kellemetlen vizsgálat után indulnának haza, várnának két járműre?

A szakrendelőt látogatók nagy többsége nyilván beteg, A kerület lakóinak 30%-a nyugdíjas, és ez a szám  a lakosság elöregedésével lassan emelkedni fog.  Ők is nehezen járnak, nem szivesen közlekednek.  Ráadásul ezen a környéken rengeteg vak és gyengén látó ember él, dolgozik, ők is  a Hermina úti szakrendelőt látogatják. Emlékszem, még a 7-es busz megállójának áthelyezése is sok kellemetlenséget okozott nekik.

Nincs leírva a külön és összevontan jelentkező napi és éves betegszám, váróhelyek, egynapos sebészet, stb. A várakozók most is megtötik a várót, és a várakozók száma is nyilván nőne. Van olyan szakrendelés, ahol kéthetes várólisták vannak.A hely igy is szúk, sőt, új hely kell a fogászatnak, a körzeti rendelőknek mind a Füredi úti részen, mind a Hermináról kiköltöztetett körzeti orvosoknak. Az előterjesztésben nem látható mekkora ma a két épület rezsije, illetve mennyire lenne ez leszorítható egy komoly átszervezés, és egy teljeskörű energetikai, szigetelési korszerűsítés, felújítás után.

 

És hát mi értelme van a majd 500 milliós átrendezésnek, ha mint a terv írja  4-5 év múlva "új XXi. századi rendelőt" építenek a Bosnyákon? (sose fognak, erre még helyszín sincs kijelölve, nemhogy forrás)

Ha ez a terv köztudottá válik qrvanagy lakossági felzúdulás lesz.

 

A terv szerint a kommunális adó 300Ft/m2 /év  lakásnégyzetméterenként.  Max 25eFt lenne, és a kisebb lakások tulajai hozzávetőleg évi 10e Ft körül fizetnének. Az, hogy lakás vagy családi ház az nem számít, sem a vagyoni állapot, illetve a komfort fokozat sem, csak a négyzetméter. 600-700 milliós bevételt várnak tőle.

 

A meglévő három mellé  +4 tanácsnok természetesen fölösleges. (a költségvetésben mintha takarékosságról írnának- a pécsiek : ) Tildy Balázs lenne a Környezetvédelmi Tanácsnok, (hozzáértő) nem mellesleg most tervezik betenni őt a Vagyonkezelő FB-jébe, és  Máténé Virág Krisztina lenne a Vállalkozásfejlesztési tanácsnok. A másik kettő Városarculati, és Idősügyi tanácsnoki sarzsi még kipontozott. A másik Vagyonkezelő FB hely Gyügyei úré - már rég kapott valamit.

 

Azért az igazi vígjáték lesz,  amikor benyújtják a pécsi költségvetési koncepciót...  vajon meg tudják állni nevetés nélkül?  A ködgép már beindult, most tuszkolják be a CC Audit feladatai közé a költségvetés tervezést : )

 

 

 

 

 

 

 

M E G H Í V Ó

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Képviselő-testületének

 

 

2011. december 15-én  /csütörtökön/  9:00 órai kezdettel

megtartandó ülésére

 

 

 

Az ülés helye: Zuglói Vagyonkezelő ZRt.

                        Budapest XIV. kerület Pétervárad utca 11-17. Házasságkötő terem

 

 

 

Nyílt ülésen tárgyalandó napirendek:

 

1./ Javaslat a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok ellátására és beszámoló a tárgyévi közfoglalkoztatásról

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1131/2011

 

2./ Javaslat az önálló zuglói közterületi közmunka program elveinek kialakítására és a programhoz szükséges fedezet biztosítására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester és Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1186/2011

 

3./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepciójára

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-985/2011

/Előzetesen postázásra került 2011. november 30-án./

 

4./ Tájékoztató Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2011. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-986/2011

/Előzetesen postázásra került 2011. november 30-án./

 

5./ Tájékoztató az Államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet 68. § (3) bekezdése szerint a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatásról, valamint a 2011. évi költségvetésről szóló 12/2011. (III. 11.) önkormányzati rendelet 13. § (1) és 16. § (1) bekezdései alapján a polgármesterre átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat-átcsoportosításokról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-989/2011

 

6./ Javaslat a 2012. évi átmeneti gazdálkodásról és a 2012. évi költségvetési rendelet szerkezetéről szóló önkormányzati rendelet elfogadására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-987/2011

 

7./ Javaslat a Képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 13/2010. (IV. 23.) önkormányzati rendelet módosítására és bizottsági tagcserére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1185/2011

 

8./ Javaslat az Önkormányzat adórendszerének felülvizsgálatára

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-994/2011

 

9./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének a tulajdonában álló lakások bérletének szabályozásáról szóló 22/2010. (VI.18.) önkormányzati rendeletének módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1118/2011

 

10./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének ../2011. (     ) önkormányzati rendelete az egyes intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetés igénybevételéről szóló 24/1997.(VIII.11.) önkormányzati rendelet módosításáról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1175/2011

 

11./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének ../2011. (     ) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról, és a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményi étkeztetés térítési díjairól szóló 16/2010. (V.25.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1176/2011

 

12./ A Zuglói Filharmónia Non-profit Kft. 2012. évi üzleti tervének beterjesztése

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-990/2011

 

 

 

 

13./ Javaslat a Zuglói Talmud Tóra Alapítvány pályázaton kapott támogatás felhasználásának módosítására

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1104/2011

 

14./ Javaslat a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével Együttműködési megállapodás megkötésére és támogatására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István

Előterjesztés sorszáma: 123-1130/2011

 

15./ Javaslat a Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház támogatására

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1132/2011

 

16./ Javaslat a C.C Audit Könyvvizsgáló Korlátolt Felelősségű Társasággal a könyvvizsgálói feladatok ellátására kötött szerződés módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1103/2011

 

17./ Javaslat a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvánnyal együttműködési megállapodás megkötésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1168/2011

 

18./ Tájékoztató a KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0003 azonosító számú, Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ komplex fejlesztése című támogatott projekt megvalósításáról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1109/2011

 

19./ Javaslat a Teleki Blanka Gimnázium és a Zuglói Gazdasági Ellátó Szolgálat Alapító Okiratainak módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1123/2011

 

20./ Javaslat az Egyesített Bölcsődék pályázati fejlesztésével kapcsolatos szakmai program elfogadására és az intézmény Alapító okiratának módosítására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1141/2011

 

21./ Tájékoztató a Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata (ZKVSZ) és Zugló Kerületi Szabályozási Terve (ZKSZT) módosításáról

Előterjesztő: Kovács Balázs alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-984/2011

 

22./ Beszámoló a 2011. évben lefolytatott és a folyamatban lévő közbeszerzésekről

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-993/2011

 

23./ Javaslat a Budapest, XIV. kerület Thököly út 78. sz. előtti péktermékeket árusító pavilon fennmaradásának és használati szerződés meghosszabbításának engedélyezésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1106/2011

 

24./ Javaslat Budapest XIV. kerület Mexikói úti BKV végállomásnál lévő pavilonsor fennmaradásának és használati szerződés meghosszabbításának engedélyezésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1107/2011

 

25./ Javaslat a Budapest XIV. ker. 29819/20 hrsz-ú , Dorozsmai u. 21/b. szám alatti ingatlan használatáról szóló megállapodás megkötésére Budapest Főváros Önkormányzatával 

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1183/2011

 

26./ Javaslat a 1146 Budapest XIV. Kerület Csantavér köz 9-11. alatti bölcsőde ingatlan bérleti szerződésének határozott időre történő meghosszabbítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1171/2011

 

27./ Javaslat a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányság bérlőkijelölési jogát biztosító szerződés módosítására

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1172/2011

 

28./ Javaslat szerződés megkötésére Budapest Főváros Önkormányzatával a Budapest XIV. kerületben 20 helyszínen telepített térfigyelő kamerák által rögzített szabálysértések adatainak továbbítása és szolgáltatási díj megfizetése tárgyban

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1165/2011

 

29./ Javaslat "Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata tulajdonában, illetve a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala használatában levő objektumok őrzés-védelme" tárgyú közbeszerzési eljárás pénzügyi fedezetének biztosítására

Előterjesztő: Kovács Balázs alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1166/2011

 

30./ Javaslat a Csertő park 2/A szám alatt kihelyezett Ügyfélszolgálati Iroda megszüntetésére

Előterjesztő:  dr. Papp Csilla jegyző

Előterjesztés sorszáma: 123-1124/2011

 

31./ Kövér Lajos tér komplex beruházási munkájára fedezetbiztosítás, Beruházási célokmány, Beruházási program

Előterjesztő: Füle Bernadett képviselő

Előterjesztés sorszáma: 123-1164/2011

 

32./ Javaslat az Ond vezér sétány 9-11. szám alatt felújítandó Meseház bölcsőde, Felújítási Engedélyokirat módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1178/2011

 

33./ Javaslat pályázat kiírására a Trianoni Emlékmű megvalósítása céljából

Előterjesztő: Markó Elemér István önkormányzati képviselő

Előterjesztés sorszáma: 123-1110/2011

 

34./ Javaslat a járóbeteg szakrendelések egy épületbe történő integrálása ügyében elvi állásfoglalás kialakítására

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1170/2011

 

35./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló névtelen közterületeinek elnevezésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1174/2011

 

36./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. I. féléves munkatervére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1114/2011

 

37./ Tájékoztató a Zuglói Vagyonkezelő által a 2011. január 1 - 2011. november 30. közötti időszakban kezelt ügyekről

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1191/2011

 

38./ Javaslat a Szent István Gimnázium (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15.) épületében tetőfedés és a bádogos szerkezetek cseréjére vonatkozó közbeszerzéses pályázaton nyertes kivitelező szerződésének megszüntetésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1189/2011

 

39./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 567/2011. (V.27.) sz. határozatában szereplő, Zugló új Integrált Városfejlesztési Stratégiájának elkészítésére adott határidő módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1188/2011

 

40./ Javaslat munkaterv módosítására a "Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének a 2011. évi költségvetésről szóló 12/2011. (III. 11.) önkormányzati rendelet módosítására" című előterjesztés tárgyában

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-988/2011

 

41./ Javaslat az önkormányzat működésének átvilágításáról szóló előterjesztés tárgyalási határidejének módosítására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1167/2011

 

42./ Javaslat a "Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervének (Intézkedési terv 2008-2010.) felülvizsgálatára és módosítására" című előterjesztés határidejének megváltoztatására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-991/2011

 

43./ Javaslat a "Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Minőségirányítási Programjának felülvizsgálatára és módosítására" című előterjesztés határidejének megváltoztatására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-992/2011

 

44./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. II. féléves munkatervének módosítása

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1169/2011

 

 

 

Zárt ülésen tárgyalandó napirendek:

 

45./ Javaslat a Zuglói Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító Okiratának módosítására (felügyelő bizottsági tagok lemondásának elfogadása, illetve új felügyelő bizottsági tagok választása, telephelyek törlése, cégjegyzés módosulása), valamint Javadalmazási Szabályzat elfogadására

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1182/2011

 

46./ Javaslat B.J. bérlő önkormányzati lakáshasználatának rendezésére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1116/2011

 

47./ Javaslat kényszerbérlethez kapcsolódó lakbérfizetési megállapodás aláírásáról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1122/2011

 

48./ Javaslat a Zuglóiak Egymásért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1105/2011

 

49./ Javaslat tanácsnokok megválasztására és bizottsági tagcserére

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1190/2011

 

50./ Javaslat a Budapest XIV. Kerület, Egressy út 212-214. szám előtt lévő (31484/136) hrsz-ú közterületen álló pavilon közterület használati kérelmének elbírálásról

Előterjesztő: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1115/2011

 

51./ Javaslat házi gyermekorvosi szolgálat működtetésére vonatkozó megállapodás megkötésére való felhatalmazásra

Előterjesztő: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1111/2011

 

52./ Javaslat lakásfenntartási támogatás ügyekben benyújtott fellebbezések elbírálására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1112/2011

 

53./ Javaslat átmeneti segély kérelem ügyekben benyújtott fellebbezések elbírálására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1113/2011

 

54./ Javaslat átmeneti segély kérelem ügyben benyújtott fellebbezés elbírálására

Előterjesztő: dr. Ferdinandy István alpolgármester

Előterjesztés sorszáma: 123-1138/2011

 

 

 

 

Szólj hozzá!

kioktatták a közt és felmondtak a főépítésznek

2011.12.08. 12:01 varnai

 

Nov. 30-án letudták az idei kötelező közmeghallgatást is. Az időpont kiválasztása (17 órára egyetlen dolgozó ember sem ér oda) sem az immel-ámmal meghirdetés nem segítette, hogy sokan legyenek. Nem is ez volt a cél. Bár a Papcsákhirmondóba betették/eldugták, az önkormányzat honlapján csak 29-én délután jelent meg a hír. Ezért főleg nyugdíjasok jelentek meg, de még tőlük is erősen tarthattak, több rendőrségi jármű, rendőrautó és mikrobusz, bennük tucatnyi rendőr vigyázta, hogy a fellázított tömeg nehogy lincselésre adja a fejét. Jelentem baj nem történt, a tömeg megőrizte méltóságát, önuralmát.

A meghallgatás egy negyedórás késéssel, majd egy negyedórás polgármesteri monológgal folytatódott. Arkagyin Rajkint idézve, "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvagyunk elégedve..." Persze szó volt ez előző nyócévről, az előző önkormányzat hibáiról is...

A közmeghallgatáson most már kötelező jelleggel meg kell jelennie a képviselőknek, a polgármester jobbján az osztályvezetők ültek összezsúfolva, míg a balján mi kaptunk - elég szűk - helyet. Amikor Papcsák blöffölt, vagy amikor a Thökölyn a prostikról, vagy az ebürülék ügyekről panaszkodott egy lakos, akkor a tekintetes városatyák mint a kisiskolások vihogtak a hátam mögött, a fiatalok meg elvoltak az önkormányzati pénzen vett okostelefonjaikkal.

Ezután jöhettek a gondosan előszelektált kérdések. Az egyesületünkből többen tettek fel előre írásban kérdéseket, főleg az Eszközkezelőre, a részvényekre, a Zuglói Lapokra, a Változtatási Tilalomra, plázákra, Szabályozási tervre vonatkozólag. Egyiket sem olvasták fel.

Bár a terem erősen foghíjas volt eljött viszont Szabó Rebeka LMP-s országgyűlési képviselő, az ő kérdéseit már csak nem merték elveszteni... a hajléktalan telep eldózerolásáról, az elzavartak elhelyezéséről, illetve az én bizottságokbóli kizárásomról kérdezett, és a kibocsátani tervezett kötvényről is. Neki Papcsák, és mindhárom alpolgi kimerítően - azaz hosszan - válaszolt. Elmondta, hogy a bizottságokbóli kizárásomnak semmi köze az Itató Nyereg bérbeadása kapcsán hűtlen kezelés miatt tett feljelentésemnek, sem a Nyilt levélnek, amit a kötvény kibocsátás miatt írtam. Majd önmagát cáfolandó elmondta, hogy ő itt a demokráciát védi, és nem tűri, ha meggyanusítják a zuglói vezetést, vagy őt. Tehát akkor mégis retorzió volt... Ki gondolta volna? : )

A kötvény kibocsátást már mint eldöntött ügyet említette, ami azért elég fura, hiszen ez a dec. 15-i testületi ülésre lett elnapolva. Itt is kérem, aki szeretne véleményt nyílvánítani, jelezni aképviselőknek, hogy nem értenek egyet a konkrét célok nélküli a kerületet 2031-ig eladósító elképzelésesl, azokat kérem, hogy jelenjenek meg, adjanak hangot véleményüknek.

A hajléktalanok kapcsán Papcsák a közösség érdekéről beszélt, de a Myrait kéviselője bár óvatosan fogalmazott, (hisz a kerület adja az épületet, bár ezen kívül pénzt nem adunk), elmondta, hogy a 40 fős menedéken legtöbbször 60 ember száll meg éjszaka. a földön ülve alszanak....

Felszólalt még egy hölgy a Pákozdi térről. Elmondta, hogy mintegy 300 lakó írásban tiltakozott a tér átnevezése ellen. A leadott aláírások nem jutottak el a polgármesterhez, hogy elvesztek, ezt Mélykuti Melinda a körzet képviselője is mondta már Humán Bizottságon. Polgármesterünk az  " Innen is üdvözlöm az ott lakókat" tenyérbemászó választ adta.

Sok egyedi panasz volt a Vagyonkezelő működését illetően, egy év alatt sehová sem jutó, válaszra sem méltatott panaszok.

 

A megjelenő lakosok láthatóan nem tudnak a tervezett kötvény kibocsátásról, a készülő Szabályozási Tervről. Szerény véleményem szerint a közmeghallgatásnak ebben a formában semmi értelme. A  részvételt erősítő, az önkormányzatiságot szimbolizáló eseményt sikerült letudandó feladattá, kutyakomédiává, olcsó színjátékká silányítani.

Sűrűbben, fél, negyedévente, akár városrészenként megtartva, konkrét témákat is előre meghatározva, prezentálva van értelme a közmeghallgatásnak.

Például a közmeghallgatás délelőttjén prezentálta a felmondását töltő (!!!) főépítész a Tervtanácsnak az elkészült új kerületi Szabályozási Tervet. Egy hasonló a kerület beépítési történetét, szociológiai hátterét, közlekedési csatornáit is átgondoló közérthető térképekkel, fotókkal jól illusztrált prezentáció után a lakosok is érdemben állást tudnának foglalni.

Megjegyzendő, bár hivatalosan meghívták, sem a polgármester, sem a területért felelős alpolgármester, sem a képviselők közül senki nem jelent meg (csak én). Pedig igen érdekes volt - feltehetőleg a főépítész volt az utolsó az önkormányzatban akinek víziója van a kerületről. A jegyző, aki a főépítész felmondását aláírta végig mellette lapított. A dolog akkor vált igazán kínossá, amikor a szintén nemrég elbocsátott (már Tarlós által felvett) fővárosi főépítész elsorolta, hogy tervezői irodájával hány alkalommal vágtak eddig neki, hogy Zuglónak új szabályozási tervet készítsenek, de a főépítészek kirúgása mindig megakasztotta a folyamatot. Zuglónak 5 főépítésze volt az elmúlt 4-5 évben. A politika, ahogy most is nem érdekelt abban, hogy csökkentsék a beépítéseket, a zavaros, beruházóknak kedvező szabályozást. A beruházók mindig kijárják ilyenkor a főépítész elmozdítását. Ahogy most is.

 

Szólj hozzá!

Nem ér a nevünk

2011.12.05. 09:28 varnai

A Clinton adminisztráció vége felé, amikor valami kínos szövetségi botrány kezdett kibontakozni, már csak annyit mondak "it smells like Clinton". Hát, így vagyunk mi is itt Zuglóban. Mert sajnos már nincs olyan hét, hogy ne lenne valami kínos ügy a kerületben. It smells like Papcsák. Botránykerületté váltunk.
Vasárnap esti cikk az Indexen:
http://index.hu/belfold/2011/12/04/misztikus_telepatia_pecs_es_zuglo_kozott/


A cikk megjelenése után bátor polgármesterünk elérhetetlen lett.  Kétségkívül, hajléktalan kunyhókat könnyebb eldózeroltatni, mint kiállni az újságírók elé, és próbálni megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

A botrány kipattanása után nemcsak a polgármester lett elérhetetlen, de kikapcsolták az önkormányzat honlapját is. A zuglo,hu  weblap NOT FUND.

Mára már külső szem előtt is tagadhatatlan a zuglói önkormányzatban InTERNAL ERROR van, a belseje megromlott, és a gépezet recsegve-ropogva megállt. Idáig juttatták egy év alatt a Budapest Székesfőváros, XIV. kerület Zuglót, átnevezésestül, új címerestűl, külsős alpolgármesterestül,  tanácsadóstul, új jegyzőstül, egész emeletet betöltő kabinetirodástul. Ennyire futja: ha gáz van elbújnak, kikapcsolják a honlapot.

Nem csodálnám, ha az épületre a vesztegzár táblát is kitették volna, és a frissen megszerzett íróasztalok és megbízási szerződések mögé elbarikádozva magukat kiabálják: Nem ér a nevünk.

Addig is, míg a SZeretjükZuglót klán tagjai előbújnak rejtekhelyeikről, újra szeretni kezdik Zuglót, (vagy legalábbis annak pénzét) és kitalálják mit fognak mondani, alul befolyatom az inkriminált zuglói/pécsi kétszer kifizetett költségvetési koncepciót.


A misztikus telepátia feltehető oka a közös nevező: a közös könyvvizsgáló cég, a CC Audit.

Pécsen már feltűnt a sajtónak a könyvvizsgálás különösen drága módja: http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=965262
A Fogarasi út 58 alatti cég prezentálta Zugló gazdasági átvilágítását is, majd nem sokkal késöbb megkapta a kerületi könyvizsgálói munkát. A cég  végzi a főváros cégeinek könyvvizsgálatát, továbbá több kerületét is. Persze nem mindig saját néven. Papcsák hajléktalanügyi cimborája Kocsis Máté uradalmában, a VIII. kerületben például Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit kft néven, de ők auditálják magát a józsefvárosi költségvetést is. Bejegyezve valószínűleg egy zuglói magánlakásba vanak, ahol a tagjaik laknak: )
5. A cég székhelye
5/1. 1148 Budapest, Fogarasi út 58. sz.
7. A cég fióktelepe(i)
7/1. HU-7621 Pécs, Megye utca 7/1. fszt. 1.
Tagjai:
1/17. Papp Lajos (an.: Bokor Margit)
3231 Gyöngyössolymos, Fecske u 75.
1/18. Hirsch László (an.: Völgyi Róza)
1148 Budapest, Fogarasi út 58.
1/19. dr.Szebellédi István (an.: Mikó Erzsébet)
1148 Budapest, Fogarasi út 58.
A társaság irányítását biztosító befolyásolás mértéke: többségi.
1/22. Csabai Gergely (an.: Hirsch Róza Jusztina)
1148 Budapest, Fogarasi út 58.
1/23. Dr. Tasnádi Márta Éva (an.: Szikszai Éva)
1147 Budapest, Fűrész utca 23.

Nem mellesleg az auditjait egy olyan telefonszámról küldi, amely a tudakozó szerint a CCA Adó és Pénzügyi Tanácsadó, Menedzser Zrt.-hez tartozik.

 

A mai nap folyamán írásban feltett kérdéseim a zuglói jegyzőhöz:

Ki készítette a Zugló 2012-es költségvetési koncepcióját?

Kinek a feladata ez a törvény szerint?

Ki készítette ezt az elmúlt években?

Ha külsős cég készítette, akkor azt ki bízta meg?

Mekkora összegért?


Mondanom sem kell a költségvetési koncepciót a polgármesteri hivatal dolga elkészíteni. A feledat a jegyzőé, (mint a fidesz elnöki kabinet tagja biztos sok ilyet csiált már) de a Pénzügyi Osztály bizonyára, ahogy eddig is sikerrel elboldogult volna vele, tehát külsős cégre igazán nem volt ok. A hivatalos könyvizsgáló cég a költségvetés készítésébe nem bevonható, hisz nekik az utólagos ellenőrzés a feladatuk. A saját munkájukat meg hát csak nem ellenőrizhetik?

Az hogy a költségvetéssel nem ment minden simán mutatja az is, hogy a Pénzügyi Osztályvezetőt a héten felmentették a munkaköréből.

A kétszersült koncepció elmélete és a zuglói pénzköltés gyakorlatának ellentmondásaiba most nem mennék bele. Takarékosság, és feéelős gazdálkodás meg ilyenek...hahaha.  Ami a koncepcióból számunkra árulkodó és fontos: a zuglói anyagban nem hivatkoznak az adósságra, mert Zuglót még csak most akarják eladósítani. Ezért kérek mindenkit, aki úgy érzi a kötvény kibocsátás hosszútávon árt Zuglónak az írja ezt meg képviselőjének, illetve jöjjön el a dec. 15-i testületi ülésre is ahol a kötvényről dönteni fognak.

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata   

Polgármestere                                                                                       Szám: 123-...../2011.

                                                                                                 Nyilvános ülésen tárgyalandó

_________________________________________________________________________

 

 

 

.... számú napirend

 

a Képviselő-testület 2011. december 15-i ülésére

 

 

Tárgy:             Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepciója

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

 

I. Előzmények

 

Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-a alapján a jegyző által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a Polgármester, november 30-ig benyújtja a Képviselő-testületnek.

A helyi önkormányzatoknak a költségvetési koncepciót – az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 35. § (1) bekezdése értelmében – a helyben képződő bevételek, valamint az ismert kötelezettségek figyelembe vételével kell összeállítani.

 

A jogszabályok szigorúan ennyit határoznak meg a költségvetési koncepció elkészítéséről. E kötelezettséget – és egyben lehetőséget – kihasználva 2012. évre új szemléletű költségvetés összeállításába kezdtünk, amelynek első lépése Zugló 2012. évi költségvetési koncepciója.

Az új szemlélet kialakítására több ok is késztetett bennünket. (1) Az európai pénzügyi-gazdasági válság önkormányzatokat is elérő hatásaira való felkészülés, (2) Magyarország újjászervezésének ma is zajló folyamata, (3) egy hatékonyabb működés megvalósítása, vagyis a közforintokkal való felelős gazdálkodás.

A jogszabályi előírásoknak megfelelően Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepcióját a Tisztelt Képviselők felé az alábbiak szerint terjesztem elő, egyben felkérem valamennyiüket az együttműködésre, a közös felelősségvállalásra Zugló város és polgárainak biztonsága érdekében.

 

Bízom abban, hogy nemcsak szerkezetében, szemléletében, hanem tartalmában és támogatottságában is új, példaadó költségvetési koncepciót alkothatunk.

 

 

 

II. Bizottsági vélemények

_________________________________________________________________________

 

 

A tájékoztatót valamennyi bizottság megtárgyalja. A bizottsági véleményeket az elnökök a képviselő-testületi ülésen ismertetik.

 

III. Határozati javaslat

_________________________________________________________________________

 

Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete

1.)      A részletes tervező munka alapjául elfogadja az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII. 19.) Kormányrendelet alapján elkészített, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 70. §-a alapján „Közforintok és biztonság” címen benyújtott 2012. évi költségvetési koncepciót (1. számú melléklet).

 

2.)      Felkéri a polgármester útján a jegyzőt, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 71. § (1) bekezdésének, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. tv. 140. § (1) bekezdése a) pontjának előírása szerint készítse el a 2012. évi költségvetési rendelet tervezetét, illetve az ahhoz kapcsolódó, azt megalapozó rendeletek tervezetét.

 

3.)      Felkéri a polgármestert, hogy a jegyző által készített költségvetési rendelet-tervezetet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 71. § (1) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően nyújtsa be a Képviselő-testületnek elfogadásra.

 

4.)      A 2012. évi költségvetés tervezésénél kiemelt célkitűzéseinek tekinti az intézményhálózat racionális feladatfinanszírozásának megvalósítását, a kötelező feladatok prioritását és a nem kötelező feladatok finanszírozásának visszafogását.

 

5.)      A 2012. évi költségvetés tervezésénél célkitűzésnek tekinti továbbá a Zuglói Önkormányzat kiadási struktúrájának átalakítását oly módon, hogy a fejlesztési és működési kiadások mindenkor igazodjanak az elérhető források nagyságához és az elfogadott gazdasági- és városfejlesztési stratégiához.

 

6.)      Felkéri a bizottságokat, hogy a költségvetési koncepció alapján folyamatában segítsék az Önkormányzat költségvetésének tervezését és megalapozott takarékos gazdálkodását.

 

7.)      Az adópolitika kialakításánál különös figyelmet kell fordítani az önkormányzat gazdasági, ökológiai és társadalmi céljainak megvalósítására, valamint az adófizetés ellenőrzésére.

 

Felelős:            dr. Papcsák Ferenc polgármester

Határidő:          2012. február 15.

 

 

A határozathozatal a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 14. § (1) bekezdése értelmében egyszerű szótöbbséget igényel.

 

Budapest, 2011. november 30.

 

 

                                                                                          Dr. Papcsák Ferenc

                                                                                              polgármester

 

Mellékletek felsorolása:      

1. sz. melléklet Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepciója

 

1. sz. melléklet

 

 

 

Közforintok és biztonság

 

Budapest Főváros XIV. kerület

Zugló ÖnkormányzatA

2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Papcsák Ferenc

polgármester

 

 

Budapest, 2011. november 30.

 

 


 

Költségvetési irányelvek

 

Előzmények

 

Évekkel ezelőtt itt, Közép-Európában irigykedve figyeltük a „világ szerencsésebb” népeit, akiknek a szabadság mellett megadatott a szociális biztonság és a jólét is. Alighanem kevesen gondolták, gondoltuk volna, hogy két évtized leforgása alatt a szabadságot már alig tekintjük értéknek, az áhított jólétet el nem értük, sőt, a szociális biztonság is egyre távolabb kerül a mai kor emberétől.

 

A globális méretű pénzügyi-gazdasági válság hatása olyan erővel csapott le a világra, mint a Japán partjainál megtapasztalt cunami. Szerencsére ez esetben nem a tenger vagy a föld felszíne hullámzik, hanem a pénzügyi világ, de ez is éppen elég családok ezreinek – s most csak a zuglóiakra gondolok – polgárok tízezrei életének megkeserítéséhez.

 

Magyarország – ebben a szinte lehetetlen helyzetben, polgárainak döntése alapján – hozzákezdett az ország megújításához. Hozzákezdett, mert nem elszenvedni kívánja a válságot, nem túlélni csupán, hanem győztesként túllépni a válság időszakán, elhagyni a válságos zónát. Nemcsak azért akarunk győzni, mert a győzelem érzése jó, hanem mert tartozunk azzal az utánunk következőknek, hogy rendezett, a siker lehetőségét magában rejtő országot és várost adunk át majd számukra.

 

De van más oka is, amiért át kell szerveznünk Magyarországot. Olyan örökséget vettünk át az elődöktől, amely mázsás kőként húz vagy húzna lefelé bennünket, ha nem szabadulnánk meg a terhektől.

 

Zugló olyan, mint az ország kicsiben – mondtuk többször is. Joggal és okkal, hiszen a hibás gazdaságpolitika, az „elguruló” közforintok, az elavult, túlfejlesztett és ósdi szerkezet éppúgy nyomasztott bennünket, mint az egész országot.

 

S hogy most – e költségvetési koncepcióval is – Zugló egyik éllovasa kíván lenni a változtatásnak, szinte kötelezettségünk. A zuglóiak a változás mellett döntöttek, s nekünk e változást véghezvinni immár nem lehetőség, hanem sokkal több annál.

 

Irányok és alapvetések

Zugló 2012. évi költségvetésének tervezésekor két alapvető irány meghatározását tartjuk fontosnak. A két alapvető irány meghatározza, hogy (1) a közforintokat a zuglóiak szempontjai alapján kell felhasználni, (2) nem terjeszkedhetünk túl a város pénzügyi-gazdasági lehetőségein, (3) fegyelmezett és gondos gazdaként kell irányítanunk a város működését, (4) az egyéni vagy csoport szempontok helyett a közösség egészének szempontjait kell szem előtt tartanunk.

 

A 2012. évi költségvetési koncepció két alapvető iránya a közforintok teljes körű számbavételét és elköltését, valamint az ezen alapuló biztonság megteremtését jelenti.

 

A Közforint

 

A közforint új fogalomként történő bevezetése a költségvetési tervezésbe olyan elem, amelynek segítségével számba vehetjük a város pénzügyi lehetőségeit, de egyúttal beillesztjük gazdálkodásunkba a természetbeni juttatásokat, támogatásokat, továbbá beszámítjuk a vagyongazdálkodásból származó hasznokat és veszteségeket is.

 

A közforint azt jelenti, hogy mindennek értéke van, és ezen értékek meghatározása feladata Zugló képviselő-testületének, ezen értékek ki- és felosztása a város polgárai, szervezetei, civil egyesületei vagy gazdálkodói részére mind része a város költségvetésének.

 

A közforint ebből fakadóan azt is jelenti, hogy semmi sincs „ingyen”. Az ingyen ételért is fizet a közösség. Az „ingyen” helyiség biztosításáért is, amelyet pl. egy civil szervezetnek ad a város, a közösség egésze vállal kötelezettséget.

 

Vagyis annak az elvnek a bevezetése is a közforint része, hogy minden a közösségé, továbbá semmi sem jár senkinek mindaddig, amíg a közösség a forintjai elosztásában nem hoz döntést. Esetünkben ez azt jelenti, hogy első lépésben a polgárok, majd a képviselő-testület , illetve bizottságai, tisztségviselői vállalják a közforintokat érintő döntések meghozatalát.

 

Korábban ez nem így volt. A tengernyi „determináció” abba a helyzetbe terelte a forintok elköltéséről szóló döntéseket, mintha valakinek gúzsba kötve kellett volna táncolnia. Tudjuk, ez lehetetlen vállalkozás.

 

A 2012. évben még akkor is ragaszkodnunk kell saját döntéseink meghozatalához, ha tudjuk, vannak kötelezettségeink, vannak előzményei majdani gazdálkodásunknak.

 

Zugló erős város, erős közösséggel, erős akarattal, erős elhatározásokkal. Ezt az erőt érvényesítenünk kell gazdálkodásunkban, döntéseink során és a mindennapok történéseinek alakításakor is.

 

A Biztonság

 

Költségvetési koncepciónk másik pillére a biztonság.

 

E szót sokféle értelemben használja nyelvünk. Értelmi és érzelmi kategóriákat tartalmaz maga a szó, s a belőle alkotott szószerkezetek is hol az értelmi, hol az érzelmi oldalt domborítják ki. A teljesség igénye nélkül vegyük számba, mit jelent a gazdálkodás, a város működtetése szempontjából a biztonság?

 

A biztonság a jövő lehetőségeinek megőrzését jelenti. De jelenti azt is, hogy Zugló polgárainak van hová fordulniuk, számíthatnak városukra, közösségükre, ha átmenetileg bajba kerülnek. A biztonság a szolgáltatások, a közszolgáltatások biztonságát is jelenti.

 

A biztonság jelenti a közbiztonságot is, melyre mindannyian érzékenyek vagyunk, de leginkább gyermekeink és idős polgártársaink igénylik fokozottan meglétét.

A biztonság kiszámíthatóságot, tervezhetőséget is jelent, vagyis bölcs előrelátást, ésszerűen meghozott döntéseket, nem pedig kapkodást.

 

A biztonság jelent nyugalmat is. Nyugalmat a közszférában dolgozóknak, pedagógusoknak, orvosoknak, szociális munkásoknak, dajkáknak, közművelőknek és közfoglalkoztatottaknak egyaránt. Nyugalmat, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy munkájukat a lehető és elvárható legmagasabb színvonalon végezzék éppen a köz érdekében.

 

És a biztonság fontos a döntéshozóknak, Önöknek Tisztelt Képviselők, a bizottságoknak, képviselő-testületnek, cégvezetőknek is. Fontos, hogy információk birtokában hozhassák meg döntéseiket. Ezért vizsgáljuk át részletesen a teljes önkormányzati gazdálkodási rendszert.

 

Célok

 

Zugló jövő évi költségvetési koncepciójának megalkotásához, a törekvések, az elképzelések és az élhetőbb megoldások megfogalmazásához alapvetően figyelemmel kell lennünk a közigazgatás, a közszolgáltatási rendszer megújítására. Ezek a viszonyok figyelemigényük mellett kedvező alkalmat kell, hogy kínáljanak, a szemléletbeli változásokra, mert oly módon kívánunk a várható változások elé állni, hogy nem csupán a túlélés a célunk, hanem az ésszerű, hatékony, és újszerű gondolkodással, valamint a gyors reagálással eredményeket akarunk elérni. 

 

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata a 2012. évi költségvetési koncepciója új célokat fogalmaz meg:

ü     meg kívánjuk őrizni az anyagi lehetőségek mértékéig a közszolgáltatási rendszer nagyságát és színvonalát,

ü     még lemondások árán is meg kell őrizzük a város pénzügyi stabilitását,

ü     a gazdálkodási gyakorlatban érvényesíteni kívánjuk a „közforintokkal” való feladatellátás legracionálisabb és célratörő megoldásait,

ü     gazdaságfejlődési pályák támogatását indítjuk el a minél jobb bázispozíciók elérése érdekében.

Hiszünk abban, hogy jó úton haladunk, és a közjóért cselekszünk. Nem feledkezünk meg arról, hogy életünk nagymértékben függ a zuglói közösség minden egyes tagjának lététől, de hiszünk abban is, hogy városunk polgárai olyan közösséget alkotnak, amely képes bölcsen gondolkodni, örülni a kapott javaknak, és megérteni az áldozatok árán hozott erőfeszítéseinket is.

 

Értékek megőrzése

Az önkormányzati és a nagy ellátórendszerek (a közoktatás, az egészségügy, a szociális ellátás) átszervezéséhez kapcsolódó jogszabálytervezetek még nem  ismertek. Tudni kell azt, hogy elképzelések figyelembe vételével alapjaiban változik meg az önkormányzat kötelező feladat-ellátási kötelezettsége és az ehhez kapcsolódó finanszírozás rendszer, a bevételek, valamint a kiadások szerkezete és aránya. A változásokra való felkészülésen túl, úgy reméljük, a majdani paragrafusokban rejlő lehetőségeket megújuló városunk képes lesz kihasználni.

 

A megszerzett értékeink feletti őrködést, a fenntartható, de szigorú működtetést, Zugló dinamizmusának gazdaságfejlesztés általi generálását célozzuk meg, úgy, hogy olyan alapvető irányokat határozunk meg, amelyek szigorúan megteremtik a szükséges rendet, de utat nyitnak az élénkségében, nem csökkenő működés és fejlesztés megvalósítása előtt.

 

Zugló anyagi helyzete és likviditása az óvatosság, mértékletesség elve által vezérelt szigorú és fegyelmezett gazdálkodási irányokat kíván meg a koncepció összeállítása során is.

Makrogazdasági várakozások,

a helyi önkormányzatok költségvetési kondíciója

 

A 2012.évi költségvetési koncepció rendkívül bizonytalan, az önkormányzatok számára egyre kedvezőtlenebbé váló külső környezetben készül. Az eurózónában várható növekedése 1,6 %-ról 1,1 %-ra lassul. Magyarország nem küzd válsággal, de a magas államadósság és a jelentős költségvetési deficit a költségvetés sérülékenységét okozza, és ez fegyelmezett gazdálkodást, és jelentős tartalékképzést követel meg.

A Magyar Köztársaság 2012.évi költségvetésének törvénytervezete 4,2 %-os inflációval, és 1,5 % gazdasági növekedéssel számol.

 

A Kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a gazdasági növekedés beindítása és a foglalkoztatás mutatóinak javítása áll, a költségvetés stabilitásának megtartása mellett. A helyi önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatait 2012-re jelentősen átalakítják a már benyújtott, illetve a Kormány által elfogadott, és ezt követően benyújtandó sarkalatos törvények. A Széll Kálmán Terv tartalmazza az állam oktatásban történő nagyobb szerepvállalását, valamint a bürokrácia csökkentését, de ezek konkrét jogi szabályozása még nem került elfogadásra. A Terv szerint a közoktatás új szabályait 2011 szeptemberéig kellett volna elfogadni. A költségvetési koncepció készítésekor még nem ismert a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat IX. Helyi önkormányzatok támogatása és helyben maradó személyi jövedelemadó fejezetét alapvetően érintő, a közfeladat ellátását szabályozó új sarkalatos törvények tervezete, továbbá a szakmai törvények módosítása. Az önkormányzati forrásszabályozás jelenlegi rendszerének jelentős – feladatfinanszírozáshoz

4 komment

süti beállítások módosítása